Szabó Ferenc (szerk.): Hódmezőváráshely története 2/2. A polgári forradalomtól az Őszirózsás forradalomig 1848-1918 (Hódmezővásárhely, 1993)
Egyház és kultúra 1848-tól a világháborúig - I. Böszörményi Ede: Egyházi élet és erkölcs
legföljebb másfél ezer él a Királyhágón innen. Ez az egyház is zsinat-presbiteri elvek szerint igazgatja magát. Erdélyben már a reformáció óta a négy bevett vallás egyike. A századvégen vonzását erősen növelte, hogy önkéntes vállalás alapján kérte az egyházi adófizetést. Az unitárius egyházszervezet („vallásközönség”) élén is püspök és főgondnok(ok) áll. A Királyhágón inneni hívek - budapesti székhellyel - 1902-től alkotnak önálló esperességet (Duna-tiszamenti egyházkor néven). Vásárhelyen az első istentiszteletet a kolozsvári esperes tartotta 1880-ban az akkori polgári iskola nagytermében. Ha az utolsó körülbelül száz évnek valláserkölcsi megújulási törekvéseit próbáljuk felvázolni, a vásárhelyi unitarizmus létrejöttét tárgyalhatjuk. Felépült végül is egy szép templom, parókhia; az 1910-ben hozzájuk tartozó 477 lélek valószínűleg komolyabb lelkigondozásban részesülhetett az 1887-től állandósított segédlelkész (majd később lelkész) részéről, mint a tömeggyülekezetekben élő reformátusok és katolikusok (a reformátusoknál még 1911- ben, a lelkészi állások megszaporítása után is a 39 és félezer lelket öt lelkész és három segédlelkész gondozta). Ugyanakkor az egyházközség megalakulásának hátterében nem csak misszió, meggyőzés, térítés állt, hanem anyagiakra visszavezethető viszály is. Élt ugyan itt egy erdélyi származású unitárius vallású polgári iskolai tanár, Nagy Tamás, de az első pár család, 14 lélek azért tért át az evangélikus egyházból 1879-ben, mert az iskolaépítés ügye „viszálykodásra adott okot”, vagyis nem értettek egyet az evangélikusság vezetőivel, többségével.41 A fő szervezők iparos mesterek voltak. Az egyháztagok száma akkor kezd növekedni, mikor vagyonos pártfogó áll melléjük, Kovács József téglagyáros személyében 1880-tól, aki 1890-ben maga is áttér római katolikusból unitáriusnak. Az áttérésre hívogató propagandát az 1883. év végétől házról-házra s tanyáról-tanyára járva folytatták, s tudnunk kell Szeremleinek a templomgombban is rögzített megállapítását, hogy „olyatén bíztatásokkal szereztek híveket, hogy náluk nem kell adót fizetni”.42 Ennek ellenére a lelkek száma nem nőtt jelentősen, részben talán a református lelkészek ellenakciója következtében. Szeremlei történeti analógiaként aposztatának, renegátnak vélte a kitérőket, „akik makacsok és buzgók szoktak lenni az új elv mellett”, de valószínűnek az látszik, hogy e „hitehagyóknak” nem volt különösebb hite, amit elhagytak volna. Paradigmaszerű kontrasztot alkotnak a nazarénusokkal, akiket a szekta vallásos fanatizmusa szakít ki és tömörít egy más értékrendet valló közösségbe; az unitáriusok itt az „egyházi adó” (párbér) nem vállalása miatt térnek ki elsősorban, sokszor csak a kereső családfő. Meglepő a különbség a két kis közösség között öngyilkosaikat tekintve; a nazarénusoknál 1860-tól 60 év alatt is csak két öngyilkost találtunk, az unitáriusoknál 1890-től 1915-ig 17-et.43 A vásárhelyi gyülekezet Orosházára, Mezőberénybe 41 A Hódmezővásárhelyi Ágostai Hitvallási Evangélikus Egyház története. Orosháza, é.n. 42 1887. június 20. 43 Böszörményi Ede 1977. 252-254.; LÉK 1884. január 16., 18., 23. 3-4.