Csongrád Megyei Hírlap, 1971. április (16. évfolyam, 77-101. szám)

1971-04-22 / 94. szám

Vázlatok Leninről " J0l évvel ezelőtt, 1870. április 22-én született Vlagyimir Iljics Lenin, korunk legnagyobb alakja, a nagy forradalom vezetője, a munkásosztály pártjának megteremtője, a világ első szocialista államának megalapítója, Kreml, Lenin dolgozószobája... Sokszor köszöntötte itt Vlagyimir Iljics Natan Altman szobrászművészt, aki e falak között mintázta meg portréját. Naponta idejárt, igyekezett ellesni és megörökíteni Lenin arcának minden rezdülését, hangulatának tükröződését. Natan Altman az odesszai képzőművészeti iskolában, majd külföldi mestereknél gyarapította ismereteit, és a 20-as években bontakozott rá igazán grafikai és szobrásztehetsége. A forradalom évében 27 esztendős volt, s tehetségét teljes odaadással a forradalmi kultúra szolgálatának szentelte. Természetesnek tűnt tehát törekvése, hogy megmintázza Lenin portréját. Lunacsarszkij közbenjárására 1920-ban lehetősége nyílt rá, hogy bejárjon Lenin dolgozószobájába, és naponta, órákon át figyelje, vázlatokon megörökítse és mintázza Lenin képmását. Vlagyimir Iljicsnek elmondták, hogy futurista vagyok — emlékezik vissza a mester ezekre az évekre. — Megkérdezte tőlem, futurista portrét akarok-e róla készíteni. Azt feleltem, hogy jó szobrot szeretnék mintázni róla, ez pedig maga szabja meg, milyen is lesz az alkotás. A munka elhúzódott, Leninnek nem volt ideje rá, hogy a szokásos módon modellt üljön. Altman tehát sietős, gyors vonásokkal, vázlatokon örökítette meg Lenin figyelmesen tanulmányozott mozdulatait... Leninnek rendkívül érdekes, előreugró homloka volt, egészen sajátos volt a fejformája, szemét gyakran hunyorogva összehúzta... Mindez elénk tárul Altman rajzain. A „Szovjetszkij Hudozsnyik”, a Képzőművészeti Kiadó „Vázlatok Leninről” címmel közreadta a moszkvai Lenin Múzeumban és a leningrádi gyűjteményben őrzött képanyagot. Reprodukcióink Altman két, 1920-ban készített rajzát idézik fel. ■ Az elsőn profilban látjuk Lenint, amint teste előrehajlik, sajátos dinamikát kölcsönözve az ülő alaknak. A másikon néhány gyors vonás hozza elénk a telefonáló Lenint. Ezek a vázlatok messze túlnőnek a szobrász emlékezetidéző segédeszközén, önálló grafikai alkotások, amelyek Lenin rendkívül színes egyéniségének, karakterének egy-egy vonását villantják fel előttünk. Az örökké dinamikus, szakadatlanul munkáló Lenin- idézik O. APUHTYIN ■«. * Lenin telefonál. (N. Altman grafikái) Több mint egy órát kell várnia a mozinézőnek, amíg a gyönyörű, de hideg amerikai üzletasszony és a rámenős, vagány angol idegenvezető szerelme majdnem a házasság idilljében végződik. A jó ízűen suta című — Ha kedd van, akkor az Belgium — amerikai film írója és rendezője, David Shaw és Mel Stuart, éppen az utolsó filmkockákkal kerülik el, hogy alkotásuk ne fulladjon a teljes sziruposságba. A film a Hollywoodon nevelkedett közönség szájíze szerint készült. Az Európába érkező turistacsoport 18 napon keresztül száguldja végig Londontól Rómáig, a legszebb és legnevezetesebb helyeket. Ezalatt egy-egy humoros epizód erejéig megismerhetjük a különféle turistatípusokat — a zsémbes feleség elviselhetetlenségét, a szenvedélyes műgyűjtő rögeszméjét, egy 16 éves lány túlfűtött szexualitását, a ledér nők „erkölcsösségét” ... A hosszúra nyúlt utazás egyetlen képet sem hagy ki az elég sok felesleges poénért. Hogy a nyúlós massza szél ne szakadjon, ezért a rendező kénytelen néhány kedélyes, de kissé elnagyolt jelenettel kitölteni az állomás közötti szüneteket. A néhol egészen kitűnő operatőri munka mellett olyan világsztárokkal is találkozhatunk, mint Anita Ek- Világköriíli utazáson berg, Chaterien Spaak, Vittorio de Sica, Donovan, John Cassavetes. Szerepeltetésük csak egy sasszé a kaszszasiker felé, Dél-Amerika hétköznapjairól elég kevés filmet láthatunk. Legtöbbször csak a napilapokból vagy a futballközvetítések kapcsán szerezhetünk bizonyos információkat, amelyek nem pótolják a vizuális élményeket. A Keselyű vére című bolíviai film a moziplakáton kalandos indiánsztorit ígér, ahol, Winnetou társaival, vagy követőivel találkozhatunk. A tizenévesek legnagyobb csalódására az első képkockák után kiderül, hogy nem kalandfilm. A Keselyű vére a riport, s a dokumentum sajátos műfaji eszközével a kritika hangján mutatja be azt аз amerikai segélyprogramot, amely alapjául szolgál a cselekmény kibontásának. Az amerikaiak egy ősi bolíviai falu közelében szülőotthont rendeznek be, ahol sterilizációs kísérleteket folytatnak. Ez a helybeli parasztok fegyveres lázadását váltja ki. Természetesen nem marad el ezt követően a megtorló durva önké sem. A történet csak ürügy a film rendezőjének, San Timesnek — aki ezzel az alkotással egy velencei filmfesztiválon első díjat nyert —, hogy az országban tapasztalható különböző eredetű és jellegű szociális feszültségeket bemutassa. A film képei a dokumentumok agitatív erejével hatnak. A valóságteremtő ábrázolás az olasz neorealista módszerek kezdeteire emlékeztet. Kétségtelenül erénye a realizmus hitelessége és az erre való törekvés, de ugyanakkor az eseményekhez való monoton tapadása miatt közel kerül a riportfilmek nívójához. A képi gondolkozás kezdetlegessége, a mondanivaló bárdolatlan megformálása, a gondolati ritmus hiánya szürke és néhol sematikus képszerkesztést eredményez. De a fogyatékosságok ellenére — ne feledjük, hogy kezdő filmesekről van szó —, a humanista indulattal felvetett problémák mindenképp figyelmet érdemelnek, hiszen nemcsak Bolíviára érvényesek. HALÁSZ MIKLÓS Neon az Országház, hanem a debreceni református kollégium oratóriuma lett a színhelye az országgyűlés megújulásának, a magyar államiság újjászületésének. 1944. december 21-én, amikor az új Magyarország első parlamentje összeült, Budapesten, az Országház épületében még a nyilasok voltak az urak. A Debrecenben összeült politikusok úgy határoztak: az új magyar államélet megindításával nem várhatnak addig, amíg Budapesten gyűlhetnek össze országgyűlésre. Az ideiglenes nemzetgyűlés előkészítő bizottsága a debreceni pénzügyigazgatósági palotában tanácskozott. Tagjai között ott találjuk Dalnoki Miklós Béla vezérezredest, a bar-,athysta tábornokot, aki a kormányzói kiáltvány után átállt a szovjet hadsereghez, köztük van dr. Révész Imre debreceni református püspök, vannak — negyedszázad után! — kommunisták, a többi között Komócsin Mihály Szegedről, s olyan régi baloldali népi politikusok is, mint dr. Erdei Ferenc. Általános választásokról az akkori idők viszonyai közepette szó sem lehetett. A már felszabadult városokban és nagyközségekben népgyűléseken választották meg az országgyűlési követeket. Mire felvirradt december 21-e, az ideiglenes nemzetgyűlés 230 tagja együtt volt a szállodában, s izgatottan készülődtek arra, hogy a történelmi ülésre vonuljanak. Az oratórium zsúfolásig megtelt, de egy hely, a szószék feljárata mellett üresen maradt. Hatalmas vörös rózsacsokor foglalta el ezt a helyet, Kossuth Lajos helyét, jelképéül annak, hogy Kossuth, a magyar szabadságharc vezére jelen vám, itt van a képviselők között, akik most a nemzet újjászületésénél bábáskodnak. A padsorokban 42 ipari munkás, 39 földműves, földmunkás, szegényparaszt foglalt helyet. Rajtuk kívül 37 önálló iparos (túlnyomóan kismesterek), 36 „gazdálkodó” (ezen a nagyon általános néven jegyeztették be magukat a kulátckisgazdák, középparasztok, sőt egynéhány, az értelmiséghez tartozó kisebb földbirtokos is), 18 szabadfoglalkozású értelmiségi (orvos, ügyvéd stb.), 16 tanár (egyetem, fő- és középiskola), tanító, 16 egyéb köz- és magántisztviselő, 10 újságíró, egyéb közíró, 7 pap (4 katolikus, 2 református, 1 evangélikus), 6 katona, 2 önálló kereskedő, 1 kereskedelmi alkalmazott ült a történelmi múltú oratóriumban. A Magyar Kommunista Párt képviselői voltak a legtöbben, hetvenketten. A Független Kisgazda Pártnak 57, a Szociáldemokrata Pártnak 35 mandátuma volt, a Szabad Szakszervezeteket 19-en képviselték, összesen 16 párt, illetőleg csoportosulás jutott képviselethez az ideiglenes nemzetgyűlésben. Az ideiglenes nemzetgyűlés a magyar néphez intézett szózatában kimondta: „Kezébe veszi a gazdátlanul maradt ország ügyeinek intézését, mint a nemzeti akarat kifejezője, a magyar szuverenitás birtokosa.” Megválasztotta az ideiglenes kormányt, s elfogadta annak programnyilatkozatát, amelyben első helyen a fegyverszünet megkötése, a német megszállók és nyilas csatlósaik elleni harc gyors megszervezése, a már megindult demokratikus átalakulás továbbfejlesztése, a földreform végrehajtása, a gazdasági építőmunka, a nép életviszonyainak megjavítása szerepelt. A bombák, belövések tépázta épületben az ideiglenes nemzetgyűlés 1945. szeptember 5-én, szerda délelőtt 10 óra 21 perckor tartotta első budapesti ülését. A Himnusz eléneklése után Zsedényi Béla elnök emelkedett szólásra: " A magyar nemzetgyűlés egyeteme és tagjai meghatott szívvel mondanak köszönetet a szovjet haderő, a diadalmas Vörös Hadsereg győzelmes és hősi harcáért, amellyel országunkat az idegen zsarnokság és magyar bérenceinek rémuralma alól felszabadította. A képviselők helyükről felállva percekig ünnepelték a felszabadítókat. A padsorokban ekkor már ott ültek a főváros és a Dunántúl küldöttei is, akik az ideiglenes nemzetgyűlés Debrecenben tartott ülésein még nem vehettek részt, hiszen akkor az ország egy része még hitlerista megszállás alatt állt. Budapesten még áprilisban, két nappal az ország teljes felszabadulása előtt megrendezték a választógyűlést. Az ideiglenes nemzetgyűlés Budapesten mindössze hat ülést tartott. Törvényerőre emelte azokat a legfontosabb intézkedéseket, amelyeket az ideiglenes kormány a debreceni üléstől kapott felhatalmazás alapján hozott, így a Németországnak szóló hadüzenetet, a Szovjetunióval kötött fegyverszünetet, a népbíróságról hozott kormányrendeleteket, s a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról szóló kormányrendeletet, s megalkotta az új választójogi törvényt, amely megadta a titkos választójogot minden 20 évesnél idősebb magyar állampolgárnak, továbbá mindazoknak, akik a németek vagy a fasiszták elleni harcokban részt vettek, s 18. életévüket betöltötték. Negyedszázad parlamentarizmussal álcázott fasiszta diktatúrája után ismét szabad választásokra készült Magyarország. PINTÉR ISTVÁN következik: A tömegek hangja áz, ülésteremben. 4 A Cs. rr. H. vendégkönyve. Felszabadulásunk ünnepén a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címmel tüntették ki Berdál Valériát, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekesét. Néhány évvel ezelőtt, amikor egy operabemutató után találkoztunk a következőket mondtam neki: — Sok énekest láttam már színpadon „meghalni”, de ahogyan maga csinálja, olyat sohasem láttam.” Berdál Valéria akkor egy tréfával ütötte el az elismerő szavakat, most ismét szerénykedik. Kitüntetését túl korainak tartja. — Ha tíz év múlva kaptam volna — mondja —, akkor is boldog lettem volna! Most kimondhatatlanul örülök a megtiszteltetésnek. Berdál Valéria pályafutását nem szükséges különösképpen méltatni. Tizenöt éve van Szegeden. Egyike azoknak, akik az elmúlt 15 év alatt mindent megtettek a szegedi opera fellendítéséért, fejlődéséért. Játszott klaszszikus és modern operákban, alakított kis és nagy szerepeket (ha egyáltalán így rangsorolhatom szerepeit!), méltóságteljes hölgyet és szerelmes csitrit, és sikert sikerre halmozott, vastapsot vastapsra Ha belép a színpadra, felvillanyozódik a légkör Megtölti játékkal, mozgással. Egyszóval: varázsol Vajon szép hangja mellett, honnan ez a nagy játékkedv? — Rettenetesen szeretek játszani — mondja mosolyogva —, a játék inspirál. Nekem nincs olyan szép hangom, hogy csak azért mindenki odafigyeljen. A játék teremtette légkörben jobban megy az ének is. Ezenkívül azt hiszem, az opera nemcsak áriákból, hanem az áriákat aláfestő játékból is áll. Ez a játék vonz az operett területére is olykor, de ha tehetném a prózát is megpróbálnám. — Ezek szerint milyen feladatot vállal szívesen? — Kivétel nélkül minden szerepemet szeretem, és nagyon sok munkával készülök fel egy-egy bemutatóra. Ha most mégis viszszagondolok az elmúlt évek jelentősebb szerepeire, azt kell mondanom, hogy a Mathis, a festő és a Rózsalovag-beli alakításomért kaphattam ezt a kitüntetést. Úgy érzem, ezek sikerültek a legjobban, a rám bízott feladatot ekkor oldottam meg a legjobban. — Külföldön énekelt-e az elmúlt években? — Kolozsvárott, Bécsben és Novi Sadon léptem fel. — Úgy hallottam, ■ éneket tanít a szegedi Tömörkény gimnáziumban. Mi késztette erre? — Szükségem van rá, hogy ily módon is foglalkozzam az énekléssel. Tanítok, de én is tanulok. Egy sor dolgot meg kell fogalmaznom a növedékeimnek, és ez nekem is jó. Gyimesi Kálmánnal vállaltuk ezt a tanári munkát. Tíz növendékem van, igen tehetségesek, de szerintem kicsit fiatalok az énekléshez. Még nem lehet eldönteni, kiből mi lesz. — Szegedi élményei közül említene-e néhányat? — Csak egyet. Számomra a szegediek szeretete a legnagyobb élmény. Azért is maradtam itt. Családtagként tartozom Szegedhez, a közönséghez. Végül is itt értem el mindazt, amit most ez a kitüntetés dicsér. — Tervei? — Már a Játékokra készülök. Két darabban is fellépek. A nagyon kedvelt Csínom Palkóban és a Borisz Godunov című operában. Jövő évadban pedig ismét az Álarcosbálban. Ennyit mond. Sietve öltözik. Próbára siet. Próbák, próbák, próbák. Ismét a „hétköznapok” a nagy „ünnep” után. POLNER ZOLTÁN (Fotó: Bálint Gyula) CSÜTÖRTÖK, mi. ÁPRILIS 22.