Csiki Lapok, 1928 (40. évfolyam, 1-53. szám)

1928-01-01 / 1. szám

XL évf. Mercurea-Ciuc—Csíkszereda, 1928 január 1. Cenzurat: Prefectura Ciuc. 1. szám. Laptulajdonos: JRH «Pw­­ HP BgP g§. Előfizetési ár: Özv. VÁKÁR LAJOSNÉ I ] || I 1/ g I 1 ■ 1 ff V 1/ *&T" ! “ SÍT Felelős szerkesztő B % B | fi MM Uf ff B BE Negyedévre . . . . 50.­RESZEGH VIKTOR. lg ^ B MM g| Bl gg M B Külföldre egy évre „ 440.­ Kladőhivatal. B ■ m 9 B 9 Sj BRE I I I Hirdetési dijak a leg- Vákár könyv- és papirkeres­ B I H Égj B B M Eg­­y; K­g IB B 9 B B aB olcsóbban számíttatnak, kedése Csíkszeredán, hová ^LM JB JH EB JB M B ^B ^B Kéziratok nem adatnak vissza, a hirdetések árai és előfize- W MlW fll BBB fli BBfli BB­BB­BB BBBB Nyílttéri közlemények tési dijak előre küldendők. ^ dija soronkint Lel 25.­Egyes szám­ára Lel 5.— POLITIKAI, KÖZGAZDASAGI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. A 40 éves Csíki Lapok jövő feladata. A mai kor, a mai nap embere előtt szinte érthetetlen, ha arról olvas vagy arról beszél­nek előtte, hogy egy kis heti újságnak, ami­lyen a „Csíki Lapok“ is, mily fontos szerep jutott egy vármegye kulturális, közgazdasági és társadalmi életében. Pedig a „Csíki Lapok“ Csíkvármegyének s a csíki székelységnek éle­tében valóban számottevő tényező volt. Ennek megértéséhez szükséges tudni, hogy 40 esztendővel ezelőtt, sőt még azután is jó ideig a vármegyében nem volt vasút; a postát „Delizsáncz“ hordozta a nagyerdőn keresztül. Hírek az ország központjából, avagy pláne a a külföldről hetek múlva érkeztek. A kevés számú művelt úri társasága nagyon összetartott s mondhatni valóságos patriarchális egyetér­tésben élt, de a faluk népe jóformán arról sem értesült, ami a vármegye központjában történt. Igaz, hogy akkor már megvoltak összes kultúrintézményeink, kitűnő iskoláink,fájdalom, magasabb kulturnivón és jobb anyagi viszonyok közt mint ma, csak hiányzott az a közvetítő szerv, mely az eszméket közkinc­csé teszi s mely a különböző áramlatoknak irányt szab és helyes utat mutat. A pusztában bolyongó zsidókat égi tűz vezette, a hegyek közé zárt csíki székelység­nek nem volt Útmutató csillaga. Ebben a kiet­len, fénytelen sivatagban, ebben a ködös, homá­lyos szürkeségben egy néhány lelkes székely atyánkfia, Jmets F. Jákó, a csiksomlyói róm. kath. főgimnázium lelkes igazgatója. Dr. Bocs­­kor Béla akkor fiatal, tetterős ügyvéd, Barta Ignác kir. ügyész és Györgyjakab Márton nyomdász összefogtak s mt gyújtottak a kul­túra oltárán — oh nem egy lobogó díszes fáklyát, — csak egy kis olaj-mécsest, egy olyan kis világitó szerszámot, amilyen a falusi szegény ember nyirkos szobájában kis bádog kannában pislákol s amit találó humorral sze­­gényké­nek nevez talán azért, mert szegénye­sen világít, talán mert szegény a gazdája vagy még inkább, mert mindketten szegények. Hát bizony ilyen kicsi mécsvilágból növe­kedett idők folytán az a szép nagy fáklya, a Csíki Lapok, melynek hivatása az egész Csík­nak, sőt Csik határain is tűi minden csíki szé­kelynek világítani. Nem feladatom, de nem is akarom a Csiki Lápoknak 40 éves múltját sem regisztrálni, sem kritizálni, sem dicsőíteni. Csak annyit jegyzek fel, hogy annak a feladatnak, melyet az alapítók eléje tűztek, becsületes igyekezet­tel megfelelt s egyes kisebb kilengéseket leszá­mítva, mind e mai napig megmaradt azon élet­hivatása mellett, hogy a csiki székelység köz­érdekeinek mindenek felett szókimondó, bátor harcosa legyen s szem előtt tartotta, hogy benne és általa mi csiki székelyek harcolunk a közérdekért, az elnyomott igazság dia­daláért. Amint 10 évvel ezelőtt a világrengető vérzivatar földre terítette az ezeréves tölgyet és azok, akiket századokon át részben-vihar­­ban védelmezett, szétdarabolták s darabjait széthordták , a Csiki Lapokra is uj teher nehe­zedett. A csiki székelységet, mint a viharos tengeren hajótörést szenvedett büszke árbó­­cosnak egy kicsi roncsát ellenséges vizekre kényszeritették a hatalmasabb mérges szelek, leszakították az anya kebeléről, elválasztották fajtestvéreitől s beleékelték, hatalmi szóval belekényszerítették Nagyrománia testének csak­nem közepébe, a gyomrába. A kisebbségi sorsban nemcsak a megél­hetésért, a mindennapi kenyérért kell dol­gozni, küzdeni, hanem ezek mellett küzdenie kell létéért, fajának fennmaradásáért, ma­gyarságáért, nyelvéért, hitéért, kultúrájáért, egyházáért, iskolájáért. És itt ebben a küz­delemben, mondhatnám élet-halálharcban a leg­nagyobb feladat: a vezető, irányító szerep egyetlen sajtóorgánumunkra, a Csiki Lapokra hárul. A sajtó kell, hogy világító fáklyánk legyen az uj helyzetben és azoknak, akik hivatva vannak táplálni, ápolni e fáklyának lángját, bele kell lehelniük a betűkbe, a so­rokba egész magyar lelküket. És fel kell vértezni magukat a mi igazságunk, a mi jogaink vértjével, és készen kell lenniök arra, hogy aki másoknak világít és az elnyomottak fák­lyáját fennen lobogtatja, az ki van téve az üldözéseknek és szenvedéseknek. Mert olyan fáklyásokra, kik csak öntetszésből, dicsvágy­ból vagy önző érdekből világítanak, vagy a hatalomnak tömjéneznek, vagy előtte meg­hunyászkodnak, a csiki székelységnek nin­csen szüksége. A mi utunk tövisekkel, nehéz keresztekkel van kirakva; aki sima úton akar járni, nem a mi igazságunkért jár. A Csiki Lapok is ha letérne az útról, lehetne Csiki Lapok, de többé már nem a csiki szé­kelység lapja. A Csiki Lapok jövő feladata tehát adva van a mi kisebbségi sorsunkban. Legyen e lap tele hűséggel, lojalitással az ország iránt, melynek valamennyien hű polgárai vagyunk. Tartsa távol r­gát ezután , mint eddig, az irredentizmusnak az árnyékától is és még a gyanúra se adjon okot, mert itt a hata­lom vidéki exponensei ökör alatt is keresik a borjút. De annál törhetetlenebb erővel, egye­nes gerinccel, felemelt fejjel szálljon síkra az igazság védelmében még akkor is, ha biztosan tudja, hogy mártír sorsra jut. Becsülje meg, tüntesse ki, bátorítsa s ha szükség a nyilvá­nosság erejével védelmezze mindazokat, akik az ország közjaváért, a magyarság közérdekei­ért küzdenek, harcolnak, de kérlelhetetlenül bélyegezze meg és üldözze a renegát gazem­bereket és mindazokat, kik közéleti működé­sükben az országnak, a köznek, egyeseknek vagy testületeknek akár tudatlanságból, akár az annyira elharapódzott korrupt magánérdek­ből kárt okoznak, vagy a szegény népet külön­böző törvénytelen módon zaklatják, zsarolják, nyúzzák. — Állítsa pellengére azokat a ka­méleon szinü két kulacsos gyászmagyarokat, kik önző érdekeikért elárulják fajukat , a ma­gyar ügyet és tévútra vezetik a hatalom ve­zetőit is. Legyen e lap olyan, mint a régi pogány­­kori székely áldozati tűz, melynek égő para­zsát szét­vitték őseink palotákba és kunyhókba, otthon ápolták, folyton élesztették és kialudni nem hagyták a szent tüzet. Hadd élessze lel­künkben az égi szikrát s hevítsen tettekre és áldozatkészségre! Legyen olyan, mint az imakönyv, hogy mindenki kezébe vehesse! Legyen minden szava igaz, mint a szent írás, tiszta mint a hó, friss, mint a forrás vize, üde, mint a harmat, illatos, mint a virág és tápláló, mint az égi Manna! Mert nem betűt, de szivet lelket tápláló menyei mannát vár ma az elcsigázott, agyongyötört, szomjas szé­kely lélek. Legyen az emberi szellemnek a tudásnak terjesztője, az eseményeknek hű regisztrálója. Egyházunknak, iskoláinknak, magyar kul ur intézményeinknek védelmezője, az elnyomot­taknak, a szenvedőknek oltalmazója és vigasza. Legyen az igazságnak szókimondó bátor­harcosa, a közerkölcsöknek hirdetője, az er­kölcstelenségnek, a becsteleségnek, az igazta­­lanságnak, a sérelmeknek ostorozója. — Osto­rozza a közéleti visszásság­okat, de tartsa szent­nek a magánélet küszöbét, melyen belől az „újság”-nak nincs mit keresnie, nem szabad lépnie. Legyen olyan, mint az utszéli fa, mely viharban, esőben, hóban védelmet, hőségben árnyékot ad, melynek gyümölcseit, leveleit széthordják az utasok, de azok helyett folyton újakat, szebbeket termel. Legyen olyan, mint a Vezúv által 2000 év előtt Pompejiben eltemetett őrálló katona, hogyha a nagy Hargita ránk szakad, akkor is a helyén marad. Legyen olyan, mint az őseink lármafája a hegyeken: jeladásra mindig készen! Legyen olyan, mint a béres sas a Hargita szikla ormán éles szemekkel figyelve a völ­gyekbe ! Legyen készen mindent áldozni, mindent merni, mindent kockára tenni a magasztos eszmékért, az igazságért a közérdekért. Le­gyen bátorsága a hatalomtól sem meg nem retteni, sem meg nem alkudni. A trianoni szerződés egyik szakasza a székelyek és szászok részére egyházi és isko­lai téren u. n. kultur autonómiát biztosit. Ezt a szerződést a kisebbségi jogok respektálásá­val, védelmével együtt Románia elfogadta s alaptörvényei közé iktatta. Kérdem: hol van ez az autonómia ? Kicsoda az, aki megvalósí­tásáért még csak egy lépést is tett akár a kormányok, akár a magyarság részéről ? Senki. Sőt egyesek még közülünk is félreharangoztak, félre „Balogh“-oltak. Ehelyett a kormány agyonsajtolt szegény községeinkkel román tannyelvű iskolákat épít­tet tűzzel-vassal az erőszak jogán, hogy meg­lévő ősi hitvallásos iskoláinkat végkép eltün­tesse. Legyen az autonómiának tántorithatlan, állandó harcosa s minden számában dörögje fülébe a hatalomnak és a Magyar Párt intézői­nek egyaránt, hogy a kulturautonómiát, — ha másként nem lehet, — a nemzetek szövetsé­gének segélyével is meg kell valósítani. És végül tanítson meg mindnyájunkat hinni, remélni és szeretni. B. A. „Transsylvania“ Bank R.-T. Alba-Julia—Gyulafehérvár Alapittatott 1872. évben. FI­ÓKINTÉZETEI: Csíkszeredán Gyergyószentmiklóson Kézdivásárhelyen Ditrón és Tordán ELFOGAD: betéteket, LESZÁMÍTOS: váltókat, ÁTUTALÁSOKAT és meghitele­zéseket az ország bármely pia­cára gyorsan teljesít. Vezérképviseletét bírja a „Gazdák Általános Biztositó R.-T.“-nak.

Next