Csongrád Megyei Hírlap, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-28 / 304. szám

Egy üzem­, ahol becsülete van a tanulásnak — Napjaink egyik fő jel­lemzője a gyorsuló műsza­ki-technikai haladás — ál­lapítja meg az MSZMP Köz­ponti Bizottságának 1971. de­cember 1-i határozata. — A vállalati üzem- és mun­kaszervezés javítása érdeké­ben többek között fontos a munkaerőképzésben, tovább­képzésben és átképzésben rejlő vállalati lehetőségek feltárása, hasznosítása. Figyelembe vették ezeket a követelményeket a vásár­helyi üzemek vezetői is. Egyik, kiemelkedő példája ennek a HÓDGÉP-vállalat, ahol valóban becsülete van a tanulásnak.­­ A szakmai oktatás egy­ben szemléletformálás is — mondotta beszélgetésünkkor Horváth Árpád főmérnök. — Az újabb ismeretek elsajátí­tása révén növekszik a dol­gozók szakmai műveltsége. Nemcsak felismerik, de szükségesnek is tartják az új technológiák bevezetését és alkalmazását. Némi ta­pasztalatunk már van ezen a téren. Például az egyik, többorsós, igen korszerű fú­rógépet kezdetben nem tud­ták a szakmunkások úgy ki­használni, ahogyan elvár­tuk... A szakmunkásképzés és a továbbképzés jól szervezett a HÓDGÉP-nél. Molnár László, a vállalat személyze­ti osztályának vezetője mon­dotta: — A 6/1972. (IV. 27.) MüM rendelete, valamint az ezzel kapcsolatos rendelkezések előírják a fenti követelmé­nyeket. Ehhez megalakítot­tuk a vállalati oktatási és ismeretterjesztő tanácsot, amelynek tagjait az üzem gazdasági és társadalmi szer­vezeteinek képviselőiből vá­lasztottuk. Elkészült a válla­lat 1973-as oktatási terve. Valamennyi 40 órára van tervezve, s hozzákapcsoljuk a 150 órás politikai tovább­képzést is. — A tanfolyamok sikeres lebonyolítása érdekében fel­hívtuk a termelés vezetőit (művezetők, diszpécserek, műhelyirányítók stb.), hogy segítsék a dolgozókat a to­vábbképzésben való részvé­telhez. A tanfolyamokat úgy készítettük elő, hogy az egy­­egy műszakban dolgozó em­berek együtt tanulhassanak. A gazdasági, politikai és tömegszervezeti vezetőkön kívül hatékony támogatást ad a továbbtanulóknak a műhelykollektíva. Különösen példamutató ezen a téren a szocialista brigádok maga­tartása. Ezen túlmenően kü­lönböző módon támogatják tanuló brigádtársukat. A szakmunkásképzés és továbbképzés 1972/73-as évére közel 200 dolgozót szervezett be a HÓDGÉP oktatási és ismeretterjesztő tanácsa. A szakmunkáskép­zésen 10 esztergályos és 42 lakatos, a továbbképzésen pedig 1973. január 1-től 20 esztergályos, 25­­ lakatos és 25 munkáscsoport-irányító szakember vesz részt. A be­tanított munkások részére indított oktatáson 50-en je­lentkeztek hegesztőnek, és 23-án az alapfokú minőségi ellenőri tanfolyamra. A vállalat átlagban évi 100 ezer forintot (ez évben 106 ezret) fordít az oktatás­ra. A dolgozókat érdekeltté teszik a tanulásban. A cso­port- és művezetők, s az egyéb középkáderek kivá­lasztásánál figyelembe ve­szik, ki milyen iskolában, tanfolyamon tanult, vagy tanul, és milyen eredményt ért ott el. Ugyanez szerepet játszik az alapbér-besoro-lásnál is A HÖDGÉP dolgozói fel­ismerték a továbbtanulás szakmai és egzisztenciális jelentőségét. Látják, hogy a továbbtanulásban részt vevő munkatársaik jobban boldo­gulnak. Jelenleg közülük ketten egyetemen, ketten pe­dig főiskolán tanulnak válla­lati ösztöndíjjal. Ebben az évben egy mérnök és egy főiskolás üzemmérnök ke­rült ki a miskolci műszaki egyetemről, illetve a kecske­méti automatizálási főiskolá­ról, mint kész szakember, a vállalati ösztöndíj segítségé­vel. A nagyobb tudásnak nemcsak a vállalat, de az egyén is hasznát látja. KOVÁCS IMRE Vásárhely jelesei KISLEXIKON Vad János Molnár: Hódmezővásárhe­lyen született, 1902. október 16-án­ Az elemi iskola el­végzése után a vásárhelyi Tóth-malomba szerződött 4 évre inasnak. A szakmun­kásvizsga letétele után a Bauer-malomba került mint molnársegéd, s ott dolgozott 1935 tavaszáig. Már inas­korában megismerkedett a munkásmozgalommal. 1917- ben tagja lett az ifjúkom­munisták vásárhelyi cso­portjának, és a Tanácsköz­társaság idején az ifjúmun­kás szövetség városi tit­káraként működött. 1922-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba, ahol huzamosabb ideig a végrehajtó bizottság­nak is tagja volt. Harcos kiállásáért több­ször szembekerült Horthy rendőrségével. 1935-ben az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására v­aló szervezkedésért több hóna­pos börtönre ítélték, s a szegedi Csillag börtönbe zár­ták. Onnan kiszabadulva folytatta párt- és munkás­­mozgalmi tevékenységét, bár igen nehéz körülmények között, mert állandó rend­őri felügyelet alá helyezték. Mint kommunistát, a ko­rábbi munkahelyére, a ma­lomba sem vették vissza. Al­kalmilag helyezkedett el egy-két nyáron például a makói és mindszenti malom kisegítő molnára volt, s ki­vette a részét az „ínségmun­kából” is. 1940-ben mint megbízhatatlant, behívták munkaszolgálatra, s amikor visszatért, újból kiszolgálta­tottan élt családjával együtt, kitéve az üldöztetésnek s a kenyértelenségnek. Hódmezővásárhely felsza­badulásának napjától elsők között vett részt a város po­litikai és gazdasági életének megindításában. 1944 októ­berében több kommunista társával létrehozta a Ma­gyar Kommunista Párt vá­rosi szervezetét. Tagja volt a Debrecenben, 1944-ben megalakult ideiglenes nem­zetgyűlésnek, s 1945-ben Csanád és Csongrád megye földosztó kormánybiztosa­ként is működött. A felsza­badulás utáni években mint a vásárhelyi rendőrkapitány­ság vezetője, eredményesen dolgozott a város közbizton­ságáért. 1946 őszén a Föld­művelésügyi Minisztérium Zala megyébe küldte a föld­művesszövetkezetek szerve­zésére. 1948 májusában visz­­szakerült Csongrád megyébe. A szegedi földművesszövet­kezet ügyvezetője, majd 1952-ben a terményforgalmi vállalat csongrádi telepveze­tője, 1954-ben a csongrádi járásban, 1955 decemberétől 1956 októberéig pedig a vá­sárhelyi városi tanács föld­rendezője. A nagy szellemi erőfeszítést kívánó állam­­igazgatási és politikai mun­ka megviselte a szívét En­nek következménye, hogy 1956 december végén szív­­infarktust kapott, kórházba került, s 1957 májusában nyugdíjba kényszerült. Az 1956-os ellenforradalom után részt vett az MSZMP városi újjászervezésében, s egy ideig párttitkárként dol­gozott. Hosszú időn át a me­gyei és városi pártbizottság tagjaként tevékenykedett a pártépítő munkában, majd a megyei pártbizottság fegyel­mi bizottságának tagjaként működött. Részt vett a kép­viselő- és tanácstagi válasz­tások munkájában is. Volt tanácstag, és huzamosabb ideig a VII. kerületi nép­frontbizottság titkára. Pártunk és kormányunk számos magas kitüntetéssel is elismerte érdemeit. Töb­bek között megkapta a Szo­cialista Hazáért Érdemren­det, a Tanácsköztársaságért Emlékérmet, a Szocialista Munkáért Érdemrendet és háromszor a Munka Érdem­rend arany fokozatát Élete harcban telt el, tántorítha­tatlan elvhűséggel küzdött a szocializmus építéséért, a dolgozók jobb életéért 1972. december 8-án bekövetkezett haláláig. K. L Tápkocka­gyártás Naponta hét-nyolcezer táp­­kockát gyártanak le ezzel a HÓDGÉP készítette masiná­val a vásárhelyi Marx Ter­melőszövetkezet üvegházai­ban. A tápkockákba papri­­ka palánták kerülnek. Felvételünkön Balázs Já­nos, Geicze István és Kato­na Lajos dolgozik az ügye­sen megszerkesztett géppel. (Fotó: Zelman Ferenc.) CSÜTÖRTÖK, WTL DECEMBER 1. a gazdasági vezetők politikai felelt­ssége IDÉZZÜK: „Egyes állami, gazdasági vezetők lebecsülik a politikai munka fontossá­gát, a helyi pártszervezetek szerepét”. A Központi Bi­zottság X. kongresszusi be­számolójában hangzottak el ezek a szavak. Nem kiemel­ten, aláhúzottan, csupán megjegyzésként, a gazdasági reformmal kapcsolatban. Aki­ket érint, talán fel sem fi­gyeltek rá, észre sem vették. Ezért is érdemes rájuk visz­­szatérni és egy kicsit kibon­tani, kielemezni a tartalmu­kat. Az állami, gazdasági veze­tők önállósága az utóbbi idő­ben jelentősen növekedett. Ezzel együtt azonban egyes vezetőkön úrrá lett valami­féle egyoldalú, mindentől füg­getlen gazdasági szemlélet, és ahogy népiesen mondják: „elfelejtik, hol lakik az is­ten”. Elfelejtik, hogy a párt állította őket arra a posztra, amelyen dolgoznak, és a párt előtt nemcsak a hiva­tal, az üzem vagy gazdaság irányításáért felelősek, ha­nem azért a politikai mun­káért is, amely az irányítá­suk alatt működő intézmény­nél folyik. Ezt a felelősségü­ket a Központi Bizottság no­vember 14—15-i határozata is megerősítette. PÁRTUNK szervezeti sza­bályzata „párttörvényben” rögzíti, hogy minden kom­munista felelős a saját mun­katerületén a párt politiká­jának maradéktalan végre­hajtásáért. A vezető beosz­tású emberek felelőssége a beosztásukkal együtt nő, fo­kozódik. Ez alól nem kivéte­lek a párton kívüli vezetők sem. ők is a párt és a mun­kásosztály megbízásából ke­rültek vezető funkcióba. És aki elfogadja a párt megbí­zását, annak a felelősséget is vállalnia kell a munkás­­osztály politikájának végre­hajtásáért A konkrét megbízatást ter­mészetesen mindenkinek konkrét személyek adják. A kinevezést, a megbízólevelet a felettes szerv, vagy a „fő­nök” nyújtja át. Lehet, hogy ez némelyeket megtéveszt. Talán azt hiszik, nem tar­toznak senki másnak felelős­séggel, csak a „főnöknek”. Úgy gondolják, ha jól lát­ják el hivatali, gazdasági fel­adatukat, ha teljesítik a ter­vet amit a „felsőbbség” elő­írt vagy jóváhagyott, akkor minden rendben van, eleget tettek a kötelességüknek. El­felejtik, hogy a „főnököt” sem a szentlélek, hanem a » PÁ­RT ÉLET « TAPASZTALATAI párt, a munkásosztály állí­totta oda, ahol van, és ő is felelős a párt előtt a politi­kai munkáért. Elfelejtik, hogy a hatalom nálunk a munkásosztály, a dolgozó tö­megek kezében van, akik a vezetőikben csak addig bíz­nak, amíg helyesen képvise­lik a munkásosztály politi­káját. Ezért a vezető — legyen az bármilyen poszton, állami, gazdasági, vagy politikai be­osztásban — sohasem feled­kezhet meg politikai felelős­ségéről. TÉVEDÉS ne essék, a po­litikai munkát nem azért kérjük számon az állami, gazdasági vezetőktől, hogy ezzel több gondot rakjunk a nyakukba, hanem azért, mert a jó politikai munka elen­gedhetetlen előfeltétele a jó hivatali, vállalati életnek és a tartós gazdasági eredmé­nyeknek. Ahol az igazgató, a szövetkezeti elnök vagy a hivatalvezető szorosan együtt­működik a pártszervezettel, ott könnyebben tudják le­küzdeni a nehézségeket. Ahol a kommunisták támogatják a vezetőt a tervek végrehaj­tásában, ott a pártszervezet segítségével mozgósítani le­het az egész kollektívát. Ahol viszont a vezető lebe­csüli a politikai munkát, nem igényli a pártszervezet támogatását, nem igyekszik a kommunisták segítségével meggyőzni, mozgósítani a dolgozókat, ott a legjobb ter­vek, legszebb elképzelések is csak határozatok maradnak, és elvesznek a papírhalmaz­ban. Éppen ezért az az állami, gazdasági vezető cselekszik helyesen, aki nem fölösleges rossznak, nem nyűgnek, te­hernek tartja a politikai munkát, hanem érti annak lényegét, jelentőségét, és ezért vállalja az első számú propagandista, az első szá­mú agitátor szerepét. Miért az első számúét? Azért, mert mindenki tudja, hogy ná­lunk — különösen a kis kol­lektívákban — sok múlik az első embereken. Ha az igazgató, a műhelyfőnök, a brigádvezető érzi a politikai felelősséget, igyekszik nevel­ni, tanítani beosztottait, meg­beszéli velük a feladatokat és meggyőzi őket azok he­lyességéről, akkor támogat­ják, segítik elképzeléseit, jobb lesz az emberek han­gulata, jobb kedvvel végzik a munkát és nagyobbak lesz­nek az eredmények. EZZEL SZEMBEN az az állami, vagy gazdasági veze­tő, aki csak elvileg ismeri el a politika fontosságát, a gya­korlatban nem vállalja a politikai munkás szerepét, bármilyen jó szakember le­gyen­­­, előbb-utóbb kudar­cot fog vallani. Utasítgatással, parancsol­gatással csak kényszeríteni lehet az embereket Akik pedig kényszerből dolgoznak, azokból hiányzik a lelkese­dés, a felelősség. Enélkül viszont nincs jó munka! A lelkesedés és a felelősségér­zet kulcsa pedig a politikai meggyőzésben, az embe­rekkel való törődésben, mun­kájuk rendszeres értékelésé­ben rejlik. Ezt nem teszi fe­leslegessé az anyagi ösztön­zés sem, sőt, még a szakmai tekintély és a felettes szer­vek kitüntető elismerése sem­­. AZ A GAZDASÁGI VE­ZETŐ, aki vállalja a politi­kai munkát, aki vállalja a propagandista és az agitátor szerepét, nem áldozatot vál­lal, hanem saját munkáját könnyíti meg, s kötelességét teljesíti. A párt bízta meg, a pártnak tartozik felelős­séggel, és csak a párttal együtt, a pártszervezet se­gítségével, támogatásával vé­gezheti eredményesen a mun­káját. B. SZABÓ SÁNDOR | :‘ ... !} Mesterségek, hobbik, emberek Verseskötetek közön B­ánok Béla elektrotech­nikusnak a költészet, a vers a hobbija. Kis szobáját szinte körülölelik az állványok, roskadásig verseskötetekkel. — Betegen és reménytele­nül feküdtem a kórházban, 1962 telén, amikor véletle­nül a kezembe került Tóth Árpád kötete — kezdi „val­lomását" szenvedélyéről. — Egy szürke könyv volt. Beleolvasgattam. Különö­sebben nem kötötte le a fi­gyelmemet. De a vasárnapi látogatáskor a szomszéd ágyhoz egy fiatalember jött, aki csak ennyit szólt, oda hozzám, mikor meglátta a könyvet: „Olvassa el a Paló­céban című verset!" Alig ta­láltam meg, mert addig nem sokat lapozgattam könyvek­ben. Mikor végre megtalál­tam, sokszor elolvastam, s másnap már tudtam kívülről is. De igazán még nem érez­tem meg minden rejtett szépségét, titkát. Csak érzel­mileg kerített fogságába, vi­szont indítékot, azt adott. S­zakadt, borító nélküli Petőfi-kötet volt az induló készletem. Először Arany János balla­dáit vettem meg, majd Adyt, még aznap délután, de ide­gességemben és örömömben csak a második kötetet hoz­tam el. — Elég lassan szaporo­dott a könyvtáram, mert egyéb kiadványokra is paza­roltam a pénzemet. Néhány képzőművészeti albumot is vettem, meg sport témájú könyveket, de egy árleszállí­tás alkalmával az Európai gyermekdalokat is leblokkol­­tattam! Végül beláttam, ez , így nem lesz jó. Csak a ver­seket hagytam meg, a többit eladtam az antikváriumok­nak. Azóta csak verseket veszek! Persze ez nem azt jelenti, hogy mást nem olva­sok, de prózát vagy drámát keveset. — Amit nem lehet a bolt­ban meakarmni, azt hol pró­bálja napelni? — Először Budapesten pró­bálkozok mindig, de ha ott sem sikerül a boltokban vagy antikváriumokban, ak­kor a barátok segítségét ké­rem, esetleg hirdetéseket adok fel. — Régebbi könyveket te gyűjt? — Nagyon ritkán foglalko­zok régi verseskötetekkel, de ha nagyon megszeretek „va­lakit", akkor megmozgatok minden lehetőséget. Egyszer, a két napja kapott orkán­kabátomat adtam cserébe egy eredeti Ady-kötetért, a Vér és Arany­ért; persze a pénzen felül... A­z utolsó polc alján, végig lemezek helyez­kednek el, úgy be­osztva, mint a könyvek. Sok kislemez és kevesebb nagy­méretű. Ascher Oszkár (1897 —1965) lemezét, s a versek címeit szemelgetem: kevés Arany Jánosnak (Petőfi Sán­dor), Medvetánc (József At­tila), Európa (Kosztolányi Dezső), Dal (Szép Ernő), és Havas emlék (Illyés Gyula). — Mindig van kedves ver­sem, versszakom vagy csak egy sorom, amit úgy érzem, ma, most, ez a legna­gyobb ... Mostanában példá­ul nagyon sokat forgatom Áprily Lajos válogatott ver­seit. Abban az őszi rigóbal az egyik legszebb vers, de abból is az utolsó nyolc sor. Nem is téved: halkan szól, [mintha félne, köd ül a hangok túlfinom [során, mintha hunyt szemmel, [álmában zenélne, egy álom-őszben, [álom-fuvolán. A hangja nem fog már [mámorral kitelni, nagy líra nincs. S mégis, így [volna jó: amíg a hófelhő jön, énekelni, mint az a révült, holdkóros igó. FENYVESI F. LAJOS -s

Next