Gyárfás István: A jász-kúnok története 4. 1542-1686 (Budapest, 1885)
Előszó
ELŐSZÓ. A korán elhunyt Gyárfás István nagy munkájának ezen negyedik kötetét tisztelt barátom Széll Farkas rendező sajtó alá, s annak kinyonulására is ő ügyelt fel. A boldogult ezen kötetet már teljesen befejezte, csak egy pár később világosságra jött adat volt még beillesztetten s egy pár helyen a simító kéz utolsó munkája volt hátra; de még ilyen alakjában is gondos utánjárást s éber felügyeletet kívánó munka volt az, melyet Széll Farkasnak végeznie kellett. A gyászoló özvegy kitanúja volt a nagy és fáradságos munkának, melylyel elhúnyt férje az adatokat évtizedek óta hordta össze, nem tudott volna megbarátkozni a gondolattal, hogy a min szereidének és boldogságának tárgya annyi lelkesedéssel csüngött, s melynek befejezését oly óhajtva várta — bár azt nem érte meg — atászkánok nagy monograpmája befejezetlen maradjon. Mint az elhunytnak régi barátjához, hozzám fordult azon megtisztelő megbízással, hogy nézzem át a hátra hagyott iratokat, ha csakugyan feldolgozta-e azt az anyaghalmazt, melyet anynyi gonddal gyűjtött össze. Gyárfás gondos és lelkiismeretes ember volt, s igen kis munkába került megtalálni a kész IV-ik s csaknem teljesen kész V-ik kötetet. Most hát csak a kiadás volt hátra. Jász-Nagy-Kún-Szolnok megye, s Pestmegyének Kis-Kún járása, felfogva a kérdés fontosságát, hogy hazai történetirásunk jelentékeny kora nélkül a becses monographia, csonkán nem maradhat, vezetve meleg érdeklődéstől az ügy iránt, késznek nyilatkozott a munka folytatásának s befejezésének költségeit viselni, s e tárgyban megkeresést intézett az özvegyhez. Az előzékenység, melylyel ez a kéziratot felajánlotta még nem oldotta meg a kérdést. Szerkesztőnek oly embert kell találni, ki maga is ismerője a Jász-Kim történetnek s irodalmi képzettségénél fogva is képes lesz a netalán előjöhető nehézségeket megoldani. Ilyennek ismervén