Csiki Lapok, 1936 (48. évfolyam, 1-52. szám)

1936-01-05 / 1. szám

XLV III itt. Meirenreft-tisse, 1986 január 5. 0 * -,K ' 1- «si«! Oav. VÁRÁH LAJOSNft ^ ^ g HÍF » jfj A­llil if léT ‘ ' ' Ul 160*"' r«liMa «erkeas.i 3j m. fi HK I I H BL# 8 B Bf Negyedévre ! [ 4 L\­ägaaacH VIKTOR | m 1 H­S­ I fii JJ ®* 1 M­Wk Külföldre egy évre , 440.­V4k*r könyv- és papírkerc»- lig fi fi &, ifi | fi fs fi jglÍl| fif fii fi | olcsóbban számíttatsak. kivéte Csíkszeredán, hovi »Uff­iái Jgl Bt jfi JljB M JK Jt M M M üt Kéziratok nem adatnak visszs a Urdíté­k árai és «léfise­ W PPiiHHIffi M­S­M­H­W­Wi Nyílttéri közlemények tési Aljak elér. koldendők. dija saxonklnt Lel 25.­*»■ —ta L" •­ POLITIKAI, KÖZGAZDASÁG­­I ÉS TÁRSADALMI HETILAP. 1030. Boldog újévet derítsen s hozzon a világra a Bethlehemben földre szállott Isten ember. Most ezzel köszöntünk be olvasóinkhoz, de ezzel is üdvözöljük egymást s igy kívánjuk a boldog újévet. Hisz máskor is volt újév s kí­vántunk egymásnak minden jót, bár a fele beteljesedett volna, mégis mi lehet az oka, hogy legtöbbször fiaskóval végződött ? Mi garan­tálja, hogy ez az év máskép fejeződik be? Azért jó lesz a bekezdő sort még egyszer figyelmesen elolvasni, mert fogadni mernék, hogy sablonosan keresztül futott tekinteted rajta. Nem olvastad figyelemmel, lélekkel. Azt mondják, a betű éltet is, öl is. A betűből lélek sugárzik ki, az írónak a lelkületét tükrözöm vissza. Megszoktad, hogy olvasmányaid felüle­tesen veszed, csak az idegeidet felcsigázó hit érdekel, szóval ami izgat, a te enervált fiziku­modat injekciózza. Pedig rosszul vélekedei. Megszokod a szérimot s a narkotikum már nem hat. Miért nem sikerül az ember terve s nem válik valóra a jó kivánság? Mert elbizakodot­­tak vagyunk, túlságosan bízunk magunkban, mintha minden tőlünk függne s kis mindenha­tók lennénk. Miért mondjuk, hogy boldog új­évet kívánunk, vagy mikor találkozunk egy­mással, miért üdvözöljük így, hogy jó reggelt, napot, estét, szerencsét? A reggelt, napot, es­tét, szerencsét Ur adja? Nem a jó Isten? Hat ji’i­"- miVt e­­z?»* Ö mon­dotta : Nálam nélkül semmit sem tehettek. A mai ember mégis megpróbálja: új Bábelt csi­nál. Pedig előre tudhatja, hogy sziszifuszi mun­kát végez. A XX. század embere szégyenli Istent. Mintha kompromitálás lenne, ha Istenre szorulunk s őt hivjuk segítségül?! Báberé a munka, Istené az áldás. Ember tervez, Isten végez. Az uj évben azt tanulja meg mindenki: a terveiből, számításából sohase hagyja ki az Istent! Ne szóljunk be Isten dolgaiba, ne toljuk fel magunkat mindenhatónak, mert akkor fele­lősek is vagyunk mindenért. Azért volt rossz évünk s lettünk szerencsétlenek, mert Isten nélkül dolgoztunk és éltünk. Mától kezdve úgy köszönésünkhöz, mint kivánatainkhoz s mun­kánkhoz — terveinkhez tegyük hozzá: Ha Isten megsegít s ő adjon mindent nekünk. Boldog Újévet adjon Isten! Mert, aki Istenben bízik, nem fog csalatkozni. Oh szép Jézus, ez uj esztendőben légy híveiddel!! P. Réthy Apollinérisz, imádságaimmal együtt a betegséggel járó nehézsége­ket és áldozatokat ajánlom fel különösen értetek. — Krisztusban szeretett Testvéreim, kik a nép terhét és hevét viselitek s akiknek nemcsak munkájától, hanem életétől is függ népünk sorsa és boldogsága. Valóban ti vagytok ,Krisztus szolgái és Isten titkainak sáfáréi*. (I. Kor. 4. 1); és egyben ti vagytok­ a-^­föld sója“, „a világ világossága“ is (Mt. 5, 13, 14) Atyai szeretettel kérlek ezért titeket és buzdíta­lak az apostol szavával: élesszétek fel újból az Uten kegyelmét, mely kezem feltétele által bennetek van (cf. II Tim. 1, 6) Ma többet kíván tőletek Krisztus és szent Egyháza, mint valaha; mert fontosabb és fele­lőség­teljesebb, mint bármikor, a papnak munkája és élete egyaránt. Végzetesen kötelességét mulasztónak és hittelen szolgának kell ma tartanunk azt a papot, aki sáfárságát abban látja, hogy a hivatalnok pontos­ságával rendelkezésre áll híveinek — ha hozzá jönnek, de nem keresi a legelhagyatottabb szórványban is az elveszett bárányt. Vigasztalnotok kell és erősíteni a szegénység nélkülözései közt a népet, de óvni is a hit veszedelmeiben és az erkölcsi eltévelyedések forgata­gában. Gondoljatok arra a veszedelemre, ami már ősi katholikus falvainkat is megmételyezi, a születések mesterséges megakadályozásának megdöbbentő jelen­ségeire ; gondoljatok a hitehagyások szomorú eseteire, a bűnök pusztításaira; gondoljatok a szórványokban elhagyottan élő hívek lelki veszedelm­re, kik anyanyel­vűkkel együtt hitüket is elfelejtik. Tőletek várja és kívánja Krisztus és Egyháza mindenütt a segítséget és munkát Erőtlen és eredménytelen azonban a papnak mun­kája s minden fáradozása, ha élete példája nem erősiti meg tanítását s ha Krisztus kegyelme és szeretete nem tölti be lelkét. A’datiusk kell érte Uteni, hogy mink is a jászolban tyue^ó. szegény „Krisztusnak ré­szeseivé lettünk* (T­^id. 3­14), mert igy vagyunk iga­zán lelkipásztorai eze"óny, nélkülöző népünknek, de járuljon ehhez az anyagiak sger»fc«tétől való elszakadás és szegénységünk következményeinek önkéntes válla­lása is. Legyen fedhetetlen papi eli­tünk, amelyhez a rosszakarat gyanuja sem férhet; legyen buzgóbb és jobb imádságunk, mély és bensőséges lelki életünk és teljes a kapcsolódásunk Krisztu­hoz: fz ad erőt szent és fölemelő hivatásunk teljesítésére s ez teszi papi munkáinkat is áldásossá, eredményessé. Fáj lelkemnek hogy e nehéz időkben távol kell lennem tőletek, szeretett Testvéreim és nem oszthatom meg veletek a munkát. De ,szüntelen gondolunk Iste­nünk és Atyánk előtt hitetek munkájára, szeretetek müvére és tűrő reménységtől* rtw (I. T. ssz 1, 3); s ez megvigasztal engem. Szeretetteljes gonddá fi­ yelem életetek folyását és munkáitokat s nem szünöm meg kérni Urunk istenünk kegyelmét, „hogy szerzetetek mindjobban gazdagodjék... az Isten dicséretére“ (Fii. 1,9). Neveljük a népet. Külön kell fogni a problémát és magasba lendítve megmutatni. Míg kell már látni egyszer, hogy mi y a szervezetlenségben leledzik a fa’u. Hogy ténferegnek egymás mellett, de egymástól pillanatnyilag felmér­hetetlen távolságra, az egymásra vtalt emberek. Csodálatos és keserű játéka a sorsnak, hogy minden idők kisebbségi sorsai egymáshoz közelebb vitték, taszították az addig közömbös egyhangúságban, céltudatlanul ténfergő vértestvéreket. A székelység, jobban mondva az erdélyi magyarság életében ez a magától érthető folyamat egyáltalán nem érezhető. Politikai, közgazdasági és kulturális életünk egyaránt nem mágneses tulajdonságunk. Ne álljájuk szép sza­vakkal magunkat: nem vonzanak. Nem állanak egy­máshoz lapuit, szoros élvonalban. Nem fűtik élni a kara­­rást jelző lendületben lévő tünetek. Itt-ott felcsillan eszy­ egy reményt jelző fénysugár, hogy pár, mértani pontossággal kiszámított erő­zakos kör után, a semmi­ségbe tűnjenek s újabb, az előbbinél sokkal nagyobb kétségbeesést hagyjanak maguk után. Szomorú helyzet ez, de valóság A valóságokkal pedig illik egyszer leszámolni. *3 ®$Tagadhatatlan tény, hogy zűrzavaros, egyre le­felé hajló gazdasági életünk mellett, kulturális lendü­letünk is látszólagos. Különösen akkor döbben rá az ember szegényes állapotainkra ha a faint szemléli. A faint, mely hivatva van az utánpótlást adni. A fehérre meszelt, ősi tradíciókhoz biven épült székely házakban, már nem az egyensúlyt jelentő élet folyik. Szesszel vegyes átlós torzsalkodás s nem uto­ó helyen jelentgetéseken alapuló látszólagos előrejutás jellemzik az életet. Megdöbbentőbbnél megdöbbentőbb eseményhalmazatok játszódnak le falán. A legszebb székely szokások testvér vértől harmatos bicskák, do­rongok, fejszetokok és más „jófajta” kézbek­k alatt megcsúfolva fekszenek nem egy esetben az ucca porá­ban, mint ahogy történt legutóbb Bálint Vilmos plébá­nos minden könyörgő és kétségbeejtő figyelmeztetése dacára is Csikszenttamáson. Minden ellenkező híresztelés dacára a székely­­falvak valóságos helyzete kétségbeejtő. Eldurvult er­kölcsök hadakoznak egymással vak sötétségben, sötétség pedig nem kedvező talaj a fejlődés számára.­­ Ezen változtatni kell. Idők és jövő fennmaradásunk parancsolják. Egészen az utóbbi időkig dicséretes lendülettel folyt különböző községekben a kulturházak építése. Közbirtokosságok és más közületek egymást túlszár­nyalták a nemes versenyben. Végig a megyében 43 épület emelkedett az iskolán kívüli népnevelés céljaira. Szebbnél-szebb, hatalmasabbnál-hatalmasabb épület­tömbök ezek. Az a baj csupán, hogy üresek. Az agypallérozásra vágyók előtt csukottan álla­nak az ajtók. A célkitűzésekkel ellenkezően falaik nem verik vissza a tudást hirdető okos szót. S ha néha­­néha meg is nyilnak, rendesen a mercurea ciaci ügyész­ségnek is munkát adnak. Szerény véleményünk szerint ez sehogy sem helyes igy. Az épületek fedél alá hozása nem tőke­befektetési céllal történt csak. Azoknak leváltozott kötelezettségük van. Csupán az embereken múlik végre­hajtásuk. E­ezet kell vinni az épületeke. Duhajkodás helyett világosságot hirdető könyveket. Minden ember helyrehozhatatlan bűnt követ el, nemcsak faja, hanem önmaga ellen is, akinek alkalma van a tudás kis ágacs­káját ezekbe az épületekbe bevinni és nem teszi. Valamikor kicsiny, de példamutató nép volt a székely. Összetartásában hatalmas erő rejlett. Ma oldott kéveként kétségbeesetten kallódik. 8 ez elszomorító állapotok véget érni nem akaró sokasága mind a cél­­tudatlan munkára vezethető vissza. Három évvel ezelőtt nagyszabású értekezlet zaj­lott le a belyieh tnihnik­us *•.>*-.- -termében. Marton Áron elnöklete alatt — látszólag — céltudatos irányvonalat jelző célkitűzések történtek. A­­ rondo­kozók azt hitték, történik valami. Tévedtek. Végeredményben semmi sem történt. Néhány emelke­dett, néhány rosszul sikerült előadás hangzott el csu­pán s minden maradt a régib­en. Hiányzott a lelki­­közösség érzete s ez sorsot k Tpícsételt. Pedig a lelkiközösséghez vezető utat meg kell találni. Ez irányban semmi erőfeszítéstől nem szabad visszariadni. A falu­i értelmiség csak akkor végez valamit, ha a körü ölte szervezetlenül élő lakosság lelkivilágát megismeri, megfelelően csoportosítja, tanítja s lassan az élet szükségszerű élvonalába állapítja. Kisebbségi életünk egyik megdöbbentően káros rákfenéje, hogy, aki néhány — önvélemény szerint — céltudatos lépést tett, két kezét követelőzve ajándé­kozásra tartja. Nem munkája eredményét, hanem ju­talmát várja. Az eszébe sem jut, hogy vajon van-e jutalmazásra alkalom ? Az elért „eredmény” egyenes arányban áll-e a hirtelen támasztott követeléssel ? Állítjuk: míg a csíki falvak nagyszerűen felépí­tett kultusházai üresen állanak, míg falaik között pon­tosan megállapított időközönként nem veri fel céltuda­tos kultúr­­a annak nyomán közgazdasági­ mulúa, nincs és nem is lehet szó jutalmazásról. Kit és miért jutal­mazzon ez a nép? Kit és miért emeljen a vállára és hordozza körül diadalitasan? Súlyos kérdések ezek. Válaszolni rájuk — saj­nos — csak egyféleképpen lehet. Ki sem mondjuk, hogy hogy. Minek?... Minden gondolkozó tisztában van vele, aki a dolgok lényegével csak egy kicsit törődni szokott. E­őbb említettük, hogy a kisebbségi sors tulaj­donsága az egymásra találás. Nagyszerű történelmi példák igazolják ezt. Minél nagyobb a külső nyomás, s nyomásfelület alatt lévők, annál jobban összébb búj­nak. Fizikai törvény is ez. Nyomás felületben nincs hiány. Súlyosabbnál­ súlyosabb kövek nehezednek az életünkre. Megdöbbentő azonban, hogy ezekkel a kövekkel külön-külön ,leg­jobb tudása mellett­ akar megbirkózni a székely. Úgy látja, hogy így, csak is így érhet el eredménye­ket. Balga és szánalmas tévedés. Azonban, hogy ezt felismerjék megfelelő világosság kell. Sötétben, eset­leg gyengén pislogó lámpafény mellett nem lehet a tibe cérnát fokozni. Az ilyen kísérletek csődöt mon­danak. Apró, de erőteljes mécseseket kell gyújtogatni. Lelki lángokat, melyek tudás és kultúrára támaszkodva ez élet modern küzdő szerszámai birtokában állanak sorompóba s védik és kiharcolják azt a darab kenye­ret, mely nélkül élni nem lehet. A tudomány és technika szédületes haladása mel­lett nem lehet avult közgazdasági eszközökkel kisér- Majláth püspök karácsonyi körlevele. Majláth püspök ur hónapok óta kórházban fekszik. Ő, aki mindig annyi szeretettel és állandó munkásság­gal állott az erdélyi rom. kath. egyházmegye élén most egészsége érdekében pihenésre van ítélve. Nehéz Íté­let ez a mi drága Püspök urunknak, aki örökös tevé­kenység, aggódás és önzetlen, minden vagyonát felál­dozó munkása volt híveinek. Csikmegye katholikus népe kü­önösen sokat kapott a Főpásztornak ebből a ragaszkodó szeretetéből, amely most betegségében is olyan sok idegondolással nyilatkozik meg. Bizonyítéka ennek a karácsonyi körlevél, amelyet pa­pjaihoz inté­zett s amelyben olyan megható szavakkal figyelmez­teti őket a népünkkel való törődés nagy feladataira és arra a lélekvezető munkára, amelyre hova tovább na­gyobb szüksége van megmaradásunknak. A körlevél: Krisztusban szeretett Papjaim. A csendes visszavonultságban, amelyet kezelő orvosaim a teljes gyógyulás érdekében szükségesnek tartottak, fokozottabb szeretettel gondolok egyházme­gyémre, szeretett papjaimra és híveimre. Reméltem a jóságos Istentől, hogy erőtlenségemet megerősíti és még dobozhatom egyházmegyém javára Addig is

Next