Csongrád Megyei Hírlap, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-02 / 283. szám

O HÓDGÉP-NÉVADÓ. A vásárhelyi családi eseménye­ket szervező iroda és a Hódgép Vállalat Szakszervezeti Bi­zottsága az idén is megrendezte a már hagyományosnak számító névadó ünnepséget. A vállalat ebédlőjében ezúttal 9 apróságot — Mucsi Emese, Szokol Borbála, Szokol Zsó­fia, Asztalos Csaba, Zsoldos Kitti Barbara, Szűcs Sándor Károly, Leskai Tamás Attila, Tápai Dorina és Kajtár Diá­na — köszöntöttek. A vállalat ajándékát Orovecz József vszb-titkár nyújtotta át. Az ünnepséget, amely családias légkörben elfogyasztott ebéddel ért véget, a Zalka Máté Általános Iskola úttörői tették még szebbé, színesebbé mű­sorukkal. (Fotó: Farkas Dezsőné) Mi kell ahhoz, hogy az új géppel, s a hozzátartozó technológiával megkétsze­rezzük a termést? — tette fel a riporter a kérdést a mezőn álló és álmélkodó­­szakembereknek. — Való­ban, mi is kell még ehhez, hiszen a csodálatos gép már adva van, a technológia éppen most bizonyítja be, hogy megérte-e megvásárol­ni? De mintha mégsem bíz­nának egyértelműen a si­kerben. Míg végül valaki nem mondja ki, amit min­denki gondol: — Még az is kell hozzá, hogy ha elmegy ennek a csodálatos masi­nának meg a technológiának az amerikai szakértője, ak­kor a magyar szakemberek­nek is úgy szót fogadjanak az emberek, mint az öreg­úrnak. Az öregúrnak természete­sen könnyű dolga volt, mesz­­sziről, Amerikából jött em­ber, azért hívták ide, hogy a gyakorlatban is bemutat­hassa, mit tud a paradi­csomfelszedő kombájn, s az a technológia amelyik két­szeresére emeli a termést. Az öregúrnak elemi érdekei kívánják úgy, hogy minden rendjén legyen. Hiszen, ha nem képes bebizonyítani, hogy a vásárolni kívánt be­rendezés jobbat produkál, s tudja mindazt, amiért a sok dollárt kiadja ez a dollár­­szűkében levő ország, füst­be megy az üzlet, s úgy ki­rúgják az otthoni cégétől, ahogyan az számos irodal­mi alkotásban, például Az ügynök halálában is írva van. — Ezért nyilván a kör­mére nézett az embereknek, s azok sem trehánykodhat­­ták el a dolgukat. Igen ám, de az öregúr el­megy, mi meg itt maradunk. Mi­­ az ara ?­ y itt marad a nagy kérdő­jel is az emberekben. Csak­ugyan, miért nem hallga­tunk a jó hazai szakembe­rekre ugyanúgy, ahogyan az amerikaira? Végtére nálunk is vannak kiváló szakértők! Igaz, nemcsak a munka­helyünkön nem hallgatunk arra, aki okosabb nálunk. Nem hallgatunk arra, aki azt mondja: a mély vízbe bele is lehet fulladni, a gombától gombamérgezést lehet kapni, hogy az alkohol megmérgezi a szervezetet, hogy a túltáplálkozás veszé­lyesebb folyamatokat indít el, mint az éhezés, hogy csak azt lehet elosztani, amit megtermelünk, hogy az agresszivitás a közutakon életkockáztatás, hogy a do­hányzás növeli az infarktus­veszélyt, a rákképződés esé­lyét. És még mennyi igaz­ság van, aminek az emlege­­tőjét jobb esetben akadékos­ kódoknak, vagy oktalan gáncsoskodóknak tartjuk. A munkahelyeknél ma­radva: nemcsak a csoport­­vezetőre, művezetőre, s a mérnökre nem hallgatunk, hallgatnak az emberek, ha­nem a technológiára, a biz­tonsági, tűzvédelmi előírá­sokra, a műveleti utasítá­sokra, előírásokra. Statisztikát, forintban vagy másban kimutatható adatsort persze, nehéz ké­szíteni arról, hogy mibe ke­rül­ társadalmunk számára ez a terjedő szófogadatlan­­ság. De a maga élettapasz­talata mindenkit eligazíthat. Egyelőre nem csökken az üzemi balesetek száma, több időt töltünk táppénzen, mint korábban. Kisebb a termés, nagyobb az önköltség a kí­vánatosnál, megbukhat — sőt, nem egy helyen megbu­kik — a drága pénzen vá­sárolt technika. Emberek sokasága válik rokkanttá, vagy hal meg az országút­jainkon, különösen a nyári hétvégeken, mert valakik megsértik, felrúgják az ele­mi közlekedési szabályokat. A legkönnyebb akadé­­koskodónak nevezni, aki ész­szerűséget, rendet és fegyel­met követel meg a munka­helyen, és az élet más szín­terén. De aki ezt teszi — s netán a ..jópofáskodás’’ ál­arcába rejtőzve teszi ezt —, egyszer már eltöprenghetne azon: mi ennek az ára? GŐZ JÓZSEF V­­ásárhely és Algyő között a Tiszán évezredek óta volt átkelőhely. Mária Terézia császárnő aztán 1767-ben az uradalomnak vámszedési jogot adott itt. Komp közlekedett, amíg 1935-ben az 1902-ben átépí­tett vasúti hidat vegyes forgalmúvá nem alakították, amit 1944. október 8-án a német fasiszták felrobbantottak, de a magyar munkások négy hónap alatt, 1946. november 10- én, ismét átadtak a forgalomnak. Ennek éppen 40 esz­tendeje, Pető Sándor ott volt a roncsok kiemelésénél, de aztán is még sok dolga volt a hidakkal, amelyekbe — képletesen szólva — beleépítette egész életét. Az egyik riporter így sorolta fel a híres ács keze­­munkáit: „Épített teniszöltözőt, villát, hidat Pesten, igaz­ságügyi palotát Bécsben, klinikát, krematóriumot Debre­cenben, zsidótemplomot Kecskeméten, cipőgyárat Mart­fűn, gimnáziumot a jugoszláviai Mostarban, kokszolót Sztálinvárosban, víztornyot Vésztőn, kénsavgyárat Szolno­kon, csatornát, vízművet Szegeden .. .”­­— De dolgoztam szülővárosomban is, az első bérhá­zaknál, a mai Lumumba utcán, a Petőfi kultúrház építé­sénél, a mérleggyár nagycsarnoka alapozásánál, a város szennyvízfőcsatornája és a víztorony építésénél, hogy csak a nagyobbakat említsem — mondja a ma 79 éves ember, Botond utcai otthonában. — írtak rólam többször pesti újságban is, de dolgoztam is sokfelé, sokat, igen nehéz körülmények között. Évekig vállalva a hét végi hazajá­rást a gyárépítő, a mélyépítő és hídépítő vállalatok mun­kahelyeiről. — Szél nevű építésvezetőm kérlelt, ne menjek 60 éves koromban nyugdíjba. De én elhatároztam, ha elér­kezik az ideje — 1968. május elseje — nyugdíjas leszek. Két évig tettem-vettem idehaza. Egyszer megkerestek a Hídépítő Vállalattól, szükség lenne még rám. Feleségem válással fenyegetett, ha ismét munkát vállalok. De aztán a házasság is megmaradt, meg még négy híd építésében is részt vettem . .. — Nagy hídépítési program indult a megyében. Előbb a makói Maros-hídnál voltam művezető, cölöpökre húztuk Forgalmirend-változás Vásárhelyen a Kossuth té­ren a városi pártbizottság előtti, korábban a Zrínyi ut­ca felé egyirányú útszakasz szombattól kétirányúvá vált a jelzőtáblák cseréje után. Az útszakaszra továbbra is csak céllal lehet behajtani, az átmenőforgalom tiltott. A tanácsháza előtti utcából ér­kezők a Városház utcán köz­lekedőknek elsőbbséget köte­lesek adni. KEDD, 1986. DECEMBER 2. Télen a tavaszra Az Alföldi Porcelángyár, valamint a TIT városi szer­vezete rendezésében ma, kedden délután 2 órakor a gyár edénybemutató termé­ben Bálint György, az Ab­lak című műsor népszerű „Bálint gazdája” tart elő­adást, Még a télen készül­jön a tavaszra címmel. A rendezvényre minden érdek­lődőt várnak. Arany­lakodalom Molnár Gyula és Klaisz­­ner Jusztina 1936. november 25-én Vásárhely-Kutason kötött házasságot. Szorgal­mas munkával és hasznos társadalmi tevékenységgel gazdag életük nagy része Székkutason telt el, néhány éve jöttek Vásárhelyre, Új­városra. Nemrégiben a t­i­­sza étteremben köszöntötte őket arany lakodalmuk al­kalmából rokonaik, szomszé­daik, jó ismerőseiknek népes serege. Élete­­s munka volt A hídépítő át a hídtestet, aztán következett a makói közúti híd, ren­geteg gonddal. Ekkor már 67 éves voltam ... Mesélik, hogy az öreg, ha bosszankodott, földhöz vág­ta a kalapját. Ez olyan gyakran történt, hogy a kalap karimája teljesen tönkrement. Ezért, amikor a közúti hi­dat avatták, a makói tanácselnök a szalagvágó olló és díszpárna mellé egy új kalapot is hozott Pető Sándornak, meg a „Szebb Makóért” kitüntetést. Amikor 1974 végén a Hírlap „12 hónap — 12 pillanat” címmel képes oldalt közölt, decemberre a fotós, (Enyedi Zoltán) azt a képet vá­lasztotta, amikor az akkori közlekedési miniszter átvágja az új makói híd avatószalagját. A képen közvetlenül mel­lette Pető Sándor áll .. . — Közben az algyői új közúti híd építésénél a mű­vezető nyugdíjba ment, ide tették át. Három hónapig vi­tatkoztam egy üzemi baleset miatt aztán leváltott építés­­vezetővel a zsaluzás általam helyesnek vélt módjáról. Vé­gül a tudományos intézet véleménye az én elgondolásom támasztotta alá. Két oldalról haladt a híd építése, a kö­zéprészt be kellett állványozni, de ezt Koncz Lajos bri­gádja jól megoldotta. Május elsején kijött az igazgatóm: „Sanyi bácsi, mikorra lesz kész a híd?” „Ha mindent meg­kapok, augusztus 20-ra” — feleltem, s ekkor fel is avat­ták. Egy hónap szabadságot és „Kiváló Dolgozó” jelvényt kaptam. — Aztán áttettek az algyői vasúti híd átépítéséhez. Dolgozott itt egy vidéki cölöpverő brigád, de 10 hónap alatt csak 100 méter cölöpöt vertek le. Nem csoda, mert hétfőn a vasárnapi részegséget „kezelték”, pénteken pedig már a hazamenetelre ittak. Aztán a mi brigádunk — Pap­p Ferencék — vállalták, hogy 3 hónap alatt 200 mé­ter cölöpöt levernek. Jöhettek is a Ganz-MÁVAG híd­­szerelői. Most már Vásárhelynél két híd őrzi Pető Sándor keze­­nyomát. Illetve: a Népszabadságban megjelent egy riport „Petők hídja” címmel, mert amikor a vasúti hidat épí­tették, apja már ott dolgozott keszonmunkásként, a fia a helyreállításnál, majd mellé épített egy másik hidat is ... — Innen a Hídépítő Vállalat Újszegedre, az északi Ti­­sza-híd építéséhez vezényelt — folytatja az idős mester­ember. — Itt dolgoztam 1976—78 között, de mivel nem szerettem, ha valaki susmusol az anyagokkal — otthagy­tam. Ekkor 69 éves voltam. Igaz, 1979-ben meghívtak a híd felavatására ... Pető Sándor a város felszabadulásakor ott volt a Kokron-palotában, a kommunista párt megalakításánál, a vörös őrség megszervezésénél, mert 1944-től a párt tagja. Felesége — aki sokszor a vidéki munkahelyeken vele együtt dolgozott, mint az építők szakácsnője — viszont 1946 óta tagja a pártnak, s most is tevékenykedik, a III. körzetben. Az idős hídépítőt a nehéz évtizedek megviselték. Rá­adásul amikor az újszegedi hidat építették, a Tisza fene­kén a munkagödörben olyan súlyos hangkárosodást szen­vedett, amin már a klinikán is csak hallókészülékkel tud­tak segíteni. Ez persze érthetően idegesíti. De a napokban, amikor kalapja ismét a fülére csúszott, hogy a fülhallgató éktelen sípolásba kezdett, már nem vágta földhöz a ka­lapot, hanem fogta, és betüzelte. „Nem volt kár érte — mondja —, mert elég zsíros volt már...” Tizenhat éves korában már kezében volt a bádogos­segédlevél, azt hitte, ebben a szakmában marad élete vé­géig, de megbetegedése miatt az orvos azt mondta: egy napot se tovább a sósavgázban, ki a jó levegőre. Így ta­nulta ki az ácstudományt, amit országszerte sok létesít­mény őriz. Beleépítette hajdani fiatal energiáját, tempe­ramentumát, jó szervezőképességét és szaktudását a sok százat számláló munkatársi gárda alkotó tevékenységével együtt, akikkel csaknem fél évszázadon keresztül dolgo­zott a kitűnő vásárhelyi ács ... RÁC­Z LAJOS Kérdések az új oktatási törvényről Megfelelni a társadalmi valóságnak Miért volt szükség új ok­tatási törvényre? Hogyan történik a bevezetés? Adot­­tak-e hozzá a feltételek, ki­nek mi a feladata? Ilyen és hasonló, számos kérdés fog­lalkoztatta és foglalkoztatja a nevelő-oktató intézmé­nyekben dolgozó pedagógu­sokat a törvény megvalósí­tásának kapujában, átlépve a küszöböt. A kérdésekre részleteiben is válaszolni lehet és kell, de egyetlen gondolattal is kiemelhető a lényeg. Megfe­lelni a társadalmi valóság­nak, felzárkózni a követel­ményekhez. Az 1985 áprili­sában elfogadott I-es tör­vény, amely az oktatási rendszer korszerűsítését hi­vatott biztosítani, átfogóan elemzi a nevelés-oktatás te­rületén szükségképpen vár­ható és a megújulást, a kö­vetkezetes megvalósí­tással biztosító változásokat. Szel­lemében körvonalazódik az igény: a tegnap ismeretei­vel a mában felkészülni a jövő feladatainak megoldá­sára. Könnyen belátható a tény, hogy a felgyorsult tár­sadalmi-gazdasági fejlődés maga mögött hagyta azo­kat az alapokat, amelyek a továbblépés széles körű, mi­nőségi (szubjektív) feltételeit biztosítják. És itt a széles körűre és a minőségire tesz­­szük a hangsúlyt. Számos kérdés vár még megválaszolásra, ami segít­heti a folyamatot, de a meg­valósításnak elébe lehet és kell menni. Hogyan? Úgy, hogy megértjük é£ megértet­jük a törvény lényegét, a szükségesnek megfelelően alakítjuk, formáljuk a szem­léletet meghatározva azt is, hogy a megvalósításban ki és milyen poszton cselek­szik. Azért szükséges ez, mert a nevelő-oktató mun­kának igazodni kell a tár­sadalmi valósághoz, jelen­tősen csökkentve ezzel a le­hetőség és a tény között ma még meglevő feszültséget. A pedagógus pártbizottság azért tűzte napirendre a törvény pártszervezeti fel­adatainak megvitatását, hogy sajátos lehetőségeivel segít­se a bevezetést. Követelmény, hogy neve­lő-oktató intézményeink úgy tudnak igazodni a valóság­hoz, hogy tovább fokozzák a nyitottságot, hogy a társa­dalmi hatások elérjék, ala­kítsák. Másrészt az intéz­mények önállósodása a de­mokratizálódási folyamat to­vábbi szélesítését, megvaló­sítását igényli, amelynek el­engedhetetlen feltétele a munkamegosztás további ja­vítása, a testületek feladatra irányuló koncentráltabb cse­lekvése. Ebben a folyamatban szükséges tudni, hogy az intézmény mit vállal, és a vállalásból mit tud és ké­pes megoldani. Méghozzá úgy, hogy a törvény biztosí­totta keretjelleg az adott te­rület feladatainak megvaló­sítását segítse, formálja sa­játos arculatát. Ebben a ke­retben rejlik a továbbá nyi­tás lehetősége és az, hogy az intézményt körülvevő társadalom — a maga mód­ján — segítse a hatéko­nyabb, céltudatosabb­ neve­lő-oktató munkát. Az okta­tási törvény és annak vég­rehajtása nem lehet csak egy intézmény belügye, ezért a hozzáértés mértéké­ben, a társadalmi felelősség vállalásával lehet és­­kell se­gíteni a megújulást. Tudjuk, azt is, hogy nem könnyű a korábbi beidegződéseket fel­váltani, és azt is, hogy a je­lenlegi feltételek rendkívül differenciáltak. Ám a tör­vény helyes értelmezése, a meglevő és alakuló feltételek összehangolása, a társada­lom és az intézmények kö­zös, a jövő nemzedékéért érzett felelőssége minőségi előrelépést jelenthet. A törvény végrehajtásá­nak jelenlegi fázisában az a legfontosabb, hogy Vásár­hely állami, társadalmi szer­vezetei — de a lakosság is — tudomást szerezzenek a törvény lényegéről, hiszen az ezer szállal kötődő kapcsola­tok és a felnövekvő ifjúsá­gért érzett közös felelősség segítheti a nevelés-oktatás közös ügyét. Az a társadal­mi segítség, amely idáig is támogatta az intézményeket és sokat tett — amiért kü­lön köszönet illeti — a majdan megalakuló iskolata­nácsok közreműködésével to­vább fejlődhet. Azzal is, hogy értően közeledik egy­máshoz a feladat és a megoldás, nevelés-oktatásügy és a társadalmi igény. Az intézmények belső életét meghatározó működési sza­bályzatok biztosíthatják, hogy az adott intézmény a felada­tok megvalósulásával „ma­gasabb osztályba” léphet. A pedagógus pártszerveze­tek oly módon segíthetik a törvény megvalósítását, hogy — nem átvállalva az állami feladatokat, de együttmű­ködve — szerveznek, mozgó­sítanak és ellenőriznek, ér­vényesítik és segítik érvény­re juttatni a társadalmi és ifjúsági szervezetek jogosít­ványait, fejlesztik kapcsola­taikat. Pártszervezeteink je­les feladata, hogy tovább szélesítik a feltételek ala­kítását, a szemléletformá­lást, a törvény helyes ér­telmezését és tudatosítják a helyi feladatokat. Ehhez a — hisszük, hogy nagy fele­lősséget és megfontolást kí­vánó — munkához a társa­dalom értő és igenlő támo­gatását igényeljük azzal is, hogy ráirányítjuk a figyel­met a törvény indította, és a jövőben alakuló változá­sokra. BERE ISTVÁN, a pedagógus pártbizottság titkára Az Első Emelet­­ a földszintről Két nagy sikerű koncertet adott Vásárhelyen a Petőfi Mű­velődési Központ színpadán az Első Emelet együttes. A csupa fiatalokból álló­ zenekar most emelkedő csillaga jól mutatja a főként tizenévesekből álló ra­jongótábor igényeit. Mindez nem véletlen, hiszen a zenén kí­vül ügyes ,,üzletpolitikát” is folytatnak. A vásárhelyi fellé­pést megelőzően, vendégükkel, Görbe Nórával (Lindával) együtt lemezeiket is dedikálták. Az a mintegy 40 méteres sor, amely a dedikálás helyén ka­nyargón, már előre jelezte az érdeklődést. Nem tudom, ki is vonzotta jobban azokat a boldog jegytu­lajdonosokat, akik végül szín­padon is láthatták kedvenceiket. Linda-e, vagy az Első Emelet? Gyanítom, hogy az utóbbi, hi­szen Linda mindössze négy dalt énekelt, és ezek sem arattak olyan osztatlan sikert, mint ma­ga az együttes. Görbe Nórát alighanem tv-s szerepe kénysze­rítette bele az éneklésbe, az a menedzser, aki ilyen módon próbálja meg kihasználni a szí­nésznő népszerűségét. Pedig nincs csodálatos énekhangja hozzá, inkább fellépésére, szín­padi mozgására alapultak dalai. Annál színvonalasabb volt a zenekar produkciója. Az Első Emelet képes arra, hogy zenéjé­vel, szövegeivel 2 órára teljes­ egészében lekösse a nézők fi­gyelmét. Az Állj vagy lövök , vagy Középkori házibuli című slágereik osztatlan tetszésnyil­vánítást arattak. Ezek a dalok azonban semmiféle ,,magasabb” élményt nem okoznak, csupán szórakoztatnak. Azt viszont meg kell hagyni, hogy nagyon, an­nak ellenére, hogy bár a tagok önállóan nagyon jól zenélnek — főként a billentyűs Berkes Gá­bor —, mégsem „áll” néha tel­jesen össze egy-egy számuk. Mindezek ellenére fellépésük­kel kellemes élményt okoztak a vásárhelyi fiataloknak. K. A. 5

Next