Csongrád Megyei Hírlap, 1972. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1972-05-14 / 112. szám

A-től Zs-ig Olimpiai arcképcsarnok Balatonújlakon született 1944-ben. 170 centiméter magas, testsúlya 70 kilo­gramm. Alakja tehát ideális. Már kölyökkorában meg­mutatta oroszlánkörmeit, egy kis vidéki csapat, a Mar­cali MEDOSZ csatársorában. Innen a Kaposvári Kinizsi együtteséhez került, és az NB III-as mérkőzéseken jut­tatta sokszor a labdát a há­lóba, hogy a nézőtéren gyak­ran vita támadt. „Ferike”, négyszer vagy ötször lőtt gólt gyors egymásutánban. Nem volt nehéz felfedezni a fiatal somogyi labdarúgóban rejlő tehetséget. Pályája gyorsan ivett fölfelé. Üstökösként tűnt fel, de szerencsére a magyar labda­rúgás álló csillaga maradt. 1961. augusztus kilencedikén már az Újpesti Dózsa szí­veiben rúgta a labdát. A Ra­cing Paris elleni mérkőzé­sen mutatkozott be a Me­gyeri úti stadion közönségé­nek. Bene akkor még nem töl­tötte be a tizenhetedik évét. Ekkor még lámpalázzal küz­dött, a gólgyártást sorozat­ban csak a következő mér­kőzésen kezdte el, és azóta is folytatja. 1962. október 14- én került be először a ma­gyar válogatottba. (Az ellen­fél Jugoszlávia volt.) Pályafutásának legjelentő­sebb állomása az 1964-es olimpia. Bene főszerepet kap Bene Ferenc pett a magyar labdarúgó­csapatban és már a tizen­hatos döntő első mérkőzé­sén úgy mutatkozott be a ja­pán közönségnek, hogy hat gólt lőtt Marokkó hálójába. A többi mérkőzésen is szi­porkázott, villogott, csillo­gott, összesen 12 alkalommal juttatta a hálóba a labdát, és így ő lett a tokiói olim­pia gólkirálya. Rendkívüli eredményességével döntő módon járult hozzá, hogy a magyar labdarúgócsapat tag­jai 1964-ben aranyéremmel tértek haza Japánból. Bene gólképességét azóta sokszor bebizonyította, így például 1966-ban, az angliai világbajnokságon, a brazilok elleni találkozón. A 3. perc­ben történt... Bene a­­dél­amerikai csapat négy játéko­sát cselezte ki és ezután hi­degvérrel gurította a labdát a hálóba. Erre mondják, hogy „lélektani gól”. Ez a bravúr lényegében már ak­kor a magyarok javára dön­tötte el a­ mérkőzést és Be­ne parádés alakításától sima út vezetett a brazilok 3:1-es vereségéhez. Sok idő telt el a tokiói si­ker óta, az ott szerzett aranyérem fénye azonban nem halványul el. Bene az­óta már túljutott az­ ötve­nedik válogatottságán. Ez év januárjában, Madridban a spanyolok elleni találkozón játszott ötvenegyedszer a cí­meres mezben. De sohasem felejtheti, hogy mennyi ön­bizalmat adott neki az 1964- es olimpia gólözöne. Eré­nyeit nehéz felsorolni, sike­reinek nincsenek titkai. Elő­ször is rendkívül mozgé­kony, robbanékony, minden idegszálával követi a labda útját és az ellenfél védelmé­nek egyetlen megingása is elegendő, hogy belője, vagy éppen csak bepöckölje a lab­dát a hálóba. Erényei közé tartozik az is, hogy bár gólkirály volt To­kióban, az olimpián, mégis olyan csendes és szerény, mint ismeretlen vidéki kö­­lyökjátékos korában. Mindszenti erőfeszítések Beszélgetés Papp Sándorral, a nagyközségi tanács elnökével az ifjúság testedzési lehetőségeiről A ma embere — tisztelet a kivételnek — egészségte­len életmódot folytat. Élvezi a civilizáció vívmányát, a mozdulatlanságot, és akarva, akaratlanul szenvedi a fel­fokozott életritmus következ­ményeit. Az altató, a külön­féle serkentők arzenáljával mérgezi szervezetét és de­hogy is futna egyetlen mé­tert is a jó közérzetért. Hogyisne, az nem divatos. Manapság a szanatóriumok­tól s a különféle gyógymó­doktól várjuk a megoldást. Pedig csupán tornáznunk kellene, úsznunk és félek ki­mondani: fejen állnunk. A mi nemzedékünk, úgy tűnik, menthetetlen, de a követke­ző generáció egészségéért mindent el kell követnünk. Az ifjúsági törvény értelmé­ben az állami szerveknek munkájuk során figyelemmel kell kísérniük a fiatalság fejlődését, és sportolási fel­tételeinek javítása érdekében intézkedéseket kell tenniük. — Mit tesznek ennek érde­kében például Mindszenten? — tettük fel a kérdést a nagyközség tanácsa elnöké­nek, Papp Sándornak. Az elnök néhány éve még maga is aktív sportoló volt. Olyan ember harcol tehát a felté­telek javításáért, aki maga is belekóstolt a mozgás, a játék örömébe, s ez biztató a jövőre nézve. Hogy akad tennivaló, az már az első szavaiból is kiderült. — Nagyon érezzük egy fe­dett létesítmény hiányát. Sem a­ dózsatelepi, sem a központi iskolában nincs tor­naterem. De a szabadtéri pá­lyák területén sem sokkal rózsásabb a helyzet. Hiány­zik többek között egy ját­szótér a község központjából, ahol kedvükre játszhatnának a legfiatalabb korosztály képviselői — mondotta Papp Sándor. A 9 ezer lakosú nagyköz­ségben 800, azaz egész pon­tosan 801 az általános isko­lások száma. Hogy az előbb említett hiányosságok ellené­re is élénk a sportélet, az jórészt a pedagógus Tóth há­zaspár áldozatvállalásának, fanatizmusának köszönhető. Az általános iskolákban az atlétika, a kézilabda és a labdarúgás a legnépszerűb­bek. A legfontosabb alap­sportágban, az atlétikában a megyei döntőkön is eredmé­nyesen szerepelnek a helyi fiatalok. A legnagyobb vonz­ereje azonban a futball-lab­dának van. Nagy tömegeket vonz az évenként meghirdetett úszó­tanfolyam, amelyet Tóth Fe­­rencné felügyelete és irányí­tása mellett a Tiszán tarta­nak. S hogy teljes legyen a kép, még egy szót a vívás­ról. A Szentesi VSC kihelye­zett vívószakosztályában a pengeforgatást is elsajátít­hatják az arra rátermettek. Kétségtelen tehát, hogy a legfogékonyabb korban — 6-tól 14 évig — kell meg­szerettetni tanulóifjúságunk­kal a sportot. Viszont, aki egyszer megízlelte a sikert, a mozgás örömét, az tovább­ra is részese akar lenni. Fel­merül tehát a kérdés: ho­gyan tovább? Nos, megnyug­tatásul leírhatjuk, hogy Mindszenten az iskolán kí­vüli sport is megfelelő ke­retek között folyik. A Tisza­­parti nagyközség két sport­köre —­­Lenin Tsz SE és­ Ti­szavirág Tsz SE — közel 200 igazolt versenyzővel rendel­kezik. A serdülő és az­ ifjú­sági csapatokban sok a ti­zenéves sportoló, akikkel jól képzett szakemberek foglal­koznak. Ez tehát a jelen. És a jö­vő? A szebb jövő érdekében elsősorban a pályagondokon kellene enyhíteni. A Tisza­virág Tsz az elmúlt évben új kézilabdapálya építését kezdte el, de anyagi fedezet hiányában nem tudta azt be­fejezni. Hasonló okok miatt hiúsult meg a sporttelep át­építése is. Tudják a vezetők is, hogy hol szorít a cipő. Már el is készült egy együttműködési tervezet, amely a helyi erő­ket hivatott koncentrálni. Ezek szerint a sportra sokat áldozó Tiszavirág Tsz SK-t az ÁFÉSZ, a Vegyesipari Ktsz, a Háziipari Ktsz és a tanács is megfelelően támo­gatná anyagilag. Az összefogás gyümölcse bizonyára újabb sportlétesít­mények lennének. Ez pedig nagyot lendítene a nagyköz­ség sportéletén. Alig kezdtek hozzá a csongrádi sporttelep atlétikai pályájának szélesítéséhez, máris ellenvélemények hangzottak el olyan jelentős fórumon, mint a városi ta­nács ülése. Ugyanis pálya­építéssel összehangoltan megkezdték azoknak a fák­nak kivágását, amelyeket annak idején nem kellő kö­rültekintéssel ültettek el a keskeny futópálya közvetlen közelében. A városi tanács által kiküldött albizottság javaslata alapján a tanács végrehajtó bizottsága meg­erősítette a korábbi döntést, mely szerint a sporttelepen levő atlétikai pálya szélesíté­se elengedhetetlenül szüksé­gessé teszi a fák kitermelé­sét. A jelenlegi futópálya négy sávos. Ezt hat sávosra épí­tik, bővítik, hogy megyei, területi és országos verse­nyeket is lehessen rendezni Csongrádon. A tervek sze­rint sportpálya átépítése jú­lius végére készül el, s eh­hez a csongrádi Ipari Szak­munkásképző Iskola fiataljai mérnökségvállalás keretében nagy segítséget nyújtanak. A munkálatok során a meglevő futópálya szélesíté­se, felületi kezelése, vizes­árok, szegély, új korlát, ge­relyvető pálya, dobó- és ugrópálya épül. Ugyanakkor elkészül a holt Tisza-part felé eső állóhely lépcsőzetes kialakítása is. A munkálatok költségét az MTI és a váro­si tanács közösen vállalja 100—100 ezer forint erejéig. Az idén Csongrádon, a 6. Csongrádi Napok eseményei­nek sorában országos atléti­kai bajnokságra kerül sor. A pálya átépítésének határide­je ezért nem léphető túl, természetesen nemcsak ez az esemény indokolja az atléti­­zálás feltételeinek megjaví­tását, hanem azok az ered­mények is, amelyeket a csongrádi fiatalok közül né­­hányan az utóbbi időben e sportágban elértek. A város sportéletének támogatása, fejlesztése sokkal többet ér, mint jó néhány nyárfa. Ezért semmémiféle ellenhangulat te­remtés nem illik bele azok­ba a törekvésekbe, amelyek az ifjúsági törvény szellemé­ben az eddiginél jobb lehe­tőséget akar teremteni a fel­növekvő nemzedék testkul­túrájának érdekében. Ezért üdvözölni lehet azt tervet is, mely a közeljö­vőben a sportpálya öltözői­nek és kiszolgáló helyiségei­nek mai igények szerinti átépítését eredményezi. (—) THÉKES ISTVÁN Sportpályaépítés Csongrádon VASÁRNAP, 1032. MÁJUS 14. A mai műsor Kézilabda: Megyei bajnokság: Nők: E­­ESK—Sz. Textlm­űvek, Do­­rozsma, D Ácsai, Szédít. Szen­tesi VSC—Sz Ifjú Garda. Ko­lo­­svár utáni iskola, 16, Kál­­é, Szalva, CSSC-H. METRI- POND, Csongrád, 10, Sebő, Var­ga, Kistelek—Sz Kend­er, Kiste­leki Gimnázium, 10, Nyári, Sze­keres, H. Spart­aeus -Szentesi Kinizsi II., Stadion, 10, Lakatos, Szabó L. Férfiak: MEZŐGÉP— Sz., Kábel, MEZOGÉP-pá­lya, 10, Ácsai, Szedi, HCt­IKÚT—Si.i­­dorfalva, Népkert. 0.00. Bardos, Erdei, Makói VSE—Sz­kender, Hod­óssy utcai pálya, 10.30. Dzsi­­poff, Vízi, I-Iunyadi se—Mind­­szent, Népkert. la, Z Zornyik, Kiss I- Szabadnapos: Szentesi Kinizsi. Kosárlabda: NB I­: SZEOL—Debreceni VSC, női, Rókusi Tornacsarnok, 14.30. Lovassport: A területi lovasbajnokság el­ső fordulójának második napi versenyszámai Kisteleken.­­ Röplabda: NB I: Sz. Spartacus—Nyíregy­ház, Spartacus, 1.ős, Rókusi Tor­nacsarnok, 10. Teke: NB I: SZVSE—BKV Előre SZAK-pálya, 11. Megyei bajnokság: Sz­­építők —HQDGEP, Épitők pálya, 8. Labdarúgás: NB II­ SZVSE—KISTEXT, vas­utas-pály­a, 13.45, Marton. NB II­: HODGÉP SK—Mezőti SE. Stadion, 15.30, Nagy I., Ma­kói Spartacus—Sarkad, Kinizsi, MI VSE-pálya, 11, Szabó, Szór­vas SE—Kiskunfélegyttazi Vasas, Békéscsaba, 13, Zódi, M ME­DOSZ—Békéscsabai Agyagipar, Mezőkovácsháza, 18.30, Balda, T. Tsz SK—SZAK, Tn.M.utokivár, 17, Horváth SE­GYTK—KTE, Gyónta, 10, Pató. Megyei I. osztály: M Tisza­virág Tsz SK—Makói TVSE, Mindszent, 9.43, Géczi, Csanád­­palota—Szentesi Kinizsi, Csanád­­­palota, 13. (játékvezető neve nincs közölve): Do­rozsma—­H. METRIPOND, Dorozsma, 0 45, Práger, Tápé—Apátfalva, Tápé, 0.45, Megyeri. A találkozók előtt játsszák le az ifjúsági első cso­port­­bajnoki mérkőzéseit. Megyei II. osztály: H. Por­celán—Földeák, Stadion, 10.30, Albert, Nagylak—Fábiánsebes­­tyén, 9, (játékvezető neve nincs közölve), Nagymágocs—Algyő, 9, Lenkei, KITE—Sándorfalva, Kis­telek, 14, Szailer, SZRVSC—Sz. Textilművek, Szórtig, 11.30, Bar­na. • ■.,­­Megyei III. Déli csoport: Ma­gyarcsanád—Sz. IKV, 9, Szopo­­ri, Óföldeák—Tiszasziget, 10, Ha­dár, Ferencs­zállás—Királyhegyes, 13.30, Szabó L., Szikancs-Kis­­zombor, 9, vásárhelyi játékveze­tő, Kübek­háza—Mihálytelek, 13, vásárhelyi játékvezető, Sz. Ru­hagyár—Nagyér, Cserepes sor, 9.30, Macsek. Északi csoport: DEFAG—­Tömörkény, SZ20L- stadion, 14.30, vásárhelyi játék­vezető, Csínytelek—Eperjes, 10, Berényi, Szegvár—Á­rpád­halom, D, Nyíri, HvDTKCIT—Derékegy­­háza,­Stadion, 8.30, Szőke, Szék­kutas—Mindszent, 13, Bartucz. GYÁSZHIR Fájdalommal megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó férjem, édesapa, nagyapa, sógor és­ ro­kon. FARKAS ISTVÁN 72 éve­s korában elhunyt. Temetése 1.­ hó 15-én délután 2 órakor lesz a Rom. kat. temető ravatalozó­jából. A gyászoló család, Makó, Toldi u. 30. sz. M. 393 680 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, nagy­apánk és apósunk, apánk, JOÓ JÁNOS, Jókai u. 60. sz. alatti lakos, 68 éves korában váratla­nul elhunyt. Temetése f. hó 15- én, hétfőn de. 10 órakor lesz az Újvárosi ref. temetőben. A gyászoló család, Makó, M. 393 687 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó, testvér, só­gornő és rokon. SZŰCS JÓ­­ZSEFNÉ Vajnai Julianna, Má­tyás u. 40. sz. alatti lakos 78 éves korában hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Teme­tése f. hó 15-én 1 órakor lesz a vásárhelyi róm. kat. temető kápolnájából az unitárius teme­tőben. A gyászoló család, H. 666 Az ÉRDÉRT Vállalat 27. sz. alatt kiseladási te­lepet nyitott Csongrádon, Lenin u. 7. szám alatt f. hó 8-án. Árusít, faragott, fűrészelt árukat, ragasztott és préselt le­mezeket, lécbetétes for­gács, valamint pozdorja bútorlapokat, hajópadlót és mozaikparkettát. Előzetes megrendelést a helyszínen elfogadunk. Árusítás naponta 7—12 órá­ig. Cs. 388 080 Szovjet győzelem Moszkvában — döntetlen Berlinben Tegnap délután Moszkvá­ban a Luzsnyiki-stadion volt a színhelye a szovjet—jugo­szláv labdarúgó EB- negyed­döntő visszavágójának. 103 ezer néző töltötte meg zsúfo­lásig a lelátókat, s a szur­kolók nem csalódtak, mert a hazai csapat biztosan győzött, és került be a legjobb négy közé. Szovjetunió— Jugoszlávia 3:0 (0:0) Vezette: Angonese (olasz). Góllövők: Kolotov, Banyi­sevszkij és Kozinkevics. A jugoszláv válogatott csak az első félidőben volt egyenlő ellenfél — de akkor is csak rövid ideig. Szünet után egy­re inkább kidomborodott a szovjet válogatott jobb kon­díciója, s végülis helyzeteik alapján nemcsak megérde­melték a­ győzelmet, hanem nagyobb arányban is nyer­hettek volna. NSZK—Anglia 0:0 Szombat délután a nyugat­berlini olimpiai stadionban 80 ezer néző előtt a London­ban szerzett 3:1-es vezetés birtokában a nyugatnémet válogatott rendkívül nyugod­tan és magabiztosan játszott. A két mérkőzés 3:1-es ösz­­szesített eredményével az NSZK válogatottja bekerült az Európa-bajnokság legjobb négy együttese közé. Nagyiramú, változatos mérkőzésen SZEOL-JC Dózsa 2:1 (0:0) A találkozó előtt kellemet­len hír fogadta a szegedie­ket: Pataky a csütörtöki ed­­zsben kapott sérülése miatt nem vállalhatta a játékot. Helyette Varga Gyula került a kezdő csapatba. Szkokán játékvezető sípjelére mint­egy 2 ezer néző előtt fu­tottak pályára a csapatok. SZEOL: Bencze — Várhe­lyi III., Emődi, Magyar, Vi­­l­ágh — Bánfalvi, Dávid, Varga — Vörös, Vass, Ber­kes. Kecskemét: Gór — Tatár, Lantos, Diószegi, Kreidl — Lutz, Gyifkó dr. — Padlás, Makai, Pasek, Molnár. Szegedi támadások vezet­ték be a mérkőzést. Vasst Tatár, majd Berkest Lantos szerelte veszélyes helyzet­ben. Élvezetes, jó iramú mérkőzést láthattak a nézők ebben a játékrészben. A 26. percben a jól játszó Vörös mintegy 25 méterről lőtt, Gór elvetődve hárított. Eny­he mezőnyfölénybe került a Kecskemét. A 37. percben Bencze két ízben is bravúr­ral mentette Lutz beadásait. A 43. percben Dávid, szögle­t­­e után Magyar a 16-os vo­nala előtt átvette a labdát a bal lábára, majd a jobb alsó sarok mellé bombázott. Egy perc múlva Magyar is­mételt, labdáját Gór csak kiütni tudta, Vasst azonban szögletre szerelték. A második félidő hazai ro­hamokkal kezdődött. A 48. percben Padlás elhúzott a jobb oldalon, beadását rö­viden szabadították fel vé­dőink, és a jókor érkező Padlás védhetetlenül a jobb alsó sarokba lőtt. 0:1. Ez­után Gyirkó dr. 30 méte­res bombája Benczéről ki­pattant, de­­ Molnár tiszta helyzetben elcsúszott. Az 51. percben megszületett a SZE­OL egyenlítő gólja: Magyar vitte fel a labdát a jobb ol­dalon, majd keresztbe lőtt, Vass elé, aki egy csellel ka­pura húzott, és a kimozduló Gór mellett a hosszú sarokba helyezett. 1:1. Az 58. perc­ben Magyar lövése zúgott fölé. Az egyenlítő gól után fölénybe került a SZEOL. A 70. percben Vörös lövését védte elvetőd­ve Gór. A 73. percben Berkes húzott ka­pura a jobb oldalon, de a lövés pillanatában Lantos szögletre szerelte. A 76. percben Varga ragyogóan in­dította a középen kiugró Berkest, aki egy testcsellel becsapta Diószegit, amikor a kecskeméti játékos, lerántot­ta. Vitathatatlan 11-es. Vass futott a büntetőnek és a balra mozduló Gór mellett a jobb felső sarokba lőtt. 2:1. A befejezés előtti percekben a hazaiak elkeseredetten ro­hamoztak a kiegyenlítő gó­lért, de a szegedi védelem biztosan hárított. BAGAMÉRY LÁSZLÓ DEAC—Sz. Dózsa 1:0 (0:0) Szeged, 200 néző, vezette: Maczkó. Dózsa: Jáger — Ha­vasi, Várhelyi, Csanádi, Gö­­cze — Postörő, Búzás — Thékes, Bóka, Héger összeál­lításban játszott. Az ese­ménytelen negyedóra után Bóka lőtt kapura, majd a debreceniek támadtak job­ban. Jáger kapuja előtt elő­ször Goldiner, majd Kiss S. hibázott gólhelyzetben. A szegedi csatárok nem tud­ták megszerezni és tartani a labdát, így a vendégek játé­ka volt a tetszetősebb. A 34. percben Szabó lőtt éles szög­ből kapura, Jáger azonban menteni tudott. Szünetig még Kiss lövését lehet megemlí­teni, és a lila-fehérek közül Thékest. A második félidőben eré­lyesebben játszottak a ven­dégek (akik az elmúlt for­dulóban otthon kaptak ki az SZVSE-től). A 8. percben Kiss L. lövését Jáger kiütöt­te, a befutó Goldiner meg­szerezte a győzelmet jelentő gólt. Jók: Csapó, Puskás, Kiss L., valamint Jáger és Várhelyi. Szentesi Vízmű —Bős. VTSK 1:0 (1:0) Szentes, 500 néző, vezette: Sári.­ Vízmű: Jelenfi — Vaj­da, Szikora, Kiss, Orgovány, Lengyel, Rózsavölgyi, Héri, Tarján, Fodor, Török. Edző: Fodor Sándor. Az első negyedóra ideges, kapkodó játékkal telt el, majd Török lövése került kapu mellé, a másik oldalon pedig Zahorán után Varga hibázott. A 30. percben esett a mérkőzés sorsát eldöntő gól: Fodor lapos beadását Török védhetetlenül lőtte a hálóba. 1:0. Néhány perccel később Zahorán bombája csattant a felső kapufán. Szünet után is változatos, jó iramú küzdelem folyt. A Vízmű veszélyesebben táma­dott, és végeredményben a színvonalas mérkőzésen meg­érdemelten győzte le a lis­tavezetőt. Jó: Szikora (a mezőny leg­jobbja), Fodor, Lengyel, Or­govány, illetve Félix, Laczó, Zahorán. MEGYEI LABDARÚGÓ­­EREDMÉNYEK I. osztály Szegedi Kender—Szegedi Spartacus 5:1 (2:1). Újszeged, vezette: Tóth L. Góllövő: Horváth (3), Megyeri (2), il­letve Lóki. II. osztály Szegedi, Postás—Szegedi Tanárképző 3:0 (1:0). Jutó­pálya, vezette: Kormányos. 9 Sz. Volán—DVTK 26:10 (13:4) Jó iramú, kemény küz­delmet hozott­­az NB I B-s kézilabda-találkozó, amelyen 36 gólt láthatott a közön­ség. A hazai csapatban Var­ga, Mocsai, Csáki, Tripolszki, Kővári, Giricz, Hollós, Isa­­szegi, Dömösi, Baranyai, Lesti játszott. A szegedi gó­lokat Giricz (7), Csáki (5 Mocsai (4), Tripolszki, Kő­vári (3—3), Dömösi és Les (2—2) dobták. A vendége közül Simon (6) és Marosvá­ri (2) voltak eredményesek

Next