Csongrád Megyei Hírlap, 1972. január (17. évfolyam, 1-25. szám)

1972-01-01 / 1. szám

29. ÉVFOLYAM 1. SZÁM 1972. január 1., szombat MEGJELENIK HÉTFŐ KIVÉTELÉVEL MIN­DENNAP, HÉTKÖZNAP 8, VASÁRNAP 12 OLDALON Ára 1 forint Címünk: Szeged, Sajtóház, Magyar Tanácsköz­társaság útja 10. szám CSOHGRAD MEGYEI * Számvetés és előretekintés is írta: Győri Imre I­­ttmár hagyományossá vált pártmunkánkban, hogy az év végén áttekintjük a megtett utat, az elvégzett munkát, és számba vesszük az előttünk álló felada­tokat. Ezt tette a megyei pártbizottság a közelmúltban, amikor megvitatta a megye gazdaságának helyzetét. Itt voltaképpen azt ellenőriztük, hogy jól tartjuk-e a X. kongresszus által megszabott irányt. Egy esztendővel ezelőtt, a X. kongresszuson pártunk megerősítette a szocializmus felépítéséért folytatott politi­kánkat, semmiféle fordulatot, látványos változtatást — helyesen — nem eszközölt, és ezt egész népünk egyetér­tésével nyugtázta. Ugyanakkor a X. kongresszus hatá­rozatai azt is követelményként jelölték meg, hogy építő munkánkat magasabb színvonalon folytassuk, annak ér­dekében, hogy hazánk a közepesen fejlett gazdasági or­szágok sorából mielőbb a fejlett országok sorába lépjen, s eközben az életkörülmények is rendszeresen tovább ja­vuljanak. Sokszor elmondtuk, ismételtük a kongresszus­nak ezt a tézisét, igazán azonban most vesszük tudomá­sul, kezdjük érteni, hogy ez nem maradhat csak jel­szó, jobb, színvonalasabb munkára van szükség, az élet minden területen magasabb követelményt állít velünk szemben. Nagyobb következetességre van szükség, jól be­vált politikánk alapelveihez való ragaszkodásban, s a X. kongresszus arra is figyelmeztet, hogy a politika megva­lósításakor vegyük figyelembe a változó valóságot, elvein­ket újra és újra szembesítsük a változó valósággal. Eb­ben a szellemben vizsgáltuk egy év gazdasági fejlődését megyénkben. A­z 1971-es év a X. kongresszus határozatai végre­hajtásának kezdetét jelentette, a IV. ötéves terv első évének, a gazdaságirányítás reformja mind teljesebb kibontakoztatásának az időszaka volt. A mögöt­tünk levő év sikerekben, eredményekben gazdag esztendő volt, így igaz ez az egész ország fejlődését tekintve, s megyénkre vonatkozóan is. Ezzel nem azt állítjuk, hogy gondtalan időszak áll mögöttünk, és hegyen-völgyön la­kodalom az életünk. Nyugodtan elmondhatjuk azonban: sok örömet hozott az elmúlt év. Több foglalkoztatási ága­zatban sikerült bérrendezést megvalósítani, a népgazda­ság teherbíró képességeivel arányban. Ez természetesen az érintettek számára hozott elsősorban javulást, de jó érzéssel nyugtázta egész társadalmunk a pedagógusok, az egyészségügyi dolgozók, a fegyveres testületekben tevékeny­kedők, a postások, a vasutasok fizetésrendezését. A la­kosság fogyasztása nagyobb választék mellett egy eszten­dő alatt a megyéinkben 7,3 százalékkal növekedett, ami ugyancsak azt fejezi ki, hogy minden társadalmi réteg jövedelme magasabb, mint az előző esztendőkben volt. Tovább gyarapodott iparunk elsősorban a szénhidro­génipar gyors fejlődése nyomán. Új létesítmények, intéz­­mények kezdték el tevékenységüket, mint például a bioló­giai kutatóközpont, amelyet április 4-én vettek birtokba a tudomány emberei. A tervezettnél csaknem egy évvel korábban megvalósult a házgyár. Megyénkben 3500 új lakás készült el 1971-ben, ami azt mutatja, hogy a IV. ötéves terv lakásépítési ütemét eddig sikeresen tartjuk. Tucatnyi mezőgazdasági létesítmény, új sertéstelepek lép­tek termelésbe. Örvendetes, hogy a megye exportterme­lésében gyorsabb az ütem, mint az előző esztendőben. A termelékenység kedvező alakulását az mutatja, hogy az iparban az elmúlt évinél mintegy 5 százalékkal magasabb termelés a tavalyinál kisebb létszámmal valósult meg. A gazdaság fejlődését elemezve szembetűnő egy lé­nyeges, új tendencia. Az elmúlt tíz esztendőben megyénk iparának fejlődési üteme mindenkor meghaladta az or­szágos szintet. Az elmúlt év már nem ezt mutatta, ösz­­szességében éppen hogy az országos szinten mozog a meg­gye iparának fejlődése. Egyes ágazatokban az országost meghaladó az ütem, például az olaj- és gázipar fejlődé­sénél, másutt elmarad az országostól. Tény, hogy az ipar fejlődési üteme már nem olyan viharos, mint az előző években. Ennek több oka van. Új létesítmények már nem olyan nagy számban épülnek, mint korábban. Egy évti­zeddel ezelőtt fő törekvésünk volt: mindenképpen ipart teremteni a megyében, a megye városaiban. Túlzottan nem is válogattunk az ipartelepítésben, ha még oly kor­látozott lehetőségek is mutatkoztak, ezt is igyekeztünk kihasználni. Hogy nem eredménytelenül, ezt jól mutat­ják a statisztikai adatok, amely szerint megyénk már nem agrármegye, hanem fejlett mezőgazdaságú ipari megyévé változott. Megyénk korábbi, még a múltból örökölt leg­égetőbb társadalmi problémája, a foglalkoztatottsági gon­dunk, a nagy számú fölös munkaerő munkával történő el­látása megoldódott, ezzel együtt a megye munkaképes korú lakosságának korábbi létbizonytalansága mindörökre a múlté. Ez persze nem azt jelenti, hogy megyénkben az iparosodás és az iparosítás befejeződött egyszer s min­denkorra. Meggyőződésünk, hogy a jövőben is tovább bővül az ipar a jelenlegi bázison, és az iparban foglal­koztatottak száma is növekedik. Új ipari létesítmények is születnek még a kedvező helyi adottságok (ipari és mező­gazdasági nyersanyagok, a mezőgazdaságból felszabaduló munkaerő stb.) bázisán az ország érdekeinek megfelelően. Feltétlenül növekedni fog a helyi tanácsi szolgáltató ipar és a kisipari és mezőgazdasági termelőszövetkezetek tár­sadalmilag szükséges ipari tevékenysége is. A­ további ipa­rosítás útját-módját kutatni, keresni, és a legjobb meg­oldásokra javaslatot tenni, ezután is kötelességünk, és a megyéért felelős párt-, állami, társadalmi tényezőknek mindenkor felelőssége is marad. Most azonban nem az az elsődleges kérdés, hogy minél több új ipari létesítmény szülessen, hanem az, hogy a meglevők a társadalmi igé­nyeknek megfelelően, jó minőségben mind többet nyújt­sanak, lehetőleg kevesebb ráfordítással, tehát olcsóbban. Annál is inkább ez áll előtérbe, mert ha az ipari fejlő­dési ütem lassulásának az elmondottakon kívüli egyéb okait is vizsgáljuk, azt látjuk, hogy meglevő vállala­taink, üzemelm­e egy részénél — főleg a könnyű- és élel­miszeripari ágazatokban — a meglevő kapacitások sem kerültek megfelelően kihasználásra. E megállapításnál még az sem vigasztaló, hogy ez nem valami helyi jelenség csupán, hanem országosan ez tapasztalható. Az élelmi­szeriparban alapvetően a mezőgazdasági termelés alaku­lásának függvényeként jelentkezett ez a tendencia. (Cu­korrépa-termesztés és a zöldségtermesztés elmaradása.) Persze az élelmiszeripar nem minden vonalán mutatkozik elmaradás terveinktől, hiszen a sertésállomány gyors emelkedésének megfelelően, a húsipari termelés szinte ugrásszerű növekedést mutat. A könnyűiparban a külföldi piac és a belföldi nagykereskedelem érdektelenségét je­lölik meg okként. Minden bizonnyal ennek is van szere­pe, de nem kisebb közrejátszó tényező: milyen választékot kínál országon belül és a külföldnek is könnyűiparunk, és mennyire versenyképes árban, választékban, divatban a termékeivel. M­egyénk ipari fejlődési ütemének alakulása azt mu­tatja, hogy a további előrehaladás, a jövőbeni fej­lődés kulcsa, a hatékonyabb gazdálkodás megva­lósítása a gazdaság minden szintjén és minden szférájá­ban. Éppen ez jelenti a szocialista építő munkát maga­sabb szinten folytatni. Az elmúlt esztendő iparban szerzett tapasztalatai azt mutatták: csak ott szabad gyorsítani a termelést, fokozni az ütemet, ahol valóban gazdaságos az új termék előállítása, ahol nem raktárra, hanem a ke­resletnek megfelelő piaci igényekre történik a termelés. Itt tartani és fokozni kell az ütemet. Ott, ahol gazdaság­talan még a termelés, de piaci igények jelentkeznek, mi­előbb gazdaságossá ket­ tervelm­. a tevékenységei, ott, ahol nincs lehetőség a gazdaságosság eléréséhez, onnan a ter­melőerőket és a dolgozókat a gazdaságos és nyereséges ágazatokba kell irányítani. A fejlődést tehát nem annyira az ütem növekedésén, hanem a termelés és gazdálkodás eredményességén kell mérnünk, ha a X. kongresszus kö­vetelményeit komolyan vesszük. Természetesen nem mel­lékes továbbra sem a fejlődés tempója — ez azonban csak akkor lehet gyors, vagy gyorsabb, ha valóságos szükségle­tekre történik a termelés, és gazdaságos is.­­Kivéve né­hány olyan esetet, amikor államérdekből ettől el lehet, illetve el kell tekinteni. Például a szénbányászat eseté­ben, az ország kevés energiaforrása miatt nem mondha­tunk le a hazai széntermelés növekedéséről még akkor sem, ha a minősége nem a legmegfelelőbb, és a kiterme­lés eléggé költséges.) Az 1971. év tapasztalati bizonyítják: az eredményességet, a nyereséget nemcsak a beruházások növelésével, új létszám beállításával, a termelés ilyen módon történő felfuttatásával lehet növelni, hanem ter­melékenyebb munkával, a meglevő modern technika jobb kihasználásával, a költségek csökkentésével, a választék bővítésével, a termékstruktúra kedvező alakításával, az üzem- és munkaszervezés tökéletesítésével, a szocialista munka­verseny-mozgalom érdemibbé tételével. Nincs is már lehetőség (vagy legalább is nagyon korlátozott) a ko­rábbi módon előrehaladni. Az extenzív út számunkra is lezárult Áttérni a fejlesztés és a fejlődés intenzív szaka­szára, nem könnyű, nem megy egyik napról a másikra, és nem is zökkenőmentes. Ezt tapasztalhattuk az elmúlt év­ben is. Hogy mennyi idő alatt, gyorsabban, vagy lassab­ban sikerül-e az átmeneti zökkenőket leküzdenünk, ez nagymértékben tőlünk függ. Türelmetlenségre nincs ok, kapkodással semmit nem lehet megoldani, kitartó, szívós munkával viszont mindent el lehet érni. Erre kell be­rendezkedni. A hatékonyabb, eredményesebb munka tar­talékai megyénk ipari vállalatainál, üzemeinél is adottak. Nemcsak sok új üzem létesült az elmúlt évtizedben, de tízezrével váltak munkássá fiatalok és idősebbek, és ma már nagy termelési tapasztalattal is rendelkeznek. Jelen­tősek az üzemszervezés tartalékai is, mert amíg alapvető­en a fejlesztés extenzív útján haladtunk, alig javítottuk a termelés, az irányítás szervezettségét. Jó, hozzáértő ve­zetéssel ezeket a tartalékokat mind kihasználhatjuk. Ez az útja annak, hogy megalapozottabbá tegyük az élet­körülmények további javítását, és ezzel járulhatunk hoz­zá a népgazdaságban jelentkező és nálunk is ható feszült­ségek, gondok megoldásához, a költségvetés egyensúlya megteremtéséhez, a nemzetközi fizetési mérleg kedvező .........■■■ ■■ .....................................................—­­ .........................­­■ .... ^ Néhány héttel a hivatalos avatás után már több mint 200 lakás­­hoz szükséges épületelem vár szállításra a szegedi házépítő k­on­­binát tárolóterén. A darupályá­ról képpek a különleges kikérie­zés­i trailerbe helyezik az épüle­tetemeket (Fotó­: Enyted* Zottájfcjf VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA alakulásához, a beruházási egyenetlenségek kiküszöböl­­éséhez. A mezőgazdaság fejlődése mit mutat? Csongrád megye szocialista mezőgazdasága az elmúlt évtizedben gyors fejlődésen ment át. A jó természeti feltéte­lek, kedvező közgazdasági tényezők következtében itt gyorsabban szilárdultak meg a termelőszövetkezetek, ,a gazdálkodás eredményei, a magasabb termésátlagok alap­ján a tsz-ek dolgozóinak közösből származó jövedelme magasabb szintre emelkedett, mint az ország más terüle­tén. Kivételt tulajdonképpen csak a szegedi járás homok­vidékének gyengébb adottságú termelőszövetkezetet jelen­tettek, de itt is megközelítette a tsz-tagok jövedelme az országos átlagot. Ami az 1971-es évben a mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok eredményeit illeti, egé­szében ezzel is elégedettek lehetünk. A mezőgazdasági ter­melési érték és a termésátlagok a legtöbb esetben 15—20 százalékkal emelkedtek 1970-hez képest, és meghaladják az 1969-es rekord év szintjét megyénkben. Minden eddi­ginél nagyobb a búza és kukorica termésátlaga. Jó ter­mést takarítottak be hagymából, bár összességében a zöld­ségtermelő terület visszaesett. Az állattenyésztés egyes ágazatai, mint pl. a baromfitenyésztés és a sertéshúster­melés kiugró eredményeket hozott. Nem esett vissza a szarvasmarha létszáma, jóllehet, kevesebb tejet termel­nek a megyében, mint egy évvel korábban. A mezőgaz­daság dolgozóinak szorgalmas munkája nyomán az árvízi kiesések több mint felét bepótolták a termelőszövetkeze­tekben, és hogy mennyire egészséges termelő alakulatok, azt az is bizonyítja, hogy saját jövedelmük emelése mel­lett is az elmúlt évben több mint százmillió forintot tör­lesztettek vissza az államtól korábban kapott hitelek ki­­egyenlítésére. Az átlagszámok nem leplezhetik el azonban a fejlő­dés olyan gyengeségeit, amelyekre komolyan oda kell fi­gyelnünk. 1971-ben a tsz-ek közel egyharmada mérleg- és alaphiányos szövetkezetté vált. Méghozzá ezek között többségükben olyanok is vannak, amelyek a korábbi évek­ben sohasem voltak mérleghiányosak. Ha az okokat ke­ (F­oly­tatás a 2. oldalon.) Boldog új évet kívánunk lapunk minden kedves olvasójának!

Next