Csicsó - Csicsói Hírmondó, 2023 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2023-12-20 / 3-4. szám

Csicsói búcsú A csicsói búcsú mára már sokkal kisebb nagyságrendű rendezvény, mint amilyenre gyermekkorunkból emlékezhetünk, de igyekszünk megtartani falunk ezen hagyományát is. Ezért az idei évben, augusztus 19-én ismét megrendeztük a búcsúi utcabált. Szombat délután a helyi vadászszervezet tagjai már nagy sürgés­forgásba kezdtek a falu főterén. Felajánlották, hogy elkészítik a vacsorát a szórakozni vágyók részére. A hangulatról a Bravo Band zenekar gondoskodott. Este 10 órakor pedig Tóth Tünde, magyarországi énekes, több mint egy órás koncertjével szórakoztatta a mulatni vágyókat. Az utcabál hajnalig tartott. Vasárnap délelőtt 11 órai kezdettel pedig búcsús szentmisét tartottak a helyi katolikus templomban. Délután egy órától, a nagy meleg dacára, a községháza udvara megtelt gyermekzsivajjal, ugyanis az önkormányzat jóvoltából este 7 óráig ingyenes légvárak, Flintstones-autó és kirakodóvásár várta a gyerkőcöket. A kultúrházban délután 4 órától Szász Péter, budapesti történész „Szent István és Mária királysága a magyar történelemben” című előadását hallgathatták meg az érdeklődők. Both Németh Éva Petőfi 200 Idén január elsején ünnepeltük Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját. Ebből az alkalomból a 2023-as évet Petőfi emlékévének tekintjük. Kovács Gyula pomológus (gyümölcstermesztő szakember) összegyűjtötte az őshonos fafajtákat, többek között az eredeti Gyárfás-kúria kertjéből újraszaporította Petőfi körtefáját is. Oltványokat nevelt és mostanra 200 magyarországi és külhoni helyszínen gondozzák a magyar közösségek. 1849. július 30-án este, a fehéregyházi csata előtt ennek a kúriának a kertjében töltötte utolsó estéjét Petőfi, ahol a nevezetes körtefa állt. Kovács Gyula Nagy Géza bácsinak ajándékozott egy oltványt, hogy községünk is Petőfi körtefájának őrzőjévé válhasson. Nagy Géza bácsi és a Csallóköz, Csilizköz és Csicsó Hagyományaiért és Kultúrájáért közhasznú társaság felajánlotta, hogy a Hét vezér-szoborparkban ültessük el ezt a gyümölcsfát. A 2006-ban átadott szoborparkban Petőfi körtefája méltó helyre került: a magyarok hét vezére, Szűz Mária, a Magyarok Nagyasszonya, Szent István és a Nyelvtörvény szobrok mellé. A kulturális értékek mellett más nevezetes növényeknek is táptalajt nyújt az emlékpark, ugyanis itt található a maribori 400 éves szőlőoltvány, a szlovén hársfa és a budapesti fafaragóktól kapott tiszafa is. Szeptember 28-án a Gáspár Sámuel Alapiskola és Óvoda növendékei is részt vettek az ültetési ceremónián. Nagy Edit tanárnő érdekes beszámolójának köszönhetően betekintést nyertünk nemcsak Petőfi életének utolsó szakaszába, hanem a mi szeretett szoborparkunk közel 20 éves múltjába. Kenyeres Oszkár és Jakab Sándor a Hazajáró című műsorból - ismeretterjesztő dokumentumfilm-sorozat a Duna TV-ben és honismereti és turista egylet - segítettek néhány ügyes diákunkkal közösen elültetni a kis csemetét. A Hazajárók az iskolában tartott előadás után este közönségtalálkozót tartottak a csicsói kultúrházban. Bízom benne, hogy tápláló helye lesz nálunk, Csicsón ennek a kis körtefának, és méltó dísze lesz a Hét vezér-szoborparknak. Németh Andrea 5

Next