Csicsó - Csicsói Hírmondó, 2020 (8. évfolyam, 1-3. szám)
Jézus bevonul Jeruzsálembe, hogy megünnepelje a húsvétot a zsidók hitvallása szerint. A népek ujjongva, örömmel fogadják. Hódolatuk jeléül ruhájukat terítik elő, pálmaágakat szórnak útjába. Erre az eseményre emlékezik a keresztény-keresztyén vlág húsvét előtt, virágvasárnapon. A halfogás Halvány ködpára szállt a tó felett. A távoli, komor hegyek már megadták magukat a közelgő éjszakának. A lenyugvó nap fénye lassan végigsuhant a tájon, majd vérvörös színét a tó vizére hintette. A víztömeg fájdalmasan felsóhajtott. A parthoz közel, csendes várakozással egy durván ácsolt halászbárka ringott. A távolból emberi szófoszlányokat hozott a feltámadó esti szél. Az öreg halászbárka csendes mélabúval ringott a parti kikötőnél, és a lenyugvó napsugarak vérszínűre festették körülötte a vizet. Egy erős izomzatú, középkorú férfi ért elsőnek a bárkához. Széles hátán merítőháló lógott. Úgy nyomta a háló súlya, mintha malomkövet cipelt volna. Simon volt, a halász. A merítőhálót egy jól irányzott mozdulattal a bárka aljára dobta, és nekitámaszkodott az öreg bárka oldalának. Annyira sietett, hogy még Andrást, a testvérét sem várta meg, egyedül akart maradni önmagával. Hirtelen haragú természete volt, de már három éve, hogy valami szokatlan dolog történt vele. Azóta teljesen megváltozott. A Mester, igen Ő volt az, nagyon mély benyomást tett rá. Tanítását hallgatva egy új világ nyílt meg előtte. Lenyűgözte őt, vágyódott vele lenni, ezért követni kezdte mindenhová. Jaj, de többé nem fog találkozni vele, nem követheti őt, mert látta ég és föld között, a kínok fáján meghalni. Gyáván elbújt az ordító embertömegben, onnan nézte megtört, bűnbánó szívvel a keresztfán haldoklót. - Ó, csak az árulása meg ne történt volna! Amikor a kakas harmadszorra megszólalt, akkor döbbent rá, mit tett. Elárulta, megtagadta azt, akit mindenkinél jobban szeretett, nem egyszer, hanem háromszor! Lelkét újra marcangolni kezdte az önvád. Fejét két kezébe temette, sírni, zokogni, üvölteni szeretett volna, de szemei szárazak maradtak, izmai megkeményedtek és nem engedtek utat könnyeinek. Csak a gyenge nők sírnak és jajonganak, egy erős férfi ezt nem teszi - gondolta keserűen, marcangoló önváddal a szívében. - Csak az esték ne jönnének, az elalvás előtti pillanatok. Mit nem adna, ha odaborulhatna a Mester lábai elé, és a bánat könnyeivel moshatná vasszögekkel átvert lábait. Ó, hogy elítélte ő is azt az asszonyt, akinek a sok férfi szeme láttára volt bátorsága a Mester elé vetni magát. Gyors, határozott mozdulattal törte le a nárduskenetet tartalmazó kapillárist és tartalmát a Mester lábaira öntötte, majd hajával törölgette és csókolgatta. Nem érdekelte, hogy kigúnyolják, megvetik, csak a Mester megbocsátó 2. oldal - Húsvéti olvasnivaló