Csiki Lapok, 1938 (50. évfolyam, 1-43. szám)

1938-01-01 / 1. szám

L. évf. Morourea-Ciuc (Csiksztereda V. 1938 január 1 / 1 szám. __________________i....frasini------------------------------------------vZ--------a.------------ -----------------------------------------------------­— jrigu­ri f in Air ----­Vid. Iul LUDOVIC VAKÁR R . -% i HIÍ R I- Il RR R& VICTOR RÉSZEGH (ZIUEUL CIUCULUI) A csíki szélein lepad­li veszedelme. írta: Gyárfás Elemér. A „Csíki Lapok“ új esztendejébe lép s a derék szerkesztő azt kéri, hogy erre az alkalomra mond­juk el a lap hasábjain a csíki székelységnek azokat a kötelességeket, amelyekre múltja, sorsa és helyzete kötelezi. Másoknak kötelességeket előírni látszólag könnyű, de tényleg igen nehéz, mert csak az vállalkozhatik erre, kinek jogcíme van ahhoz, hogy utasításainak figyelembevételét igényelhesse. Én nem érzem magam feljogosítva, hogy a csiki székelységnek kötelességeket írjak elő, csak a magam szoros kötelességeit érzem azzal a néppel szemben, mely másfél­­évtizede ajándékozott meg először bizalmával s amelyet immár tizenkét éven át képviseltem meg­szakítás nélkül a román szenátusban. Ennek a kötelességnek akarok valamennyire eleget tenni, mikor az ötvenedik évbe forduló Csiki Lapok újévi számában azt akarom messze hangzó szóval elmondani, hogy mostani megnehezült sorsunkban miben látom a csiki székelység leg­nagyobb veszedelmét s mit próbáltam tenni ennek elhárítására s megelőzésére. A csiki székelységre sok nehéz megpróbál­tatás zúdult az évszázadok folyamán, de sikerrel megküzdött valamennyivel, mert szilárdan meg­vetette lábát a Hargita s a Kárpátok tövében, belegyökerezett települési helyének őstalajába s ha a felette elzugó viharok sorait számban meg is ritkították, egészséges, tiszta családi életéből uj, erős nemzedékek sarjadzottak, melyek ismét s ismét benépesítették az Olt éc a Maros felső folyásának völgyét. Kiszivárgás, kitelepülés volt régen is, de e népnek csak erős, erkölcsileg és szellemileg felkészült s a gazdasági harcra fel­vértezett fiai mentek ki „külső földre“, ahol éppen erejük, felkészültségük és faji kiválóságaik révén rövidesen tekintélyes szerephez jutottak, mert olyan vidékekre települtek ki, ahol fajrokonaik éltek, kik testvéri szeretettel fogadták őket és készséggel elismerték kiváló vezető képességei­ket. A háború előtti évtizedekben ott találhattuk a csiki székelyeket Erdély minden jelentősebb városának szellemi munkásai s iparosai között, sőt még Magyarországon is számosan töltöttek be előkelő állásokat. Csik és Gyergyó nagy kaptár volt, melyből a dolgozó méhek egész rajai röpültek ki teremtő munkára, anélkül, hogy az otthon maradt anya­család számban, erőben, életképességben megfogyatkozott volna. A változott viszonyok között bezárultak azok a kapuk, melyek eddig tárva-nyitva várták vezető állásokba a csiki székelység kiválóságait s ma már ugyszólva csak papságunk, szerzetes­­rendjeink s tanítóságunk utánpótlását láthatja el legnagyobb részben a csiki székelység, mely szegénysége miatt korábban is csak — azóta majdnem teljesen elolvadt — közalapítványaink segélyével tudta fiait taníttatni. Megnyílt azonban egy széles országút cselédsors felé s ezen már nem a legerőseb­bek s az életküzdelemre legedzettebbek hagyják el az ősi földet azért, hogy „külső földön“ az élre verekedjék fel magukat, hanem a leggyön­gébbek, a védelemre s támogatásra leginkább rászorultak: törékeny, gyönge leánykák, fiatal asszonyok és legénykék tömegei hömpölyögnek idegen vidékekre, hitben és nyelvben, szokásban és erkölcsökben tőlünk távol álló szolgatartók hatalma alá s jelentős részük végleg elvész az idegen környezet és mostoha viszonyok között. A történelemben számos példáját olvashat­juk annak, hogy az elkényelmesedett s másokat dolgoztató népeket és társadalmi osztályokat miként falják fel és semmisítik meg saját szolgáik, kik azután beleülnek uraik örökébe. Az elvén­­hedt erdélyi szászok több községében is láthatunk erre beszédes példákat. Sajnos, a székelységet illetően nem tudjuk magunkat ezzel a lehetőséggel megvigasztalni. A büszke, dacos, mindig szabad és mindig ne­mes, tiszta és egyenes, nyílt és sokszor erőszakos székelyben hiányzanak azo>k a szolgaerények, melyek a szolgasorsot elviselhetővé, sőt a jövő felemelkedés lépcsőfokává­­ tehetnék. A székely nehezen alkalmazkodik más akaratához, nem tud hízelegni, nem tudja mások gyöngéit saját elő­nyére számítással kihasználni, nem tud kapzsi kézzel megragadni minden kínálkozó vagy akár­csak gazdátlan fillért s a megszerzetteket nem tudja zsugori módra halomba rakni, nem tudja kihasználni a más szorultságát s nem érti annak módját, hogy miként lopja magát lépésről-lépésre előbbre és feljebb az anyagi jólétben és elő­­haladásban. Meg kellene, hogy változzék a szé­kely ember egész természete ahhoz, hogy a cselédsors számára a boldogulás és felemelkedés útját jelenthesse. S mert nem ezt jelenti, ezért a cseléd­sorsba került székelység jelentős része lesülyed és elpusztul. Amint elhalványul­nak a szülőföld emlékei, meglazulnak a családi otthonhoz fűződő kapcsolatok, kivész a lélekből az ősi tradíció s már semmi sem tudja feltartóz­tatni a lejtőn lefelé zuhanást S kik pusztulnak el esősorban? Azok, akik a jövő nemzedék édesanyái kellene, hogy le­gyenek. S ez már nem lassú elszivárgás többé, melyet egy életerős nép teremtő ereje és egészséges szaporasága játszva pótolhatna. Maga a főütőér van megszakadóban. Bük­­­estben a Szent Katalin Körben egyetlen felcsiki községből ötven olyan fiatal leányt tartanak nyilván, akik ideig-óráig még tartják a kapcsolatot ezzel a leányvédő szervezettel. De hányan hullottak már ki onnan? S hányan hullottak el más községekből s hányan vesztek el más városokban? Nagyon jól ismerem a kereslet és kínálat, a munkabér és munka­alkalom vas­törvényeit. Tudom, hogy az olcsó munkaerőt vonzza a ma­gas munkabér s természetes, hogy a munkáskéz odatódul, ahol munkaalkalom kínálkozik. Taga­dom azonban, hogy a székelységnek legalább a zöme, ne élhetne meg saját földjén s kénytelen volna ilyen elborzasztó tömegekben szétszóródni szolgasorsban, rája nézve idegen vidékeken. E szomorú, tragikus tömegmozgalmaknak már nemcsak gazdasági, hanem lelki okai is vannak s ezért a baj orvoslásánál a gazdasági és erkölcsi szempontokat egyenlő figyelemben kell része­sítenünk. Elsőrendű kötelességünk meggyőzni és fel­világosítani népünket arról, hogy munkával, hozzáértéssel, szorgalommal és kitartással meg tud élni az életre való székely saját földjén is. Még pedig a földjéből is s nemcsak az erdő fájából. Ez a cél lebegett a szemünk előtt, mikor elsősorban a csiki székelységre való tekintettel, életre hivtuk a lernut (radnóti) gazdasági iskolát, hogy ott a nép fiai tanulják meg sze­retni s nagyrabecsülni a földet, mely igen is ad kenyeret annak, aki megdolgozza s amelyet vétek hütlenül elhagyni. Ez az iskola most fordult negyedik évfolyamába s 45 első növendéke között nagy többségben vannak ugyan a csiki székelyek, de sajnos, még mindig egész sorozata a csiki községeknek tartja magát ettől teljesen távol. A lerint (radnóti) gazdasági iskola helyének kiválasztásánál az is vezetett, hogy olyan helyen neveljük gazdáffjainkat, hol a gazdálkodás minden ágát, tehát a szöllő, dohány s más különleges művelési ágakat is megtanulhatják s ha még­is „külső földre“ kényszerülnének, bárhol megvet­hessék lábukat e legszebb élethivatásban. De felvetődvén a gondolat, hogy szükséges a külön­leges hegyvidéki, havasi gazdálkodás megtanítása is, két éve megnyílt Csík tövében, Kézdi­­vásárhelyen a második gazdasági is­kola is e célból. Azok számára pedig, kik a két éves gaz­dasági iskolát végig nem járhatják, tavaly meg­kezdődtek a kéthetes gazdasági tan­folyamok . Ekként igyekszünk a csiki székelység fiait ránevelni arra, hogy meg tudjanak állni a saját lábukon s a saját földjükön és beléjük önteni azt a meggyőződést, hogy az ősi földtől elszakadni nemcsak bűn, hanem okta­lanság is. Reméljük, hogy a gazdasági isko­láinkból kikerülő ifjak vezetői lesznek falujuknak, oszlopai az egyháztanácsoknak s apostolai a föld­höz való ragaszkodásnak. Ha otthon, falujukban maradnak a székely ifjak, akkor remélhetőleg nem fognak idegenben hányódni tömegével leányaink sem, kiknek vé­delmét, gondozását s parancsoló szükség esetén megfelelő munkahelyekre való irányítá­sát lesz hivatva szolgálni az a másik közérdekű intézmény, mely a régi Sumuleu (csiksomlyói) székházban akarunk a nő­védelem szol­gálatába állítani. Ha csak részben is meg tudjuk valósítani azokat a nemes célokat, melyeket a Csiksomlyón létesítendő új intézmény feladatává tenni szándékozunk, úgy ez méltó párja lesz már bevált gazdasági iskoláinknak. Mindezek az intézmények azonban csak akkor fogják betölteni rendeltetésüket s csak úgy érik el az óhajtott eredményeket, ha a csiki székely­ség tudatára ébred annak hogy az idegenben való szétszóródás az a legnagyobb veszedelem, mely létét, fennmaradását és jövőjét feltartóz­­hatlan pusztulással fenyegeti s hogy e veszede­lemmel minden még megmaradt erkölcsi és anyagi erőnket sorompóba állítani — mindnyá­junknak szoros kötelessége. A tosíí tan­ácsosok szen­tválasztásána­ c sik­­erelője. Amint előző lapszámunkban megírtuk, az Orszá­gos Magyar Párt csikmegyei elnöki tanácsa a fennforgó körülmények lelkiismeretes és gondos mérlegelése alap­ján úgy határozott, hogy Dr. Ábrahám József szenátor­­jelölt jelöltségét a december 28 án megtartott válasz­táson, illetve szavazáson nem tartja fenn. Miután a törvény értelmében a jelölőlistát visszavonni nem lehe­tett és így annak is szerepelnie kellett a szavazólapon, az elnöki tanács hírlapi és más után hozta érdekelt községi, városi és megyei magyar tanácsosok tudomá­sára elhatározását. A 28-iki szavazáson így a Magyar Párt bizalmi férfiai nem jelentek meg s a tanácsosok szabad kezet kaptak a szavazás tekintetében. Ugyancsak nem jelentek meg a nemzeti parasztpárt bizalmiai sem, így a választás, illetve szavazás kizárólag a liberális­párt közreműködésével zajlott le. Laadtak összesen 456 szavazatot, melyből 39- et kapott a liberális párt jelöltje, Cristea közjegyző, volt szenátor. A többi semmis sza­vazat volt a nemzeti parasztpártra adott 37 szavazaton kívü­l, így Cristea szenátor fölényesen nyerte el a szenátori méltóságot. A Magyar Párt megyei elnökségének előrelátását és megfontoltságát igazolták azok az események, ame­lyek a szomszédos székely testvérvármegyékben a 28 iki választásokkal kapcsolatosan történtek. Treiscaune (Háromszék), valamint Odorhely (Udvarhely) megyékből hallatlan terrort jelentettek. Azokat a szavazókat, akik­ről feltételezték, hogy a magyar jelöltre adják szava­zataikat, már megelőző nap őrizetbe vették. Elképzel­hetetlen módon és eszközökkel tartották távol a sza­vazókat az urnáktól. Több helyen bántalmazások is történtek, amik azt igazolták, hogy a választást leve­zető liberális kormány minden eszközzel magának igye­kezett megszerezni a községtanácsosi szenátorságot, ami sikerült is. Ezektől a szenvedésektől és megalázá­soktól akarta az elnöki tanács megkímélni a csiki ma­gyar tanácsosokat. Az események tehát teljesen igazol­ták az elnöki tanácsnak az Országos Magyar Párt központja által jóváhagyott intézkedését. A ma esti szilveszteri hockey-teán legyünk ott mindnyájan, az Európában, ha jól akarunk mulatni.

Next