Csongrád Megyei Hírlap, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

VILÁG­ PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! -CSIKMI MEGYEI * vásárhelyi kiadás MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT LAPJA A lapzárta belföldi híreiből Kádár János látogatása Somogy megyében Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első­ titkára a hét végén Somogy megyébe látogatott. Kapos­várott, a megyei pártbizottság­­székházában Németh Fe­renc, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Böhm József, a megyei tanács elnöke, valamint a megye és a város más vezetői fogadták Kádár Jánost, majd a megye helyzetéről és időszerű politikai kérdések­ről folytattak megbeszélést. Ezt követően megtekintették az épülő „Kalinyin” lakónegyedet és a városközpontot. Kádár János meghatoggatta a kapospulai Ezüstkalász Termelőszövetkezetet. A Központi Bizottság első titkára elismeréssel szólt a szövetkezeti gazdák eredményes mun­kájáról és további sikereket kívánt. Kádár János otthonában felkereste Retek József nyu­galmazott tsz-elnököt és családját, s szívélyesen, baráti­­lag, elbeszélgetett velük. (MTI) Apró Antal Norvégiában A norvég parlament el­nöke Bernt Ingvaldsen má­jus 12-én délelőtt hivatalá­ban fogadta Apró Antalt, az országgyűlés elnökét, aki meghívására látogatott­ Os­lóba, és kíséretét. Ezt köve­tően a magyar küldöttség baráti eszmecserét folytatott a norvég parlamenti csopor­tok vezetőivel, köztük Helge Seippel, a külügyi és alkotmányügyi bizottság el­nökével. A magyar küldöttséget, hi­vatalában fogadta Andreas Cappelen külügyminiszter. A külügyminiszter ebédet adott a küldöttség tiszteletére. A külügyminisztérium vezető tisztviselőin kívül jelen volt az ebéden a norvég parla­ment több vezető politiku­sa­ is. Elutazott a belga pártkü­ldö­ttség A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizott­ságának meghívására május 4—13 között Magyarországon tartózkodott a Belga Kom­munista Párt négytagú kül­döttsége, amelyet Jan Deb­­rouwere, a párt politikai bi­zottságának tagja vezetett. A belga pártküldöttség meg­beszélést folytatott Komócsin Zoltánnal, az MSZMP Poli­tikai Bizottságának tagjával, a Központi Bizottság titkárá­val, amelynek során kölcsö­nös tájékoztatásra és eszme­cserére került sor a két párt tevékenységéről, az időszerű nemzetközi kérdésekről, ezen belül az európai béke és biztonság problémáiról, va­lamint a nemzetközi kom­munista- és munkásmozga­lom aktuális feladatairól. A küldöttség találkozott Kállai Gyulával, a Politikai Bizott­ság tagjával, a Hazafias Népfront elnökével, valamint politikai és társadalmi éle­tünk több más képviselőjé­vel. A Belga Kommunis­ta Párt küldöttsége szomba­ton elutazott Budapestről. (MTI) Budapestről Moszkvába lépütt a kubai könnyűipari miniszter Nora Frometa Silva, a Kubai Köztársaság könnyű­ipari minisztere, aki a ma­gyar kormány meghívására nyolc napot töltött hazánk­ban, tanulmányozta a ma­gyar könnyűipart, szombaton folytatva európai körútját, Budapestről a Szovjetunióba ut­azott. A kubai miniszter és a­­kíséretében levő gazdasági szakemberek itt-tartózkodá­­suk során konzultációt foly­tattak a magyar­ könnyűipar vezetőivel és 15 üzemet láto­gattak meg. Nora Frometa Silvát fogadta dr. Ajtai Mik­lós, a Minisztertanács elnök­helyettese. (MTI) Nyilatkozat a magyar—bolgár gazdasági együttműködésről .Pardi Imre, az Országos konzultációsorozatnak, amely Tervhivatal elnöke és Szava a két ország hosszú távú, s Dalbokov miniszterelnök- ezen belül 1976—80. évi ter­­helyettes, a Bolgár Népköz­­veinek koordinálását, az Ín­társaság Állami Tervbizott- tegrációs folyamat kibontá­­ságának elnöke május 8—12 háztartását alapozza meg. között Budapesten tárgyaló­ — Az együttműködés fel­sokat folytatott a két ország vesztésére mindkét ország gazdasági együttműködése- már a mostani ötéves terv­nek időszerű és távlati kér- időszakban jelentős lépéseket déseiről, valamint a két ér-­tett, illetve tesz. Az 1971—75. szág központi tervező szer­ évi államközi megállapodás rem­ek feladatairól, a kétől­ az eddigieknél jóval tágabb dalú gazdasági együttműkö- kereteket biztosít az együtt­­lés elmélyítésében, működésre, az árucsere-sor-Dalbokov bolgár miniszter- malom növelésére. Örömmel elnök-helyettes szombat dél- tapasztaltam, hogy Magyar­­ótán elutazott Budapestről, országon is a vezetők mint­­1 utazásé, előtt Szava Dalbo-­den szinten az együttműltö­­kör a következőket mondot­ dés elmélyítésére töreked­­t, többek között magyaror­­nek. Ezt erősítették meg szági tárgyalásairól az MTI Fecsó Jenő miniszterelnök, munkatársának: dr. Tímár Mátyás miniszter­— Párdi Inne elvtárssal elnök­-helyettes elvtársakkal és más magyar vezetőkkel folytatott eszmecserék. Te­­igen hasznos és szívélyes vábbá azok a megbeszélések tárgyalásokat folytattunk ott is, amelyeket az Országos szavaink gazdasági együtt- Tervhivatal és a vállalatok működéséről. A mostani vezetőivel volt alkalmam megbeszélés -nesze annak -a­- folstatm. V. ÉVFOLYAM, 12. SZÁM 1972. május 14., vasárnap MEGJELENIK HÉTIŐ KIVÉTELÉVEL MINDENNAP, HÉTKÖZNAP 8, VASÁRNAP 18 OLDALON Ára: 1 forint Címünk: Szeged, Sajtóház, Magyar Tanácsköztársaság útja 10. szám Bőséges csapadékot kapott megyénk Befejeződött a kukorica és a rizs vetése is A meteorológia statisztika szerint sokéves átlagban 530 —540 milliméter természetes csapadék hull egy esztendő­ben megyénkre. Az elmúlt őszön és­­az egész, télen vi­szont, Nagyon mostoha volt a természet, mert 160, 170 milliméter csapadékhiánnyal „zárult” a két évszak. Na­gyon aggódtak a gazdák, hogy mi lesz az idei termés­sel, hogyan pótlódik a nagy­arányú csapadékhiány? Még e hét csütörtökén is arról panaszkodott a mindszenti Tiszavirág Tsz elnöke, hogy nagyon kellene még egy bő­ségesebb májusi „­áldás”. Nem kellett sokat várni, csütörtökön, pénteken me­­gyeszerte esett az eső. A Meteorológiai Intézet szegedi állomásának jelenté­se szerint Szegeden is meg­közelítette a kétnapos csapa­dékmennyiség a 40 millimé­tert. Elégedettek a vásárhe­lyi tsz-gazdák is, mert egész csütörtök éjszaka és csak­nem egész pénteken esett. Apátfalván május 12-én 57­­millimétert, Szentes mellett, a fertői részen 45 milimé­­tert mértek. A lehullott csa­padék azonban megyei át­lagban 30—40 milliméter kö­zötti. De még így sem pót­lódott az őszi, téli hiány, csupán 100 milliméterre csökkent. A mostani eső szinte a legjobbkor jött, mert amint Gál Jenő, a Csongrád megyei tanács szakfelügyeleti csoportveze­tője is elmondotta, a tsz-ek­­ben mindenütt befejeződött a kukorica vetése és ezzel le­zárult a tavaszi vetési kam­pány. A szakemberek meg­ítélése szerint a mostanihoz hasonló jó minőségben még nem sikerült a vetés. A ko­rábbi kukorica már nagy­szerűen soros, a borsó, a bú­za jól fejlődik, nem beszélve a lucernáról és az értékes takarmányfűről, amelyet már mindenütt kaszálnak. Az Állami Gazdaságok Or­szágos Központjának Csong­rád és Békés megyei Főosz­tályától kapott tájékoztatás szerint az állami gazdaságok is befejezték a kukorica ve­tését. A takarmánygabona területe az elmúlt évhez vi­szonyítva, több mint hatezer holddal növekedett. Főleg Gorzsán, Orosházán és Fel­­sőnyomáson vetettek több kukoricát, a nagyszabású húsprogram megalapozására. Takács Ferenc, a főosztály helyettes vezetője elmondot­ta, hogy idejében végeztek a gazdaságok a rizs vetésé­vel is. A Tisza és a Körös völgyében hétezer holdat ve­tettek be vízi gabonával, mely az utóbbi napok hűvös időjárása ellenére is jól kelt. Ugyancsak szépen fejlődik a cukorrépa és már kalászai­nak a takarmánybúzák, a rövidebb tenyészidejű ke­nyérgabonák, mint például a Kiszombori 1-es búza. Nem túlzás kijelenteni, hogy az utóbbi két évtizedben még nem haladtak előre annyira a mezőgazdasági munkákkal, nem nyújtott olyan kedve­ző képet a határ, mint most. Örvendetes a cukorrépa­­termelés fellendülése is: 3 ezer 800 holddal nagyobb az ipari növény területe a ta­valyinál. Orvos­kongresszus Balatonfüreden szombaton befejeződött az orvoskong­resszus, amelyen — hazánk­ban először — vektorkar­­diográfiai szimpoziont is tartottak. Antalóczi Zoltán, az orvostudományok dokto­ra, a balatonfüredi szívkór­ház főorvosa munkatársaival együtt beszámolt a szív elektromos működése vizsgá­latának új, korszerű mód­szereiről. A szakemberek fokozatosan kialakítottak egy biomatematikai koncepciót, amelynek gyakorlati érvé­nyesítésére szabadalmaztat­ták a triaxicardiométert, vagyis a TCM-et. A triaxicardiométer első két példányával a balaton­füredi kórházban és a Csongrád megyei kórházban dolgoznak hosszabb ideje a szakemberek. A kétéves ba­latonfüredi tapasztalatokon kívül, a Csongrád megyei eredmények is azt igazolják — mint erről a szimpozio­­non beszámoltak —, hogy a TCM gyakorlatilag célszerű­nek bizonyult. J­ az évben megyénkben? Több mint 100 millió­­ családi pótlékra Az ez évben megjelent kormányrendelettel jelentő­­­sen bővült megyénkben, is a családi pótlékra jogosultak köre. Ugyanakkor 100 fo­rinttal emelkedett a gyer­meküket egyedül nevelők, továbbá a három- és több­­gyermekesek családi pótléka. A jogosultságban új dolog, ha a család két gyermeke közül az egyik igénye a fo­lyó évben megszűnik — iparitanuló-otthonba kerül, a­ korhatárt betölti stb. — a megmaradó egy gyermek után is jár a családi pótlék. A rendelkezés a nők egyen­jogúságát ismeri el azáltal, hogy ha a férj keresőtevé­kenysége családi pótlékra jogosultságot nem biztosít (kisiparos, kiskereskedő, egyéni gazdálkodó stb), a felesége — munkaviszonya alapján — gyermekeik után családi pótlékban részesül. Ezekkel a rendelkezések­kel már februártól me­gyénkben 400 családdal töb­ben részesültek e szociális juttatásban. Mint­ a Társa­dalombiztosítási Igazgatósá­gon közölték, a rendelkezé­sek megismerése nyomán várhatóan az elkövetkezen­dő hónapokban újabb jogo­sult családok is jelentkez­nek. Az összeg havi 100 forin­tos emelése csak megyénk­ben 6300, munkaviszonyban álló és 1300 termelőszövet­kezeti tagot érintett. A mun­kaviszonyban állók havonta másfél millió, a tsz-tagok 350 ezer forinttal több csa­ládi pótlékban részesülnek. Az állami gondoskodás je­lentőségét mutatja, hogy 1972-ben a családi pótlék összes kiadása csak a me­gyében meghaladja a 100 millió forintot — az előzetes számítások szerint. Gépesített autópálya-tisztítás A KPM Autópálya Felügyelőség az M1-es balatoni autóút karbantartásához újabb univerzális gépeket vásárolt, amelyekre a legkülönbözőbb rendeltetésű tisz­títóberendezéseket lehet felszerelni, ígn­ gépesítették a pálya tisztántartását, a pá­rtjához tartozó jelzőoszlopok és KRESZ-táblák gépi mosását is. Géppel tisztítják a szélfelé oszlopokat. (MTIutató: Kovács Sándor) MAI TÉMÁNK Együ­ttm­ükö­sek A­zt ajánlotta a kor­mány a termelő, áfa­­feldolgozó, kereskedő­ válalatoknak, gazdaságos­nak, hogy hozzanak létre társulásokat a nagyobb be­ruházások kivitelezésére. Centralizálják a fejlesztésre szánt pénzeszközeiket, és a több kisebb létesítmény he­lyett egy nagy, modern be­ruházásba fektessék a pénzt. Ez azért is gazdaságos, mert­­csupán egyszer terheli a munkát a­ tervezési, majd a felvonulási költség, kisebb a kivitelezőnek járó rezsi, és egyáltalán: egy-egy gazdaság nem is rendelkezik olyan nagy pénzalappal, amennyi, történetesen egy hűtőtároló, vagy élelmiszer-feldolgozó üzem létrehozásához kell. Megyénk meglehetősen az élen jár az ilyen társulások, vállalkozások, együttműkö­dések kialakításában. Pél­da erre a vásárhelyi vagy a fábiáni modern sertéstelep, a fábiáni KERTŐM, a szen­tesi és makói hévízhasznosí­­tó társulás és még egy sor szövetkezeti kooperáció. .Ál­talában zöldség, gyümölcsl és hús termelésére, feldolgozá­sára társulnak a gazdasá­gok, aminek a jelentőségét nem lehet eléggé hangsú­lyozni. A tőke centralizálása , lehetővé teszi az áru­­útjá­nak a megrövidülésé­t is, mert ha van hűtő­tároló, el­raktározhatja, osztályozhat­ja, piaci forgalmazásra elő­készítheti a tsz az áruját, és nem kell a tömegérés ide­jén az alacsony, dömping­áron eladni azt a közvetítő nagykereskedelmi vállalat­­nak­. A közös kertészeti tfvál­­lalkozás viszont lehetővé te­szi a centralizált palánta­­előállítást is. Nem kell kü­­lön-külön bajlódni a palán­taneveléssel a szövetkezetek­nek és csökken az önköltségi­­ár is. A fogyasztási szövetkeze­tek is felismerték a kooperációban rejlő lehetőségeket. Egyre nagyotró arányokban lépnek előre a társulásokban. Makón pél­dául egy nagyáruház építé­sét tervezi a Maros menti, az apátfalvi, a kiszombori, a csanádpalotai, a pitvaros­ és a földeák! ÁFÉSZ. Közös lenne a beruházás és költ­s a haszon. Kisteleken, az ül­­lési és sándorfalvi ÁFÉSZ- szel együttműködve egy köz­ponti húsüzemet hoznak te­tő alá. Ezzel megoldják a környék lakosságának rend­szeres hús- és húskészít­­mény ellátását is. Ugyancsak­­ közös húsüzem építését ter­vezi a vásárhelyi és a szék­­kutasi ÁFÉSZ. Van törek­vés a vállalati, szövetkezeti együttműködésekre is. Ép­pen a közelmúltban adták át rendeltetésének Szentesen a helyi ÁFÉSZ és a Kelet­magyarországi Textil Nagy­kereskedelmi Vállalat közös ruházati boltját. Ezzel az üzlettel jól járt a szövetke­zet, mert a KELTEX tulaj­donában levő árukat for­galmazza bizományosként, és nem kell pénzt fektetni az árucikkek megvásárlására, raktározására. Jól járt a nagyker. is, mert új piacot , lelt Csongrádban. S ami leg­fontosabb, jól járt a vásárló is, mert bővült az áruválasz­ték, növekedett a kínálat. A­z eddigi társulások, együttműködések gyakorlati haszna alapján ki lehet mondani, hogy a mai körülmények között a leghamarabb a tár­sulások, létesítmények kap­nak zöldutat a beruházási­­piacon." TÓTH JÓZSEF

Next