Csili, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
nőttként ismerték fel vagy éppenséggel csak ezután tapasztalják, hogy társadalmi, életszínvonalbeli előrelépésük nélkülözhetetlen feltétele a műveltség birtoklása, az olvasás, a természettudományok, a technika alapjainak megismerése, a színház, az irodalom. Hozzájuk, a lakosság elég jelentős részéhez nekünk kell közelednünk minden lehetséges módon. Azt szeretnénk, ha olvasóink, művelődési házunk jelenlegi és leendő látogatói éreznék: célkitűzéseink megvalósítása csak velük együtt lehetséges. Ha terveink igényeikkel nem egyeznek, s ha újat, többet tenni akarásunk nem talál visszhangra, akkor minden törekvésünk hiábavaló. Ezért olyan fontos, hogy programunkról és napi munkánkról alkotott véleményük eljusson hozzánk. Írásunk elején leszögeztük, hogy az új év sok szempontból kísérletnek számít: elsősorban a feladatok elvégzésének minőségi változásai, s néhány új rendezvénytípust illetően. Nem vagyunk azonban hívei a mindenáron újat akarásnak. Ami a múltban bevált, s feltehetőleg eredményesen szolgálja céljainkat a jövőben is , megtartjuk. Újat akarunk azonban abban az értelemben, hogy szeretnénk kiirtani munkánkból a megszokottságot, az elvásott sablonokat, a rutin kinövéseit, melyek megrontják a szórakozást, a kedvtelés ízét, rontja a munka szervezettségét és szürkévé, unottá teszi. Rendezvényeink hangulatát szeretnénk sok kisebb-nagyobb ötlettel fűszerezni. Igényünk, hogy az ismeretek terjesztésének hagyományos előadóhallgató különállását a beszélgetőpartnerek meghittebb viszonyává alakítsuk. Megvalósításra azonban nem egyszerre akarunk vállalkozni. Mint ahogy bőrünkből egyszerre kibújni sem tudunk, ugyanúgy nem vállalhatjuk, hogy a régi megszokott gyakorlatot egycsapásra újjal váltjuk fel. Időre és mindazoknak a segítségére van szükségünk, akik maguk is hívei az újnak és a jobbnak. Terveink valóraváltásához nagy segítséget jelent az újonnan megválasztott vezetőség minden tagjának áldozatkész, aktív munkája, tanácsa. Munkánk megújításának terveivel foglalkozunk az új év beköszöntével és kísérletet teszünk, hogy lapunk szerény eszközeivel is társakat, híveket szerezzünk valóraváltásukhoz. Szeretnénk, ha reményeinkben nem csalódnánk, ha a lakosság és az üzemek dolgozói, a kulturális munka soksok régi kedvelője és híve, társadalmi munkások, aktivisták segítőkész, megértő „játszótársainkká” szegődnének a fentiek megvalósításában. Az új évet e tervek, gondolatok jegyében köszöntjük, remélve, hogy közösségi munkánkban és személyes életünkben egyaránt új sikerek, szép eredmények hozója lesz. FORRADALOM A ZENÉBEN A XX. kerületi iskolák és a Csili zeneiskolája növendékeinek 5—5 főből álló összesen 9 csapata versenyzett az elsőségért a Vasas Művelődési Házban december 13-án rendezett vetélkedőn. A téma: a XIX. és XX. századi zene nagy újítóinak életműve, és a forradalmi gondolat megnyilvánulása a zenében. Három és félórás izgalmas versenyen dőlt el az első négy hely sorsa. A kérdések gyakorlott hangversenylátogatónak is gondot okoztak volna. A verseny végeredménye: Az első helyet a Vasas Művelődési Ház zenetanfolyamának „C” csapata szerezte meg. Tagjai: Abonyi Tamás, Béres Éva, Dibácz Zsuzsa, Kövics Gizella, és Nagy F. Mária. Második helyezett a Vasas Művelődési Ház „B” csapata, harmadik a Kossuth Lajos Gimnázium, negyedik a Bagi Gimnázium „C” csapata lett. A jutalmak: sok szép zenei könyv és hanglemez. A kitűnő játékvezetésért, Somorjai Józsefet, az értő és a figyelmet a kérdések lényegére irányító zsűrizésért dr. Káldor Jánost, Huzalló Eleket és Vas Lajost illeti köszönet. A csoportok jó felkészültsége az iskolákban folyó zenei nevelőmunka eredményességét bizonyítja. 4 Kóstoló A modellezést sohasem tartottam komoly sportnak, inkább sok türelmet, gyakorlatot igénylő játéknak, s a magyar modellezősport eredményeit olvasva arra gondoltam: túlzás ilyen nagyra értékelni ezt a kedves felnőtt-játékot, hobbyt. Azt ugyan sejtettem, hogy a modellezésnek az építészetben, az iparban komoly haszna van, de a sportbeli értékét, nevelőhatását nem tartottam túlságosan sokra. Most, hogy ennek az ellenkezőjéről kellett meggyőződnöm, korábbi véleményemet kissé szégyenkezve vágtam sutba. Felismerésemet néhány lelkes fiatal embernek köszönhetem, akik nem szóval, eredményekkel, életük egy részének példájával győztek meg, mert modelleznek értékesebb emberek másoknál. Helyesebben: a modellezés által értékesebb emberré válhat valaki korábbi önmagánál. A tétel fokozottan érvényes azokra, akiket adottságaik, türelmük, kitartásuk és még néhány pozitív tulajdonságuk és speciális ismeretük erre különösen alkalmassá tesz. Felismerésemet a „Csili”, a Vasas Művelődési Ház modellezői kicsiny csoportjának köszönhetem, közülük is háromnak. Ez a kis írás is róluk szól. Frissen szerzett barátaim életének fontos része a modellezés, de nem vált rajongássá. A modellezés nem teng túl életükben, nem tette őket szakbarbárrá, és biztosan segített