Csongrád Megyei Hírlap, 1968. november (13. évfolyam, 259-281. szám)

1968-11-09 / 263. szám

Üzem az óceánon Rendkívül jelentős a Szovjet­unió tengerhalászata. Húszezer halfogó, feldolgozó, hűtő, tudo­mányos­ kutató és felderítő hajó alkotja halászati flottáját. A szovjet halászhajók motorjainak összesített hajtóereje meghalad­ja a négymillió lóerőt. Az „Ieronim Uborevics” 15 300 tonna vízkiszorítású, két fő haj­tóműve négyezer lóerős. A hajó 530 lakója három műszakban dolgozik. A gyors feldolgozás eredményeképpen a tengeri álla­tok értékes fehérje- és vitamin­­tartalmának csökkenése mini­mális, így az óceánból nyert ér­telmes anyagok veszteség nélkül kerülnek a fogyasztóhoz. Az úszó üzemben minden lé­nyeges folyamat gépesített és automatizált. Hatszáz különböző gép, mechanizmus, automata és emelőszerkezet alkotja azt a húsz szalagot, amelyekről 24 óra alatt közel háromszázezer különféle konzerv és húszezer ötkilogrammos hering-óriáskon­­zerv kerül a raktárba. A hajó napi termelése Moszkva bar- rokie öt szakü­zletének egyheti halszükséglete fedezésére elegen­dő. Az „Ieronim Uborovics” nevű szovjet úszó halfeldolgozó üzem A nép művelés® közös akarattal Csongrádon a művelődés­ ház évek óta egyik leglénye­gesebb feladatának tekinti, hogy sokoldalúan foglalkoz­zék a termelőszövetkezeti pa­rasztság általános és szakmai műveltségének növelésével, kulturált szórakoztatásával, ízlésének formálásával. E tevékenységről azért is idő­szerű szólni, mert az új ter­melőszövetkezeti törvény is — alapkoncepciójából faka­dóan — a tsz kötelességévé teszi a tagság általános és szakmai műveltségének nö­velését. Ez nem áll ellentét­ben a termelési érdekekkel, sőt közvetett módon annak segítőjévé válhat. Az a kér­dés: felismeri ezt minden tsz­vezető? Csupán gazdasági feladatokkal hajlandó-e fog­lalkozni, avagy társadalmi, politikai felelősségét érezve az emberfők művelését, a szellemi javak áldásos gyara­podását a rendelkezésére ál­ló eszközökkel, vezetői te­kintélyének felhasználásával Anélkül, hogy a csongrádi példát — a művelődési ház és a város tsz-einek eddigi gyümölcsöző kapcsolatát — idealizálnánk érdemes sorra venni azokat az akciókat, amelyek sikerét épp a jó szervezés, a közös cél, az együttes felelősség alapozta meg. Négy éve, hogy a mű­velődési ház a Vörös Csillag és a Petőfi Tsz-ben dolgozó­kat szervezett be tanulóknak a dolgozók általános iskolá­jába a Kossuth téri általános iskola nevelőivel karöltve. (Ma sem időszerűtlen feladat a műveltség alapjainak lera­kásával törődni!) Immár ha­gyományossá válik a terme­lőszövetkezeti téli oktatás megszervezése is. Ennek sze­mélyi és tárgyi feltételei adottak. Az elmúlt években a szőlészeti, a gyümölcster­mesztési, kertészeti és álta­lános növénytermesztési tan­folyamok tematikáját úgy ál­lították össze, hogy ne csak hasznos, hanem érdekes is legyen. A szervezésben a tsz­­vezetők, párttitkárok sze­mélyes példamutatással is segítettek. Az előadók zöm­mel helyi szakemberek vol­tak, akik örömmel vállalkoz­tak az ismeretterjesztő elő­adások megtartására. A tele­víziót is felhasználták a téli oktatásban. A tanyaközpon­tokban megszervezték a te­levízió mezőgazdasági szak­­film-sorozatának kollektív megtekintését, amelyeken el­ is szolgálja? Valljuk be, ke­vés olyan tsz-vezető van még megyénkben, akit e té­ren „pozitív hős”-ként lehet­ne jellemezni. A csongrádi példából sok tanulság levonható. Többek között azért is, mert a vá­rosi művelődési ház eddig sem kényszerítette rá a tsz­­ekre népművelési program­ját, hanem az érdekelt tsz­­vezetőkkel megtárgyalták a soron következő feladatokat, megosztották a szervezés ter­heit és költségeit. Nem árt hangsúlyozni, hogy a kölcsö­nösség — az egyetértés — anyagi vonatkozásban is lé­nyeges. Az elmúlt évek szá­mottevő eredményei sem születhettek volna meg „kulturális könyöradomá­­nyokból!” A céltalan és ér­telmetlen adakozás, amelyért ellenszolgáltatás nem jár, sem a tsz, sem a művelődési intézmény részére nem szá­míthat „jó pontnak”í tertként 50—60 tsz-tag vett részt és a műsor után vita­vezető irányításával megbe­szélték a látottakat. Eredményesen alkalmazták az ismeretterjesztésben a komplex módszereket, az úgynevezett szabadegyetemi formát, amely egymással ösz­­szefüggő előadások sorozatá­ból áll. Precíz agitációval sikerült hallgatóságot tobo­rozni termelőszövetkezeti ve­zetőkből, elnökökből, mező­gazdászokból, brigádvezetők­ből a 8 előadásból álló pszichológiai előadássorozat­nak, amely a vezetés és az irányítás lélektanának né­hány fontos kérdését ölelte fel. Az élénk érdeklődést ki­váltó előadássorozat — amelyen mintegy 35 tsz-ve­­zető vett részt —­ vezérfona­la az volt, hogy a tsz-vezető­­ket megismertesse a meggyő­zés, az emberekkel való bá­násmód néhány alapvető kö­vetelményével. Hogy miért volt sikere a sorozatnak? A megfelelő érdekfelkeltésen kívül elősegítette a sikert a körültekintő, precíz szerve­zés, a közérthetőséget és tu­dományos megalapozottságot egyaránt figyelembe vevő té­maösszeállítás, valamint az előadók lebilincselő, színes előadásmódja. És természete­sen az is, hogy a hallgató­ság, a tsz-vezetők felismerték az előadások hasznosságát. Nem sajnálták a 10 forintos bérletre a pénzt, lehet a tegnapi sikerekből megélni, a régi formákat vál­toztatás nélkül az új követel­mények szolgálatába állítani. A csongrádi városi tanács legutóbbi ülésén, (amelyen a népművelésről tanácskoztak) mind Nagyistók Józsefnek, a városi pártbizottság osztály­­vezetőjének, mind Pintér Istvánnak, a városi tanács végrehajtó bizottsága tagjá­nak, a Tisza Tsz elnökének felszólalása jól bizonyítja, hogy a továbblépés igényét és szükségét mindkét rész­ről érzik, tudják. Akik irá­­nyítják a népművelést, java­solják, hogy igen hasznos len­ne, ha minden tsz-ben ügy­ködne népművelési ügyvezető (nem az elnevezés a fontos), aki szervezetten, folyamato­san intézné a művelődési ügyeket. S a tsz-ekben is tudják, hogy a tagok műve­lődésének tárgyi és személyi feltételeit sürgősen meg kell teremteni a várost gyűrűként körülvevő tanyavilágban. A földeken dolgozók, a tanyá­kon élők az anyagi gyara­podással párhuzamosan a szellemi javakból is mind többet kérnek. Különösen a fiatalok! S ez az, ami sok tsz-ben hiányzik még! BÁLINT GYULA Az alap Az eredmény Számos jele van annak, hogy a folyamatos, a jó kon­cepció szerint irányított nép­művelői tevékenység meg­hozza gyümölcseit. A hallga­tóságot érdeklő aktuális poli­tikai és szakmai előadások­nak — kiváltképp téli idő­szakban — mindig sikere és hatása van. A rádió, a tele­vízió és az újság mellett az élő szóval közvetített isme­reteknek hatásukat tekintve nem kell szerénykedniök. An­nál is inkább, mert a helyi előadók helyi példákon bi­zonyítják be mondanivalójuk igazát. S ha vita kerekedik — nem ritka eset! — a helyi ügyek kerülnek terítékre, amely mindenképp haszonnal jár. Nem lehet olyan receptet összeállítani, amely minden­hol alkalmazható a tsz-ek és a művelődési házak — vagy otthonok­ — ideális kapcso­latának, együtt dolgozásának legjobb kialakítására. A nép­művelésben egyébként sem HÍRLAP 2 SZOMBAT, 1968. NOVEMBER 9. Vendégmarasztaló Idén áprilisig jóformán csak eltévedt turisták vetődtek Makóra. Autós külföl­diek, akiket nem tájékoztattak belépéskor a határnál és útközben sem, hogy a nem­zetközi térképeken tévesen volt feltün­tetve Nagylak átkelőhelyként Románia felé. Meg olyan honfitársaink jöttek, akik — akárcsak a külföldiek — itteni átke­léssel szerettek volna jónéhány kilométert megtakarítani romániai—balkáni útjuk­ból. Bosszankodva fordultak vissza Bi­­harkeresztesnek. E kellemetlenségnek nem a térkép kor­rigálásával, hanem a határátkelő ideig­lenes megnyitásával vetettek véget. Áp­rilis óta Makó és környéke — hazánk idegenforgalmi szempontból holt sarka, ahogyan egyik felszólaló nevezte az MSZMP járási és városi végrehajtó bi­zottságának együttes ülésén — némiképp bekapcsolódott az ország, kissé a nem­zetközi vérkeringésbe is. Vékonyabb eze­ken bár, mint Röszkénél, vagy pláne Hegyeshalomnál, de csordogálnak a turis­­ta­autók. Öt hónap alatt hatvan nemzetiségű vendég utazott át Makón. Nagylélk áprili­si forgalma augusztusra m­eghuszonnégy­­szereződött. A turisták háromnegyed ré­sze szocialista országokból való. (Számot­tevő ebben a magyarok aránya, különö­sen azoké, akik Makón időztek is: a félig kihasznált Korona szállót például 1740 honfitársunk és 337 külföldi vette igénybe július elejétől szeptember végéig.) A nyaralási szezon után megcsappant a vendégjárás, ám jövő tavasztól őszig az ideinél — feltehetően — tovább növek­szik. Ez új lehetőségeket nyújt és egyben új feladatokat szab a vidék párt- és álla­mi vezetői számára az utak korszerűsíté­sétől a Marosparti üdülőtelep kifejlesz­tésén át a szervezett propagandáig. A személyforgalom növelésének minimális ■programjaként jelölte meg a két vb ide­genforgalmi intézőbizottság életrehívását, az átkelő működési feltételeinek javítását és autóscamping létrehozását, valamint Makó fürdővárossá fejlesztését. A tapasztalatokból és a kilátásokból elemzett következtetések egyértelműen indokolják a nagylaki Makón és környékén ezrekbe az irányt­ jelző táblák elhelyezé­se, amit hónapok óta halogatnak, vagy tájjellegű ételek, ajándéktárgyak, pros­pektusok forgalomba hozatala!) Mint említettük, nem csak külföldi, ho­ni vendégek fogadására is gondosabban fel kell készülnie, elsősorban Makónak, hogy jobban lekösse a még tranzit-jelle­­gű forgalmat, s egyben lakossága üdülési­szórakozási lehetőségeit is gazdagítsa. Az Alföld új gyöngyszeme lehet például a Maros itteni partja, ahol a Szegedi Sza­badtéri Játékok vendégei épp olyan szí­vesen időznek, mint az átutazó turisták. Társadalmi bizottság szorgalmazza a 40 holdnyi ligetes part üdülőteleppé fejlesztését, kutat fúrtak, felépült 80 hétvégi ház és 10 vállalati üdülő a már kiosztott 174 tel­ken, s remélhetően lebontják tavaszra a düledező kabinsort... A kellemes — nemzetközi csereüdültetésre is alkalmas —úttörőtábor szomszédságában vadászhá­zat emelnek. (Külföldi vadászok is bizo­nyosan nagyobb számban jönnek ide, mint eddig, mert a Maros-mente az or­szág egyik leggazdagabb apróvad-telepe.) Úszóház telepítésétől sétalovaglás és más sportok megszervezésén át alkotóház létrehozásáig megannyi remek módja kí­nálkozik itt a pihenésnek, szórakozásnak, sőt a gyógyulásnak is. (A folyó — reumás betegségekre — kiváló gyógyhatású isza­pot rak partra, ami akár a gyógyvizű vá­rosi termálfürdőben is hasznosítható.) Célszerűnek látszik a tavaly decemberi József Attila hetek továbbfejlesztése Ma­kó rendkívül értékes irodalmi emlékeinek ápolása érdekében. Időszerű meggyorsíta­ni a múzeum helytörténeti kiállításának előkészítését is. Az első felszabadult ma­gyar város becses munkásmozgalmi emlé­keinek sorában külön érdeklődésre tar­tana igényt a népi írók Makóról is erőtel­jesen támogatott mozgalma, dokumentu­mainak összegyűjtése itt. Továbbá a vá­rosnak világhírnevet jelentő hagyma­termesztési eszközeinek és felhasználási módjának bemutatási is élményt jelente­ne az idegeneknek. Figyelemre érdemes javaslat a Nagylak melletti Bökénynél, a Dózsa-csata színhe­lyén emlékmű felállítása. És sorolhatnánk tovább. A kezdeményezések elemzése bő­séges munkát ad a megalakuló átkelő állandósítását és a kishatár-forgalom megindítását, nép­­gazdasági és helyi szempontból egyaránt. Örvendetesen változtatta meg az eddigi vendégj­árás is az útmenti községek és a város lakosságának szemléletét, noha néhány nem kívánatos jelenséget is ta­pasztalni. Csinosítják az utcákat és háza­kat, szívesen kalauzolják az idegeneket stb., szóval: a turista­fogadás szubjektív feltételei kedvezőek és folyton javulnak. Az objektív feltételek megteremtése , a vámház teljes felszerelése épp úgy, mint autószerviz, benzinkút, parkírozóhelyek létesítése, a falusi kocsmák helyett mo­dern úti­csárdák kialakítása — jórészt anyagiakon múlik. (Nem kerül azonban idegenforgalmi bizottságnak, amely Makó és környéke vendégmarasz­taló gondjai mielőbbi megoldásáért, a so­káig „holt vidék” eleven idegenforgalma megteremtéséért fáradoznak majd. A két párt vb határozott törekvése előmozdíta­ni ezt. RAFF­AI ISTVÁN A hiba az ön készülékében! Egy tv-szerelő naplójából • Más az élet, más a film Kissé elfogódottan indultam. Mázfy Em­őd lakására, hi­szen Mázfy honunk nagy színészegyénisége, a fehér leány­szobák és fülledt asszonyi budoárok­ álma. Az ötvenes évek­ben általában ő volt az ellenség: amerikai kémeket, levi­­tézlett arisztokratákat, dúsgazdag földesurakat, csahos re­akciósokat alakított. Mázsy elegáns, megnyerő, kulturált jelenség és mint ilyen, manapság kizárólag elidegenedő értelmiségieket személyesít meg. Ez alkalommal legjobb ruhámat vettem fel, frissen bo­rotválkoztam. Első osztályú megjelenésem volt. — Jöjjön kedvesem — invitált befelé Mázsy rádióból közismert hangján. Csodálkozva bámultam rá. Ez nem igaz! Kopott mele­gítő lötyögött aszott testén. Borotválatlan volt és — höl­gyeim, kapaszkodjanak meg! — teljesen kopasz. Csak a tarkóján árválkodott néhány szál seszínű hajmaradvány. Szeme alatt táskákat, lábán ormótlan mamuszt viselt. Lúd­talpai majd elgágogták magukat. A szobája egy múzeumhoz hasonlított. Mindenütt ké­pek, plakátok, poros babérkoszorúk és egyéb relikviák. Három különböző Mázsy mellszobor és egy határnagyságú zongora egészítette ki a szoba berendezését. — Nem zavarja, ha figyelem? — kérdezte a mester, amikor dolgozni kezdtem. — Tessék nyugodtan, mindenki ezt teszi. Az emberek azt hiszik, hogy ilyenkor a tévé­szerelők kicserélik az al­katrészeket ... — Félreért... Én magát akarom figyelni. A mozdula­tait, a gesztusait, az arcjátékát... Kissé kellemetlenül éreztem magam. Mázsy ült a fo­telben és úgy bámult, mint Maris a moziban. — Én harcolni akarok a beskatulyázás ellen. Unom, hogy mindig orvosprofesszorokat, atomfizikusokat kell ját­szanom. Szeretnék végre egyszer igazi munkást alakítani. Egyszerű embert... Olyat, mint maga ... — Miért vagyok én egyszerű ember? — Ezt csak úgy mondjuk... Ez egy kategória, melybe mindenki beletartozik, akinek nincs diplomája, vagy nem élsportoló ... Kérem, viselkedjék természetes egyszerűség­gel, mintha itt sem lennék. Ha akar, nyugodtan köpköd­het, káromkodhat... — Köpködni nem szoktam, a káromkodás, az megy ... — Ugye maguk sokat káromkodnak? — Különösen a főmérnökünk ... — Az olyan... izé... munkáskáder? — Az apja valaha az Orion főrészvényese volt, úgy tudom, két nevelőt tartottak mellette... Láttam, hogy nem felelek meg Mársy várakozásának. Egyszer, amikor a csavarhúzóm megcsúszott és összetört egy csövet, kipréseltem egy vérszegény káromkodást, de éreztem, hogy nem volt jó a figurám. Ez a szerencsétlen azt várta, hogy miután neki nincs ideje kimenni az életbe, velem az élet... pardon ÉLET látogat el hozzá. — Mondja, mi volt maga azelőtt? — kérdezte gyana­kodna. — Mielőtt? — Mielőtt tévé­szerelő lett. — Segédmunkás egy építkezésen, de rüheltem a mal­tert ... — Látja, én ezt nem értem. A múltkor járt itt egy villanyszerelő. Úgy nézett ki, mint egy őrgróf. Volt két se­gítsége, velük szerelte a bojlert, de a falvésést nem vál­lalták. Elküldtem a házmestert egy kőművesért, aki visz­­szaüzent, hogy nem ér rá, mert vendégeket vár... Maga érti ezt? — Értem ... Tessék mondani, ha meg nem sértem, ha már ennyire érdekli a munkás figurája, miért nem megy el egy gyárba? — Voltam. Rendeztek a tiszteletemre egy munkás-mű­vész találkozót. Volt virág, irodalmi műsor, dalárda. A munkások sötét ruhákban ültek a sorokban és úgy ócsá­rolták a magyar film- és színházművészetet, mint egy kri­tikusi tanácskozás résztvevői. Egy overallos, olajos figurát láttam csak a teremben, örömmel indultam felé. Kiderült, hogy ő a gyár főkonstruktőre, akivel egyszerre kaptunk Kossuth-díjat. Közben elkészültem a masinával... — Na, erre igyunk — ajánlotta a művész úr és kinyi­totta a bárszekrényét Volt abban mindenféle márkás ital, a Gordon gintől a White Horse whiskyig. —­ Magának külön hozattam egy kis... hogy is hívják... törkölyt. — Ha tehet, akkor inkább Vat, 69-et kérek. — Maga honnan ismeri ezt az italt... — Ez a kedvencem ... Kitűnő ... — Töltsön magának — mondta teljesen kiábrándultan és lerogyott a fotelbe. — Ön nem iszik? — Nekem nem szabad ... Tudja... a májam ... — Pedig a filmjeiben milyen gusztusosan szokott inni... — Ja, fiam, más az élet és más a film ... Megsajnáltam szegényt. Szívesen játszottam volna neki egy „igazi melóst”, de hát nincs színészi képességem és a dologból nyilván egy félresikerült urbánus Göre Gábor sikeredett volna. A munkadíjon felül egy ötvenes borravalót adott és ezen úgy meghatódtam, hogy megígértem: — Ha legközelebb jövök, hozok magammal egy „igazi melós” figurát... Még „smici” sapkája is lesz... ŐSZ FERENC Következik: A NAVY IN HOXIEXOR

Next