Csíkvári Antal (szerk.): Csongrád vármegye - Vármegyei Szociográfiák 1. (Budapest, 1938)
Csongrád vármegye II. rész. Megyei városok és községek
janicsár-csapatoknak kellett. A lakosság elhagyta lakóhelyét, a nádasok és víz járta tájakra húzódott. A várva-várt felszabadulás helyett kedvezőtlen új intézkedések történtek. A Szegeden működő királyi kamara összeírásokat végeztetett. Tudták, hogy a sok feljegyzésnek adózás lesz a következménye. Meg kellett állapodniok a terület szabad használatára évi adó és természetbeni szolgáltatások mellett. A német kamarák ragaszkodtak a kapott parancshoz és összeírták Algyó kincstári falu anyagi állapotát és adózás alá vonható javait, fő törekvésük az volt, hogy a lehetséges adók mellett megadóztassák a magyar falut. A szegedi katonaság és a délvidéken harcoló császári csapatok ellátásához és szállításához ingyen kellett szolgálniuk, meghatározatlan mennyiségben. Az 1715-ben végzett országos jellegű összeírásban (lye néven kincstári falunak jegyezték fel. Magyar lakossága a folytonos vándorlás közepette megfogyott, különösen az áradások miatt menekült el. Ilikkor 42 jobbágy, 5 zsellér és 6 egyéb jogi helyzetű háztartás keretében élt a falu lakossága. Nevük szerint mind magyarok. A jelenlevő népesség összességét 198—205 főre becsülték. Az öt év múlva megismételt összeírás már lényeges változást mutat. A lakosság nagyobbik része csak időszakosan tért vissza a faluba, ezért az összeíráskor csak 41 jobbágy és 3 zsellér családot tudtak összeírni, ami kb. 173 személy. Sokan féltek a megadóztatástól és eltávoztak, csak ez lehet a magyarázata a lényeges népességi visszaesésnek, mert anyagi helyzetük jobb lett azóta. A falut kamarai birtokként tartották nyilván egészen 1733 decemberéig, mikor a református vallás a magyarokból újból benépesült helység előzetes kamarai jelentések alapján, gróf Erdődy György királyi kamarai elnök tulajdona lett. Az adomány levélben a felsorolásban csak Mindszent és Algyó szerepelnek mint lakott helységek; tartozékai mind puszták. Ennek alapján nyerte a későbbi időkben a Mindszent-Algyői uradalom nevet. A közel 100.000 holdat magában foglaló uradalom majdnem egyenlő arányban összpontosult a két lakott helységre. Az algyői lakosok nem szívesen vették az új birtokhelyzetet, mert féltek a földesúri szolgáltatások növekedésétől. A szinte teljesíthetetlen úrbéri szolgáltatások és a robot miatt inkább évi taksa fizetését óhajtották. Éveken át húzódott a megegyezés, míg gróf Erdődy beleegyezését adta, hogy az algyőiek az uradalom másik lakott helységével együtt úrbérrel és dézsmaváltsággal egyenlíthetik ki tartozásaikat. Az úrbér és dézsmaváltság tisztán a falu határában elterülő részek után 200 frt. volt évente. Mikor a birtokszerző gr. Erdődy meghalt (1758-ban), gyermekei között egyenlő arányban osztották föl. A megindult tárgyalások alapján a testvérek egyöntetűen átengedték a mindszent-algyői uradalmat gróf Erdődy Kristófnak. Algyő falu ősi lakossága vallásához való ragaszkodása miatt már az első években sokat szenvedett az uradalmi alkalmazottaktól. Hiába fordultak panasszal a különben nagyon igazságszerető és egyenes jellemű gróf Erdődyhez, ez minden felelősséget elhárított magáról. Az ellentét, amely az uradalmi tisztekkel szemben fellépett, felborította Algyő nyugalmát 1747-től 1751-ig. A helybeli reformátusoknak állandó lelkészük és tanítójuk volt. Templomuk a XVI. században épült még a régi lakosok költségén, a katholikus egyház támogatása mellett. Tz oka az ellentéteknek éppen ez a templom volt, amelyet az uradalom szerint a helybeliek jogtalanul használnak, mert azt valamikor katholikusok építették és csak ezek használhatják most is. Személyi gyűlöletből előbb a református lelkészt és tanítót űzték ki a faluból. Utánuk a hitét megtagadni nem akaró jobbágylakosságot. Ebben a kegyetlenségben az uradalmi tiszttartó, a hírhedt Bezur, minuszenti jobbágyokkal zavarta ki házaikból a lakosságot. A kiüldözött szegény jobbágyok Hódmezővásárhelyen találtak új otthonra. (Szeberényi: Parasztság története p. 911). A teljesen önkényes eljárás nagy izgalmat keltett a megyei ref. lakosság körében. A vásárhelyi egyházi jegyzőkönyv szavai szerint Bezár mindszenti uradalmi tiszttartó „a református“-ok zsarnoka, ki szent vallásunkat legdühösebben üldözte és nevét örökre iifámissá tette“ (Vásárhelyi egyházi jegyzők. 1. p. 13). Az uradalmi tiszttartó nagy tervei nem teljesedtek be egészen, a vizjárta határ sokáig nem volt alkalmas emberi letelepedésre. Az uradalom próbálta megszüntetni a bajokat. Két év múlva új katholikus családok jöttek a faluba. Némethy György mindszenti plébános, aki a környék főesperese volt, sietett egyházilag is kiépíteni az új településű falut. Az általa készített feljegyzés szerint 1754-ben az Algyő faluban levő templom igen régi, de a más felekezetekbeliek által okozott pusztítások miatt a templomnak szentélye, sekrestyéje, kerítésfala, teteje nincs, csak ideiglenes használatra rendezte be a földesuraság. A lakosság kis száma miatt nincs rendes lelkészsége, a szegedi ferencesek látják el a hívek gondozását. A szeszélyes Tisza 1758-ban, az előző évi pusztításokon túltéve, teljes pusztulással fenyegette az éledező falut. A lakosság sietett kezdetleges töltésekkel védeni otthonát s úgy látszik, Algyő sikerrel heverte ki a pusztítást. Gróf Erdődy Kristóf földesúr első intézkedései között szerepel az úrbér és dézsmaváltságok összegének emelése és külön még úrbéri szolgálat is. A gazdasági szempontból előnyösebb helyzetben levő lakosság Bezúr és utódai alatt megkapta azt a kedvezményt, hogy a vízjárta tájak helyett a határrészből a sövényházi és serkédi pusztát felerészben bérletbe kapták. Az uradalom az egyoldalú vezetés és a földesúr nagy adóssága miatt sokat szenvedett. A falvakat sokszor felszólították, hogy adják meg fizetségeiket előre, a megváltási összeget is állandóan emelték. Az adósságaival küzködő Erdődy gróf az eddig Algyőhöz tartozó pusztákat kihasította és egyenként zálogba vetette. 1765-ben egy puszta kivételével az egész uradalmat zálogba adta gróf Batthyányi Strattmann Lajosnak. A záloghelyzetet kölcsönösen nem találták kielégítőnek, ezért a visszaváltás nemsokára megtörtént. A falu népessége egy 1764. évi felvétel szerint 748 fő volt, vallásilag 706 r. kat. és 44 zsidó. Algyő érdekében sokszor kísérelt meg javítást gróf Erdődy. Az ő közbenjárására Mária Terézia királynő 1767-ben kelt kiváltságlevéllel az algyői révnél vámszedési jogot adományozott az uradalomnak. A helybeli jobbágy lakos