Csillag, 1955. szeptember-december (9. évfolyam, 9-12. szám)
1955-09-01 / 9. szám - Darvas József: Szakadék
olyan a kép, mintha a ló mellé befogta volna magát... Másutt: a kukoricaszárat rakják ökrös szekérre. Ismét másutt: krumplit szednek, ásnak. A szél újabb porfelhőt csap fel az országútról, száraz kukoricalevelet s falevelet kavar. A fiatalember játékosan dülleszti ki mellét a széllel szemben. Mögötte egy urasági hintónak is beillő »Nagyatádikocsi« robog a falu felé. A fényes szőrű, jól táplált lovak könnyedén viszik a kocsit. A kocsi bakján egy jó 45 éves, jó erőben levő, nagy darab úrias parasztember ül: csizmás öltözék, valahol az urasági intéző és a parasztember öltözködése között. Ez Böröcz-Horváth. A kocsi hátsó ülésén Böröcz kisasszony lánya ül, Klári, s mellette a jegyző. Klári az a fajta szép úri-kulák lány, akit már taníttattak, elvégezte legalább a négy polgárit, zongorázni is tanult, úriasan öltözködik — de nem túlfinomult: van benne a nem vaskos, jóízű paraszti egészségből. A lány s mellette a jegyző, sejteti, hogy itt elindult már az udvarlás útján a szokásos falusi »parti«. Klári vékony, finom selyemkendővel védi az arcát a por ellen. Mint az arab nők, olyan, csak mosolygós szeme látszik. Böröcz-Horváth két kézzel markolja a gyeplőt. Visszafogja a lovakat, lépésre fogja őket s föláll, hogy jobban ellásson a traktoros ekéig. — Hiába, a traktor az csak traktor — mondja elismerően. Klári és a jegyző cinkosan összemosolyognak s a lány így szól: — Magát, apus, nem hagyja nyugodni az a traktor... —■ Nem is, míg nem az enyém szánt nekem! Visszaül s újra vágtatásra biztatja a lovakat. A kocsi elrobog a gyalogos fiatalember mellett, az ijedten ugrik félre, majdnem elgázolták. Erre Böröcz-Horváth — elvégre mégis afféle emberről van szó, ki s mi lehet vajon? — néhány lépéssel odább megállítja a lovakat és visszaszól, leereszkedéssel vegyes tisztelettel. A vasútról? — Onnan ... — Tessék, lépjen föl. Így mégis gyorsabb. — Köszönöm — s a fiatalember föllép. Leül Klárival és a jegyzővel szemben, háttal Böröcznek, a kisülésre. Azok éppen csak rápillantanak: a szituáció olyan, hogy se bemutatkozni, se beszélgetést kezdeni nem lehet. Ám Böröcz-Horváthot mégis fúrja a kíváncsiság — bár nem mutatná — s rövid hallgatás után, közömbösséget színlelve, hátra szól a válla fölött: — Hozzánk a faluba? — Igen. Megint rövid hallgatás és újra Böröcz-Horváth: — Könyvek? — Érezni, hogy a bőröndre érti. — Igen. Könyvek. __ Itt ugyan nem lesz velük szerencséje. Mink nem olvasunk. Csak a pénzt... De azt könyv nélkül is tudjuk, ha van... — S jót bevet a saját szellemességén, Klári és a jegyző is elnevetik magukat