Csongrád Megyei Hírlap, 1972. december (17. évfolyam, 283-307. szám)
1972-12-28 / 304. szám
Egy üzem, ahol becsülete van a tanulásnak — Napjaink egyik fő jellemzője a gyorsuló műszaki-technikai haladás — állapítja meg az MSZMP Központi Bizottságának 1971. december 1-i határozata. — A vállalati üzem- és munkaszervezés javítása érdekében többek között fontos a munkaerőképzésben, továbbképzésben és átképzésben rejlő vállalati lehetőségek feltárása, hasznosítása. Figyelembe vették ezeket a követelményeket a vásárhelyi üzemek vezetői is. Egyik, kiemelkedő példája ennek a HÓDGÉP-vállalat, ahol valóban becsülete van a tanulásnak. A szakmai oktatás egyben szemléletformálás is — mondotta beszélgetésünkkor Horváth Árpád főmérnök. — Az újabb ismeretek elsajátítása révén növekszik a dolgozók szakmai műveltsége. Nemcsak felismerik, de szükségesnek is tartják az új technológiák bevezetését és alkalmazását. Némi tapasztalatunk már van ezen a téren. Például az egyik, többorsós, igen korszerű fúrógépet kezdetben nem tudták a szakmunkások úgy kihasználni, ahogyan elvártuk... A szakmunkásképzés és a továbbképzés jól szervezett a HÓDGÉP-nél. Molnár László, a vállalat személyzeti osztályának vezetője mondotta: — A 6/1972. (IV. 27.) MüM rendelete, valamint az ezzel kapcsolatos rendelkezések előírják a fenti követelményeket. Ehhez megalakítottuk a vállalati oktatási és ismeretterjesztő tanácsot, amelynek tagjait az üzem gazdasági és társadalmi szervezeteinek képviselőiből választottuk. Elkészült a vállalat 1973-as oktatási terve. Valamennyi 40 órára van tervezve, s hozzákapcsoljuk a 150 órás politikai továbbképzést is. — A tanfolyamok sikeres lebonyolítása érdekében felhívtuk a termelés vezetőit (művezetők, diszpécserek, műhelyirányítók stb.), hogy segítsék a dolgozókat a továbbképzésben való részvételhez. A tanfolyamokat úgy készítettük elő, hogy az egyegy műszakban dolgozó emberek együtt tanulhassanak. A gazdasági, politikai és tömegszervezeti vezetőkön kívül hatékony támogatást ad a továbbtanulóknak a műhelykollektíva. Különösen példamutató ezen a téren a szocialista brigádok magatartása. Ezen túlmenően különböző módon támogatják tanuló brigádtársukat. A szakmunkásképzés és továbbképzés 1972/73-as évére közel 200 dolgozót szervezett be a HÓDGÉP oktatási és ismeretterjesztő tanácsa. A szakmunkásképzésen 10 esztergályos és 42 lakatos, a továbbképzésen pedig 1973. január 1-től 20 esztergályos, 25 lakatos és 25 munkáscsoport-irányító szakember vesz részt. A betanított munkások részére indított oktatáson 50-en jelentkeztek hegesztőnek, és 23-án az alapfokú minőségi ellenőri tanfolyamra. A vállalat átlagban évi 100 ezer forintot (ez évben 106 ezret) fordít az oktatásra. A dolgozókat érdekeltté teszik a tanulásban. A csoport- és művezetők, s az egyéb középkáderek kiválasztásánál figyelembe veszik, ki milyen iskolában, tanfolyamon tanult, vagy tanul, és milyen eredményt ért ott el. Ugyanez szerepet játszik az alapbér-besoro-lásnál is A HÖDGÉP dolgozói felismerték a továbbtanulás szakmai és egzisztenciális jelentőségét. Látják, hogy a továbbtanulásban részt vevő munkatársaik jobban boldogulnak. Jelenleg közülük ketten egyetemen, ketten pedig főiskolán tanulnak vállalati ösztöndíjjal. Ebben az évben egy mérnök és egy főiskolás üzemmérnök került ki a miskolci műszaki egyetemről, illetve a kecskeméti automatizálási főiskoláról, mint kész szakember, a vállalati ösztöndíj segítségével. A nagyobb tudásnak nemcsak a vállalat, de az egyén is hasznát látja. KOVÁCS IMRE Vásárhely jelesei KISLEXIKON Vad János Molnár: Hódmezővásárhelyen született, 1902. október 16-án Az elemi iskola elvégzése után a vásárhelyi Tóth-malomba szerződött 4 évre inasnak. A szakmunkásvizsga letétele után a Bauer-malomba került mint molnársegéd, s ott dolgozott 1935 tavaszáig. Már inaskorában megismerkedett a munkásmozgalommal. 1917- ben tagja lett az ifjúkommunisták vásárhelyi csoportjának, és a Tanácsköztársaság idején az ifjúmunkás szövetség városi titkáraként működött. 1922-ben lépett be a Szociáldemokrata Pártba, ahol huzamosabb ideig a végrehajtó bizottságnak is tagja volt. Harcos kiállásáért többször szembekerült Horthy rendőrségével. 1935-ben az állami és társadalmi rend erőszakos felforgatására való szervezkedésért több hónapos börtönre ítélték, s a szegedi Csillag börtönbe zárták. Onnan kiszabadulva folytatta párt- és munkásmozgalmi tevékenységét, bár igen nehéz körülmények között, mert állandó rendőri felügyelet alá helyezték. Mint kommunistát, a korábbi munkahelyére, a malomba sem vették vissza. Alkalmilag helyezkedett el egy-két nyáron például a makói és mindszenti malom kisegítő molnára volt, s kivette a részét az „ínségmunkából” is. 1940-ben mint megbízhatatlant, behívták munkaszolgálatra, s amikor visszatért, újból kiszolgáltatottan élt családjával együtt, kitéve az üldöztetésnek s a kenyértelenségnek. Hódmezővásárhely felszabadulásának napjától elsők között vett részt a város politikai és gazdasági életének megindításában. 1944 októberében több kommunista társával létrehozta a Magyar Kommunista Párt városi szervezetét. Tagja volt a Debrecenben, 1944-ben megalakult ideiglenes nemzetgyűlésnek, s 1945-ben Csanád és Csongrád megye földosztó kormánybiztosaként is működött. A felszabadulás utáni években mint a vásárhelyi rendőrkapitányság vezetője, eredményesen dolgozott a város közbiztonságáért. 1946 őszén a Földművelésügyi Minisztérium Zala megyébe küldte a földművesszövetkezetek szervezésére. 1948 májusában viszszakerült Csongrád megyébe. A szegedi földművesszövetkezet ügyvezetője, majd 1952-ben a terményforgalmi vállalat csongrádi telepvezetője, 1954-ben a csongrádi járásban, 1955 decemberétől 1956 októberéig pedig a vásárhelyi városi tanács földrendezője. A nagy szellemi erőfeszítést kívánó államigazgatási és politikai munka megviselte a szívét Ennek következménye, hogy 1956 december végén szívinfarktust kapott, kórházba került, s 1957 májusában nyugdíjba kényszerült. Az 1956-os ellenforradalom után részt vett az MSZMP városi újjászervezésében, s egy ideig párttitkárként dolgozott. Hosszú időn át a megyei és városi pártbizottság tagjaként tevékenykedett a pártépítő munkában, majd a megyei pártbizottság fegyelmi bizottságának tagjaként működött. Részt vett a képviselő- és tanácstagi választások munkájában is. Volt tanácstag, és huzamosabb ideig a VII. kerületi népfrontbizottság titkára. Pártunk és kormányunk számos magas kitüntetéssel is elismerte érdemeit. Többek között megkapta a Szocialista Hazáért Érdemrendet, a Tanácsköztársaságért Emlékérmet, a Szocialista Munkáért Érdemrendet és háromszor a Munka Érdemrend arany fokozatát Élete harcban telt el, tántoríthatatlan elvhűséggel küzdött a szocializmus építéséért, a dolgozók jobb életéért 1972. december 8-án bekövetkezett haláláig. K. L Tápkockagyártás Naponta hét-nyolcezer tápkockát gyártanak le ezzel a HÓDGÉP készítette masinával a vásárhelyi Marx Termelőszövetkezet üvegházaiban. A tápkockákba paprika palánták kerülnek. Felvételünkön Balázs János, Geicze István és Katona Lajos dolgozik az ügyesen megszerkesztett géppel. (Fotó: Zelman Ferenc.) CSÜTÖRTÖK, WTL DECEMBER 1. a gazdasági vezetők politikai feleltssége IDÉZZÜK: „Egyes állami, gazdasági vezetők lebecsülik a politikai munka fontosságát, a helyi pártszervezetek szerepét”. A Központi Bizottság X. kongresszusi beszámolójában hangzottak el ezek a szavak. Nem kiemelten, aláhúzottan, csupán megjegyzésként, a gazdasági reformmal kapcsolatban. Akiket érint, talán fel sem figyeltek rá, észre sem vették. Ezért is érdemes rájuk viszszatérni és egy kicsit kibontani, kielemezni a tartalmukat. Az állami, gazdasági vezetők önállósága az utóbbi időben jelentősen növekedett. Ezzel együtt azonban egyes vezetőkön úrrá lett valamiféle egyoldalú, mindentől független gazdasági szemlélet, és ahogy népiesen mondják: „elfelejtik, hol lakik az isten”. Elfelejtik, hogy a párt állította őket arra a posztra, amelyen dolgoznak, és a párt előtt nemcsak a hivatal, az üzem vagy gazdaság irányításáért felelősek, hanem azért a politikai munkáért is, amely az irányításuk alatt működő intézménynél folyik. Ezt a felelősségüket a Központi Bizottság november 14—15-i határozata is megerősítette. PÁRTUNK szervezeti szabályzata „párttörvényben” rögzíti, hogy minden kommunista felelős a saját munkaterületén a párt politikájának maradéktalan végrehajtásáért. A vezető beosztású emberek felelőssége a beosztásukkal együtt nő, fokozódik. Ez alól nem kivételek a párton kívüli vezetők sem. ők is a párt és a munkásosztály megbízásából kerültek vezető funkcióba. És aki elfogadja a párt megbízását, annak a felelősséget is vállalnia kell a munkásosztály politikájának végrehajtásáért A konkrét megbízatást természetesen mindenkinek konkrét személyek adják. A kinevezést, a megbízólevelet a felettes szerv, vagy a „főnök” nyújtja át. Lehet, hogy ez némelyeket megtéveszt. Talán azt hiszik, nem tartoznak senki másnak felelősséggel, csak a „főnöknek”. Úgy gondolják, ha jól látják el hivatali, gazdasági feladatukat, ha teljesítik a tervet amit a „felsőbbség” előírt vagy jóváhagyott, akkor minden rendben van, eleget tettek a kötelességüknek. Elfelejtik, hogy a „főnököt” sem a szentlélek, hanem a » PÁRT ÉLET « TAPASZTALATAI párt, a munkásosztály állította oda, ahol van, és ő is felelős a párt előtt a politikai munkáért. Elfelejtik, hogy a hatalom nálunk a munkásosztály, a dolgozó tömegek kezében van, akik a vezetőikben csak addig bíznak, amíg helyesen képviselik a munkásosztály politikáját. Ezért a vezető — legyen az bármilyen poszton, állami, gazdasági, vagy politikai beosztásban — sohasem feledkezhet meg politikai felelősségéről. TÉVEDÉS ne essék, a politikai munkát nem azért kérjük számon az állami, gazdasági vezetőktől, hogy ezzel több gondot rakjunk a nyakukba, hanem azért, mert a jó politikai munka elengedhetetlen előfeltétele a jó hivatali, vállalati életnek és a tartós gazdasági eredményeknek. Ahol az igazgató, a szövetkezeti elnök vagy a hivatalvezető szorosan együttműködik a pártszervezettel, ott könnyebben tudják leküzdeni a nehézségeket. Ahol a kommunisták támogatják a vezetőt a tervek végrehajtásában, ott a pártszervezet segítségével mozgósítani lehet az egész kollektívát. Ahol viszont a vezető lebecsüli a politikai munkát, nem igényli a pártszervezet támogatását, nem igyekszik a kommunisták segítségével meggyőzni, mozgósítani a dolgozókat, ott a legjobb tervek, legszebb elképzelések is csak határozatok maradnak, és elvesznek a papírhalmazban. Éppen ezért az az állami, gazdasági vezető cselekszik helyesen, aki nem fölösleges rossznak, nem nyűgnek, tehernek tartja a politikai munkát, hanem érti annak lényegét, jelentőségét, és ezért vállalja az első számú propagandista, az első számú agitátor szerepét. Miért az első számúét? Azért, mert mindenki tudja, hogy nálunk — különösen a kis kollektívákban — sok múlik az első embereken. Ha az igazgató, a műhelyfőnök, a brigádvezető érzi a politikai felelősséget, igyekszik nevelni, tanítani beosztottait, megbeszéli velük a feladatokat és meggyőzi őket azok helyességéről, akkor támogatják, segítik elképzeléseit, jobb lesz az emberek hangulata, jobb kedvvel végzik a munkát és nagyobbak lesznek az eredmények. EZZEL SZEMBEN az az állami, vagy gazdasági vezető, aki csak elvileg ismeri el a politika fontosságát, a gyakorlatban nem vállalja a politikai munkás szerepét, bármilyen jó szakember legyen, előbb-utóbb kudarcot fog vallani. Utasítgatással, parancsolgatással csak kényszeríteni lehet az embereket Akik pedig kényszerből dolgoznak, azokból hiányzik a lelkesedés, a felelősség. Enélkül viszont nincs jó munka! A lelkesedés és a felelősségérzet kulcsa pedig a politikai meggyőzésben, az emberekkel való törődésben, munkájuk rendszeres értékelésében rejlik. Ezt nem teszi feleslegessé az anyagi ösztönzés sem, sőt, még a szakmai tekintély és a felettes szervek kitüntető elismerése sem. AZ A GAZDASÁGI VEZETŐ, aki vállalja a politikai munkát, aki vállalja a propagandista és az agitátor szerepét, nem áldozatot vállal, hanem saját munkáját könnyíti meg, s kötelességét teljesíti. A párt bízta meg, a pártnak tartozik felelősséggel, és csak a párttal együtt, a pártszervezet segítségével, támogatásával végezheti eredményesen a munkáját. B. SZABÓ SÁNDOR | :‘ ... !} Mesterségek, hobbik, emberek Verseskötetek közön Bánok Béla elektrotechnikusnak a költészet, a vers a hobbija. Kis szobáját szinte körülölelik az állványok, roskadásig verseskötetekkel. — Betegen és reménytelenül feküdtem a kórházban, 1962 telén, amikor véletlenül a kezembe került Tóth Árpád kötete — kezdi „vallomását" szenvedélyéről. — Egy szürke könyv volt. Beleolvasgattam. Különösebben nem kötötte le a figyelmemet. De a vasárnapi látogatáskor a szomszéd ágyhoz egy fiatalember jött, aki csak ennyit szólt, oda hozzám, mikor meglátta a könyvet: „Olvassa el a Palócéban című verset!" Alig találtam meg, mert addig nem sokat lapozgattam könyvekben. Mikor végre megtaláltam, sokszor elolvastam, s másnap már tudtam kívülről is. De igazán még nem éreztem meg minden rejtett szépségét, titkát. Csak érzelmileg kerített fogságába, viszont indítékot, azt adott. Szakadt, borító nélküli Petőfi-kötet volt az induló készletem. Először Arany János balladáit vettem meg, majd Adyt, még aznap délután, de idegességemben és örömömben csak a második kötetet hoztam el. — Elég lassan szaporodott a könyvtáram, mert egyéb kiadványokra is pazaroltam a pénzemet. Néhány képzőművészeti albumot is vettem, meg sport témájú könyveket, de egy árleszállítás alkalmával az Európai gyermekdalokat is leblokkoltattam! Végül beláttam, ez , így nem lesz jó. Csak a verseket hagytam meg, a többit eladtam az antikváriumoknak. Azóta csak verseket veszek! Persze ez nem azt jelenti, hogy mást nem olvasok, de prózát vagy drámát keveset. — Amit nem lehet a boltban meakarmni, azt hol próbálja napelni? — Először Budapesten próbálkozok mindig, de ha ott sem sikerül a boltokban vagy antikváriumokban, akkor a barátok segítségét kérem, esetleg hirdetéseket adok fel. — Régebbi könyveket te gyűjt? — Nagyon ritkán foglalkozok régi verseskötetekkel, de ha nagyon megszeretek „valakit", akkor megmozgatok minden lehetőséget. Egyszer, a két napja kapott orkánkabátomat adtam cserébe egy eredeti Ady-kötetért, a Vér és Aranyért; persze a pénzen felül... Az utolsó polc alján, végig lemezek helyezkednek el, úgy beosztva, mint a könyvek. Sok kislemez és kevesebb nagyméretű. Ascher Oszkár (1897 —1965) lemezét, s a versek címeit szemelgetem: kevés Arany Jánosnak (Petőfi Sándor), Medvetánc (József Attila), Európa (Kosztolányi Dezső), Dal (Szép Ernő), és Havas emlék (Illyés Gyula). — Mindig van kedves versem, versszakom vagy csak egy sorom, amit úgy érzem, ma, most, ez a legnagyobb ... Mostanában például nagyon sokat forgatom Áprily Lajos válogatott verseit. Abban az őszi rigóbal az egyik legszebb vers, de abból is az utolsó nyolc sor. Nem is téved: halkan szól, [mintha félne, köd ül a hangok túlfinom [során, mintha hunyt szemmel, [álmában zenélne, egy álom-őszben, [álom-fuvolán. A hangja nem fog már [mámorral kitelni, nagy líra nincs. S mégis, így [volna jó: amíg a hófelhő jön, énekelni, mint az a révült, holdkóros igó. FENYVESI F. LAJOS -s