Csillag, 1954. január-június (8. évfolyam, 1-6. szám)
1954-01-01 / 1. szám - Kónya Lajos: Versek
Rontsátok le konok magányát, egészen emberré legyen az ember — fond körül barátság, virágozz néki, szerelem! Idő, idő, végy be öledbe, oldozz föl engem! Oly sokat kívántalak! Jöjj, mondd szemembe, felesleges az áldozat! Az emberiség is kietlen, ha messziről nézed, magad — a tégla, lásd az épületben közvetlen társához tapad s alkot falat! Társadalom? Elvont, ködös kép, ha társad nincs, enyhet hogy ad? Általad ölel a közösség — személyes, forró kapcsolat! SZÉL KOPOGTAT Szél kopogtat a csűr ablakában, egér matat a közös búzában, nyugtalanul álmodik a gazda, éjszakáit gépzúgás zavarja. Szél kopogtat gazdáram padlásán, fel-felriad, sárga mint a sáfrány, tábla földek gondja ellen lázad, nem töri le a tengeriszárat. Szél borzolja a lucernakazlat, öcsém iparengedélyért zaklat, számolgatja, nyer két-három évet — mintha nyerne világmindenséget. Szél fut át a kisigmándi réten, feloszlott az egyes csoport régen, mégis együtt szánt-vet mind! — Hiába, nem hány ki a felgyűlt falu lángja! Jó friss szelek, avas szelek jönnek, bontják-fogják szárnyát az időnek. Feldob a szél — makacs vihar vet le — bátor, aki nekivág nevetve! 2