Csicsó - Csicsói Hírmondó, 2022 (10. évfolyam, 1-3. szám)
2022-04-15 / 1. szám
„A kereszt szilárdan áll, míg a világ forog” Ezt a középkori idézetet a karthauzi rend választotta jelmondatául, hogy kifejezze, mennyire jelentéktelen Krisztus keresztjéhez képest a világ egy olyan ember számára, aki teljes remete élet mellett dönt. Egyben ez az állítás minden keresztény számára vitathatatlan igazságot fejez ki. Krisztus keresztje mozdulatlanul áll, mozdulatlanul, miközben a világ körbe-körbe forog. Ha részletesebben akarnánk magyarázni ezt az idézetet, azt mondhatnánk, hogy miközben századról századra a történelem fáradhatatlanul halad előre, miközben emberek és nemzetek jelennek meg és tűnnek el a világ színpadán, miközben a politikai és társadalmi változások egymást követik, a kereszt egy rögzített pont marad az emberiség számára. A világ fordul és forog, de a kereszt nem forog vele együtt, mozdíthatatlan és szilárdan marad: a világ jobbra-balra ingadozik, míg a kereszt szilárdan áll a középpontban, az igazság székhelyén. A világ szemében, ami tegnap igaznak és igazságosnak tűnt, az ma már helytelen és illetlen, és ami tegnap rossz és embertelen volt, az ma már pozitív és elfogadható, miközben a kereszt mindig annak jele marad, hogy az igazság és az igazságosság sohasem változik, mert az igazság és az igazságosság az, amiért Jézust a keresztre tűzték. A tengerészek és a felfedezők a négy égtájra - különösen északra - hivatkozva a veszélyekkel teli tengereken tájékozódnak, de ha a négy égtáj között vonalat húzunk, ez pontosan egy keresztet eredményez a papírunkon. Ez azért van így, mert, ahogy az égtájak eligazítanak bennünket utazásaink során, úgy a kereszt is eligazít bennünket erkölcsi életünkben. Aquinói Szent Tamás megjegyezte, hogy a kereszt nemcsak a szenvedő ember kínzóeszköze, hanem egyúttal tanszék is, ahonnan a tanítónk és mesterünk az erény útjára tanít bennünket. A kereszt tehát állandó jelként áll a világ színpadán, amely a szívünkhöz és az értelmünkhöz szól. De minek a jele? A kereszt sok szempontból az ellentmondás jele, mert egyszerre a halál és az élet, a vereség és a győzelem jele, de számunkra mindenekelőtt bűneink örökös emléke és Krisztus megváltó szeretetének hihetetlen jeleként szerepel. Az elmúlt évszázadban sokan úgy mutatták be, és néha meg is védték a feszületet, mint kulturális örökségünk szimbólumát, amelynek emlékeztetnie kell bennünket a múltunkra, a történelmi gyökereinkre. Valójában a keresztnek sokkal többet kellene jelentenie a keresztények számára. Mindenekfölött a keresztben és az azon függő és szenvedő Krisztusban bűneink legszörnyűbb eredményét kell látnunk. Mert a kereszt elsősorban a fájdalom szimbóluma, annak a fájdalomnak a szimbóluma, amelyet Krisztus a bűneinkért, a bűneink engeszteléséért elfogadott és szenvedett. És amikor azt mondjuk, hogy „a mi bűneink”, akkor nem azoknak a bűneire gondolunk, akik a Megváltónkat keresztre feszítették, vagyis nem azokra a zsidókra és rómaiakra, akik Jézus kortársai voltak. Hanem valójában a mi bűneinkről beszélünk, az enyémekről és a tieidről. Mivel Krisztus meghalt a kereszten az egész emberiség bűneiért, ezért nem maradhatunk hideg és közömbös nézők a feszület előtt, mert mi vagyunk azok, akik megbántottuk Krisztust. Mi vagyunk azok, akik halálra ítéltük Krisztust, akik megostoroztuk, akik kigúnyoltuk, akik leköptük, akik pofon vágtuk... végül mi vagyunk azok, akik keresztre feszíttettük és megöltük őt. És azok is vagyunk, akik lándzsával a szent szívét törtük ketté, mert nemcsak simán vétkeztünk, de keresztényekként még gonoszabb volt a magatartásunk, mert minden bűnünkben elárultuk őt, a szeretetét néztük le. „Rosszabb vagyok, mint a zsidók, mert elárultalak, pedig tudtam, hogy ki vagy” - sírta oly gyakran bűneiről a tiszta lelkű szent, Galgani Szent Gemma. Ugyanakkor a kereszt annak a jele is, hogy Krisztus megváltó szeretete mérhetetlenül nagyobb bűneinknél, az emberiség bűneinél. A keresztben látjuk bűneink eredményét, de ha egy kicsit mélyebbre nézünk, akkor meglátjuk az egyetlen megoldást a bűneink jóvátételére, vagyis a keresztre feszített Jézus Krisztus szeretetét. Gyakran előfordul, hogy egy hegyre felfelé menet, amelynek tetején szinte mindig van kereszt, felhőkbe és ködbe merülünk, ahonnan nem látunk mást, csak szürkeséget és egyhangúságot. Azonban, amint felérünk a csúcsra és megérkezünk a kereszthez, rájövünk, hogy a felhők felett vagyunk és csodálatos látvány tárul szemünk elé: a kereszt lába alatt a felhőtenger szomorú szürkeségével mindent beborít, ám a kereszttől fölfelé a legtisztább napsütésben ragyog a világ. Krisztus keresztjéről kell tekintenünk erre a szenvedéssel és borzalmakkal teli világra, hogy megragadjuk Krisztus megváltó arcát. Jézus keresztre feszítése nem értelmetlen tragédia, mert Jézus nem az emberi gonoszság egyik áldozata. Krisztust nem akarata ellenére ölték meg, hanem ő maga döntött úgy, hogy meghal az emberiség bűneiért, engedelmeskedve az Atya Isten akaratának. Krisztus halála nem az emberiség szenvedéseivel való szolidaritás bizonyítása, hanem megváltó halál, annak bizonyítása, hogy az isteni szeretet nyer és legyőzi a halált. Ez annak a bizonyítéka, hogy Isten nagyon szeret minket, és bármit hajlandó megtenni a megmentésünkért. A keresztenő, aki bűneim áldozata, áldozattá válik értem irántam való szeretetből, hogy megtanítson szeretni őt, és hogy megtanítson arra, hogy bűneim ellenére szeret engem és meg akar menteni. Ambrus atya, az Angyalos Boldogasszony missziósainak csicsói vezetője