Családi Kör, 2002. április-június (13. évfolyam, 14-26. szám)

2002-04-04 / 14. szám

H­úsvétvasárnap a Windsori kastélyban ál­mában örökre elszenderedett korunk egyik legismertebb királyi személyisége, a múlt század koronatanúja, Őfelsége Erzsébet brit anyakirályné. A királymama, „az évszázad asszonya”, a „monarchia sarokköve” avagy „a nemzet szere­tett nagymamája” - ahogyan a brit sajtó sokszor nevezte - 102 évre nyúlt mozgalmas élete véget ért. Matuzsálemi korával ő volt modern világunk legtovább élt trónon ülő személye. Egy olyan sze­mély, aki elsősorban tetteivel és nem származá­sával érdemelte ki alattvalóinak tiszteletét, szere­­tetét és csodálatát. Olyan aranyos kis mamikának látszott: bájos­nak, kedvesnek, bölcsnek és jólelkűnek. Jól is­merte ezeket a jelzőket, de nem szerette, ha eze­ket valaki a szemébe mondta. „Korántsem vagyok olyan rendes, mint gondolják” - mondo­gatta. Ez a szabadkozás nagyon gyakori olyan szellemileg teljesen friss idős hölgyeknél, akik nem szeretik, ha nagymama vagy dédnagymama korukra való tekintettel automatikusan negédes­­kednek velük.­­ Ez valóban egy cseppet sem illett ehhez a hölgyhöz, aki Strathmore és Kingshorne 13. gróf­jának negyedik lányaként, 1900. augusztus 4- én, a skóciai Glamis kastélyban született. A tem­peramentuma, zabolátlan életkedve és eredetisége már gyermekkorában megkülönböz­tette őt testvéreitől. Szigorú, ám mégis szabadel­vű szülei mellett kibontakozhatott szárnyaló egyé­nisége. A fiatal lányt házitanítók oktatták, előmenetelben igencsak jeleskedett, többek között már 10 évesen folyékonyan beszélt franci­ául. Az első világháború pontosan Erzsébet 14. születésnapján tört ki. A háborúban a grófi birtok harc­téri sebesültek kórházává változott át, ahol az ápolásból a grófkisas­­­szony is derekasan kivette a ré­szét, és a sebesült katonák ked­vencévé vált. Ebből az időből maradt fenn egy katona visszaem­lékezése, akinek szavait későbbi hosszú életének mozzanataira is vonatkoztathatjuk: „Amikor hozzád szólt, olyan volt, mintha csak te lennél az egyetlen személy a világon, aki számít.” Amikor a királyi család a háború után megren­dezte az elsőbálozók bálját, származásából eredően Erzsé­bet is hivatalos volt, ahol főleg Pál jugoszláv herceg figyelmét keltette fel, de egy tánc azért Al­bert yorki hercegnek is jutott, akit a családjában csak Bertie­­nek hívtak. V. György középső fia már ezen az estén megvallot­ta édesanyjának, hogy szerel­mes lett, de a jövendő ara a ké­sőbbiekben csak a harmadszori lánykérésre mondott igent. Az esküvőre a távoli 1923-ban ke­rült sor a westminsteri apátság­ban (utoljára 600 évvel korábban tartottak itt esküvőt). Erzsébet természetes eleganciája, nyíltsá­ga és alkalmazkodókészsége ál­tal nagyon korán a királyi házas­pár kedvencévé vált, amit kevés ember mondhatott el a puritán Mary királynéról és a morózus V. György királyról. Az ifjú párnak hama­rosan megszülettek a gyermekei is: Erzsébet, a mai uralkodónő 1926-ban, míg az idén február­ban elhunyt Margit hercegnő 1930-ban. Házasságkötésekor és gyermekei születése­kor még senki sem sejtette, hogy a birodalom jö­vendő uralkodóiról van szó, hiszen a trón váro­mányosa David walesi herceg, a későbbi ViIi. Edward király (1894-1972) volt, aki apja halála után ugyan hivatalosan is trónra lépett, de 10 hó­napos uralkodás után - az ünnepélyes koroná­zás előtt - még ugyanabban az évben le is mon­dott királyi méltóságáról egy kétszeresen elvált amerikai asszony, Mrs. Wallis Warfield Simpson (1896-1986) kedvéért, hogy feleségül vehesse. A trón helyett a király a szerelmet választotta. Megfelelő járandósággal és a Windsor hercege címmel kárpótolták. A herceg ezután elhagyta Angliát, és soha többé nem tért haza. Önkéntes párizsi száműzetésében 1972-ben halt meg. A világ leghatalmasabb birodalmának trónjá­ra így váratlanul Bertie került, aki VI. Györgyként lett megkoronázva. Az 1936-os évet az angol tör­ténelemírás máig is a „háromkirályok évének” ne­vezi. Erzsébet anyakirálynő fér­jéről elmondható, hogy ez a szerény ember egyáltalán nem vágyott a királyi méltóságra, in­kább kötelességtudatból mint becsvágyból lett király. Végül is igen sikeres uralkodó vált belő­le, és ezt nagyrészt felesége erős egyéniségének, szeretet­teljes gondoskodásának is kö­szönhette. Az új királyné megnyerő mosolya, női finomsága és ne­mes bája mögött olyan tulajdon­ságok rejlettek, melyek azóta számtalan alkalomkor megmu­tatkoztak. Szívósság, rugalmas­ság jellemezte, világos elképzelései voltak az uralkodói, a hitvesi és az anyai szerepről. A második világháború alatti bátor helytállása azután élete végéig helyet biztosított számára a britek szívében. Amikor 1940-ben még a Buckingham-palotát is bom­batalálat érte, aminek követ­keztében leomlottak annak homlokzati részei, a királyné kommentárja a következő volt: „Most legalább szemtől szembe nézhetek az East Enddel" - utalva ezzel, hogy immár a kovácsoltvas keríté­sek és a falak sem választják el alattvalóitól. A bombázása során felmerült a gondolat, hogy a két királylányt Kana­dában kellene biztonságba helyezni, amit a királyné a kö­vetkező szavakkal utasított vissza: „A hercegkisasszonyok nélkülem nem hagyhatják el az országot, én nem mehetek a ki­rály nélkül, a király pedig természetesen soha­sem fogja itt hagyni az országot”... Férjének viszonylag fiatalon bekövetkezett halála (56 évesen hunyt el gyomorrákban) volt talán az egyetlen, ami porig tudta sújtani ezt a sziklaszilárd egyéniséget. Amikor a gyászév ide­jére teljesen visszavonult skóciai birtokára, vol­tak, akik a XIX. századnak is nevet adó legendás Viktória királynő már-már patológiás gyászához való hasonlatról beszéltek, és búslakodó reme­téhez hasonlóan képzelték el az özvegy királyné további napjait, de igencsak tévedtek. Erzsébet egyénisége sokkal szilárdabb volt annál, hogy rajta az élet viharai csak úgy végigsöpörhettek volna. Erzsébet hamarosan ismét visszatért a köz­életbe, de immár újabb szerepkörben. Ő lett lá­nyának, II. Erzsébetnek a legfőbb tanácsadója és egyben bizalmas barátja is. Habár az anyakirálynő korábbi uralkodói és politikai szerepétől megfosz­­tatott. De helyette felvehette az ösztönző és pél­daadó szerepkört, melyben ő állíthatta fel a gon­doskodás, a viselkedés és az erkölcs íratlan normáit. Ő lett a bájos „Queen-Mum", aki feledhe­tetlen mosolyával, sziporkázó humorával, csillo­gó, mégis ízléses ruháival, szemrevaló kalapjai­val, visszafogott, fiatalos pasztellszíneivel, elegáns ékszereivel mindig is az események központjába került, bárhol is képviselte a Windsorokat. Széles körű közszereplését bizonyítja, hogy évente a királynő után ő vállalt legtöbb közszerep­lést. Még 100 éves korában is rengeteget repre­zentált. Halálakor több mint 350 szervezet, alapít­vány, kórház tiszteletbeli elnöke vagy patrónusa volt. Rengeteg díszdoktorátusa mellett 1981-ig, 25 éven át ő volt a Londoni Egyetem kancellárja is, és akkor még a hadseregbeli tevékenységéről nem is beszéltünk, ahol több ezrednek is ő volt a „tulajdonosa”. Többek között még tiszteletbeli ad­­mirálisi rendfokozattal is rendelkezett. Erzsébet helye a Földön A brit anyakirályné 102 éve CSALÁDI FOTO 1934-BŐL AZ ELADÓSORBAN LEVŐ LÁNY A BIRODALMI KORONA SÚLYA ALATT 14 2002. április 4.

Next