Csongrád Megyei Hírlap, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-08 / 159. szám

Méltóságot az öregségnek Sokan úgy vélhetik, fu­rán hangzik az az óhaj, hogy nagyobb méltóságot adjunk az öregségnek. Any­­nyit talán soha nem foglal­koztak az idős emberekkel, mint az utóbbi esztendők­ben. Számtalan kedvezményt kapnak a bevásárlóhelye­ken, az üdülőkben, a közle­kedésben, most pedig be­vezették a 70 éven felüliek számára a helyi járatú au­tóbuszok, villamosok, tro­lik díjtalan igénybevételét. Rohamosan fejlődik a házi szo­ciális gondozás, valamint a napközis ellátás tartalmi színvonala. Miért van még­is, hogy sok öreg úgy érzi, magára hagyottan él? Beszélgettem a minap Bodrogi Jánosnéval, a házi szociálisgondozó-szolgálat egyik vásárhelyi vezetőjé­vel. — A mi tevékenysé­günk — mondotta — négy fő feladatból áll: a fizikai, az egészségügyi, a pszichi­kai ellátásból és az idős emberek foglalkoztatásából. A két utóbbi az, amin ja­vítani kell. Sajnos, nincs elég időnk arra, hogy hu­zamosabb időre leüljünk ve­lük beszélgetni. Pedig na­gyon hiányolják. Másrészt kívánatos lenne, hogy az eddiginél szélesebb körű le­gyen az idős emberek fog­lalkoztatása. Ezen keresztül érezhetnék, hogy rájuk is szüksége van a társadalom­nak. Az öregek lelki gondozása és a fizikai, szellemi fog­lalkoztatása koránt sincs jól megoldva. Véleményem sze­rint már a nyugdíjba vonu­lás utáni napoktól érzi az ember, hogy nem kezelik egyenlő társként. Az elv­társ, kortárs, vagy kollega megszólítás bácsivá silányul. Iszonyúan kellemetlen hall­gatni (mármint az érintet­teknek), amikor egy-egy idős emberrel elkezdik a leeresz­kedő gügyögést, akihez már csak a magyar nóta, a „csi­­ri­csáré” operett, s az archí­vumokból előkapart ósdi­sá­gok illenek. Néha jók az ilyen ritkaságok is, de ko­rántsem csak ez az öregek szellemi tápláléka, igénye. Sajnos, sokszor még a rá­dió és a tv is beleesik a lekezelés fentebb említett­ hibájába. A foglalkoztatásnak, a szellemi gondozásnak több­féle formája lehetne, ami nem kíván feltétlenül vál­lalati, üzemi igénybevételt. A helyi, körzeti párt- és tö­megszervezeteknek, nép­frontbizottságoknak Sok olyan helyisége van, amit jobban ki lehetne használni az idős emberek klubéleté­nek a fellendítésére. Ott szí­nes választékú sajtótermé­keket, sakk, dominó és egyéb szórakoztatóeszközö­ket tartanának, baráti ta­lálkozókat rendeznének. Pél­dául összejöhetnének a tár­sadalom egy-egy rétegéből: idős műszakiak, vasmunká­sok, az építőipar volt dol­gozói stb. Részükre filmet vetítenének,­­az érdeklődési körüknek megfelelő előadót kapnának. Kilátogatna hoz­zájuk egy-egy tanácsi vagy tömegszervezeti vezető, aki­vel kötetlenül beszélgetné­nek, véleményt cserélnének. Az öregek részére fenntar­tott klubhelyiségek minden­nap nyitva tartanának, aho­vá bármikor betérhetnének egy kis tereferére. Felfrissít­hetnék azt a régen szokás­ban volt gyakorlatot, hogy úttörők jártak az öregekhez. Újságokból ismertették a na­pi híreket, vagy az irodal­mi lapokban megjelent no­vellákat olvasták fel. Ma alig van ehhez hasonló pat­­ronálás. Az egyik, korombeli nyug­díjas megjegyezte: Sokat be­szélnek rólunk, de annál ke­vesebbet velünk. Az évente tartott nyugdíjas-találkozók, bármilyen kedvesek, meg­hatóan ünnepélyesek, nem pótolják a többi 364 nap unalmát. (K. I.) KEDD, 1986 JÚLIUS 8 A vásárhelyi művészek kiállításáról Nagyobb teljességben évenként csak egyszer — az őszi tárlaton — láthatók Vá­sárhely festői és iparművé­szei. Jó ötletnek bizonyult (a látogatottságból és a bejegy­zésekből ítélve), hogy a nyári — idegenforgalmi — hónapokban az ide látoga­tók megismerkedhetnek a gazdag vásárhelyi képzőmű­vészettel, és nem utolsósor­ban a város művészetpártoló közönsége is friss élményt, új benyomásokat szerezhet. És az utóbbit örömmel írom le, mert az előző kiállí­tással szemben, a­­mostani erősebb, gazdagabb, színe­sebb, néhány művész — itt mindenki önmagát zsűrizte le — remek sorozattal ruk­kolt elő; mivel a műveket legtöbbször egymás mellé tette a gondos, szeretetteljes rendezői kéz (Hegedűsné Dékány Magdolna munkája), a képek kiegészítik, fölerősí­­tik egymást! Nem „jegyzett” vállalkozás a Medgyessy-teremben lát­ható kiállítás, mégis el­mondhatjuk, magán viseli a vásárhelyi képző- és ipar­művészet legjellemzőbb je­gyeit: az idősebb és a fia­talabb alkotók fő ereje szü­lőföldünk szűkebb világával való mindennapos kapcsolat­ban van, az „együttlélegzés­­ben"­ átélt problémákat fo­galmaznak meg. Fontosak ezek a problé­mák? És mennyire? Nehéz -e volna megjósolni. Találóan írta erről egy majdnem 20 évvel ezelőtti cikkében is­mert kritikusunk. ..Nem lehet előre megmondani, mi lesz maradandóbb: amit egy New York-i felhőkarcolóban alkot valaki, vagy amit egy másik Afrikában, vagy egy japáni szigeten a harmadik.” Albert Ildikó bronzérmes a sárkányröptetés pillanatait örökíti meg. Csikós András három kisméretű olajjal sze­repel, kettő belőle miniatűr remeklés! Abból az O-'vit- a Sivatag, fontos állomás fes­tészete fejlődésében, a má­sik, a Deres táj, lehelet­könnyű megfogalmazás szinte félve nézzük, nehogy ebben a forró nyárban hirte­len párává omoljon. Csikós Miklós festményein boldo­gan tobzódnak a friss, tiszta színek, illatoznak a pompás virágok (Műteremsarok) hamvadó alkony­fények vil­­lódznak a folyóparton (Ló­fürdetés). Aki figyelemmel kísér Erdős Pétert, láthatja az utóbbi évek egyenletes, jó színvonalát, és apró halváni jeleket festészete megújulá­sára, mindenekelőtt a Tisza naplemente oldottabb elő- Újra együtt t­ anasmódjára gondolok, a biztos, határozott ecsetkeze­lésre. Fejér Csaba egyetlen kis pasztellcsendélettel jelentke­zett. Fekete János fafaragá­sai közül a Húsvétot érez­tem a legerősebbnek. Fodor József a tőle megszokott „komolysággal” mutatkozik be most is, több évszakot is érint kitűnő képein; úgy látszik, a tél megfestésében továbbra is verhetetlen. Fü­­löp Erzsébet Helyzetképének összetettsége meglepő. Hézső Ferenc reggeli fényektől ki­­gyúlt kökénybokra és ba­­­rackfája verseket juttat eszembe. Holler László olaj­képein a tavasz pompázik; vízparton férfi mereng a ko­ra esti sűrű csöndességben. Az Aranyborjú régi és oly sokszor feldolgozott motí­vumát láthatjuk Kéri László kompozícióján. Több munkát is szívesen láttunk volna római arany­érmeseinktől. Lantos Györ­gyi táncolókat ábrázoló bronza és Máté István Jézus születése című domborítása így is fölvillantja modern, lényeglátó stílusukat, finom líraiságukat. Návai Sándor az évforduló kapcsán (Dantén kívül) ze­­­­neóriásunkra, Liszt Ferencre­­ emlékezik. Az egész Tornyai múzeum Németh József-ké­­­­pekkel van tele, gyűjtemé­­­­nyes kiállításán, itteni olaj­­­­temperája a vidáman kerep­­­­lő busókat idézi. Végre any­­­nyi év után újra láthatjuk­­ Samu Katalin vidáman ját­­­­szadozó mackóit. Szalay­­ Ferenc gondolkodószékes­­ szobabelsője, 35X40-es méret­­­te ellenére is telitalálat. Tu­­­­za László keramikusunk elé­­­­gedett lehet: egyetlen műve,­­ a Morbid körte, máris kötet­­­­nyi hasonlattal szolgált — idézni nem lehet. Zayzon­­ Ágnes furulyázója bájosan,­­ egyszerűen van megfogal­­­mazva, Festőnő című műve , nagyszerű festői különvéle­mény.­­ Végül is örömmel nyug­d­atázhatjuk, újra együtt van­­­­nak a vásárhelyi festők és iparművészek, figyelemre , méltó anyaggal — mindenki­­ szíves figyelmébe ajánljuk a­­ kiállítást.­­ PENVVRXI Pfl IY I A Inc Az már nem sokkal sötétedés után ** kiderült, hogy az én, szúnyog­mentesnek hitt túrasátram mégsem teljesen véd éjszakai látogatóimtól. A hajnalig tartó szélmalomharc csak pirkadatkor ért véget — no nem az invázió lanyhulása miatt! Az epeked­ve várt derengésben ugyanis végre otthagyhattam ezt a poklot, amit eled­dig sátornak mertem nevezni. No persze, Mártélyon közvetlenül a víz mentén tábort verni ilyenkor őrült­ség, pláne, ha az ember a szúnyog­­riasztót otthon felejti. Végre kivetem magam a szűknek bizonyult kalitkából, le, egyenesen a vízpartra. A szúnyoghad, persze, oda is követ, és hiába tizedelem meg se­regüket. Ám a néhány tempónyi friss víz lehűti egy adta sebtől viszkető testem. Úszás után jólesik a szussza­­nás egy, a félig parton levő csónak­ban. Az elmélkedésre, mélázásra amúgy is ez a legjobb idő. Az éjszaka csöndjét messze űző csobbanások egyre halkabbak. Még félig sötét van, rajtam kiind mind­össze néhány megszállott (?) pecás keresi Fortuna kegyeit. De lám csak, van köztük egy, akinek e foglalatos,­­ság nem úri passzió. Egy gólya eresz­kedik puha surrogással közelembe a partra, s kellő komolysággal kezd a számára létkérdést jelentő foglalatos­sághoz. A madár nem fél tőlem, ta­lán ha tíz méterre foglal el megfi­gyelőpontot. Méltóságteljesen várako­zik, félig vízben állva, de tíz perc szobrozás után alkalmatlannak talál­ja a helyet, és tovalépked. S ahogy kikerül látókörömből, fölállok, s ma­gam is sétálni indulnék. De mozdula­tom félbemarad. Most veszem csak észre, hogy egy vadkacsaóvoda tart egyenesen felém. Elöl az egyszínű, barna mama, mögötte hirtelenjében összeszámolva vagy kilenc apró gom­bóc húzza a csíkot. Az alig 7-8 mé­terre levő csónak mellett kötnek ki. Oly gyönyörűek, hogy ámulatomban még a szúnyoghajtásról is elfeledke­zem. A mama szemmel tart, míg a kis csapat hancúrozik a parton, ezért kénytelen vagyok e siserehad fájdal­masan eredményes támadásait eltűr­ni. De kibírom, hisz ilyen közelről hasonló látványt ritkán élvezhet még a magamfajta természetjáró ember sem. Amikor az etetésre kerül a sor, fi­gyelme pillanatnyi lankadását, s a köztünk levő csónak takarását ki­használva, saját megfigyelőállásom­ból a partra kúszok. Majd ott, a parti bokrok között, még közelebbről fo­gom megcsodálni őket! Ám amikor a remélt közelbe érve, kikandikálok az ágak közül, pont a mama engem fi­gyelő szemeivel találom szemközt magam, ő csak néz a szemrehányás a tekintetében. Visszahúzódom, s egy jókora kerülő után másik irányból próbálom becserkészni őket. Hát nem észrevesz erről is! Föladom. Látszik, hogy nem lehet titkom előtte. Belém lát. Valószínűleg azt is tudja, hogy csak nézni, és nem bántani szeret­ném őket, ezért nem riad meg.­­ Bizalma megrendít. Kiegyenesedek, és visszatérek eredeti helyemre. Ő még néz egy darabig, majd csimutáit otthagyva, lassan csónakom felé úszik. A szúnyogokat már észre sem veszem, csak mi ketten vagyunk a világon. Majd átível egy vízben úszó fatörzsre, újólag szemügyre vesz. A távolság nincs több négy méternél. Néz. Érzem, hogy bízik bennem. Pe­dig nem sokkal mögötte, a mit sem sejtő, kis csapat, óvatosságra kellene intse őt. És én ébren álmodom. Vad­kacsa ilyen közel, ráadásul családos­tul? Talán ha egy percig szemléljük egymást, s én már a folytatásról áb­rándozom. Hiába. A zümmögő kórus mellett más zajok kelnek a vízpar­ton. A most érkező horgászok egyre közeledő beszéde semmivé teszi jól indult ismeretségünket. Mire vízbe veti magát, már odaért az alig ma­réknyi rucahad. Gyorsan tapossák a vizet a túlpart felé. Most látom csak, tizenegyen vannak. A varázsnak vé­ge. Egészen világos van már, a hajnal vándorai eltűnnek. Az én kacsám is — pereputtyástul. De holnap hajnal­ban ismét kiülök... VASS ISTVÁN Magyar egyetemi hallgatók külföldön Háromnapos előkészítő tanfolyam kezdődött hétfőn az ELTE Budaörsi úti kollé­giumában 240 magyar egye­temi hallgató részvételével: a diákok az 1936—87-es tan­évben kezdik meg tanulmá­nyaikat szocialista országok felsőoktatási intézményeiben. A három nap alatt a hallga­tók szakemberekkel, külföl­dön tanuló diáktársaikkal találkozhatnak és ismerked­hetnek a rájuk váró felada­tokkal. A következő tanévben , a Szovjetunióba és az NDK-ba megy a legtöbb magyar diák. A Szovjetunióba 140-en, az NDK-ba pedig 50-en, első­sorban műszaki, közgazda­­sági és agráregyetemekre. Műszaki egyetemisták, böl­csészhallgatók mennek Cseh­szlovákiába, agrárszakem­bereket képeznek Bulgária egyetemein, s hatan bölcsész karon, illetve műszaki egye­temen tanulnak majd Kíná­ban. A Szovjetunióba és az NDK-ba induló hallgatók ebben az évben már szak­mai tanulmányaikat kezdik­­ meg. ITT A NYÁR, a pihenés ideje. A hosszú nappalos „megnyújtják” a szabadidőt Megnő a szórakozás, a ki­kapcsolódás utáni igény l lássuk, milyen kulturális programokat, kínálnak Vá­sárhely közművelődési in­tézményei. Körkérdésünkre a következő csábító ajánla­tokat kaptuk: A Radnóti Miklós Úttörő­­ház a napközis táboron és a mártélyi cseretáboron kívül külön programot nerv szervez. Az ifjúsági ház kí­nálata: július 7-én Halál, Jutka és a Bojtorján együt­tes vendégszerepei délelőt 10.30-kor és délután 3 és fél 6-kor. Este 8 órától­­ nagyteremben a KFT ad koncertet. Július 23-án a mártélyi művelődési házban Donizetti Tanító a pácbar című művét adják elő. Eze­ken kívül diszkók, videojá­tékok köthetik le az erre vágyó fiatalok energiáját. Az üzemi klubok program­­jai: Nyári programok A Metripond-Vasas Műve­lődési Ház komolyabb kul­turális programot nem szer­vez. A Hadiköz üzemi klub­ban július 4-én fejeződött be a szabadidős tábor. Utána itt sem lesz kulturális prog­ram. Annál több ajánlattal csa­logatja a közönséget „hiva­talból” a Petőfi Sándor Mű­velődési Központ: augusztus 3-ig tekinthető meg a Med­gyessy-teremben a vásárhe­lyi képző- és iparművészek kiállítása, és augusztus 25- én itt nyílik a PMK és a Hadiköz fotószakkörének be­mutatója. Lesz térzene a ta­nácsháza erkélyéről, vízi ze­ne Mártélyon. Az Éva utcai pártházban a Pinokkió la­kótelepi játszóház foglalko­zásait Gyulafalviné Koncz Márta vezeti. Vendégszere­pel a Csili Csali bábegyüt­tes a MÁV Művelődési Ház­ban, a strandon -és s­árté­­lyon. Folytatódik a­ ttt egy sikerű, nyári hangversenysorozat a Liszt Ferenc Ének-Zenei Ál­talános Iskolában. Július 22- én francia vendégkórus és a városi vegyes kar hangver­senyével indul. 25-én a sze­gedi kisopera vendégszere­pel Donizetti Tanító a pác­ban című vígoperájával. A sorozat augusztus 24-én zá­rul dixieland- és ragtime­­esttel.­­o. A pantomimkedvelők augusztus 14-én a­­ strandon a Pingvin Pantomim Együt­tes Etűd című műsorát te­­­kinthetik meg. A PMNK-ban július 28-án láthatjuk a Radnóti Szín­pad zenés kabaréját, augusz­tus 22-én a franciaországi Provance megyei néptánc- és népzenei együttes ad mű­sort. K. A. Megkérdeztük­­„ Miért nem lehet előfizetéses ebédjegyet váltani a Sport étteremben Marosi Zoltánná, az üzletvezető, azt a felvilágo­sítást adta, hogy mivel a magánházban működő étte­rem perrel elvesztette területe egy részét, ezért a ki­eső bevétel ellensúlyozására a „Sport” fő profiljává az italforgalmat teszi. Ezt megtudva, a Csongrád Megyei Vendéglátó Vállalat kereskedelmi osztályánál is érdeklődtünk: ott elmondták, hogy a szerződéses üzletvezetőnek jogában áll eldönteni azt, hogy milyen jelleggel működteti ét­termét. Egyedül tőle függ, hogy van-e előfizetéses ebéd vagy nincs. (K. A.) Hogyan lehet kora reggel bejutni a strandra Dabis Mihály, a strandfürdő vezetője válaszul el­mondta, hogy mivel reggel nyolc órakor nyitnak, ezért ennél korábban nincs se pénztár, se öltöző. Aki mégis úszni akar, annak azért nem kell lemondania a test­edzés eme lehetőségéről.­­ Az éves fürdőbérlettel rendelkezők természe­tesen reggel 6 és 8 között is bármikor jöhetnek, m­ert nincs szükségük a közös öltözőre. Másokat arra ké­rünk, hogy váltsanak egy harminc belépésre jogosító bérletet, melynek ára 120 forint, és ha vállalják. Hogy a szabadban öltöznek, és kint is hagyják ruhájukat, akkor őket is szívesen látjuk. Mindkét megoldás ese­tében először úszómester előtt kell bizonyítaniuk víz­biztosságukat! — válaszolta az illetékes. (M. A.) Fagylaltdélután A Vöröskereszt V. kerü­leti alapszervezete 1986. jú­lius 9-én (szerdán) 16 óra­kor a vásárhelyi I V. kerületi — Jókai utcai pártházban — „citeramuzsikás fagylalt­délutánt” szervez. A déd­nagymamáktól az unokákig mindenkit szeretettel várnak a szervezők. Mezítláb A nyári nap tűző melegé­től forró­­ aszfalton csattog­tak az apró lábak. Mikor először láttam, hihetetlennek tűnt. A kilencéves forma fiúcska mezítláb szaladt le a „negyedikről”, s barátai­val szinte egész délután rúgta a labdát. Gondolataim visszakalan­doztak a múltba. Gyermek­korunkban mi is mezítláb csatangoltunk a füves té­ren, kergettük a lepkéket az árokoldalban. Akkoriban a cipőt, vagy szandált kí­mélni kellett, hogy minél tovább tartson, mert újra nemigen tellett. Hányszor kaptuk fel lábunkat sziszeg­ve, mert megszúrta egy-egy száradó kóró torzsája, az öcsémnek pedig szinte nap mint nap vérzett a nagy­­ujja, mert vagy kőbe rúgott vagy fára mászás közben kikezdte a fa kemény kérge. Emlékszem a fa selymes si­­mogatására, a forró homok ölelő melegére is. S míg így gondolatban távol járok, meglátom Zsol­tit is, Józsikát is — mezít­láb. Milyen ügyesen kapasz­kodnak ujjai a mászóka rúd­­jain, egyensúlyoz a járda­szélén. Bárcsak minél több gyerek érezhetné, milyen jó kibújni a „gyermekcipő­ből”! Tudom, vannak veszélyek is. Üvegcserepek, kődarabok, Vaiegymás ..., de «egész­ségért, a gyermekkor maj­dani emlékeiért még koc­káztatni is érdemes! GYULAFALVINÉ KONCZ MÁRTA -----------------------------5

Next