Családi Kör, 1998. január-március (9. évfolyam, 1-13. szám)
1998-01-01 / 1. szám
Deák Ferenc Honfoglalás I. 1. pogány imádságunk ha gabona lenne - garmadával termő ámok szérűjét nézem az egész világot és mondom ittuk volt a zsenge esőket villámokba csaptuk bele örökre visszahőkölve aztán okos és mondás jelre figyelő homlokunkat 2. gyönyörű mérged az élet imádkozz virág a szélhez én az esőkhöz találkozunk majd mikor te nekem de legkésőbb mikor én kellek fenéked és így haltak meg jó harcos ősök szaporítóim vétkeim dudva lett belőlük zsíros vagy sovány rétek Van már jó néhány éve annak, hogy nem szeretem a telet, még kevésbé a havat és a hideget. Ma már az sem idegesít, ha vakítóan fehér hótakaró helyett szürke, piszkos és latyakos öltözékben köszönt be a karácsony; kevesebbet kell tüzelni, tehát kevesebb pénzt kell összekaparni valahonnan a tűzrevalóra. Bármennyire is rosszul hangzik, a gazdaságipénzügyi megfontolások közelebb állnak hozzám, mint az esztétika, a szépérzék. A világért sem mernék általánosítani, elvégre senki sem végzett ebben a kérdéskörben felmérést, de az a gyanúm, hogy esztétikai hanyatlásomban nem vagyok egyedül. Miért érdekes ennek a fokozatosan, de megállíthatatlanul terjeszkedő hanyatlásnak a tudatosítása? Azért, mert a fehér karácsony talán az utolsó olyan értékünk volt, ami még kapcsolatba tudott hozni bennünket a széppel, azzal az önfeledt boldogsággal és örömmel, amit csak az érdek nélküli szép tud megadni az embernek. Az olyan értékekről ugyanis, mint a könyv, a színház, az utazás, a kirándulás, a nyaralás, a festmény vagy éppen a sportolás, már réges-rég lemondtunk, akarom mondani megfeledkeztünk, hiszen az efféle flancolásnál sokkal fontosabb dolgokkal kell foglalkoznunk, nevezetesen a létfenntartás naponta herkulesi feladatok megoldását követelő biztosításával. Karácsony előtt néhány nappal igen komoly tél köszöntött ránk, hó is esett szépen, és hideg is volt rémségesen, de többünk szerencséjére ez a katasztrofális állapot nem tartott túlságosan sokáig. A déli, délnyugati meleg hullámok visszakergették északi és északkeleti őshazájába a zimankót, mi pedig még mindig a december végi langymelegnek örvendezhetünk, még inkább azonban annak, hogy a tervezettnél sokkal kevesebb fa és szén fogy a kamrából, meg hát a villanyóra pergő lapocskája is lassabban rajzolja ki a számlapra a kilowattokat. És ez nem semmi ám! Akinek nem inge, ne vegye magára, akarom mondani ne törődjön parlagi bölcselkedésemmel; akár azt is megtehetik az esztétikával és a szépérzékkel továbbra is haveri kapcsolatokat ápoló polgártársaim, hogy néhány hetet az Alpok hófödte üdülőinek valamelyikében töltsenek el. A hazafiasabb érzelműek nyilván honi síközpontokat részesítenek előnyben, és undorodva fordulnak el a hazánk elleni nemzetközi összeesküvés tagjaitól. Ez a havatlanság arra is jó, hogy tisztábban lássunk. Olyan dolgok is felszínre kerültek a karácsony előtti hirtelen gyors olvadásban, amelyeket talán nem is illett volna észrevennünk, meglátnunk, így például elnökválasztási erőfeszítéseinket végre siker koronázta, a decemberi második forduló jobban sikerült, mint az első kör! Véletlenül? Nehogy véletlenül... A hazafias erők léptek színre ezúttal, hogy éjt nappallá téve, az üzemi gépkocsikat, a hivatásos sofőröket, küldöncöket és helyi közösségi halljakendeket, buzgón patrióta igazgatókat és aparatcsikokat nem kímélve, a mézédes meggyőzés leghatásosabb eszközeit bevetve, voksolásra késztessék azokat is, akik utolsó kenetnek hitték a szavazócédulát házhoz hozó küldönc suttogását... Rossz emberek szerint ennek ellenére sem sikerült elérni azt a bűvös ötven százalékot (és plussz egy főt), de ez csak afféle akadékoskodás, hazafiatlan ellenkezés, a Szerbia elleni nemzetközi összeesküvés kiszolgálóinak ármánykodása. A szocialistakommunista rezsim elkötelezett híveiként közismert kosovói albánok is kitettek magukért, például, és a második fordulóban több mint százezren álltak sorba már a hajnali órákban, hogy voksaikkal végre elnökké tehessék Milan Milutinovicot, aki ugyebár Slobodan Milosevic házi barátja, tehát kétségtelenül jó ember és kiváló politikus, mit politikus - államférfi a köbön! Gondoljunk csak bele, ha nem olvad el a hó és kitart a zimankó, jóformán semmit sem láthattunk volna ebből a csodálatos eseményből, gyakorlatilag lepel alatt maradt volna Szerbia népének dicséretesen patrióta kiállása, és még azt sem tudhattuk volna meg, hogy országunk vezetése következetesen demokratikus, békeszerető és megalkuvást nem ismerő politikájának gyümölcse is beérett: a vajdasági magyarok és a kosovói albánok, de talán még a sandzaki muzulmánok is, hálaadó imát rebegve, és ami még ennél is fontosabb: hosszú, tömött sorokban mentek el szavazni, nehogy becsapjon a mennykő és elveszítsék imádott rezsimük kiváló államférfiát. Mindezek után nyugodtan várhatjuk a szilvesztert, hiszen biztosak lehetünk abban, hogy jövőre is a régi rendszer áldásait élvezhetjük. FEHÉR István 3/ 1998. JANUÁR 1.