Családi Kör, 2020. július-szeptember (31. évfolyam, 27-39. szám)
2020-07-09 / 28. szám
TARCA A z utóbbi időben, azaz hónapokban annyit és olyan gyakran hallhattunk a rendkívüli állapot kihirdetéséről, a rendkívüli helyzet bevezetéséről, hogy - sajnos - gyakran már csak fél füllel figyelünk oda. Hiszen nagyon is jól tudjuk, miről van szó. Néhány héttel ezelőtt azonban fél füllel hallgatva is feltűnt, hogy sok, eddig kevésbé ismert kisváros, körzet vagy akár egy falu is rendkívüli állapotot rendelt el. De nem ám a koronavírus miatt, hanem azért, mert megáradt a patak, és elmosta a gátat. Ha egyáltalán volt gát. Az történt, hogy a kis hegyi patakok bosszújától ijedtek meg, és hirdettek rendkívüli állapotot. Kiderült ugyanis - és sajnos nem először -, hogy manapság már a könyörgéssel és áhítattal várt három-négy napos eső is rendkívüli állapotot hozhat. Földrengés, cunami és pandémia nélkül. Elsősorban a közép- és dél-szerbiai folyócskákról, hegyi patakokról van szó, melyeket a környékbeli lakók úgy hasznosítanak, hogy ezekbe dobálnak bele minden szemetet. Gyakran megáradt a patak még a kiszolgált régi autókat is a mederbe lökik, csakúgy, mint a használhatatlan hűtőszekrényeket, mosógépeket, autógumikat, sőt még szobabútordarabokat is. A műanyag flakonokról nem is beszélve. A lezúduló pár napos esőt azonban már nem tudták elvezetni ezek a hulladékkal teli hegyi folyócskák és patakok. Eldugultak, és kénytelenek voltak kilépni medrükből. Természetesen magukkal vittek 11 hidat, a bedobott szemetet. Azt aztán - talán bosszúból - ott hagyták a folyóparti sétányon, a városka főutcáján, a polgármester vagy a pártközpont háza előtt. Rozsdás bilit, lyukas fazekat, elázott matracot, folyóvízzel teli műanyag flakonokat. Tulajdonképpen a folyócskák és patakok, illetve a természet bosszúja ez. Mindenki a folyóparton akar lakni, és ott épít emeletes házat, noha tudja, hogy az árterület. Mivel udvar és szemétlerakó nincs, legcélszerűbb minden hulladékot a patak medrébe dobni. Hasonló módon járnak el például Romániában és Ukrajnában is, ahonnan a kis mellékfolyók segítségével jut el a szemét a Tiszába, illetve Magyarországra. Ide, hozzánk már kevésbé, mert odaát, még jóval Szeged előtt, megtisztítják a Tiszát a külföldi szeméttől. Hazánkba tisztán érkezik a Tisza, és bizony magunknak kell beszennyezni. Igyekszünk is. A dél- és közép-szerbiai patakocskák ellen pedig három-négy évenként összefognak az illetékesek és a politikusok. És mindig megígérik ugyanazt, amit még sokszor megígérhetnek. Főleg választások előtt. Ami azt illeti, mi itt, Újvidéken elégedettek lehetünk a Dunával. Tisztán, megtisztítva érkezik az Európai Unióból, itt, a vajdasági szakaszon nem szennyezi a nem létező ipar, esetleg az apatini sörgyár és a palánkai Sintelon. Hanem aztán Belgrádnál elszabadul a pokol. A Száva folyóval együtt a Duna veszi fel a kétmilliós város szennyvizét, méghozzá közvetlenül, mert a fővárosban csak két víztisztító működik, meglehetősen kis kapacitással. Belgrád után tehát már okkal alkalmazhatjuk azt a régi és szellemes igazságot, miszerint: ki a Duna vizét issza, saját (és mások) levét issza vissza. NAGY Nándor A KULTÚRA SZÉKVÁROSA Aki figyelmesebben elolvassa és meg is fejti ezt a keresztrejtvényt - melyet az egyik nagyáruházra tettek fel -, az már tudja is, miről van szó. Arról, hogy Újvidék nemcsak Vajdaság tartományi székvárosa, hanem 2021-ben Európa (!) kulturális fővárosa is lesz. Megtörténhet különben, hogy a koronavírus-járvány miatt egy évvel eltolódik a nagy esemény, de Újvidék mégis nagyban készül rá, mintha holnap lenne. És bizony az sem mellékes, hogy Újvidék az első unión kívüli város, amely kiérdemelte és megkapta ezt a megtisztelő feladatot. Engem különben - mint öreg és régi újvidékit - az ragadott meg, amikor a rejtvényreklám előtt állva jobbra és balra fordultam. Mert mit láttam? A Felszabadulás sugárutat, egyik végén a vasútállomással, a másikon a Szabadságodat és a Dunát. Tulajdonképen ezzel a sugárúttal kezdett Újvidék igazi nagyvárossá válni. Kezdetben bizony morogtak is ellene, hiszen több mint száz kertes családi ház végét jelentette. Túlzásnak és nagyzási mániának tartották. A Felszabadulás sugárút építését 1962-ben kezdték és a '70-es évek végén fejezték be. Mindössze alig több mint három kilométer hosszú, de nélküle Újvidék ma nem létezhetne. Nem csupán a közlekedés lebonyolítása miatt, hanem mert ez a három kilométeres sugárút olyan „huzatot" csinál, amely szinte folyamatosan tisztán tartja a város levegőjét. És bizony ez sem mellékes. NN 2020. július 9. 27