Csongrád Megyei Hírlap, 1970. június (15. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-02 / 127. szám
Megfacsagtott munka napakon 2 — A második vasárnap Az ár ellen küzdő ezrek immár a második vasárnapot töltötték a soha ki nem érdemeltebb pihenés helyett munkával. Olyan munkával, amelyhez hiába ragaszt rég elkoptatott jelzőket az ember, még töredékét sem érzékeltetheti a valóságnak. Hiszen már az egy élet megmentését is joggal mondjuk hőstettnek... Hát akkor hogyan fejezhetnék ki a szavak az ezreket óvó, munka értékét? Két község, meg az olajmező... Vízhez értő emberek is mondják, de valahogy benne van a köztudatban is, hogy a Tisza egyik kritikus szakasza valahol Tápé és Algyő között húzódik, a jobb parton. Tény, hogy a gátak itt viszonylag alacsonyabbak. Fejelik is lázas ütemben, és az emberek hisznek benne, hogy megelőzik a tetőzést. A siker érdekében valóságos főhadiszállást alakítottak ki a tápai gátőrháznál. Sok-sok dömper, meg pillenőplatós teherautó hordja ide a homokot Szegedről, Gyálarétről, ki tudja honnan. A békés építkezések kincse, a marosi homok mégsem tud hegyekké gyűlni. Olajmunkások, diákok, katonák, tapai, algyői, kisteleki, meg egy sor más községből érkezett parasztok gyömöszölik zsákokba, és hordják a gátra. Nyúlgát lesz belőle, hogy ne okozhasson tragédiát még a töltés eredeti koronáját elérő vízállás se. Vasárnap reggel érkezett ide ötven könnyűbúvár Pécsről, hogy a gát belső oldalát betakarják fóliával. Mert ez nagy erőt ad a vízzel szemben, bármilyen semmi anyagnak tűnik is az iszonyatos tengerhez képest. A dunántúli, kísérteties öltözetbe bújt emberek közt éppen úgy akad gyári munkás, diák, szénbányász és orvos, mint akármelyik védelmi egységben. A mentett oldalon, a berkes-bokros területen katonák figyelnek. A térdig érő, haragos zöld fűben lesik, nem tört-e fel a víz? Figyelmük egy pillanatra sem lankad, hiszen tudják valamennyien: a legvékonyabban szivárgó erecske is végzetes lehet, ha nem fogják meg idejében. A sok férfi között különösen feltűnő, egy kicsit tán felvidító is asszonyokat látni. Hárman vannak, oldalukon kis egészségügyi táska, hogy ha valaki megsérülne a munka közben, nyomban szakszerű ellátást kapjon. Nem restellkedve, inkább büszkén mondják: eddig nem kellett beavatkozniuk. Gátőrök, avatott vizes emberek irányítják a munket. Egyikük civilben van, a másik katonatiszt. Most hívták be tartalékos állományból. És ő örül neki... Nemcsak azért, mert régi cimborájával, a másik Körös-parti gátőrrel együtt lehet, de azért is, mert bántaná, ha most tétlenségre lenne kárhoztatva. S amíg beszélgetek ezzel a két, Békésből ideszakadt emberrel, határozottan megnyugszom. Hiszek magabiztosságukban, és bánom, hogy nem mondhatják valami óriási, az egész Tisza, meg a Maros mentén is vérigszerelt hansfosbeszélőbe: — Erős guták ezek. Megtartják a nemrég még hihetetlenül nagynak tartott vizet is. Csak az a fontos, hogy a múló napok ne faragszák el az emberek éberségét. Mert most az a legfontosabb. Bele senki nem láthat a gátakba... — teszik hozzá. És az az érzésem támad, hogy nagy igazságot mondanak. Még akkor is, ha közben próbafúrásokkal győződnek meg a szakértők az ázás mértékéről, talaljszerkezetről. Majdnem Alávön és tövünk le a gátról. A zsákokból rakott nyolcát egészen a hifiig húzódik, és ki tudná megszámolni, hány verítékcsom, hány kéz féltő simítása köti egymáshoz a sok százezer homoknátnát, amely elválasztja egymástól az ország nagy-nagy kincsét, meg a zavarosan hömpölygő Tiszát. S hogy ne boríthassa el a mezőt, egyre magasítják a nyúlgátat az itt serénykedő, nappalt és éjszakát meg nem különböztető emberek. A marosi buzgársornál különös, felemelő, ám ugyanakkor félelmetes pontja a most folyó védelmi munkának ez a Maroslevével farkasszemet néző gátszakasz. Méterekkel áll a víz a falu felett, és majd két hete, hogy a gáton innen előtörtek a víz fenyegető erei. Igen, fenyegetőek. Mert amíg a fakadó, szivárgó vizek többnyire csak a védett területek elöntésével okoznak kárt, a buzgárok a most legféltettebb földsáv, a gát gerincét kezdhetik ki. Most is, amikor már valamennyit zsákok ezreiből vont ellennyomó medence tartja féken. A védők nem is attól tartanak, hogy az általuk rakott medencék nem elég stabilak. Hanem attól, hogy a megfogott buzgárok akármelyike ismét megindulhat. Ezért vannak itt, ezért olyan ugrásra készek most is, amikor látszólag olyan nyugodtan, méltóságteljesen csillog a Víz a medencékben. De hát mitől is keletkezik a buzgár? És miért éppen ezen a szakaszon törtek elő? Azon az éjszakán, amikor egymás után szakadtak fel az újabb és újabb erek, afféle istencsapásnak mondták a védők. Azóta műszeres vizsgálatokat végeztek a szakértők, és megmagyarázták: az altalajjal van baj ezen a szakaszon. Az erős gát lába alatt tizennégy és fél méteres homokréteg húzódik itt. Vízzáró réteg csak azután következik. Ezért fel is adták a reménytelen pátralemezelést, hiszen mire kellő hosszúságban leverik húsz méterre a szádfalat... Talán még ez a végtelennek tetsző árhullám is levonul addigra. Különös jelentőséget kapott tehát az a huszonkét ellennyomó medence, amelyet a feltörő víz megfogására építettek. Ezek jelentik a falu, és még Makó biztonságát is. Nem csoda, ha az ember úgy néz erre a gigantikus munkával, sebtében felépített, leginkább várrendszerre emlékeztető gátszakaszra, hogy közben akaratlanul is megkérdezi: megbízhatunk ebben? És megint jó, hogy itt vannak a vízi emberek. A maguk nyugalmával elmagyarázzák mindenkinek, aki rászorul a magyarázatra: az itt alkalmazott védelmi módszer biztonságot nyújt. Gyakorlati igazolást is nyert ez már a legutóbbi, Mohács környéki árvíz idején. Csak gondosan, nagy figyelemmel kell őrizni a medencéket. Minden pillanatban meggyőződni róla, nem mozdul-e bennük a víz. Különösen most, hogy ide ért a Maros második árhulláma, és szinte óráról órára emelkedik a víz megint. Az őrzéssel megbízottak meg is fogadják a szót. Majd mindegyiküknek saját vízmércéje van. Meglehet, hogy nem pontosan mért beosztással, de a pálcákon levő vonalak azért biztosan jelzik, emelkedik-e a víz. Figyelik a gát víz felőli oldalát is. Itt a lejárók mellett levő kerékvető kövek szolgálnak mérce gyanánt. — Látja, az reggel még derékig kint volt — mutatja egyikük a vasárnap délben már csak tetejét villogtató fehér követ. Aztán megy a szolgálatban levő kis katonához, és hibátlan feszességgel jelenti: — Megint emelkedett. Ki csodálkozna rajta, hogy az itt levő marosleleiek az átlagosnál nagyobb aggodalommal lesik a buzgárok megfogott vizét? Némelyiküknek a földje ide támaszkodik a töltés lábához, a háza meg mindnek kiáltásnyira van... De azért nem a félelem uralja cselekedeteiket, hanem a töretlen élni akarás. Mint azét a parasztemberét is, aki vasárnap reggel ott szántott a buzgársortól száz méternyire. Vagy azét, aki háttal a víznek guggolt a földjén, és kaparta a hagymáját... Megrendítő, de egyben felemelő látvány volt mind a kettő. A hitük, hogy érdemes dolgozni a veszély kellős közepén, azt hiszem erőt ad a gáton levőknek is. Nemcsak általában, de nagyon konkrétan látják, mit kell védeniük... 42 őrszolgálat eseményei Vasárnap éjszakára Marosleléről érkezett egy csapat férfi. Nem volt türelmük valamennyiüknek odaállni az ellennyomó medencék mellé, hogy nézzék a vizet, hát kértek munkát a védelemvezetőtől. Csak azt tették hozzá: minél hamarabb mutassák meg nekik, mit kell elvégezni, hogy hajnali négyre készen lehessenek. Akkor ugyanis menni szeretnének a Vásárhelyről munkára érkező asszonyok elé. Háromra készen is lettek, a kiszabott penzummal... És a kemény parancsnok mit is mondhatott?... Néha egészen váratlan esemény is zavarja a munkát. Mint vasárnapra virradóra is. A Világításhoz áramot biztosító aggregátor egyszercsak megállt. Pillanat alatt sötét lett. A védelemvezető azonnal a villanyszerelő keresésére indult, de mire megtalálta, ugyanolyan váratlanul, mint ahogy elaludtak, meggyulladtak ismét a lámpák. S csak később derült ki, hogy a kezerőként kivezényeltek között akadt valaki, aki épp a köreiben tartózkodott, s mert ért hozzá, nyomban munkához látott. Pár perc alatt meg is javította a rakoncátlan gépet. Persze, hogy nyomban előlépett, és „közerő”-ből szakértő lett, akit nem is enged el a védelemvezető. Kicsit csúfondárosan emlegetik fel az itteniek az egyik makói gyárból érkezettek esetét. Hogy, hogy nem, kitalálta valamelyikük, hogy kannafedőket nem szabadna ivásra használni. Jelentették is ezt a védelemvezetőnek, akitől engedélyt kaptak: ezen túl valamennyien magukkal hordhatják a- poharukat. Úgy hírlik azonban, hogy az engedéllyel nem élnek azóta sem. Viszont dolgoznak, figyelnek rendületlenül. Együtt a többiekkel. BEDŐ NÁNDOR Szeged, vasárnap este 10 óra. Egymás után érkeznek a váltócsapatok a Lidice emlékmű mögötti gátszakaszra. Fiatalok és idősebbek. Iskolákból, üzemekből. Az egyik homokkupac mellett öt fiatalember. Zsákolnak. Egyikőjük sem szegedi. Az erdészeti technikum második osztályos kollégistái. Bagdi Károly Tiszavasváriból, Demeter István Egerből, Tóth János Debrecenből, Deák Ferenc Nagykálóról és Zlatics József Désapatajról való. Nem először segítenek az árvízvédelemben. Délután 5 órakor kezdték. . . Először homokzsákokat báláztunk, most meg eljöttünk azokat megtölteni... Igaz, holnap tanítás van, de éjfélig itt maradunk ... Sok a munka és úgy érezzük, ránk is szükség van... Dolgoztunk már akkor is, amikor nem volt ilyen nagy a Tisza. Pont most ne dolgoznánk, amikor mindenkire nagy szükség van? — mondják. Gausz Antal munkaügyi felelős bejegyzi az Éjszaka érkezőket. A sétány kőgátja mellett haladunk. Útközben vízőrökkel találkozunk. Éberen figyelik hol van átszivárgás. Kísérőm zseblámpája fénysugarát az egyik villanyoszlopra irányítja: „Ez a mércém. Tegnap még kilátszott a lámpaernyő, most viszont már csak az oszlop teteje látszik". A telefonügyeletes állandó munkában van: „Négy kocsi homokzsákot kérünk ... Húsz ember azonnal jöjjön a homokbányához... Mi a helyzet a gátőrháznál? ... vízállásjelentést kérünk...” Éjfél már elmúlt. A hajóállomásnál levő homokhegy lassan elfogy. Az egyik teherautón épp befejeződött a rakodás. Beülök a sofőr mellé. Pastrovics Antal szombaton érkezett, a 9. Sz. AKÖV bajai kirendeltségétől. Vasárnap délután 6 órától hétfő délelőttig van szolgálatban. Homokot szállít az olajkutakhoz, Szőregre és ahol szükség van rá. Már hallott egyik kollégája esetéről, aki magát a fuvart is elvállalt. Ő is súlyosnak tartja a homoklopást. — Tőlem is kértek már homokot. Szövegen nem is egyszer leállítottak, hogy házat építenek és vigyek már egy-két kocsival. Nagyon csúnyán válaszoltam nekik — mondja. Sajnos, még mindig előfordulnak hasonló esetek. Mikor értik meg ezek az emberek, hogy Szegeden és környékén veszély van és minden emberre teljes értékkel — minden kocsi homokra — nagy szükség van!? — Szép látni, ahogy itt az emberek egymással beszélnek. Gyerekajtás segíts. Nem is menne másképp, a baj a veszély mindannyiónkat eggyé kovácsol — mondta búcsúzóul a bajai gépkocsivezető. BAGAMÉRY LÁSZLÓ A Tisza szentesi szakaszáról A Tisza szentesi szakaszán is meghaladja az évtizedek óta mért maximumot a folyó vízszintje. Ennek ellenére nem a jelenlegi és az esetleg növekvő vízállás jelent problémát — a töltések magassága megfelelő —,hanem az, hogy a gátakat hónapok óta áztatja, ostromolja a víz. A helyszínen kértünk felvilágosítást és értékelést a mostani állapotról Kovács Gábortól, a szentesi szakaszmérnökség és egyben a körzeti árvízvédelmi központ vezetőjétől és Stelczer Károlytól, aki az árvízvédelmi kormánybiztosság közvetlen megbízottja. A lényeg az, hogy a gátak rongálódásával, vízostromával eddig is lépést tartott és ezután is lépést tart a védelem! Nem kevesebb, mint 1500 ember dolgozik a Ti jelentjük szónok és a Körösnek a szakaszmérnökség gondjaira bízott mintegy 70 kilométer hosszúságú bal parti részén, Mindszenttől Öcsödig. A munkát 9 mérnök, 17 technikus irányítja és rajtuk kívül összesen 30 gátőr, a gát minden egy kilométeres részén hat vízőr látja el feladatát. A technikai felkészültséget jelzi a 40 tehergépkocsi, 25 vontató, 2 kotrógép, 6 rakodógép, 7 dózer, egy kréper, 0 aggregátor, valamint URH adó- és vevőkészülékek. Segítséget nyújtanak a fegyveres alakulatok is. Légjelentősebb tennivaló volt eddig a Tisza Mindszent és Szegvár közötti szakaszán mintegy 700 méter hosszúságban az átázott töltés homokzsákokkal történő bordás leterhelése. A Körös mentén körülzárták a kisebb buzgárokat és 500 méternyi szer tógátat építettek. Magasították a töltést a Tisza vashídtól a Körös irányába, ezen kívül rövid nyúlgátat emeltek a hídra vezető közút védelmére. Ahol a Tisza gátjain a széljárás miatt hullámverésre lehet számítani, ott rőzsevonatokat raktak le. Az elhelyezett homokzsákok száma eléri az 50 ezret. A fakadó vizek szükségessé tették, hogy a Tisza-gát közelében levő néhány veszélyeztetett tanyát kiürítsenek, éppen a lakók érdekében. Ezen kívül egyéb kitelepítés nem történt és minden más híresztelés alaptalan. SZABÓ RÓBERT Védeni a gátat - más út nincs Szakember a védelem kérdéseiről és a gátátvágások meséjéről A lakosság körében sokak részéről fölmerült: a nagy erőket lekötő és sok pénzbe kerülő töltésvédelem helyett nem volna-e célszerű valahol megnyitni a Tisza gátját és leengedni a vizet? Jónéhányan úgy is fogalmaznak: a védelem erőivel és költségeivel a gátmegnyitás után elárasztott több falut (miután lakosságát előzőleg biztonságba helyezték) gyorsan fel lehetne építeni és a mezőgazdaság veszteségeit is bőven fedezné a védekezés összege. A védelem kérdéseiről, a lakosság körében emlegetet gátmegnyitásról beszélgettünk dr. Vágás István kandidátussal, az Alsótiszavidéki Vízügyi Igazgatóság osztályvezető főmérnökével. — Természeti körülményeink, a védett szakaszok sík vidéke, a tudományos gyakorlat hazai és világtapasztalata, objektív helyzetünk más utat nem ismerhet, mint megvédeni a gátat, a folyó vizét a töltések között tartani. Így lehet megmenteni Makót és Szegedet is a víztől. — Mi erre a tényszerű magyarázat? — Nem bocsátkozom aprólékos, tudományos fejtegetésekbe. Helyette inkább bizonyító tényeket, számokat ismertetek. A Tisza vízállása, mint ismeretes, jóval a 9 méter fölött van, s már eddig is meghaladja az 1932-ben mért legmagasabb szintet. Ha közel két méterrel akarnánk az áradás egész idejében apasztani a Tiszát (ilyen magasságnál is másodfokú lenne a készültség), akkor az áradás egész ideje alatt másodpercenként 1 ezer köbméter vizet kellene elvoinni a Tiszától, amely most másodpercenként 4 ezer köbméter vizet szállít. A másodpercenkénti ezer köbméter víz kiengedéséhez sok helyen 2—3 kilométeres szélességben kellene lyukat nyitni a gátakon. A másodpercenként 1 ezer köbméter víz egyetlen nap alatt 100 millió köbmétert jelentene; másként szólva minden nap a Velencei tó két és félszeres vízmennyiségét kellene elvonni a Tiszából. Ez azt eredményezné, hogy ha lehetséges lenne másodpercenként elvonni ezer köbméter vizet, a három hét óta tartó áradásból már megtölthettünk volna egy egész Balatont. A másodpercenként 1 ezer köbméter víz kivétele műszakilag egyáltalán nem megoldható. De ha megoldható lenne, akkor is hova „tennénk” a hatalmas vízmennyiséget, mit csinálnánk vele? A gátátvágások tehát képtelenségek, megoldást egyáltalán nem adnának. Ehhez még azt is hozzá kell tenni, ha mesterséges úton két méterrel apaszthatnánk a Tisza szintjét, a védelemnek úgy is továbbra meg kellene maradnia, ugyanúgy óvni, védeni kellene a töltést, mint most. Tehát: a gátátvágások a bajon semmit nem enyhítenének. — Marad tehát a gátak maximális védelme? Igen, ezt kellett és kell cselekednünk, ez a kötelességünk! — A szakemberek, a tudományos gyakorlat milyennek ítéli Szeged körzetében a Tisza védvonalait? — Szeged, a Tisza védvonala változatlanul jó. A gátak erősítése, védelme — mint köztudott — szakadatlan és eredményes. Szeged jól védhető és a nehéz helyzetben teljesen reális a bizodalom, a remény, hogy nem tör be a folyó, ami soha ilyen magasságot még nem ért el. HORVÁT SÁNDOR Hinlap KEDD, 1970. JÜNIUS 2,