Családi Kör, 1997. január-március (8. évfolyam, 1-13. szám)
1997-01-02 / 1. szám
Rainer Maria Rilke Római kút Borghese Két kútkagyló, az egyik magasabban, egy régi, kerek márványlapon áll, s a felsőből a víz lehajlik halkan a vízhez, mely odalent várja már, s a halkszavúnak úgy hallgat elébe, hogy mutatja sötétség s zöld megett meghitten, mintegy tenyerére téve, mint ismeretlen tárgyat, az eget; honvágy nélkül, a szép medence színén nyugton terül szét, körte kör tolul, csak néha, csöppenként s álmodva hull alá, csöppjét elejti a mohás fal, s kagylóját a végső tükör alul mosolyogtatja halk áradozással. (Fordította: Tóth Eszter) Igazán megtanulhattam volna már, hogy semmit sem szabad fenntartások nélkül, kizárólagosságra emlékeztető határozottsággal állítani, de mégis beleesek néha ebbe a csapdába; rendszerint akkor vagyok túlságosan magabiztos a dolgomban, amikor a saját elképzeléseimmel megegyező, vagy a vágyaimhoz közelítő események jelzik megtörténtüket, eljövetelüket. Most is hajlandó vagyok kérdőjel és fenntartás nélkül kijelenteni, hogy 1997 a fordulat éve lesz Szerbiában, hogy ebben az évben végleg eldől sorsunk alakulása, s hogy mindannyian számvetést készíthetünk arról, hogyan is fogunk élni majd az ezredforduló körüli években. Annyi feszültség, ellentmondás és indulat gyülemlett fel az utóbbi tíz év alatt ebben az országban, hogy az már semmiféle mesterkedéssel sem leplezhető, szorítható vissza valamiféle túlnyomásos edény belsejébe. Ebből azután egyenesen következik, hogy bármely pillanatban elkaphat bennünket a robbanás szele és ereje, csak éppen azt nem lehet még tudni,hogy melyik irányba sodor bennünket a sújtólég csapása. A múlt év utolsó hónapjainak történéseit alapul véve, meg hát hozzátéve ehhez azt is, hogy milyen módon szeretnénk alakítani jelenünket jómagunk is, igen nagy a valószínűsége annak, hogy a sorsunkat jobbító változások részesei lehetünk. Bármennyire ellenkezik, dacol és hangoskodik is a rezsim, az elégedetlenség egyre nagyobb méreteket ölt, mind több szerbiai polgár ismeri fel, hogy nem a külső és a belső ellenségek tömkelege okozta nyomorúságát, kiszolgáltatottságát és hanyatlását, hanem éppen azok a vezetői, akik rendre becsapták őket ígérgetéseikkel, a hol miféle svájci és ki tudja még milyen életszínvonal holnapi eljövetelének hirdetésével. Most már csak az a nagy kérdés, hogy ezt a felismerést és a belőle táplálkozó elégedetlenséget képes lesz-e az ellenzék cselekvéssé formálni, olyan lázadássá izmosítani, ami forgószélhez hasonlóan söpör el minden akadályt az útjából. És ez az, ami aggodalomra ad okot. A szerbiai ellenzék csaknem egy teljes évtizeden át úgyszólván hozzászokott az állandó vereséghez, átejtéshez, kisemmizéshez és marginalizáláshoz, s ez akkor is igaz, ha Draskovic, Dindic meg a többiek időnként győzelmet kiáltanak. Attól tartok, hogy a mostani szerb ellenzék vezetői képtelenek lesznek felismerni a pillanatot, azt a lehetőséget, amit a világért sem lenne szabad elszalasztani, ha azt akarják, hogy a változásokra vezetésükkel és irányításukkal kerüljön sor. Egyszer már elszalasztották a nagy lehetőséget, alighanem az egyébként bátornak és hajthatatlannak tűnő Draskovic megrettenése miatt, hiszen ő parancsolt megálljt és visszavonulást a milliós tömegnek, ahelyett, hogy rászánta volna magát a hatalom átvételére. Ezúttal azonban semmiféle pártvezéri aggodalom, kétely vagy félelem sem parancsolhatja vissza a palackba az elégedetlenség és a lázadás szellemét. Ha nem velük, akkor nélkülük fognak megverekedni a változásokért az eszmélő polgárok százezrei. A bizonytalansági tényező, hogy nem lehet előre megmondani: jobbra vagy rosszabbra fordul-e a sorsunk a fordulat évében, éppen abból fakad, hogy verekedni kell majd (minden bizonnyal) a változásokért. A rezsim nem adja fel önként és csak azért a hatalmat, mert a szerbiai polgárok többsége másféle hatalmat, jobb és biztonságosabb életet, demokráciát és jogállamot akar. Nagyon könnyen megtörténhet, hogy a szocialista-kommunista rezsim, Milosevic elnök irányításával, minden rendelkezésére álló eszközt bevet a hatalmukat fenyegető tömegek ellen. Ez a forgatókönyv azt írja elő, hogy erővel, erőszakkal és terrorral kell szétverni az elégedetlenkedő és lázadó tömegeket, semmit sem törődve a következményekkel. Abban az esetben tehát, ha a rezsim képes lesz fegyverrel fellépni a saját népe ellen, ideiglenesen visszaszoríthatja a változások szelét, de hangsúlyoznám, hogy csakis ideiglenesen. Törvényszerű ugyanis, hogy az erőszak erőszakot szül, tehát a népakaratot fegyverrel megmásító rezsim is erőszak áldozata lesz az első adandó alkalommal. Csöppnyi bölcsesség, nemi felelősség és államférfiúi képesség kellene ahhoz, hogy Milosevic elnök a polgárháború rémének felidézése nélkül vezesse át Szerbiát a diktatúrából a demokráciába. Nagy kérdés, hogy a mindeddig csak gátlástalanságot tanúsító elnök képes lesz-e (Szerbia minden polgára érdekében!) szembenézni a vereséggel, azzal a megmásíthatatlan ténnyel, hogy minden hatalom véges. Az övé is. FEHÉR István Elmondom, ha szabad Ez az év a fordulat éve lesz 3/1997. JANUÁR 2.