Családi Kör, 2005. július-szeptember (16. évfolyam, 27-39. szám)
2005-09-29 / 39. szám
20 2005. szeptember 29. Trón nélküli uralkodók A dicsfény árnyékában Indiai maharadzsák (2.) ondonnak a bennszülött uralkodókról az volt a véleménye, hogy Indiát a megrázkódtatásoktól úgy lehet leginkább PJSJ megvédeni, ha kiegyezik a fejedelmekkel, vagyis nem provokálja őket területük további beolvasztásával, státusuk megnyirbálásával, privilégiumuk csökkentésével és a belső ügyeikbe való túlzott beavatkozással. A századforduló időszakára ez a politika katasztrofálissá vált, konzerválta a fejedelemségek feudális struktúráját, egyben arról győzte meg a születő indiai politikai osztályt, hogy az angolok Indiát örök megosztottságban akarják tartani. Ezen fejedelemségek közül jó néhány akad, melynek a területe egy jókora parkkal azonos - pl. Beja, Darkoti és Hapa -, mindhárom 13 km2 területű, Kunikar 18 km2, Vakhatpur 10 km2, míg Palaj vagy Sudasna mindössze 5 km2 területen terül el. A minicsúcstartó a Junapadar Állam (!), melynek területe mindössze 80 hektár. Mindemellett szép számmal akadnak olyanok is, melyek egy-egy európai ország nagyságúak, pl. Hyderabad vagy Jammu és Kasmír területe szinte pontosan megegyezik Nagy-Britannia jelenkori területével, Jaipur nagyobb, mint Hollandia, Jodhpur területe pedig Magyarországéval azonos. Nagyobb államok még: Bhopal, Bikaner, Jaisalmer, Mysore és Rewa. A nagy királyok és díszlövések ismerjük meg hát közelebbről is, kik is azok a maharadzsák: a maharadzsa szó „nagy király"-t jelent. Rajta kívül létezett még a maharadzshi rádzs („királyok királya"), a rádzsa („király"), a nizam (a hyderabadi uralkodó), a navab (egy sor mohamedán vallású indiai állam uralkodója), valamint ritkábban a gayakwar, thakur, rao sahib és a begum uralkodói címek. Ezek az emberek saját államukban élet és halál urai voltak, korlátlan hatalom illette meg őket, és legtöbbször mesébe illő vagyonnal rendelkeztek. A brit uralom a hatalmuk alatt lévő területek uralkodói között egy egyetemes „elsőbbségi jogrendszert" léptetett életbe. Ez előbb udvari címek és katonai rangok osztogatásában nyilvánult meg, amiket előléptetések, lefokozások, határidőhöz való kötések tarkítottak, úgyhogy ezt a képlékeny és önkényes rendszert lassan átvette a díszlövéseken alapuló rendszer, ami a család eredetétől, a birtokolt terület nagyságától, katonai erejétől és természetesen a birtokolt gazdagságtól függött. Ezen felosztás alapján léteztek 21 ágyúlövéssel üdvözölt uralkodók (pl. Baroda, Hyderabad vagy Kasmír uralkodója), 17 ágyúlövéssel üdvözölt uralkodók (ide tartozik pl. a már említett Jaipur uralkodója). Dungarpur maharadzsájának„csak" 15 ágyúlövés járna, míg a vele együtt említett környezetvédő Sri Ashokpal Sennek, Mandi jelenlegi királyának mindössze 111 Néhány fejedelem, akik személyesen is kitűntek, kaphattak még személyhez kötötten néhány plusz ágyúlövést is. Ebben a kitüntetésben olyan hercegek is részesülhettek, akiknek nem is volt országuk (pl. Aga Khan imám, Arcot hercege stb.). Hivatalos alkalmakkor a brit hadsereg és tengerészet egységei minden alkalommal leadták ezeket a díszlövéseket a Brit Birodalom területén a bennszülött uralkodók tiszteletére. A legtöbb indiai állam uralkodóját viszont egyáltalán nem illette meg díszlövés. Ez csak a „díszlövést leadható államok" uralkodóinak járt. Ezen fejedelemségek mellett Hindusztán államai között léteztek még „egyszerű államok", „a díszlövést leadható államok vazallusai", valamint„zamindárok". Az egyszerű államok vagy kis földrajzi egységek voltak, vagy pedig történelmük folyamán más nagyobb hatalomhoz kötötték sorsukat. A vazallus államok nem voltak közvetlen kapcsolatban az angol kormányzattal, hanem közvetlenül egy díszlövész leadható államhoz szerződéssel kapcsolódtak. Ugyanakkor uralkodóinak rangja és címei nem mindig különböztek a feljebbvaló államok uralkodóitól, így az ezen családok tagjai között köttetett házasságok jogilag egyenrangúnak számítottak. Bizonyos esetekben nekik is járt díszlövés, de csakis a saját országukban, amit a „hűbérúr" biztosított számukra. A zamindárok (tahikdárok, jagirdárok) csoportjába jelentős földbirtokkal rendelkező családok tartoztak, akik bizonyos uralkodói hatalommal is bírtak, mint pl. hatósági funkciók, katonaság toborzása, adókivetés stb. Sok esetben az ilyen területek nagyobb kiterjedésűek voltak és több lakossággal rendelkeztek, mint a valódi uralkodók országa. Jogaikat - szemben a „díszlövést leadható államok"élén álló családokéval - 1956-ban az indiai kormányzat teljesen megszüntette, egy pazar külsőségek közepette zajló elefántháton való díszfelvonulás és az elefánthátról űzött tigrisvadászat volt. Később az elefántok helyét részben átvették a Rolls-Royce-ok. Volt olyan maharadzsa, akinek pontosan 365 gépkocsija volt! Egyesek arannyal és ezüsttel bevont kocsikat, hattyú alakú csodaautókat rendeltek, melyet még beépített harmóniummal is felszereltek. Az egyik fejedelem ezüst fürdőkádat hordatott magával, ahová csak utazott, és megkövetelte, hogy felállítsák minden hotelban, ahol megszállt. Sir Sawai Madho Singh Bahadur brit altábornagy (ur. 1881-1922), Jaipur 38. uralkodója (a jelenlegi maharadzsa nagyapja) valahányszor Európába utazott, kádszámra vitte magával a Gangesz vizét, és rendszeresen szállították neki hatalmas ezüstüstökben az utánpótlást is. A málhájában egyebek mellett még zongora is volt. A maharadzsa még arról is híres volt, hogy 107(!) gyermeket hagyott maga után. Egyébként ő volt a történetünk elején említett Rajmata Gayatri Devi apósa. Gwalior maharadzsájának, Sir George Jivaji Rao Scindia Bahadur tábornoknak (1916-61) a hobbija az elektromos vonatmodellezés volt. Az ebédlőjét a konyhával egy „alagút" kötötte össze, melyben vonatok szállították az ünnepi étkeket. Ezalatt a maharadzsa egy pult mögött ülve kapcsolók és gombok százait kezelve kedve szerint fuvarozta a vendégeknek az ételt. Egyszer a tulajdonos elveszítette uralmát a vonatai fölött, és az étel a vendégek ölében landolt. Nem ismeretes, hogy az uralkodó a súlyos baleset után felhagyott-e a hobbijával... Az ötévesen trónra került kupurthalai maharadzsa, Sir Jagatjit Singh Bahadur vezérőrnagy (1872-1949) Versaillest próbálta utánozni, így ennek megfelelően rendezte át udvarát, és még a tisztviselőknek is XIV. Lajos korabeli fehér Schiller-parókát illett viselniük. Az utolsó hyderabadi nizám (a delhi nagymogulok dinasztiájával rokonságban álló uralkodócsalád), Sir Osman Ali Khan Bahadur Fateh Jung (1886-1967) a több millió font értékű Viktória-gyémántot levélnehezéknek használta, emellett életnagyságú színarany papagájok gyűjteményével is rendelkezett, melyek szeme rubin, csőrük pedig smaragd volt. Állítólag egy nap a bányából jövet begördült a palota udvarára egy aranyrudakkal megrakott szekér, de már nem volt hová tenni a szállítmányt, mert valamennyi láda már régen megtelt. A nizám őrséget állított a szekér mellé és elrendelte, hogy az őrszemek szakszerűen váltsák egymást. Az érdekes történet 1915-ben történt. Egyes tudósítások szerint a lezárt szekér mind a mai napig ott áll az udvaron, a kerekek tengelyig süppedtek a földbe és benőtte őket a moha meg a zuzmó, az aranykincset pedig az őrszemek negyedik nemzedéke vigyázza már! A nizám az első világháború idején 25 millió fontot adományozott magánvagyonából az angol katonai kiadásokra, amit a britek igen magas kitüntetésekkel és címekkel jutalmaz A tékozlás jelképei Az indiai uralkodók a XIX. és a XX. században a külvilág szemében a tékozlás és a pazarlás jelképévé váltak. A maharadzsák fő elfoglaltsága az 1947-es függetlenségig a sport, a vadászat, az autók, a nők, a gyöngyök és a drágakövek voltak, valamint a palotáikban zajló legpazarabb luxusélet. Természetesen a hatalmas ünnepségek is hozzátartoztak hatalmuk és gazdagságuk demonstrálásához. Ezeknek az ünnepségeknek a csúcspontja DR. KARAN SINGH, JAMMU ÉS KASHMIR MAHARADZSÁJA. A LEGAKTÍVABB POLITIKUS A JELENLEGI INDIAI URALKODÓK KÖZÜL