Csongrád Megyei Hírlap, 1969. augusztus (14. évfolyam, 176-201. szám)
1969-08-01 / 176. szám
Lakáselosztás • idegenforgalom Ülést tartott a vásárhelyi tanács vb A közeljövőben átadásra kerülő 63, állami erőből épült lakás elosztása és a város idegenforgalmának helyzete volt a vásárhelyi városi tanács vb tegnapi ülésének két legközérdekűbb témája. Hódmezővásárhelyen, miként az ország más városaiban is, igen rossz a lakáshelyzet. A városi tanács vb igazgatási osztályán pillanatnyilag 2500 jogos, de a közeljövőben alig kielégíthető lakásigénylőt tartanak számon. Ugyanakkor a lakásépítés csak úgy oldható meg a városban, ha régi, rossz házakat bontanak le, s ez a tény méginkább súlyosbítja a gondokat. Mindemellett egyéb perspektivikus tényezők is közrejátszottak abban, hogy a vb tagjai rendkívüli helyzet elé kerültek tegnap. Lényegében csak azt állapíthatták meg, hogy döntésükkel ismételten távlati megoldást segítenek elő. Így került elosztásra a 63 lakás a következőképpen: 25 lakás a jövőre kezdődő lakásépítkezések, illetve 9 lakás az állami áruház építési helyének biztosítására, 16 lakás a felújításra kerülő, jelenleg szükséglakásként felhasznált Szántó Kovács János utca 1. kiürítésére, kétkét lakás az új távbeszélő központ és egy Lumumba utcai üzlethelyiség, három lakás a KÖJÁL laboratórium érdekében, két lakás 200 ezer forint térítés ellenében a Közúti Üzem Vállalat részére, három lakás a DÉMÁSZ részére, s végül egy házmesteri lakás. Élénk vita alakult ki a város idegenforgalmának helyzetéről. Ezzel kapcsolatban a vb megállapította: Vásárhely nem készült fel az utóbbi két esztendőben a rendkívüli mértékben fellendült bel- és külföldi turistaforgalom fogadására, illetve lekötésére. Nincs a városnak sajátos arculatú idegenforgalmi programja, holott számtalan a lehetőség annak kialakítására. Ugyanakkor a vendéglátás színvonala még a helyi igényeket sem elégíti ki, nemhogy vonzó lenne idegenek számára. A vb tagjai egyöntetűen foglaltak állást abban, hogy Szeged vonzási körét kihasználva, azonnal hozzá kell látni viszonylag gyors eredményeket hozó tervek kidolgozásához. Ezért döntöttek egy városi idegenforgalmi bizottság létrehozásáról, továbbá arról, hogy a tanács illetékes szakigazgatási szerveinek feladatává teszik az idegenforgalommal kapcsolatos törekvések támogatását. Felhívta ugyanakkor a vb az IBUSZ helyi kirendeltségének figyelmét, hogy fordítson nagyobb gondot a jövőben a várost népszerűsítő propagandamunkára. Szeretek jót élni, de... A Magyar Nemzet tegnapi számában olvashattuk egy „újgazdag” történetét. Röviden: Balogh Ernő mezőtúri megbecsülést élvező tejszakember, a város köztiszteletben álló polgára mintegy félmillió forintot sikkasztott. Összesen 1460 hektoliter kútvizet tejként adott tovább — minden 100 liter tejre két liter víz jutott — a feldolgozó üzemnek. Mindezt két év alatt, és ki tudja, hogy meddig „ügyeskedett'' volna, ha fel nem tűnik egyes embereknek nagy költekezése: villa, telek, víkendház, autó... — vagyont szerzett a kútvízből, amellett, hogy három nagyobbacska gyermekét jól eltartotta ... Balogh Ernő, ha nehezen is lebukott. Nehzen, mert napjainkban nem olyan egyszerű dolog egy köztiszteletben álló állampolgár ellen olyan gyanú alapján, hogy „miből telik neki erre?” — hivatalosan vizsgálati eljárást indítani! Pedig totó- vagy lottófőnyeremény csak egyeseknek adatik meg; örökölni sem lehet ma már birtokokat; kiveszőben vannak az „amerikai nagybácsik” is — mégis vannak „újgazdagok”. Egyesek megítélése szerint lehet, hogy csak a szomszédos megyékben, de — mint suttogják — megyénkben is. Vannak, mert mint tettének okát a mezőtúri Balogh Ernő — mondhatjuk úgy is, hogy az „újgazdagok” nevében — megfogalmazta: „Szeretek jól élni és a fizetésemből erre nem telt.” Lassan negyedszázada, hogy tanulgatjuk, alakítgatjuk, formálgatjuk a szocializmust. Jobbat akarunk a gazdasági életben, hogy a társadalom minden tagja emberhez méltóan élhessen. Nemcsak egyesek, mindenki szeretne jól élni. És éppen a mindenki érdekében kell és szükséges megfékezni az „újgazdagok” rétegének kialakulását, mert ezek az emberek közvetlenül vagy közvetve a társadalom valamennyi tagját károsítják meg „ügyeskedéseikkel”, harácsolásukkal. Már ma többet élveznek ezek az emberek a jóból, mint amennyit élvezhetnének tisztességesen végzett munkájuk alapján. Gyorsan beleszoktak a jólétbe, és bizonyára közvetlen környezetük „szemhányása” nyomán, egyéni emberi gyengeségük, egyéniségük a több elérésére készteti őket — tisztességtelen úton, a közösség megkárosítása útján. Ma már mindenki előtt kétségtelen, hogy a társadalmat károsítja meg az a vendéglátói vagy kereskedelmi dolgozó, aki mondjuk vizezi az italt, felhígítja a kávét, kevesebb mennyiséget mér egy áruból; az a tervező, aki cége nevében visszautasítja a munkát, mert hivatalosan nincs kapacitás, ugyanakkor ugyanazt már meg tudja csinálni maszekalapon, persze külön pénzért; az a tanácsi dolgozó, aki különjutalom ellenében ad ki építkezési engedélyt; az a parasztember, aki kiemelkedően nagy jövedelme után nem adózik a törvényes előírások szerint; az az állampolgár, aki egykor államosított házat vett, de már annak kisajátításakor a vételár sokszorosát tette zsebre — mondják a példákat itt is, ott is. Lám, a társadalom minden rétegéből tevődik össze az „újgazdagok” rétege. Előbb-utóbb egy-egy „újgazdag” a megfékezés sorsára jut, mert valaki mindig akad — és éppen ez bizonyítja társadalmi rendszerünk erősségét —, aki a társadalom nevében szót emel, és a külön jövedelemszerzésnek vége szakad. Az azonban baj, hogy nem a közvélemény teljes nyilvánossága előtt és pedig azzal az indokkal: az egész műszaki gárdát, az egész tanácsapparátust, az egész parasztságot— azaz a társadalom egy osztályát, rétegét, csoportját vagy foglalkozási rétegét érintené akkor a társadalom ítélete. Holott nem így van, mert amikor a kérdés elhangzik, az csak így szól: „vajon,miből telik neki erre?” — kérdezi a szomszéd, a munkatárs stb. A harácsolók ellen pedig csak így, a közvélemény erejével lehet szembeszállni. Csakis e módszerrel lehet megakadályozni, hogy alkothassanak új „társadalmi réteget" egyes emberek. LANTOS ANNA PÉNTEK, 1969. AUGUSZTUS . Tsz-boltok A makói járási tanács vb engedélyezte, hogy a magyarcsanádi Úttörő Tsz zöldség- és gyümölcsboltot nyisson Nagylakon és Magyarcsanádon. Az állandó jellegű bolt nagyban elősegíti a két község jobb ellátását. A termelőszövetkezet mindkét községben saját kertészetében termelt árukat értékesíti. Könyvtárfejlesztés Az elmúlt évekhez hasonlóan az idén is több szövetkezet támogatta a község éi könyvtárak fejlesztését. A fogyasztási szövetkezetek, a ktsz-ek és a tsz-ek a makói járásban több mint 20 ezer forintot adtak könyvek vásárlására. A többi között Óföldeákon 3 ezer, Nagylakon és Földeákon pedig 2—2 ezer forintot adtak a szövetkezetek. Figyelemre méltó a kövegyi Béke Tsz elhatározása: a községi művelődési ház fenntartásához 8 ezer forinttal járultak hozzá. * 1 Egy-egy új üzem termelésének megindítása mindig nagy feladatokat tartogat azok számára, akik erre az izgalmas, ám nem kevésbé nehéz munkára vállalkoznak. Különösen így van ez, ha az új üzem olyan általános elismerésnek örvendő iparágat képvisel, mint a finomporcelán gyártása. Hiszen itt a mégoly kiváló minőség sem biztosítja a sikert önmagában. Ha a „külcsín” nem nyeri el a vevők tetszését, egyszerűen nem lehet eladni a terméket. Egyrészt, mert ott vannak a nagyhírű üzemek szemet gyönyörködtető darabjai, másrészt pedig, mert nem létfontosságú cikkekről van szó. S akkor még nem beszéltünk a szorosan vett technikai feladatról, a gépészeti berendezések kezelésének elsajátításáról, a sok milliós beruházás minél jobb kihasználásáról. Pedig ezek legalább olyan fontos szempontok az Alföldi Porcelángyár új egységében, az edényüzemben, mint akárhol másutt. A termelés megindításához — a berendezéseken túl — elsősorban jól képzett szakmunkásokra volt szükség. Olyanokra, akik biztos kézzel alakítják ki a nemes alapanyagból az iparművészek által megformázott terméket. Éppen ezért már az építkezés megkezdésekor megszervezték az első iparitanuló-osztályt. Gondoskodni kellett persze azokról is, akik az új szakmunkásjelölteket oktatják. Ezért lett a gyár dolgozója — többek között — Polgár Károly, aki a pécsi Zsolnai-gyárból jött Új gyár BBRD Vásárhelyre, a Fazekas-házaspár, akik Herenden több, mint tíz évig vezették a festőrészleget, és Mónus János, a régi, híres vásárhelyi fazekasdinasztia tagja. De jöttek szakmunkások a Majolikagyárból és a szilikátipari szövetkezetből is. Továbbképzésükre, a modern, új emberek német berendezések kezelésének megismerése érdekében nem sajnálta a pézt a gyár. Többen jártak két-három hónapos tanulmányúton az NDK-ban, az európai porcelángyártás szülőhazájában. Közben javában folyt az építkezés. Sor került az első alapján, de már teljes egészében saját dekorálással, néhány hét alatt elkészült az első vásárhelyi étkészlet, amelyet a Szegedi Ipari Vásáron már be is mutattak. Méghozzá sikerrel, hiszen elnyerték vele a vásár egyik ezüstplakettjét. Ma már — túl a próbagyártás izgalmán — egyre gyakrabban vetődik fel Vásárhelyen a ,,hogyan tovább” kérdése. Ami alatt azt értik: kialakítható-e sajátosan vásárhelyi stílus a finomporcelán-gyártásban ? S ha igen, milyen legyen az? őrizzék meg a régi fazekasok jellegzetes forma- és motívumvilágát, vagy merőben újat, modernet hozzanak létre? Ezek természetesen még megválaszolatlan kérdések, hiszen nagyon is az elején tartanak a munkának. És eldöntésük nem is egyszerű. Már csaak azért sem, mert a döntésben jelentős része van a kereskedelemnek, a fogyasztónak ... Az Alföldi Porcelángyár vezetői és dolgozói persze megteszik, amit megtehetnek az új üzemrész termékeinek mielőbbi márkává válása érdekében. Ezért építenek jelenleg műtermet az iparművészek számára, alapvetően ezért biztosítottak más termékeik rovására is nagy helyet kiállítási részlegükben a SZIV-en az edények számára, és ezért találkozhat az ember annyi, szakmáját szerető munkással az öntők, a korongozók, a kemencések és a festők között egyaránt, egy mégoly rövidre szabott gyári séta alkalmával is. BEDŐ NÁNDOR Gépesített szilvaszedés Valóban, nincs itt még a szilvaszedés ideje — kell rá várnunk még egy kis ideig. Ez azonban nem azt jelenti, hogy az ipar ne készüljön fel a szilvaszedés idényére, a szivaszedés gépesítésére. A konzervipar évről évre nagyobb mennyiséget vár és vásárol ebből a gyümölcsfajtából, ezért mezőgazdasági nagyüzemeink egyre nagyobb területen termelik. Betakarítása azonban gép nélküli nehéz és időt rabló munka. A Mosonmagyaróvári Mezőgazdasági Gépgyár TFH fa- (MTI fotó) rázó gépe ezzel szemben kipróbálják, hogy semmi par 3 perc alatt lerázza egy fanasz ne érkezzék eladásuk termését. Az új gépeket most után. 1919. augusztus 1-én Peidl Gyula vezetésével úgynevezett szakszervezeti kormány lépett a munkáshatalom örökébe és első manifesztumában olyan látszatot iparkodott kelteni, mintha csupán kormányváltozásról lenne szó, nem pedig rendszerváltozásról. Peidl hangsúlyozta: „kishitűségre nincs okunk. Erősen tartjuk a Tisza-frontot”. Hamarosan bebizonyosodott azonban, hogy Peidl, Peyer és Haubrich kormánya a tanácshatalom felszámolására vállalkozott. Mi történt? Miként vált ez lehetségessé? A magyar proletariátus 133 napos uralmának nem volt olyan időszaka, amelyen ne kényszerült volna szinte erején felüli helytállásra. A győzelmüket biztosítani akaró nyugati imperialisták ismerték a magyar proletárforradalom jelentőségét. Tudták, hogy a Magyar Tanácsköztársaság Marx és Lenin eszméinek zászlóvivője a Duna völgyében, sőt egész Közép-Európában, s végleges győzelmével elősegítené a világforradalom terjedését. Elhatározták tehát, hogy megsemmisítik, s minden eszközt bevetnek ellene. Eszközeik pedig bőven voltak. Blokádjuk elzárta Tanács-Magyarországot az élelmiszertől, ruházati anyagoktól, gyógyszerektől, az ipar legfontosabb nyers- és segédanyagától. Katonai intézkedéseik 1200 kilométer hosszú arcvonal megvédésére kényszerítették a munkásság színe javát a csehszlovák, a román, a délszláv és az intervenciós francia csapatok ellen. Ezzel a szakmunkások tízezreit vonták el az üzemekből, a termeléstől. Politikailag támogatták, sőt pénzelték a hatalmukat veszített uralkodóosztályokat, s azok ellenforradalmi szervezeteit, a Bécsben működő Antibolsevista Comitét, a szegedi ellenforradalmi kormányt és az országban lappangó illegális csoportokat. Ez a magyarázata, hogy a klerikális támogatást élvező monarchista tisztek ötven étre történt A dicsőséges 133 nap vasutas sztrájkot szervezhettek a Dunántúlon és fegyveres lázadást robbanthattak ki Pest megyében és magában a fővárosban is 1919. júniusában. Ellenforradalmi mesterkedéseiknek kedvezett a centrum „irtózása” a forradalmi erőszaktól, az ellenforradalmárok elleni erélyes fellépéstől. Ebben a légkörben Böhm és társai már 1919. május 1-én kapitulációt követeltek, de a munkásosztály május 2-i nemje és az ezt követő győzelmes északi hadjárat óriási sikeres taktikai meghátrálásra kényszerítette őket. Clemenceau azonban mint tapasztalt imperialista méregkeverő, csalárd ígéretekkel rávette a Forradalmi Kormányzótanácsot az északi hadjárat befejezésére, a felszabadított területek kiürítésére, az általános visszavonulásra. Cserébe a blokád enyhítését, a tiszántúli román megszállás feloldását és a béketárgyaláson való részvétel jogát ígérte. Ámde valamennyi ígéretét megszegte, a visszavonulás pedig a vörös hadsereget és a hátországot egyaránt demoralizálta. Stromfeld, a győztes hadvezér elkeseredetten lemondott, Böhm pedig az ellenforradalom titkos reménységét, Juliert neveztette ki a helyébe. Ez az új vezérkari főnök kezdeményezi azután a július 20-i tiszai offenzívát, de sem kellő támadóerőről, sem kellő mennyiségű hadianyagról és megszervezett trónről nem gondoskodott, ellenben haditervét az ellenség kezére juttatta. Árulása következtében a vörös hadsereget 1919. július végére súlyos vereség érte. Súlyos, de nem teljes mértékben végleges. Peyer, Peidl, Haubrich, Böhm éppen az újrakezdés minden lehetőségének megakadályozására hátbatámadta a munkáshatalmat. Titkos tárgyalásokon ígéretet koldult ki az antanttól egy átmeneti szakszervezeti kormány elismerésére. Az ígéret birtokában idehaza kenyeret, ruhát, cipőt, munkát ígértek a kiéhezett és lerongyolódott tömegeknek. Felesküdtek a munkásjogok védelmére, s fogadkoztak, hogy uralmuk esetére az antant leállítja a román előnyomulást és Budapest szabad marad. Így aztán a külső nyomás és a belső aknamunka juttatta hatalomra az árulókat. A „szakszervezeti” kormány mindössze 6 napig maradt uralmon, mert a románok mégiscsak megszállták Pestet, s ez lehetővé tette Friedrich ellenforradalmi puccsát, a fehér uralom hatalomátvételét. Hat nap alatt azonban Peidl miniszterelnök, Peyer belügyminiszter és Haubrich „Budapest város teljhatalmú diktátora” elvégezte a szennyes munkát. Feloszlatták a vörös őrséget, lefegyverezték a munkásosztályt, szabadon engedték az ellenforradalmárokat és kezdték lecsukni a kommunistákat. Újjáalakult a régi rendőrség s az egész burzsoá elnyomó gépezet, megsemmisültek a Tanácsköztársaság munkásvédő rendeletei és visszaállt a burzsoá tulajdonrendszer a gazdasági élet minden vonalán. A háztulajdonosok ismét emelhették a lakbéreket, a földbirtokosok ismét kizsákmányolhatták a parasztot, s a munkások elveszítették kivívott jogaikat. A „szakszervezeti” kormány kaput nyitott az ellenforradalomnak. „Rettenetes árulás történt” — állapította meg ezután a Komintern kiáltványa. Valóban. A történelem azonban 1945. április 4-én igazságot tett véglegesen. FÖLDES MIHÁLY *■ HÍRLAP Új márka ■■Bsac—annai miniMT— gépek felszerelésére, majd próbaüzemelésére is. És ez év nyarán, amikor a német szerelők végleg átadták az új gyárrészleget, olyan ütemben indult meg a termelés, aminek láttán tapasztalt szakemberek is csodálkoztak. A megvásárolt német licenc 3