Csiki Lapok, 1940 (52. évfolyam, 1-33. szám)

1940-01-06 / 1. szám

LII. évf.­­ Mercurea-Cluc (Csíkszereda), 1940 január 6 Vad. Iui LUDOVIC VAKÁR ^ ^ T ^ ^ ^ ^ A K.a« W,_.poa..b|l: _______________________gj % I| ■& P B IB gp' II Ip, VICTOR RÉSZBQH Inreg. la Tribunalul Cin?, sab ||| 0 jjp feji §n Ey IS Sk||| Egj j|f§ Efcj Inginer-Agronom N„ >1940-,938. D„,. No. 27 W |üP Ä || A­­| U Í» JL O JUg, ZIUBUL CIUCULUI) • 1 g«éa. I­m G. Boldogabb uj esztendőt. Irta: Dr. Abrahám Ambrus Ismét tovatűnt egy év megrakodva buva, és örömmel. Ismét szegényebbek vagyunk bu­ban, szegényebbek vagyunk örömben és szegé­nyebbek vagyunk feslő reményekben. Tovatűnt az ó év, de itt hagyta az önzést, itt hagyta a hatalom vágyat, itt hagyta a féktelen gyűlöletet, itt hagyta az agyarkodást s itt hagyta e maroknyi létben a szebb jövő után szüntelenül hiába vágyó és hiába váró, fáradt emberi lelket. Itt hagyta a véres, fagyos csatatereket s itt hagyta az elvesztettek után szüntelenül siró, szenvedő anyákat s a mindenüktől megfosztott panaszos árvákat.. Fagyos, véres csatatereken tovább ömlik a vér, csendes, boldog családi otthonokban tovább szakad az élet. Valami ma még nem is sejthető szomorú vég körvonalai kezdenek kibontakozni a kultur­ember gépekkel felfokozott, féktelen, kegyetlen s borzalmas harcából. Ijesztő hangjá­val minden ház tetején ott vijjong a kuvik s a béke angyala halk szárnycsattogással szalad vén Európa viharvert házsorai közűl... Nincs az a lángelme és nincs az az őrült, nincs az az idegrendszerében megsérült és szellemében megvénült ember, aki a vesztébe egykedvűen rohanó emberiségnek meg ne tudná mutatni az utat, amely a megértéshez vezet. A porból kik­elő s a porba ismét visszahulló arasznyi lét szakadékba került s az isteni szózat ha­ a­­tára egykedvűen tovacammogó ember nem látja már többé, hogy merre vezet az u*ja. „E'ig van az embernek v&j két napja a azt es igy kell eltölteni.“ irta egyszer nekem egyik a sors csapásai alatt megroppanó székely atyámfia.... 3 sz ember mégis kezdi száműzni a vihar­ban, a bajban, a vészben egyedül vigasztaló és egyedül segitő Istent s a nagy kérdések nyo­masztó súlya alatt árván maradva eszeveszetten rohan a vesztébe. Mert nem titok és minden földi ember számára világosan vagyon törvénybe írva észben, könyvben, célban, útban és remény­ben, hogy az élet nagy kérdéseire Isten nélkül nem jön a felelet. Mert nem titok az sem, hogy voltak mindig és vannak ma is próféták és uj szellem bőségével megrakott megváltók, akik a tömegeknek utat irnák elő, de szentül bizo­nyitja minden csepp vér és minden bombarob­banás, hogy ez az ut selymekes talajon épült s a rajta haladok alatt megnyitja a földet.... Nincs ember és nincs tudomány, nem volt ember és nem volt tudomány, nem lesz ember és nem lesz tudomány, amely az ut s a cél nagy kérdéseire feleletet adna. Az élet értel­mét, az élet célját, az élet kezdetét s az élet végét Isten nélkül megmagyarázni nem lehet. Ahogy véges a lét és véges az emberi elme úgy véges a tudás és véges a végtelen kérdé­sekhez irányuló emberi ut is. Ott, ahol meg­szűnik a hit s ahonnan száműzve van a segítő, a bajban vigasztaló s az élet nagy céltalansá­gában és sötétségében egyedül utat mutató személyes Isten ott komor a nappal és borús az éjjel, ott sötét a vég és céltalan az élet... Világvezérek eb­eri szónoklataiba (ágyú­dörgés, puskaropogás, bombarobbanás vegyül s az élesre fent szuronyok hegyéről párolgó, piros embervér csepeg. Erőtől és élni akarástól duzzadó ifjak, sápadt arcú aggok és gőgicsélő gyermekek ajkán nem sejtett pillanatban némul el a szó, az imádság és a dal s mit az emberi szellem örömére termelt romokban hever. Világ­nézetek harcába jajkiáltás vegyül s a vallás vigasztalásától is megfosztva milliók keserve kétségbeesésbe merül.... Ezernyi bajjal, ezernyi jajjal megrakodva itt hagyott a j ó év s mi kiket a Mindenható áldó és védő keze megtartott idáig, mélyen megilletődve állunk a nagy ravatalnál. Szivün­két fájdalom marja, lelkünket tépdesi a bu s elménket megüti a ború Mögöttünk a véres, fagyos mult, előttünk a titokzatos jövő. Utun­kon nőnek az árnyak, lábunk alatt megkoppan a hideg föld, fejünk felett felhős és borús az égbolt. Reményeink ágá­ a csípős, hideg szelek­kel küzdődnek a bontakozó rügyek, de szívünk­ben ott él a hit, ott él a szeretet és a biroda­­lom. Hogy túl minden sötétségen és túl minden reménytelenségen, túl a földön és túl az égen van Valaki, és Valaki, aki ércet termel a szen­vedő emberi szívre, aki letörli a könnyet az elborult emberi arcról s isteni békéjével meg­hozza nekünk a boldogabb uj esztendőt. Székely testvéreim, kik csak valahol éltek, dolgoztok, bizakodó lélekkel s teljes remény­séggel Istenhez imádkoztok, szeretettel köszön­telek s kívánom szivemből, hogy adjon a Minden­ható Isten nektek szebb jövőt — és boldogabb uj esztendőt. A nagy munka éve. Az elmúlt év a nemzetvédelem nagy ké­szülődésének éve volt úgy erkölcsileg, mint anyagilag, még pedig nem támadó szándékkal, hanem azért, hogy szükség esetén a területi épséget és a történelmi jogokat védeni lehessen. Erkölcsi szempontból, őfelsége a király kezdeményezésére, megerősödött a lelki egység a Nemzeti Újjászületés arc­vonalán belül. Ezalatt pedig őfelsége a hadsereg felszerelésének nagy művét vitte véghez, megadva ennek a legjobb szervezési és pénzügyi alapot. Az ország vezetői­nek minden gondja azokra és azok családjaira irányult, kik arra vannak hivatva, hogy az ország határain őrt álljanak. Ezek megélheté­sére nagy könnyítéseket tettek a beindított nagy mérvű segélyakciók által. A helyi közigazgatási hatóságok, a tarto­mányok, megyék és községek gazdaságos ala­pon való megszervezése lehetővé tette, hogy e szervek a bevonultak szűkölködő családjainak jelentős segélyeket adhassanak. Az 1939 év hasonlóképpen az ország gaz­dasági és pénzügyi megerősödését is jelentette a költségvetés kiegyensúlyozása által, biztosítva a kellő fedezetet az ország óriási szükségletei­nek ezekben a nehéz időkben, az új mezőgaz­dasági irányelvek pedig a termények szaporula­tát eredményezték. A gabona­értékesítés terén bevezetett bölcs rendszabályok és a gabona­­raktárak építése, a búza és kukorica szabad versenye, a mezőgazdasági termények iparosí­tása, mind az ország gazdagságát gyarapították s segítettek az összes szükségletek kielégíté­sében. A mezőgazdaságnak a román reménysé­gek előterébe való helyezését jelképezik az őfelsége által a szorgalmas gazdák között ki­osztott nagy lelkű eke és gazdasági eszköz adományok is. A népegészség, mint a nemzetvédelem fon­tos tényezője, nagy előmenetelt tanúsított a faluk egészségügye iránt eddig soha nem látott gondoskodás által. A nagy közmunkák terén beindított moz­galom tovább folytatódott. Új utak és vonatok épültek, mint a Kisilva—Dornavatrai vonal, az Apahida-Tövis, Brassó Campiana stb. vonalak. Megerősödött a hit is, az ország Nicodim őszentségét patriarchává választotta és uj mit­­ropolitákat választott Fontos iskolaügyi törvé­nyek az ifjúságnak a praktikus pályák felé való irányitását eredményezték. Az ország a legbékésebb érzelmektől át­hatva, semlegességének érintetlen megőrzésé­ben, de minden lehetőségre felkészülve erős lé­ekkel és reménnyel, Istenbe és Uralkodójá­nak bölcseségébe vetett hittel várja az eljövendő évet. — Hozzon az 1940 ik év betét e földre és megegyezést az emberek közé. Ú­jév. Az emberi élet határmesgyéjén a*kö­tődő évek mérföldkövek, melyek jelzik az megtett utat. Szilveszterkor hátra néztünk, hogy eddig mekkora utat tettünk meg, most újévkor előre tekintünk, hogy még mennyi van hátra. Minden óévkor zárszámadást készít az élet vándora, újévkor megcsinálja a költségvetést, az elő­irányzatot, de vigyáz arra, hogy a múlt vesz­teségeit a jövő nyereségei helyrehozzák s így a mérleg egyensúlyba kerüljön. Óévkor sokan szomorúan megállapították hogy múltjukban nincs öröm, mert érdemleges eredményeket nem mutathattak fel, most nem mernek biztatólag előre tekinteni, mert félnek, hogy a sok mínuszt kiegyenlíthetik, sőt hogy még pluszra, többletre is legyen kilátásuk Pedig a veszteseknek nem szabad kétségbe esniök, kedvüket elveszteniük, mert mindent helyre s rendbe lehet hozni. Utána kell nézni, hogy mi az oka a veszteségnek. Mint ahogy a kátyúba jutott autót azonnal nem helyezik for­galmon kívül s dobják az ószerre, hanem ala­posan megvizsgálják, tüzetesen megnézik min­den apró srófját, hogy a hibát megkapják, kijavítsák s újra használatba vegyék, úgy em­beri életünket is töviről-hegyire átrevidiálni kell, hogy rájöjjünk s meglássuk azt a kis gigszert, ami napjainkat, igy évünket is nehezebbé tették. Azt hiszem, a legelső hiba onnan ered, hogy az embereknek az életről helytelen, hamis fogalmuk van. A földi életüket kényelmesen rendezik be, hogy semmi hiányt ne szenvedje­nek­.­ rrthatninak, küzdenek, gyűjtenek, harácsol­nak, hogy öreg napjaikat nyugodtan, flottul, gond nélkül tölthessék el. Ha közben számításuk nem válik be, élet­untak lesznek, sorsüldözötteknek vallják magu­kat s folyton arról jajgatnak s panaszolnak fűnek-fának, hogy nem tudják, miért, de az élet megtagadta tőlük a boldogságot. Nem tudják elképzelni, hogy milyen nagy bűnt követhettek el, hogy az élet hozzájuk mostoha, rideg és idegen. Pedig csak egyszer élünk itt a földön s ha az is szerencsétlen, akkor mit is ér az élet? Semmit 1­s adják rá azonnal a választ s kész a megoldás: tehát el velü ! dobjuk el magunktól azt az életet, mely csak tövist, ke­resztet, sebet adott — jelentett számukra. Milyen előre gondolkodás s helytelen fel­fogás ez! Az életre háritani a felelősséget s megijedni tőle: a legnagyobb gyávaság. Csak a nyulszivü, félénk emberek futnak az élettől. Az emberi élet nem csupán a földre korlá­tozódik, mint ezt a szerencsétlen flotások vélik, hanem tovább halad, a halállal az örökkévaló­ságba bele­torkolódik s ott pompázik teljes szépségében. Ahogy ezt a liziői kis szent Terézke oly szépen mondogatta az édesapjától tanult költeményben: „Az élet csak hajód s nem a te otthonod“. Az élet hajótöröttjeivé azért lettek a mai modern emberek, mert az életet, ezt a földet, rövid siralomvölgyi tartózkodásunkat véglegesnek, igazinak, egyedülinek s örökösnek tartották. Azt valották, hogy a földi életen túl csak a Nirvana, a nagy megsemmisülés van. Pedig a földi élet csak hajó, mely minden Szilveszterkor újabb kikötőbe befut, kitataroz­zák s újévkor megint a nagy vizekre engedik, az idő óceánjára, hogy majd igazi otthonába, valódi hazájába befusson s a halál révpartján örökre kikössön. Mert ha tudom, hogy az életem csak hajó, akkor másként értékelem, rendezem be, mert meggyőződtem arról, hogy nincs itt maradandó hazánk, hanem az örökkévalóságot kell keresnem, mert csak ott nyugodhatom meg biztosan. Az élet célja nem a föld, hanem az ég. A földi élet hajónk, mely hazánkba, Isten orszá­gába visszavisz, mert Istentől jöttünk a Istenhez

Next