Csongrád Megyei Hirlap, 1960. december (5. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-01 / 283. szám

Kocsiálláspénz helyett vagont kér a MÁV A vasutasok kérése a szállítókhoz A szegedi MÁV igazgatóság területén különböző ta­nácskozásokon, szolgálati helyeken, vagy az igazgatóság központjában nap, mint nap foglalkoznak a vasutasok és a szállíttató vállalatok dolgozói az áruk szállításához szük­séges vasúti kocsik biztosításával. Különös hangsúlyt kap ezeken a megbeszéléseken a kocsiácsorgások megszüntetése, a gyors ki- és berakás, valamint a szombati és vasárnapi rakodások számának növelése. A tanácskozások a legtöbb esetben eredményesek. Akadnak azonban olyan vállalatok is igazgatóságunk területén, amelyek nem tesznek eleget a kocsik gyors ki- és berakása érdekének. A Makói Konzervgyár például 10 nap alatt 21 kocsi után 109 óra kocsiálláspénzt fizetett. De — ugyancsak a makói állomáson —, igen gyakori, hogy az érkezett sörküldeményeket, mivel azok szombaton ér­keznek, sem szombaton, sem vasárnap nem rakják ki. Eb­ből adódik, hogy ezek a küldemények 16—17 órát várnak kirakásra. A Csongrád megyei Építőipari Vállalat is az épületfaküldeményt a makói állomáson csak 19 óra múlva rakta ki munkaerő és autófuvar hiányára hivatkozva. Egyes vállalatok azzal elintézettnek tekintik az állo­másokon kirakatlanul hagyott kocsik sorsát, hogy megfize­tik a kocsiálláspénzt. A MÁV-nak nem kocsiálláspénzre van szüksége, hanem kocsira, hogy a meglevő szűk kere­tek dacára eleget tudjon tenni a kocsiigényes áruk elszállí­tásának. Azt is tudja minden vállalat és üzem, hogy a szállítási tervek teljesítése a vasutas dolgozók számára ver­senytényező is. A vasutas dolgozók arra kérik a vállalatokat, hogy velük együtt, közösen oldják meg a kocsitartózkodási idők gazdaságos kihasználását, azok lerövidítését. Nem lehet közömbös egyetlen szállíttató félnek sem, ha a vasút ép­pen az ő mulasztásából nem tudja kielégíteni a következő igényeket. De nem lehet közömbös az sem, hogy az állo­mások és az igazgatóságok egymás közötti versenyében egy-egy állomás dolgozói jó, vagy rossz helyezést érnek-e el. Szitán Sándor ÜZEMI BALESETEK MIATT a Pankotai Állami Gazdaságban 1199 munkanap esett ki az idén Szakszervezeti brigád vizsgálta meg a gazdaság munkavédelmi helyzetét Kereken tíz éve annak, hogy pártunk, és népünk ál­lama megbízta azzal a ma­gyar szakszervezeteket, hogy mint a dolgozók érdekvédel­mi szervei, vegyék át az üze­mekben, a vállalatoknál, az állami gazdaságokban és a gépállomásokon a munkavé­delmi felügyeletet. A Szak­­szervezetek Megyei Tanácsá­nak munkavédelmi felügye­lőségei ennek alapján rend­szeresen vizsgálják az ipar­ban és a mezőgazdaságban a Kit terhel a felelősség megye mezőgazdaságában gyakran előforduló balesete­kért és általában a munka­­védelem elhanyagolásáért? A Szakszervezetek Megyei Ta­nácsának munkavédelmi fel­ügyelősége és a MEDOSZ megyebizottsága közös vizs­gálatot tart most ebben az ügyben. Ezáltal oda kíván hatni, hogy megjavuljon a mezőgazdasági üzemekben a munkavédelem és csökken­jen az üzemi balesetek szá­ma is. Az elmúlt napokban­­ a szakszervezeti brigád a s­zankotai Állami Gazdaságot baleseti helyzetet, feltárják a hiányosságokat, tanácsokat adnak, hogy a legminimáli­sabbra lehessen az üzemi balesetek számát csökkente­ni, s valóban érvényesüljön az az érv: »Hazánkban leg­főbb érték az ember«. A szakszervezetek munka­­védelmi vizsgálatai, sajnos, azt állapították meg, hogy üzemi balesetek szempontjá­ból Csongrád megye mező­­gazdasága országos viszony­latban is legrosszabb helyen van, kereste fel ebből a célból. A brigád vezetői: Simon Emil elvtárs, a Szakszerve­zetek Megyei Tanácsának munkavédelmi felügyelője és Megyaszai Imre elvtárs, a MEDOSZ Csongrád megyei bizottságának munkavédelmi felügyelője nem véletlenül választották ki a vizsgálat színhelyéül ezt az állami gazdaságot, hiszen Pankotán ebben az évben 1199 munka­nap esett ki üzemi balese­tek miatt, sőt az egyik bal­esetből kifolyólag haláleset is történt. A szakszervezeti brigád a gazdaság baleseti jegyző­könyveit tanulmányozva megállapította, hogy nem műszaki hiányosságból ke­letkeztek a balesetek, ha­nem gondatlanságból, nem­törődömségből. Csak néhány példát a jegyzőkönyvekből: »Tarczali János traktoros az erőgép hátsó kerekének leszerelése közben véletlenül nagy kalapáccsal a saját ke­zére ütött«. Emiatt a trakto­rista 7 napig hiányzott a munkájából. Vagy egy má­sik példa: »Idős Juhász István szep­tember 15-én ökörfogattal szállította a trágyát. Útköz­ben az ökrök megvadultak és nem a járóúton mentek, hanem a szántó traktor ba­rázdájába húzták a szekeret és nevezett ezáltal leesett a kocsiról«. A baleset oka? A jegyzőkönyv szerint: »Az ökörfogat megvadult«. Kit terhel a felelősség? A jegy­zőkönyv szerint: »senkit«. A baleset miatt idős Juhász István 20 napig volt távol a munkájától. A halálos baleset pedig ab­ból adódott, hogy még júli­us 7-én a gazdaság egyik te­hergépkocsija az éjszakai órákban a kombájnszérűn hátramenetben elütötte Dob­­rai János éjjeli őrt. A bal­eset következtében az éjjeli őr jobb alsó lábszárcsontja nyílt törést szenvedett, majd a kórházban meghalt. A baleseti jegyzőkönyvek­ből megállapítható, hogy azok 90 százalékban séma szerint készültek, s az arra illeté­kesek a balesetért senkit nem tesznek felelőssé, leg­feljebb a balesetet szenve­dett dolgozót. Ez nagy hiba. Mi van, akkor a gazdaság csoportvezetőivel, brigádve­zetőivel, akik­ egy személy­ben felelősek a hozzájuk be­osztott dolgozók testi épsé­géért?! Azért kapják ugyan­is a csoportvezetői pótlékot, mert felelni­ük kell dolgozó­ik testi épségéért is. Sajnos, a vizsgálat azt de­rítette ki, hogy a csoportve­zetők és brigádvezetők nem­igen oktatják a hozzájuk be­osztott dolgozókat, nem fi­gyelmeztetik őket az esetle­ges veszélyekre, s nem ér­zik is felelősségét sem annak, hogy munka közben a vigyá­zatlanság folytán valamelyik dolgozójuk megcsonkulhat, sőt, halálos baleset érheti, miként erre a gazdaságban is megvan a példa. Ugyanakkor megállapítot­ta a vizsgálat azt is, hogy maguk a dolgozók szintén fe­lelőtlenek saját testi épségük­kel szemben. Nem vigyáz­nak eléggé magukra, s nem vigyáznak dolgozótársaik testi épségére sem. Csak egy példa erre: Balla Imre, a gazdaság 15 éves ipari ta­nulója, engedély nélkül mo­torkerékpárra ült, a géppel felborult és sérüléseket szer** vedett. Idősebb dolgozótár­sai tudták, hogy Balla Imre* nek nincs vezetői jogosítvá­nya, nem is ért a motorve­zetéshez, mégsem figyelmez­­tetté­k, hogy ne üljön a gépre. De a gazdaság szakszerve­zeti bizottságának is köte­lessége lenne, hogy komo­­lyabb munkavédelmi aktíva­hálózatot építsen ki üzem­egységenként munkahelyi bizottságokként abból a cél­ból, hogy ezek az aktívák rendszeresen foglalkozzanak a munkavédelem kérdései­vel. Pártunk és kormá­nyunk gondoskodása a dol­gozók egészségének védel­mére a legmesszebbmenőkig kiterjed, s a kormányzat milliókat fordít arra, hogy a munkások megfelelő körül­mények között dolgozhassa­nak. A baleset elhárítása céljából védőberendezéssel látja el a gépeket — miként említettük, ez a gazdaság is tanúsítja, hogy nem műsza­ki hiányosságból keletkeztek a balesetek­­, mégis a ha­nyagság, a nemtörődömség oda vezetett, hogy ebben az évben 1199 munkanap esett ki a gazdaságban különböző kisebb-nagyobb üzemi bal­esetek következtében. Egy­napi termelési értéket 50 fo­rintjával számolva és még hozzáadva az 50 forintos na­pi táppénzt és orvosi ellá­tást, ez 191 ezer forint kárt jelent az államnak. Még elv­nél is súlyosabb, hogy nem egy esetben pénzben ki nem fizethető károsodás éri a dolgozót is, ha a nemtörő­dömség miatt elveszti kezét, vagy szemevilágát, sőt elő­fordulhat az is, hogy többé hiába várja haza a család. Mindezekből az a tanul­ság, hogy a Pankotai Álla­mi Gazdaságban is többet kell törődni ezentúl a mun­kavédelemmel. Az igazgató­ságnak pedig felelősségre kell vonnia a mulasztókat, hogy végre megszűnjék az a nagy felelőtlenség, ami még jelenleg a dolgozók egészségének védelmével kapcsolatban tapasztalható. V. Gy. Mi az oka ? A közgyűlések jelentősége a termelőszövetkezetek életében Írta: Hoff­er István, a szentesi járási pártbizottság osztályvezetője A tsz-alapszabály lerög­zíti, hogy a »termelőszövet­kezet legfőbb szerve a köz­gyűlés, amelyet a tagok ösz­­szessége alkot«. Általában az alakuláskor (régi termelő­­szövetkezetek a nagyobb fej­lődésük idején) tartott köz­gyűlésükön, amikor az alap­szabályt elfogadták, megha­tározták a közgyűlések ide­jét. Amennyiben tagságuk az 500 főt meghaladta, kül­dötteket választottak, akik úgynevezett küldöttgyűlésen a tagságot képviselik. Azon­ban e nagy tsz-ekben is évente kétszer — zárszám­adáskor és a termelési terv, a kiadási és bevételi költség­­vetés tárgyalásakor — ren­des közgyűlést hív össze a vezetőség. A közgyűlés nap­ját a vezetőség határozza meg Helyes az a gyakorlat, ha nagyobb kampányfelada­tok előtt — például aratás, őszi betakarítás — hívják össze a közgyűlést, mert ez a tagság mozgósításának leg­jobb módszere. A közgyűlés akkor éri el célját, ha a ve­zetőség alaposan előkészíti, a napirendjét helyesen meg­választja, érthető, vilá­gos és feltétlenül őszinte beszámolót terjeszt a tagság elé és a tagság őszintén, nyíltan, aktívan vesz részt a vitákban. Tsz-eink túlnyomó több­ségében működik párt­al­apszervezet, amely vezető­ségi ülését általában a gaz­dasági vezetőség ülése előtt tartja. A termelőszövetkeze­tek kommunista vezetői a legalapvetőbb politikai és gazdasági kérdéseket, prob­lémákat megvitatják, hogy a tsz vezetőségét a közösség érdekeit célzó munkájában hogyan támogassák. A két közgyűlés között a vezetőség kollektívan irá­nyítja a tsz-ek gazdálkodá­sát, tehát a tagság előtt e tevékenységéről köteles be­számolni. E beszámolót a vezetőségi ülésen állítják össze, amit a tsz-vezetőség — esetleg külön-külön mun­katerületenként — a tagság elé terjeszt. A gyakorlatban nagyon jól bevált módszer, ha a vezető­ség beszámolóját előbb a tsz pártszervezete taggyűlé­sen megvitatja. A termelő­szövetkezet kommunistái, szinte a termelőszövetkezet minden munkaterületén dol­goznak, ismerik a párt poli­tikáját, határozatát, a tag­ság véleményét és javasla­taikkal hozzájárulhatnak a beszámoló és a határozati javaslat előkészítéséhez. A vezetőség ne igyekezzék elhallgatni a problémákat a tagság előtt Csak akkor dolgozhat jól a termelőszö­vetkezet, ha a tagság tudja, hogy mit miért tesz. Érezze a tagság, hogy gazdája a termelőszövetkezetnek, hogy ami ott történik, ahhoz ne­ki köze van, azért egyénileg is felelős, nemcsak a maga személye, de a közösség előtt is. A termelőszövet­kezet szinte minden tagját na­gyon érdekű a gazdaság jö­vedelmének alakulása. Szük­séges, hogy erről a tagság elsősorban a közgyűlésen, a tsz vezetőitől tájékozódjon és ne másoktól. Az őszinte tájékoztatás olyan politikai eszköz, mely a tagság han­gulatát, munkához való vi­szonyát alapvetően befolyá­solja. Sajnos, egy-két tsz veze­tősége nem tulajdonít a köz­gyűlésnek ilyen fontosságot. A székkutasi Petőfi Tsz-ben az avatás megkezdése óta nem tartottak közgyűlést, bár a saját alapszabályuk negyedévenként írja elő és a tagság is hiányolja. A tsz vezetősége figyelem­mel kíséri az áruértékesítési terv alakulását, melynek tel­jesítéséhez még 900 000 fo­rint értékű áru eladása szükséges. Helyesen határo­zott, hogy a cukorrépáért járó, kb. 450 mázsa cukrot értékesíti, mely a hízott ser­tésekkel együtt biztosíték az áruértékesítési terv teljesí­tésére és az ezután járó, kö­zel 260 000 forint is a tag­ság jövedelmét gyarapítja. Hiba, hogy ezt — az egyéb­ként helyes elgondolást — nem a közgyűlésen tárgyal­ták meg, hanem csak bri­gádértekezleteken tudatták a tagsággal. A közgyűlést nem lehet brigádértekezletekkel helyettesíteni. Jóllehet, még ma sem ismeri e fontos problémát a tsz minden tag­ja, ami az emberek egy ré­szét kételkedővé, bizonyta­lanná teszi, hangulatát, s a közös munkához való viszo­nyát rontja. Bár a Petőfi Tsz-ben az őszi munka elég jól halad, mégis a problé­mák közgyűlésein való meg­vitatásával a tagság hangu­latát és követezésképpen a munka eredményeit még to­vább javíthatták volna. A közgyűlések eredmé­nyessége —­ az elmondotta­kon túl — a tagság aktivi­tásától is függ A tsz veze­tőségének kötelessége, hogy érthető, őszinte beszámolót terjesszen a tagság elé, de joggal várja el a tagságtól, hogy észrevételeit és javas­latait elmondja és a vezető­ség és az egész tagság mun­káját elősegítse. A tsz-ek életében számtalan, döntő fontosságú javaslat, éppen a tagság elgondolásából került elő és a tagok javaslata és munkája alapján valósult meg. A magyar paraszt min­dig gondolkodó ember volt, s e tulajdonságát a tsz-be is magával vitte, most már azon van a hangsúly, hogy ezt a közösség érdeké­ben is hasznosítsa. Ismerje fel azt, hogy a szövetkezet­ben a saját jövőjéért is dol­gozik és gondolkodását, munkáját az az elképzelés vezesse: »hogyan lehetne még jobban?« A tsz-tag nemcsak javaslatait, de kéte­lyeit, problémáit is vesse fel a közgyűlésen, és a vezető­ség igyekezzen válaszolni. A szövetkezeti tagság mindent tisztán lásson és helyesen. Ez már csak azért is fontos, mert a maradiság és az el­lenség ma még sokfélekép­pen igyekszik a tsz-tagság hangulatát nem éppen jó irányban befolyásolni. Sok jó példával lehetne alátámasztani a követelmé­nyeknek megfelelő közgyű­lések eredményességét. A bokrosi Kossuth Tsz 430 hold szőlője még szüretelet­­len volt, amikor október el­ső napjaiban napok óta esett az eső. Az akkor összehívott küldöttértekezleten a veze­tőség nagyon őszintén tárta a tagság elé, hogy az egész évi jövedelem igen tekinté­lyes részének, közel 2 millió forintnak a betakarításáról, megmentéséről van szó. S a közösség határozata nem vá­ratott sokáig, másnap és harmadnap — és azután a szüret végéig — 250—300 dolgozó szedte és szállította a szőlőt, mentette a közös, a saját érdekében. Ez a példa is mutatja, hogy a közgyűlésnek — mint a tsz demokrácia érvényesü­lése legfőbb fórumának minden tsz-ben — nagy gaz­dasági és politikai jelentő­sége van. 3 Csütörtök, 1980. december 1. /­­_______________ EMBEREK A TISZA FELETT 4. Új hídív köti össze a két partot (Helyszíni tudósítónktól.) Háron napig egybeszakadt az éjszaka a napallal az algyői hídon. Amikor beállt a sötétség, 30 reflektor árasztott éles fényt a hídszerkezetre, hogy a szerelők befejez­zék a nagy munkát. A mai nap a hídzárlat utolsó napja. A régi hídív még szolgál: a hétfői vonatok utazó közönsége egy terelő gyalogjáró köz­beiktatásával a régi hídon »baktatnak« át a másik oldalon várakozó szerelvényhez. De holnap már erre se lesz szükség, meg­indul az első szerelvény a korszerű híd­szerkezeten. A hétfői nap a hídmozgatás időszaka volt, a keddi és szerdai pedig az úgyne­vezett »apró munka« szakaszát jelentette. A régi ívet 50 perc alatt elvontatták a kőpillérekről a segédpillérekre és azután az új hídszerkezetet is a helyére illesztet­ték. Ez a munka 70 percet vett igénybe. Tegyünk egy sétát az új hídon, ahol még a munkások, a szerelők serege dolgo­zik. Szegecselnek, hegesztenek, csavaroz­zák a kisebb alkatrészeket, szerelik a ve­zetékeket. Ami legelőször is szembetűnik: az új ív teteje nem egyenes, mint a régié, hanem domború, kevesebb a rácsozat, de az összekötő vaslemezek vastagabbak, erő­sebbek. A vasúti vágányt nem fapadlók közé ágyazták, hanem betonba, de a gya­logos közlekedés is biztonságosabb az ed­diginél, mert a híd oldalszerkezetének a külső részéhez építették a védőrácsot, nem a belső részéhez, mint a régi hídíves volt. Gépkocsi, vagy vonat áthaladásakor a gyalogos be tud állni a tartószerkezet kö­ré. Egyszóval: korszerűség jellemzi az új hídszerkezetet. Amikor a két hídívet egymás mellett látja az ember, akkor tud különbséget tenni a régi és az új híd szer­kesztéstechnikája között. Noha a szerdai nap az apró munka — a vágány és a gyalogjárda összeszerelés — időszaka volt, így is megvolt a napnak a nagy eseménye. Mégpedig a próbaterhe­lés. Délután 4 órakor két hatalmas, 424-es mozdony vonult a hídfőhöz és lassan megindult a hídív felé. Fogytak a méterek és elérkezett a nagy pillanat. A két moz­dony teljes súlyával rászaladt a hídra. Megremegett a vaskolosszus, d­olgozni kezdtek a mérnökök a szintezőkkel. A tizenöt kilométeres sebességgel haladó mozdonyok alatt — a számítások alapján kimutatott arányban — meghajlott a híd. A szintezők megmutatták a kilengés mér­tékét. Egyezett itt is a számítás a gya­korlattal, a 104 méteres hídív lehajlása 20—22 milliméter között ingott. A kilengés mértékét pedig 4—5 milliméter között je­lezték a szintezők. A híd közepén egy mű­szerházban a felépítményvizsgáló főnök­ség mérnökei ellenőrizték a műszerek so­kaságát. Az ezredrésznyi kitérést mutatók alig mozdultak. Nem jelentkezett a szá­mítottnál nagyobb húzó- és nyomóerő a próbaút alatt. Bekerült a programlapra a bejegyzés: az új ív a vonatközlekedésre alkalmas, a tervnél előbbi időpontban in­díthatják az első szerelvényt. Ezt írták a programba, de ami nem került bele: a hét mérnök, a 200 munkás hősies erő­feszítése nyomán több órás előnnyel ké­szült el a munka és több órával korábban oldhatják fel a vágányzárlatot. A holnapi nap újabb látványosságot, érdekességet ígér. A régi hídív alá beáll egy óriási, 2x600 tonnás emelőhajó és a régi hídív egyik végét felemelik, hogy az egész szerkezetet a cölöpökre épített vas­úti síneken kitolják a szemben levő part­ra. Ott aztán újra a szerelőké lesz a szó. De bontó és vágó szerszámokkal, hogy a hidat feldarabolva az olvasztó kemencék­be küldjék. Tóth József Holnapi számunkban: KORMÁNYOS, IRÁNY A bauparti hídív.

Next