Csongrád Megyei Hirlap, 1958. március (3. évfolyam, 51-76. szám)

1958-03-01 / 51. szám

Szombat, 1958. március 1. Új emberek születése Mindig érdekelt a fiatalok életének szerteágazó, ezernyi kérdése. Nemcsak azért, mert jómagam is az vagyok, de mert érdekel hogyan formálódik átmeneti korunkban tevékeny, rátermett férfiúvá a fiú, erényes leánnyá, majdan jó feleséggé a leánygyermek. Mert akaratosnak, keménynek látszik az ifjúi jellem — keveréke rossznak és jónak —, mégis könnyen alakítható. Csak az a kérdés, szakértő mester hozzáértő keze pattintgatja-e a ma még alaktalan márványtömböt a holnapi értékes szoborrá. Az új ember típusának kialakulásáról akartam megbizonyosodni. Erről beszélgettem Lantos Gergellyel, a 3 és félezer holdas szentesi Felszabadulás Tsz elnökével, ahol több mint 50 fiatalt alakít a közösség ereje az élet műtermében. — Nem mondom, hogy nincs baj fiataljainkkal — mondja a harminc fele járó elnök. — Ám legjava a KISZ-ben nevelődik, hogy jól megállja majd helyét... S hogy jól formálják a fiatalokat, annak legszebb bizonyítéka az, hogy az ifik védnökséget vállaltak a tavaszi vetések fölött. Egy géphez már megszervezték a munkacsapatot, míg a többi most alakul. — Úgy érzem, nyugodtan mondhatjuk — szól lassan, higgadtan Kiss Antal bácsi, a tsz adminisztrátora —, hogy fiataljaink nem eshetnek komolyabb kifogás alá... Ennél szebb dicséret valóban nem érhetné őket. Ám ez csak a munkára vonatkozik, — de milyen a viselkedésük? Ezt megtudni induljunk útra a február végi, szeles délelőttön az Oroszbrigádhoz. A sz. oldali kovácsműhelyében a szálfatermetű Bán Mihály szorgoskodik a satupad körül. Kisegítőként dolgozik most a műhelyben. Menetet vág, csavarokat készít, vagy éppen a rár húzásánál segít — s mindenütt megállja helyét. Hol kiszalad — hol be a műhelybe, de sose céltalanul. — Hogy állja meg a helyét? — használom ki az időt, míg átszalad a bognárokhoz a szintén kisegítőként dolgozó Borbás bácsihoz fordulva. — Bár minden fiatal ilyen talpraesett, megfontolt lenne. Nyugodtan megbízunk benne. A tsz vezetősége retoros tanfolyamra küldi leendő katonafiát, aki egyszer már hűtlen lett hozzá. — Az úgy volt — meséli később Mihály —, hogy 52- ben sok cimborám elment a bányába. Közéjük álltam, vájár lettem — s most mégis itt vagyok. Jó volt ott is, de szívem mégis visszahúzott a nagy családhoz ... Látom, szólna még többet is, de fontosabb a munka, mert ezután ítélik az embert s ő nem akar mihasznának látszani csakúgy, mint a többiek, akikkel ebéd közben, a brigádszálláson találkozom. Én — Szóljatok már is — biztatta a többi fiatalt Bán Mihály, de hogy nem vállalkozik senki, ő tart továbbra is szóval. Tőle tudom meg, hogy nemcsak munkájuk, a szórakozás is közös. Mivel pedig a fiúk, meg lányok együtt dolgoznak, gyakorta kivirágzik itt a szerelem. Ez évben is a lakodalomra számítanak. — Csak az a baj — szól közbe Bódi Mária —, hogy egyes fiúk viselkedésében van kivetni való. Ezen kell mielőbb változtatni. A fiatalok nevelésével elsősorban a KISZ-szervezetnek kellene foglalkoznia, — ám itt is van mit javítani. A fiatalok érzik, megbirkóznának ezzel is — csak több segítséget várnak a városi bizottságtól. — Tavaly nyár óta csak három taggyűlésünk volt még — kapcsolódik a beszélgetésbe a tsz egyik legjobb fiatalja, a 20 éves Tomcsányi Antal. — Pedig sok mindenről kellene beszélni. Mert bizony megkapjuk azt is, hogy: »Hallgass, te gyerek!« — vagy «Nem értessz semmihez!« — ha éppen szólni merünk az idősebbeknek. Mi nent ezt várjuk tőlük! • Nem oktalan panasz ez — nagyon is meggondolt segítségkérés, — ami már elsősorban az öregebb tagoknak szól. Elsősorban nekik kellene segíteniök a fiatalok emberré válását, hisz tőlük függ, milyen lesz a tsz utánpótlása; lesz-e, aki felváltja majd őket az irányításban, ha kezükből kihull a szerszám. De elmondták a fiatalok azt is, hogy — noha közöttük is van fegyelmezetlen —, sokszor bizony a felnőttek azok, akik rossz példát mutatnak nekik. S mivel azokat már nem éri szó ezért, van olyan fiatal, aki ezt az utat járja. Alapjában véve azonban mégis megállják helyüket a fiatalok. A közösség formáló ereje jól alakítja őket, s ez igen fontos! Legalább olyan, mint az, hogy évről évre többet, jobban termeljenek, hiszen a mai fiatalokból alakul ki az új paraszti világ, amely azokra hasonlít, akik megmintázták. (Moha Benedek) --------------------------...................................................... A márciusi tanácsülésen választják meg a járási népi ellenőrző bizottság tagjait a makói járásban A makói járási tanács végrehajtó bizottsága február 27-én, csütörtökön ülést tartott, amelyen megtárgyalta a lakosság adóztatásával kapcsolatban a pénzügyi osztály előtt álló feladatokat, az újrendszerű költségvetés bevételi és adókulcs részesedési helyzet alakulását, az adóbevallások helyzetét, a biztosítással kapcsolatos kérdéseket. Jóváhagyta a községek és a járás 1957. évi zárszámadását és foglalkozott a pénzügyi apparátus politikai és szakmai felkészültségének javításával. E napirend tárgyalásán megjelent és felszólalt Darabos György, a megyei pénzügyi osztály vezetője is. A végrehajtó bizottság Kotormán Miklós maroslelei, Kurunczi József földeáki, Kukucska Andrásné csanádalberti v. b.-elnököket, továbbá Beke István kövegyi és Tóth Józsefné nagylaki v. b.-titkárokat 5 hónapos államigazgatási iskolára küldte. A v. b. munkatervet fogadott el a termelőszövetkezetek politikai és gazdasági megerősítésére vonatkozóan. Bejelentették a v. b. ülésen, hogy Apátfalván, Rákoson és Maroslelén a két v. b.ülés között termelőszövetkezeti előkészítő bizottságok alakultak. Foglalkozott a végrehajtó bizottság a népi ellenőrzésről szóló 1957. évi VII. törvény végrehajtásával kapcsolatos feladatokkal és úgy határozott, hogy március 22-re öszszehívja a járási tanácsülést és ott megválasztják a népi ellenőrzési bizottság tagjait. Sok tejipari újdonság a bemutatón Pénteken a vásárhelyi Ifjúsági Házban árubemutatót tartott a Csongrád megyei Tejipari Vállalat. A bemutató célja az volt, hogy a meghívott kereskedelmi szakemberek, üzletvezetők — sajnos, kevesen jelentek meg —, meggyőződjenek: milyen új árut tud a tejipar a vevők rendelkezésére bocsátani. Szépen megrendezték az árubemutatót és a megjelentek jóleső érzéssel állapították meg, hogy újabb és elég olcsó tejterméki cikkek állnak a vásárlók igényeinek kielégítésére. Csakhamar baráti beszélgetés, vita alakult ki a tejipar és a kereskedelem dolgozói, vezetői között. Ez annál is inkább helyes volt, mert megismerték a közös problémákat, de megtudták, milyen igényekkel lépnek fel a vásárlók a kereskedelemmel szemben. Őszinte szóval vetették fel, hogy — például — a Szentesi Tejüzem vezetősége nem szorgalmazza a tejtermékek eladását. Így fordulhat elő — mint mondották —, hogy Szentesen és főleg Csongrádon még azt sem ismerik — ez talán kissé túlzás! —, mi is az a dobozos sajt. És még sok ehhez hasonló problémát tisztáztak a megbeszélésen. Az érdekeltek megegyeztek abban, hogy a tejipar újabb termékekkel lepi meg a kereskedelmet, mint például a saját készítményű, csomagolt, félzsíros, asztali túró, pogácsasajt. Még vagy harminc különböző sajt között válogathat a vásárlóközönség a tejipar termékeit illetően. Kikelt Vásárhelyen az első tízezer csibe A Vásárhelyi Baromfikeltető Vállalat minden évben nagyszámú csibét keltet és ad át a termelőszövetkezeteiknek, állami gazdaságoknak, földművesszövetkezeteknek, illetőleg egyéni tenyésztőknek. A vállalat telepén már kaphatók naposcsibék, mert kikelt az első tízezer. A jövő hét folyamán újabb 5500, azután pedig 16 ezer naposcsibe áll a vásárlók rendelkezésére. Ezen a héten pedig 43 ezer tojást raknak be a keltetőgépekbe, amelyekből három hét múlva szintén növelni lehet majd a gazdaságok apróbaromfi-állományát. A nyugati segítség és ahogy fogadják Londonban égig ma Tapasztalják a nyugati segélyprogramokat, emlékezetbe idézik a közismert Marshall-segély és más segélyek áldásait. Kijelentik, hogy Nyugatnak, különösen Amerikának fokoznia kellene a külföldre irányuló segélyakciókat. Eszerint tehát az lenne a valóság, hogy például Anglia és Franciaország, meg például Hollandia rengeteget segített és segít az ázsiai és afrikai gyarmati országoknak. Igen. Éppen ez az oka annak a nagy és mélységes megbecsülésnek, ragaszkodásnak és szeretetnek, amelynek például Anglia Indiában, Egyiptomban, vagy Ománban, Franciaország Vietnamban, Tuniszban, Marokkóban és Algírban, Hollandia pedig Indonéziában örvend. Mert ugyebár, az teljesen kétségtelen, hogy ezt a három régi «segítő« országot az általuk »megsegített« gyarmatokon hallatlan dicsfény és rokoniszenv övezi. Csakis ezzel magyarázható például az a tény, hogy Indonézia polgárai elkergetik a hollandokat, tisztelettel adózna az egyiptomi példának, ahonnét néhány éve kénytelen-kelletlen elballagtak az angolok. Ezzel magyarázható az is, hogy Vietnamból és Marokkóból kitessékelték a franciákat. S nyilvánvaló az is, hogy Algéria népét a hosszantartó francia uralom idején kapott rengeteg segítség készteti elszánt harcra a franciák ellen, méghozzá olyan kemény harcra, amely egyszerre félmillió francia gyarmati katonának ad mindennapos foglalkozást. Monumentális az a szeretet, amely a szegény országok népeinek szívéből a segélyprogramokat kiagyaló nyugati országok felé árad! Azért lehet, hogy kis** sé furcsa ez az áradás, mert valahogy azt veszi észre a laikus szemlélő, hogy ennek hullámai egyre másra söprik el az egyes anyaországok hadseregeit, vagy ahogy Nyugaton nevezik, »a segítő programok végrehajtóit«, a gyarmatokról. Igen, a laikus az egyik oldalon a nyugati sajtóból és rádióadásokból arról szerez tudomást, hogy milyen nagy jelentőségű segítséget adtak és adnak a nyugati országok a szegény országoknak (értsd: gyarmatoknak), a másik oldalon pedig azt látja, hogy nicsafe, már megint futnak valahonnét az angolok, vagy a franciák. Azt látják, hogy a gyarmatokon, amelyeket az anyaországok állítólagos nagymértékben megsegítettek, manapság még vendégségben sem szívesen látják a megsegítőket. Szóval ilyen a válasz a nyugati segélyprogramokra és akciókra, és hogy ilyen, az egy cseppet sem csodálatos. Senki sem szereti, ha a segítségére siető segítés közben a karszéket, meg az étkészleteket, sőt a család összes értékeit, sőt még a kenyerét is magával viszi. Amilyen az adjisten, olyan a fogadjisten. S úgy látszik, angol, francia, vagy amerikai politikusnak kell lenni ahhoz, hogy helyesen lássa az ember ezt a fogadj istent, ezt az Indiából, Vietnamból, Indonéziából, Egyiptomból, Marokkóból, Ománból, vagy éppen Algériából elmondott fogadjistent. Mert ördög tudja, innét. Csongrád megyéből úgy látszik, úgy tűnik, hogy Egyiptomból ez a fogadj isten épp úgy szól az angoloknak, mint Marokkóból, vagy most Algériából a franciáknak: takarodjatok! Úgy látszik, sohasem lehet az ember elég okos. Különösen, ha nyugati tőkés, vagy politikus az illető és az önállóságra törekvő kis országokon még mindig a régi, eredeti módszerekkel akar segíteni, amely módszerekkel sok emberöltőre gyarmattá tették például Indiát és más országokat. Pardon, még egy pillanatra, kedves olvasó. Amikor leírtam e gondolatokat, bekapcsoltam a rádiót, amely éppen ezt mondotta: »Jordániában amerikai pénzen koncentrációs táborokat és börtönöket építenek«. Megható! Milyen boldog lehet a szegény jordániai, hogy annyi szenvedés, jogtalanság és éhezés után, a nyugati segélyprogram eredményeként végre modern börtönökhöz és koncentrációs táborokhoz jut! Mert hiszen abban az úgynevezett »szabad világban« mi más is lenne az osztályrészük az elégedetlenkedő rongyosoknak, szenvedőknek, éhezőknek. ... * Kaczúra 3 Szocialista kultúránk egyik segítője: A SZOVJET ÉJ FILMMŰVÉSZET Gondolatok a mozilátogatásról Megszoktuk mostanában, hogy őszintén beszélünk azokról a kérdésekről, melyek napi munkánk során felvetődnek. A kérdések szerteágazóak és mindig kialakul egyfajta fontossági sorrend közöttük. A sorrendben viszont lényeges helyet foglal el országunk életében a kultúra, általában a művelődés, a nevelés és a szórakozás problémája,általánosan: az ideológiai helyzet. Amint tudjuk, ez a terület még nem a legjobban felkutatott, s nem egészen közbefogott, s bár áttekinthető, még sok zavar, tévedés, sőt ellenséges nézet és szándék is jellemzője azokon az eredményeken kívül, melyeket a felszabadulást követő tizenhárom esztendő során és az ellenforradalom leverését követő időkben elértünk. E kérdéseket vizsgálva jutunk el a szovjet film magyarországi elterjedtségének problémájához. Az októberi ellenforradalom telítve volt nacionalizmussal s ennek szükségszerű következményeként mesterségesen felszított szovjetellenességgel. Nemcsak a Lenin-képek, a szovjet könyvek és hanglemezek égtek el ezekben az időkben, hanem nem egy szovjet film is erre a sorsra jutott. Hosszú hónapokon át nem is szerepelt szovjet film a legtöbb Csongrád megyei mozi műsorán sem. A politikai konszolidáció előrehaladtával ismét megjelentek a szovjet filmek a mozik vásznán, s ha eleinte nehezebben, később már könnyebben, mégiscsak haladtunk előre s ezeknek a vetítéseknek is kézzelfoghatóan emelkedett a látogatottsági arányszáma. A múlt év novemberében megrendezett szovjet filmhét várakozáson felüli sikert hozott, s ez a siker tartós maradt egészen az év végéig. Ezután következett be bizonyos visszaesés, s ha ez a visszaesés nem is súlyos méretű, nem is tartós, foglalkoznunk kell mégis vele, hogy elemezzük az okokat és megtaláljuk a megoldás módjait. A szovjet üzmek jelenlegi látogatottságának visszaesése kapcsolatos a megyei moziüzemi vállalat munkájával is. De csak bizonyos mértékben. Véleményünk szerint a vállalat is hozzájárult ehhez a közönségcsökkenéshez azzal, hogy nem volt megfelelő a megyei mozik műsorbeosztása (nem műsorpolitikája). A hibás beosztás sokszor szinte eleve kizárta a szovjet filmek látogatottságának növelését, sőt, éppen ellenkező hatást ért el. Ez az egyik jelentős ok. A másik: a vállalat nem tett meg minden tőle telhetőt a szovjet filmek propagálásáért. Viszont igaz az is, hogy a moziüzemi vállalat keze eléggé megkötött. Alig van beleszólása abba, hogy egy-egy hónapra milyen filmeket kaphat Szolnokról vagy Budapestről, sem abba, hogy mennyi időre kapja meg ezeket a filmeket. Mindez eleve komoly nehézséget és problémát jelent, melyen egyelőre nem is lehet változtatni. Nem beszélve arról, hogy a filmeket Budapesten válogatják és vásárolják meg — a jót, a gyengébbet egyaránt. Az elmúlt években a szovjet filmek kiválasztásánál úgyszólván semmi szelekció nem volt és ugyanakkor a jó szovjet filmek mellett a gyengébbekről is az elragadtatás hangján cikkezett a sajtó. Ez a legtöbb esetben nem használt, inkább ártott a szovjet film népszerűségének és elterjedésének. Ezek nehézségek, de nem leküzdhetetlenek. Már ma, de az elkövetkezendő időkben méginkább fog érvényesülni a szelekció a szovjet filmekkel kapcsolatban is olyan értelemben, hogy valóban elsősorban a legkiválóbb és a jó szovjet filmek kerüljenek el a magyar közönséghez s mind kevesebb közepes és gyenge alkotás szerepeljen a mozik műsorán. De ez a megoldásnak csak az egyik, a könnyebb oldala. A nehezebb munkát itt, a helyszínen kell elvégeznünk. S ezzel kapcsolatban szögezzük le elvi álláspontunkat. Mi a szovjet filmművészetet, a szocialista országok film- művészetét — éppen azért, mert szocialista, a szocialista valóságot tükröző — előnybe helyezzük a nyugati filmalkotásokkal szemben. S egy »közepes« szocialista film a mi számunkra százszorta nagyobb eszmei-politikai és nevelési értékkel bír, mint egy »jó« — de a társadalmi-emberi osztályproblémákat csak felszínesen vagy alig tárgyaló — nyugati filmalkotás. Ám aligha elegendő ennek az elvnek leszögezése. Sok mindent kell tennünk azért itt, Csongrád megyében is a szovjet és népi demokratikus filmalkotások minél szélesebb körben való elterjesztéséért. Első és lényeges szempont a jó propaganda. Ennek egyik biztosítéka a mozival kapcsolatos aktívahálózat újraszervezése és a propagandisták alapos, időben való tájékoztatása, megfelelő propagandaanyaggal való ellátása. Ez a széles társadalmi alapokon nyugvó aktívahálózat nagyon sokat tehet a szovjet filmek népszerűsítéséért. S ha már itt tartunk, említsük meg a pártszervezetek szerepét is. Egy-egy pártszervezet és a kommunisták általában keveset segítenek a szovjet filmek propagálásában, sőt, úgyszólván semmit. Hozhatnánk fel nem egy példát arra akár városból, akár faluból olyan emberre, aki vizet prédikál és bort iszik. Magyarán: beszél a szovjet filmek elterjedésének és népszerűsítésének fontosságáról, de maga csak minden szökőévben néz meg egy-egy szovjet filmet. Pedig elsősorban a kommunistáknak kell észrevenniök, megérteniök és a tömegekben is tudatossá tenniök a szovjet filmben rejlő nagy nevelési értékeket; azt az erőt, mely képes hatni a tömegekre abban az esetben, ha valóban mind nagyobb és nagyobb tömegek látogatják ezeket az előadásokat. Hasonlóan nagy szerepük lehet — sok esetben sajnos, csak kellene lenni — a szovjet filmművészet népszerűsítésében a pedagógusoknak is. Azonban kevés esetben tapasztalható ennek a nagy szerepnek a realizálódása. És így sorolhatnánk még tovább a példákat, azét a gazdasági vezetőét is, aki, miután több napot töltött turistaként a Szovjetunióban, itthon azzal fogadta a mozi üzemvezetőjét, aki közönséget szervezett, hogy: »Szovjet film? Akkor nem nézem meg. Esetleg magát, ha előadják — mert a mozivezető nő volt. Képzelhetjük, hogyan vélekedhetnek az olyan munkahely dolgozói a szovjet filmről, ahol így nyilatkozik a vezető. Nagyon hangsúlyozva ehhez csupán azt kívánjuk hozzátenni: a szovjet film és általában a szovjet kultúra népszerűsítése és propagálása nem kampányfeladat, hanem állandó, megszakítás nélküli nevelőfelvilágosítást, propagálást követelő munka. Nekünk mind nagyobb és nagyobb eredményeket kell elérnünk a szovjet film népszerűsítésében, mert a szocialista filmművészet a mi nemzeti kultúránk egyik nagy bázisa, és a szocialista valóság ábrázolásában, a szocialista embertípus bemutatásában nem nélkülözhetjük a szovjet filmművészet nevelő, átformáló, példamutató erejét. Papp Zoltán