Csongrád Megyei Hírlap, 1971. május (16. évfolyam, 102-126. szám)

1971-05-04 / 103. szám

Cs. Pataj Mihály kamarakiállítása Tegnap este a szegedi Sajtóház Művészitl­ubjában ka­marakiállítás nyílt Cs. Pataj Mihály festőművész alkotá­saiból. A festőművész eddigi munkásságát és a kiállított képek jelentőségét Déri Endre József Attila-díjas író mél­tatta meleg hangú bevezetőjében. A festőművész most bemutatott mintegy 20 alkotása komoly fejlődésről, számottevő előrelépésről tesz tanúbi­zonyságot. Képeinek komponáltsága, színeinek egységes tónusa és mondanivalójának fontossága azt bizonyítja, hogy Cs. Patai tudatos művésszé ért, akinek realizmusa egyaránt meghatározó mondanivalója és témafelvetés szempontjából. Különösen figyelemre méltó alakjainak erőteljessége, drámaisága, és tárgyainak népművészeti de­­korativitása. Kénéi — a Kivégzés után, a Halász, a Faluvégi há­zak. Kórus. Szószék. A mi városunk című alkotásai­­ arról tanúskodnak, hogy Cs. Pataj, miközben bonyolul­tabb feladatokra vállalkozott, nem tévesztette szem elöl a megvalósítás legjelentősebb művészi követelményeit sem. Alkotásai egyértelműen közérthetők, szuggesztivitá­suk a középpontba állított figura vagy figurák dinamiz­musából ered, realizmusa azonban nem az egyszerűség realizmusa, hanem a problémák megoldásából fakad. POLNER ZOLTÁN Cs. Pataj Mihály: Kivégzés után Vaszy Viktor szerzői estje Mindenkor ritka élményt jelent a zenehallgatók szá­mára, ha új művekkel is­merkedhetnek. Vaszy Vik­tor nevét elsősorban kar­mesteri tevékenysége tette ismertté, de előadói mun­kásságát is végigkíséri ze­nei alkotói tevékenysége is. Zeneszerzői diplomáját 1927- ben szerezte. Első műveit Richard Strauss stílusjegyei hatották át, majd Bartók és Kodály zenei nyelvújító mozgalmához csatlakozott. Vaszy Viktor zeneszerzői stí­lusában a Bartók és Kodály utáni generációk népdalsze­rű hangvétele szerencsésen egyesült a korabeli francia zene impresszionisztikus hangvételével és egyénisé­gével egybe­fonódva sajá­tos, kissé ködös színezetű hangzásvilágot alakított ki, melyben világosan felismer­hető a pentatónia és az ereszkedő ősi népzenei jel­leg az északi felvidéki nép­zenére jellemző líd hang­nem, s a francia impresz­­szionizmusra jellemző egész­­hangúság. A péntek esti koncert első műsorszáma­­kérrt a szép első és máso­dik tételű Vonósnégyest hal­lottuk a Tátrai-vonósnégyes kiegyenlített jó előadásában. A mű biztos, tiszta formai felépítése és a hangzás anyagszerűsége a koncert egyik legszebb élményét ad­ta. Következő műsorszám­ként három dal hangzott el — Áldalak búval, vigalom­mal (József Attila verse), Gyermek temető (Juhász Gyula verse) és Emlék (Ju­hász Gyula verse) Lengyel Ildikó előadásában a zene­szerző zongorakíséretével. Szünet után Fuvola-hár­fa szonáta két tételét hal­lottuk Román Zoltán (fu­vola) és Weninger Richard (hárfa) a lehetőségekhez ké­pest kitűnő előadásban. A hangszerösszetétel jelentős hangszerelési problémákat vetett fel és talán ebből a sajátosságból adódott a várt élmény teljességének hiánya annak ellenére, hogy a stí­lusjegyek szempontjából nem egységes első tétel után a második tétel teli volt szellemes, megkomponáltan véletlenszerű ötletekkel. A mű 1971-ben íródott és hangvételében erősen közelít a schönbergi 12 fokúságon alapuló hangzásvilághoz. A szerzői estet a szintén 1971- ben elkészült Shakespeare­­szonettekre írott négy Mad­rigál fejezte be — Az vagy nekem, Fáradt vagyok, Ki zene vagy, Vádolj. A szép, bensőséges hangvételű mad­rigálokat a Szegedi Tanár­képző Főiskola női kara ad­ta elő a zseniális szegedi karnagy, Kardos Pál nagy­hatású vezényletével. A rá­adásként újra elhangzó Az vagy nekem című kórusmű méltó befejezése volt a si­keres szerzői estnek. KÁTAI LÁSZLÓ * Ugyancsak Vaszy Viktor szerzői estjére került sor tegnap este a szegedi új­ságíróklub Művészklubjá­ban, ahol dr. Nikolényi Ist­ván beszélgetett el a neves zeneszerzővel munkásságá­ról, valamint a vidéki ope­ra jelenlegi helyzetéről. Az esten közreműködött Len­gyel Ildikó operaénekes és Román Zoltán (fuvola), Wehninger Rudolf (hárfa), akik Vaszy Viktor műveit tolmácsolták nagy sikerrel. sz. Lukács Imre 1 -----—..... - — ------------ 1 ] C­sodaföld A rügyek duzzadtak, hangosan szaladtak a trakto­rok, megszinesedett a határ. Pölös Gábor kertészet­ben kezdte a munkát, idősebbek piszmogtak mellette,­­ alig haladtak valamicskét. Megállott mellettük István apánk, az elnök. — Hogy mondja a föld? — Mondaná, meg nem is. Nincsen, aki értse. — Maga se, bátyám? — Érteni érteném, ha az enyém lenne. — Ebből élünk. Visszaút nincsen. Soha többé. Anna is kijárt, Gáborkát reggelenként iskolába küld­­­­te, munka után mosott, vasalt, fáradtan esett ágyba. Keze : eldurvult, sarkán kirepedezett a bőr, elhasznált ruha lö­työgött rajta. Szombatonként fiát ünneplőbe öltöztette, csirkét vág­t gált, vizet melegített. Befutott a vicinális, égett már a lámpa. — Mit hoztál? — ugrott a gyerek apjához. Vacsoráztak, Pölös Gábor keveset maradt a szobában, átvonult a kisrégibe. Gáborka hamar elaludt, Anna el­fújta a lámpát, odabújt urához. Sok virággal jött a húsvét, jó szagokkal. Erősen zöl­dült az árok partja, napos időben a föld és fű szaga csa­pódott, Anna fodrászhoz szaladt, telehozta a bekötött üveget. Boldi kölnit vett fiának. Pendő Bélával a Nyugatiban találkozott. Vonatindulásig a kis presszóban söröztek. Csi­nos felszolgálónő hozta az italt. — Nem rossz. — Igazán helyes. — Meglocsolnám. A vonatot is elengedném. — Te hiányzol éppen Nevettek, ittak, cigarettáztak. — Nem is te anná poharakat rakott az asztalra, sonkát és süte­ményt. Szép húsvét volt, tele hassal ültek a szobában, itták az olcsó bort. Gáborka festett tojásokat hozott. Együtt volt a család. — Jó tavasz jár. Csak a nyár is kedvezzen. — Silány a munka. Nem hoz áldást. Kimegyek nyolc­kor, még senki. Aztán jönnek a többiek. Hozzákezdünk, egyik cigarettázik, másik leül, dél van. Eszünk, alszunk, már jöhetünk vissza. Ez István apánk szövetkezete, a Vörös Csillag? — Befogják még magukat. Attól ne féljen. Ingyen sehol se fizetnek. Anna megviseltnek, elcsigázottnak látszott. Férje sza­badnapot kapott­, elment a presszóba. A felszolgálónőnek konyakot rendelt. Hazakísérte, de semmi se történt. Találkozgattak. Irén elvált férjétől, elegánsan járt, barátokat tartott. Megbűvölte a gyönyörű asszony. Ha közelében volt, nem létezett más, csak ő, szavát figyelte, mozdulatai, de nem telt vele. Őrült vagy kergette. Űz­te és visszafogta a szegényszavú kicsinyesség, gátlásosság. Egyre jobban érezte, magához kell láncolnia, de tanács­talan volt, és gyáva. Hetekig járt estéről estére a presszóba, és semmi. Hi­hetetlenül fogadta be először. Meleg, fullasztó este volt, üres és kicsi helyiség. Bezárták az ajtót, készülődtek, Irén ledobta köpenyét, és nyári ruhájáért nyúlt. Boldi igézve, me­gszégyenülten állt ott, tudta, ha előre lép, elég az öröm­től, ha marad, megöli a kívánkozás. Lépett. Maga alá gyúrta a nőt, odafeszítette a presz­­szógép pultjához. Amikor elszállt belőlük az orom és az erő, Irén ki­csit bosszúsan, kicsit ingerkedően szólt: — Kakaskám! Mindent módjával. A jól berendezett lakásban fürdőköpenyt vett elő, megmutatta a fürdőszobát. Feküdtek. A napfényes szo­bában hihetetlennek tűnt minden, a földig érő függö­nyök, választékos bútorok, a szép testű asszony. — Volt valakid? — Soha. Csodálatos napok érkeztek, ragyogott minden, elfelej­tette övéit, a falut, meg nem élt fiatalabb évei jöttek el hozzá. Pesttől, hirtelen jött boldogságától már nem tu­dott megválni, az elűző szegénység rongyait levetette. (Folytatjuk.) •­­ 4 Fiatal grafikusok tárlata Vasárnap délelőtt „A kor-­­ szerű linóleummetszés út­­­­jám” címmel fiatal szegedi grafikusoknak nyílt kiállít­­­tása a Bartók Béla Művelő­dési Központban. A kiállító­­ fiatalok valamennyien a­­ művelődési központ kereté­ben működő kisgrafikai met­szőklub tagjai. Kiállításu­kon a hagyományos linóle­ummetszés mellett kísérle­teiket is bemutatták, azt a , színes monotípiai módszert, amelynek kikísérletezője ta­náruk, Kopasz Márta gra­fikus volt. A kiállítás anya­gából Rácz Valéria, Módis Éva, Sebestyén Zsuzsa, Or­bán György, Hofgesa­ng Zsuzsa, Kovács Albert al­kotásai figyelemreméltóak. o­gy R­ábai­­Miklósnál Rábai Miklós Kossuth-díjas érdemes művész a napokban ünnepelte ötvenedik születésnapját. Ebből az alkalomból a te­levízió riportot készített a neves koreográ­fussal. Rábai Miklóssal riportot készíteni azonban nem jelenthet mást, mint bemu­tatni sikereinek főszereplőjét, az Állami Népi Együttest. Jól választott a szerkesztő Lengyelfi Miklós, és a kérdező Szilágyi Já­nos, amikor így beszélgetett el Rábai Mik­lóssal. Örömmel fedeztük fel a műsorban­ a fennállásának huszadik évfordulóját ün­neplő Állami Népi Együttes legsikeresebb számainak egy-egy jelenetét, és azokat is, amelyeket még nem láthattunk. Rábai Miklós beszélt a szegedi egyetemi évekről, a tánccal, a népi kultúra ápolá­sával kapcsolatos egykori terveiről és ter­mészetesen koreográfus­ hitvallásáról amely már egy hagyományokon alapuló új minőséget jelent. Számbavette az együttes­nél művészi munkával eltöltött éveket és azon elképzeléseinek megvalósítását, amely népi tánckultúránk megújítója is lehet egyben. Szavait az együttes nagyszerű be­mutatói példázták. A modern korcog-ifiá­­sú Lotnnka-ballada, a Misztériumjáték, a Tér és az Aratóünnep, mind azt bizonyí­tották, hogy a néptánc is alkalmazkodik a kor követelményeihez, jóllehet motívumai­nak forrása mint eddig is a nép művésze­téből ered. Jelenet a mus­rról *Аг édesanyák köszöntése Zenés irodalmi összeállítással köszöntötte a televízió az édesanyákat. A jól összeállított műsorban Gorkij, Jó­zsef Attila, Móricz Zsigmond, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Weöres Sándor versei hangzottak el, jeles előadók tolmá­csolásában. A versek közötti szünetet ezúttal is zene — magyar népdalok — töltötték ki. A meleg hangú, gondolatokat és érzelmeket ébresztő költemények méltóképpen adóztak az anyáknak. Dicséret illeti a rádiót is Versek az édesanyáról című műsorának összeállításáért, bár talán több időt is szentelhettek volna a műsorból erre a célra. E­lmaradt folytatás Valami baj van a tv-já­­tékok körül. Ezt példázta a pénteken este látott Neve­letlenek című is. Miért? Ka­pós Dezső, a tv-játék írója kitűnő alapötletből indítja útjára darabját. A város pe­remén élő munkás egymaga neveli fel három gyermekét, minden szeretetét, alkatából fakadó humorát átadva ne­kik, hogy minél kevesebbet érezzenek az élet nehézsé­geiből, és megszeressék az életet, úgy ahogyan ő meg­szerette és szereti. Ám mi a folytatás? A már felnőtt gyerekek úgy elszakadnak a munkásédesapától, a vá­ros peremétől — ami ön­magában nem baj, de szemléletétől is —, hogy az már talán nem is igaz. A legkisebbről szántó szó sem esik, noha azt sejti az em­ber, hogy ott még megma­rad valami a „régi”-ből, de a mérnök úr már a polgár­nál is polgáribb, hogy leg­nagyobbról, a hippiről már ne is szóljunk, mert az a divatos, nagy olasz filmek képsoraiból való. Nos, eb­ben a környezetben az édesapja, a munkás a gye­rekek között találja meg örömét, mert talaj­talanná vált övéi között. Az álhelyzetek sorozata teljes egészében megbontja ezt a tv-játékot. Gyárkapu — anélkül, hogy munkások világához valami köze is volna, munkásgyerekek — szétpukkanó léggömbök a polgári világ kicsinyességei­ben és a hippi tanya nihiliz­musában, társadalomszemlé­­let — a sematizmusnál is rosszabb, jelképrendszer — üres fecsegés. Főleg az utol­só kép­ek egyike, amikor a rendőr — háttérben az Or­szágházával — megnyugtat: a dolgok rendben mennek. Valóban: a valóságban igen, a darabban annál kevésbé, mert a kezdetben el­őre jel­zett valóságproblémákból mi sem marad a végére, mint az öreg munkás meg­ható — bár kétségbe vonható — gyermetegsége. (Liebmann felv.) p esti ,s már­­pesti módra A Rádió Kabarészínhá­­zának szombat esti adása semmivel sem volt jobb az eddigieknél. Nem is le­hetett, hiszen szinte vala­mennyi műsorszám a ré­giek új tartalommal való ismétlése. Kérdés most már, hogy milyen volt a régi? A válasz ilyen játé­kos: is—is. Gugyerák he­lyett most kivételesen Gu­gyerák Lajosnét, a nagy­becsű hitvest hallhattuk, azonkívül játszhattuk a szerzők­kel a népszerű Ki­csoda- Micsoda ?-játékot végighallgattuk a Monte­­morgói filmfesztiválról közvetített fogadást, vala­mint Angyal János tolmá­csolásában a Rádió önka­baréját és Major Tamás— Psota Irén szellemdús cse­vegését. Mindezt a 6-os stúdióból, amelyet a hálás jelenlevők harsány kaca­gásokkal kísértek. A magyar—francia lab-­­­darúgó-mérkőzés paródiája többek között azért tet­szett.,, me­­t a nézőik olyan sokat nevettek „benne”. Fogalmam sem volt, hogy min csukladoznak akkorá­kat, csupán merő szolida­ritásból velük nevettem, pedig istenbocsá’ egyetlen valamire való poén sem volt benne, hacsak az nem, hogy jó, hogy akkor ki nem kaptunk. Mintha túlságosan is pestire méretezett kabarét hallottunk volna! Úgy tű­nik, mintha másféle hu­morra is szükség lenne! De hát ezt nem is szabadna szóvá tenni. El­végr­e pes­tiek írják a pestieknek. Országos meghallgatás vé­gett, leginkább. gratulálunk ! Fehér-feketében láttuk szombaton a színes filmre készült „Éneklő ország” cí­mű produkciót, mellyel a tv az írországi Dublinban meg­rendezésre kerülő „Arany hárfa" folklór fesztiválon vesz részt. Gratulálunk a rendező Takács Gábornak és a zenei vezető Vass La­josnak. Hangulata van en­nek az összeállításnak. Re­méljük a siker nem marad el... dia: 4 Az írás ördöge Az­ elmúlt napokban or­szágszerte — megyénkben, különösen Vásárhelyen — melegen ünnepelték a het­venéves Németh Lászlót. A jubileumra készülve a Sze­gedi Nemzeti Színház az író egyik jelentős darabját, Az írás ördögét tűzte mű­sorára. Németh Lászlónak, a­­ magyar szellemtörténet I nagyjainak életét feldolgozó drámai sorában Semmel­weis tragédiája különösen fontos helyet foglal el,­­ mert példabeszéd, amelynek­­ mondatai mögött az író vall önmagáról is. A szegedi társulat parádés szereposz­tásban — ősbemutatóként — Vásárhelyen játszotta először Németh drámáját az író jelenlétében. A vásár­helyi, majd a szegedi siker igazolta a dráma iránti vá­rakozást. A té ma, kedden este 20.00 órai kezdettel su­gározza a szegedi előadások egyikén készült filmet. A főszerepeket Nagy Attila, Bicskei Károly és Lőrinczy Éva alakítja. Felhívjuk olvasóink fi­gyelmét a tv 2 jelentős ér­tékű műsorszámára. « EDI», I9TI MAI» 4

Next