Családi Kör, 2002. július-szeptember (13. évfolyam, 27-39. szám)

2002-09-05 / 36. szám

Alkotók a vízparton Kik és mit csináltak, vallottak a bácsföldvári Gunyhó 2002 fafaragói az alkotónapon , idén nyáron ismét volt Gunyhó, azaz al­kotónap Bácsföldváron. Az elsőre, amely 1998-ban volt, Ragács Beáta és Ervin fiatal helybeli házaspár festőket, grafiku­sokat, fafaragókat hívott meg. Az ideire már csak fafaragókat vártak. Hogy milyen céllal találkoznak a Holt-Tisza partján, a bácsföldvári-gyöngyszigeti gyümölcsösben az alkotók? Valamennyien egy­értelműen azt mondják, hogy a „folyó megihlető hatása" lenyűgöző, még akkor is, ha az ottani víz valójában nem folyó, s az ott készí­tett munkákba/munkákra nem ke­rül bele­ rá a folyó motívuma. A be­szélgetések, a tapasztalatcsere, a „megihletődés" végett jöttek el a Gunyhóra meg mennek más tábor­ba is. A cél a vajdasági fafaragók tömörítése, érdemes hát felidézni, mit is mondtak az alkotónapon. Az idei találkozón 15-en vettek részt. A meghívásos alkotónapon a helybelieken kívül ott voltak a be­csei, szabadkai, tóthfalui, törökbe­csei, szenttamási és zentai fafara­gók is. Az addig meleg, napsütéses idő­­ mintha csak beszélgetésre akar­ta volna kényszerteni a résztvevő­ket - esőre váltott, és egész nap esett. A fafaragók pedig, egyéb el­­foglaltsági lehetőség nem lévén, a kunyhó két faoszlopú parányi torná­cára szorulva jobb híján az oszlopokat kezdték alakítani, faragni: került rájuk rózsa, tulipán, turul­madár és egyéb motívum. - Két kéz ugyanolyan munkát nem készít - mondja Ragács Ervin, a Gunyhó kiötlője és kitar­tó szervezője. - Mi már jószerével ismerjük egy­mást, és fel is ismerjük egymás alkotásait, mégis jó találkozni, együtt dolgozni, meglátni egymás munkáját, megbeszélni az ötleteket. Meg hát ih­letés is számunka a falusi, tanyasi élet. A fákat, a síkságot, a lovakat, a madarakat örökítjük meg. Nálunk még nem nagyon tisztelik a fából ké­szített használati tárgyakat, de el lehet őket adni. Úgy tartjuk, hogy mindenütt, ahol nagyobb meg­mozdulás van, ott kell lenni. Nálunk a családban én kezdtem a fafaragást, a feleségem mellettem kezdte, mostanra pedig már a gyerekek is gyak­ran belopakodnak a műhelybe. Két szervezetbe tömörülve jelenleg Vajdaságban hivatalosan két egye­sületbe tömörülnek a fafaragók, bár - mint mond­ják - többük mindkettőnek tagja. Szeretik a fafa­ragást, művelik is már régóta.­­ Szabadkán tavaly novemberben alakult meg a vajdasági fafaragók első egyesülete, Fafa­ragó Művészek Egyesülete néven. A gondolat már néhány évvel korábban felvetődött, legutóbb '99-ben egy hasonló fafaragó táborban. Aztán a megbeszéléseket tett követte, és lassan egyéves lesz az egyesület. A tagság azonban már évek, sőt évtizedek óta műveli a szakmát. Többen eb­ből is élnek, mint Torma Ferenc, az észak-bács­kai bejegyzésű egyesület elnöke. Szakmája sze­rint lakatos, de nem ez a kenyérkereső munkája. Jelenleg 25-30 aktív tagja van a szabadkai tömö­rülésnek, de szeretnének még több fiatal tagot látni soraikban. - Hogyan határozzák meg, hogy mi is ké­szüljön a fából? - Sokat alszunk rá, amíg megérik az ötlet, hogy mi is rejlik a fában. Az előkészület nagyon fontos, de a hosszas alakítás után mégis a fa ha­tározza meg, hogy milyen is lesz, mit lehet belőle kihozni, hogy „beszéljen” az alkotás. Vélemé­nyem szerint úgy kell vele bánni, mint a szebbik nemmel; a fa is irányítja az alkotót - mondja hun­cut mosollyal Torma Ferenc, hozzátéve, hogy a fafaragók más szemmel nézik még a „közönsé­ges" fát is. A diófát szereti igazából, de azt, hogy mivel dolgozik, mint sok minden mást, elsősor­ban az anyagiak határozzák meg. A minőségi fa ugyanis drága. A munka kommerciális része is döntő abban, hogy mit készít. Eladhatónak kell lennie. Azt is elárulja, hogy a fafaragó soha nem vág ki élő fát, mindig a kidőlt, villámcsapta fát gyűjtik be. Berentai Jenő, a becsei Ars in Signa, azaz Művészet a fában nevet viselő egye­sület elnöke is már kiskorában megsze­rette a fát, ahogy mondja, akkor bicskával próbált faragni, mint afféle gyerek. - Hogyan lesz fizikatanárból fa­faragó? - A nyolcvanas években kezdtem el a famegmunkálást komolyabban - mond­ja -, de akkoriban inkább csak esztergá­­lyoztam, a faragást úgy 5-6 éve csiná­lom. Használati tárgyakat készítek, de ez a népművészet felé hajlik. A népművé­szeti tárgyak nem túldíszítettek, keve­sebb velük a munka is. A használati tárgynak olyannak kell lennie, hogy azt a háziasszony szíve­sen vegye kézbe. Persze azt nekünk kell kitalál­nunk, hogy mit keresnek, mit és milyent szeretné­nek. A természetbarát használati tárgyaknak külföldön nagy a keletjük, a hagyományuk, nálunk is ezt kellene szorgalmazni. A fa meleget tud sugá­rozni - mondja Berentai Jenő. - Békéscsabára járok immár 7 éve, az ottani táborban székely kapukat készítünk - mondja Bozsik Ferenc műszaki tanár. - Két évvel ezelőtt pedig a Palics-Ludas táborban elkészítettem a Halászok álma elnevezésű szobrot. A térszobor most is a palicsi kisvendéglő mellett van kiállítva. Fontos számomra, hogy meglássam mások mun­káját, de én is alig várom, hogy kezembe vegyem a szerszámokat. Amikor megérkeztem Földvárra, a többiek már dolgoztak, és sajnáltam, hogy nem jöttem korábban. Ervinékkel a Kátai-tanyán találkoztam először. Ott is sok fafaragó összejött. A vajda­ságiak nem is tudják, hogy men­­nyi értékes alkotó van itt a térségben, akik a művészeti és a népművészeti ágazatot egyaránt kedvelik - fejtegeti meglátásait Bozsik Ferenc. Mezei István, a jelenlevők Pista bácsija, az alkotónap legidősebbje szintén szívesen ellátogat minden itt­honi táborba, ahol fáról van szó. Az évek során immár összekovácsoló­­dott a társaság, eljárnak egymáshoz. A fafaragást tartja a legősibb mester­ségnek, mert még a pásztorok is fog­lalkoztak vele unaloműzésképpen. - A XIX. századig a falusi embe­rek fából készítették szerszámaikat. Mi most már inkább dísztárgyakat ké­szítünk. Nekünk ez már hobbi. Én például szeretem a lovakat, és elhatá­roztam, hogy megörökítek minden ez­zel kapcsolatos dolgot: a vajdasági szekeret, a bácskai hintót négyes fogattal, a szántó földművest, a lóversenyt háromdimenziós változatban és domborművekben - mondja Pista bácsi, aki eredeti, a lovakhoz közel álló szakmá­jából, a kovácsmesterségből ment nyugdíjba. Számára megnyugtató a fafaragás, gyógyszer­ként hat. Szerinte az igazi mester nem nyugszik bele a fa elhalásába, alkotásaival új életet ad ne­ki. Azt mondja, hogy csak az tudja igazán érté­kelni a fát, aki már legalább egy facsemetét elül­tetett, és ült is annak az árnyékában, hűvösében. Mindenféle fát szeret, legjobbnak a diót tartja, szép a hárs is, de a nyárfa vagy a fűzfa is szép le­het. A nyírfát és a cseresznyét is megmunkálja.­­ A fának lelke van, abból mindent lehet készí­teni, akár virágot is. Nagy domborműveket vagy ki- AZ IDEI GUNYHÓ-ALKOTÓNAP RÉSZTVEVŐI: BERENTAI JENŐ, NAGY ISTVÁN, MILIVOJ NAKIC, MILOVAN JELENIC, TORJAI ZITA, MICSIK BÉLA, FUSZKÓ ISTVÁN, PUSKÁS FERENC, SÁTAI ISTVÁN, TORMA FERENC, MOLNÁR IMRE, DVORACSKÓ LÁSZLÓ, MEZEI ISTVÁN, BOZSIK FERENC, VALAMINT A SZERVEZŐK, RAGÁCS BEÁTA ÉS ERVIN ÍGY ALKOTNAK A FAFARAGÓK 22 2002. szeptember 5.

Next