Családi Kör, 1995. október-december (6. évfolyam, 40-52. szám)
1995-10-05 / 40. szám
Francesco Petrarca Nincs békém Nincs békém, s nem szítok háborúságot, félek s remélek, fázom és megégtem, az égbe szállok, s nyugszom lenn a mélyben, semmi se kell, s ölelném a világot. Öröm nem nyit kaput, nem zár le rácsot, nem tart meg, és nem oldja kötelékem, Ámor nem öl meg, s nem lazítja fékem, de élve sem hagy, s menekvést se látok. Nézek vakon, és nyelv nélkül beszélek, s veszni szeretnék, s szabadulni vágyom, és gyűlölöm magam, másért meg égek, nevetve könnyezem, bánatból élek, egyformán fáj életem és halálom, ide jutottam, drága Hölgyem, érted. Fordította SÁRKÖZI György A délszláv válság rendezése is van már annyira izgalmas, mint a magyar lottó, hiszen itt is, ott is hatalmas a tét. Magától értetődik, hogy ez efféle hasonlat csak a kívülállók számára elfogadható, akiket nem érint közvetlenül, de még közvetve sem mindaz a nyomorúság, amit az elmúlt években kitermelt és ránk zúdított a volt Jugoszlávia felbomlása és szétverése. Mi érdekelt fél vagyunk, ezért nemigen van kedvünk viccelődni, tréfálkozni sorsunk alakulásával, noha az okosok szerint humorral lehet a legeredményesebben védekezni a szorongás, a rettegés és a rezignáltság ellen. Most mindenki azt lesi, hogy sikerül-e a katonát, politikát és pénzt egyaránt felhasználó amerikai kormányzatnak ráerőszakolnia rendezési elképzelését a boszniai hadakozó felekre. Mert ez a rendezési terv alapjában véve csak akkor fogadható el, ha Washington kikényszeríti a boldogító igent Szarajevóban, Zágrábban és Belgrádban egyaránt. Pale már nem túlságosan érdekes. Milosevic joga és kötelessége a nevükben is szólni. Clinton elnök feltett szándéka, hogy még a választási hadjárat megkezdése előtt rácsukja az ajtót Boszniára, elvégre annak idején az erélyes fellépés hirdetésével is szerzett magának jó néhány szavazatot, és most, hogy ismét megmérettetés előtt áll, túlságosan is sokan szembesítik majd korábbi nyilatkozataival. Clintont személy szerint annyit sem érdekli Bosznia, mint egyszerű embereket a szúnyogcsípés, de kénytelen belebonyolódni a balkáni gubancba: a közvélemény cselekvést vár Amerikában is, másutt is Bosznia ügyében. Lehet-e békét remélni az amerikai rendezési tervtől? Aligha. A jelek szerint csupán egy ideiglenes tűzszünet kikényszerítése a cél egy olyan államforma létrehozásával, amiből sohasem lehet működőképes rendszer. Mire azonban ez kiderülne, Washingtonban beiktatják az új (régi) elnököt, és kezdődhet elölről a vacakolás, a vonakodás és az illetéktelenség hangoztatása. Szerbia remél legtöbbet ettől a rögtönzött amerikai békeoffenzívától. Reméli legalább a boszniai 49 százalék megtartását és majdani megszerzését. Reméli a horvátországi különleges státus rákényszerítését Zágrábra. Reméli a még megmaradt horvátországi szerb vidékek bizonytalan helyzetének fenntartását. Reméli a szankciók megszüntetését, de minimum lényeges enyhítését. Reméli a padlóra került szerb gazdaság nemzetközi megsegítését. És végeredményben reméli azt is, hogy a világ hatalmasságai kiállnak Milosevic mellett, és hogy nem kell elszámolni sem Hágában, sem Belgrádban az utóbbi öt-hat évvel. Mit remélhetünk mi? Legjobb esetben azt, hogy elmaradnak a további menekültáradatok, és hogy a már Szerbiába (a Vajdaságba) érekezett menekültek nagyobbik része visszatérhet szülőföldjére. Remélni szabad, ugyebár... Reménykedhetünk továbbá abban is, hogy a szerb remények valóra váltása érdekében engedményekre készül belpolitikai színtéren is a belgrádi rezsim. Például olyan engedményekre, amelyek lehetővé tennék a kisebbségi autonómiák megalakítását Kosovóban, Vajdaságban és Sandzakban. Persze ez már az abszolutista Szerbia decentralizálását is magával hozná, de pillanatnyilag nem a szerb közigazgatási-államvezetési módszer megváltoztatása a témánk. Kétségtelen, hogy van esély a kedvezőbb kisebbségi státus kiharcolására. És véletlenül sem Szerbia ellenében, Szerbia érdekeit sértve, netán a szerb nép nemzeti érdekei ellen vétve. Mert az égvilágon semmi köze a szerb állam és a szerb nép érdekeihez annak, hogy a Szerbia lakosságának több mint egyharmadát kitevő nem szerb népesség hogyan él, élhet-e az autonómiával vagy sem. A szerb érdekek veszélyeztetését az ilyesmiben csak a nacionalisták, a soviniszták, a nagyszerbek látják, mint ahogyan a kisebbségi autonómiában is csak a kisebbségi nacionalisták, soviniszták és effélék látnak valamiféle zűrzavaros lehetőséget a határok módosítására. Minden attól függ, hogyan alakulnak a dolgok Boszniában. Hogy az amerikai hatalomnak érdekében áll-e a látszatbéke kierőszakolása után a tartós békével is vacakolnia. Ha igen, akkor minden reálisnak minősíthető reményünk megvalósulhat. Belgrád nem fogja elszalasztani az alkalmat, hogy megszabaduljon a fojtogató szankcióktól, és hogy legalább a lehetőség csíráját megőrizze egy majdani határmódosításnak az utódállamokban. Pillanatnyilag ettől még távol állunk. Jelenleg az itt a béke, hol a békejátékot játsszák, játszatják velünk, és ehhez a játékhoz rengeteg türelem meg kitartás kell. Merjük remélni, hogy lesz elég türelem és kitartás is. FEHÉR István Elmondom, ha szabad Itt a béke, hol a béke 3/1995. OKTÓBER 5. /