Csongrád Megyei Hírlap, 1987. június (44. évfolyam, 127-152. szám)
1987-06-01 / 127. szám
ív it I ti • Ir -■ r világpolitikai híradó A Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának beszámolóját vitatta meg szombati ülésén az SZKP KB Politikai Bizottsága. A beszámoló alapján a testület azt vizsgálta, miként fordulhatott elő, hogy Mathias Rust, az NSZK állampolgára csütörtökön egy repülőgéppel megsértette a Szovjetunió légterét és Finnország felől Moszkvába repült. A vita során megállapították, hogy az egyik hamburgi repülőklub tulajdonát képező repülőgépet a rádiótechnikai eszközökkel már akkor észlelték, amikor a Szovjetunió határa felé repült. Szovjet vadászgépek Az SZKP KB PB ülése kétszeris rárepültek a nyugatnémet gépre. Mindazonáltal — mutatott rá a Politikai Bizottság — a honi légvédelem parancsnoksága megengedhetetlen gondatlanságról és határozatlanságról tett tanúbizonyságot, amikor nem alkalmazott harci eszközöket a légteret megsértő repülőgép továbbrepülésének meghiúsítása érdekében. Ez a terv azt bizonyítja, hogy súlyoshiányosságok mutatkoznak az ország légterének védelmén őrködő harci figyelet munkájának szervezésében, nem megfelelő az éberség és a fegyelem, a honvédelmi minisztérium részéről súlyos mulasztások tapasztalhatók a csapatok irányításában. Az említett légtérsértés megakadályozása terén elkövetett hanyagság és szervezetlenség miatt a Politikai Bizottság szükségesnek látta Alekszandr Koldunovnak, a honi légvédelmi erők főparancsnokának tisztéből történő felmentését. Az SZKP KB Politikai Bizottsága ismételten hangsúlyozta: határozottan emelni kell a fegyveres erők harckészültségének és fegyelmének színvonalát, hozzáértően kell irányítani a csapatokat, biztosítani kell azt, hogy azok állandóan készek legyenek a szovjet állam szuverenitása ellen irányuló bármilyen kísérlet meghiúsítására. A testület tudomásul vette, hogy a Szovjetunió ügyészsége vizsgálja a légtérsértés összes körülményeit, felelős beosztású személyeknek az említett esetben tanúsított magatartását, továbbá a Német Szövetségi Köztársaság állampolgárának felelősségét. (Folytatás az 1. oldalról.) ben közel 4 millió liter tejet adott a népgazdaságnak, az előző évinél jobb volt a minősége, és egy termelő tehénre ebből átlagosan több mint 5 ezer 140 liter jutott. Leglátványosabb talán mégis a juhászat fejlődése, a nyírási átlag (4,78 kilogramm) és a 100 anyára jutó (118) szaporulat is feltűnő. A közgyűlésen elismerések átadására is sor került. Ennek keretében kért szót Varga Dezső, a városi pártbizottság első titkára. A városi pártbizottság, a városi tanács, valamint a meghívott szervek, szervezetek jelen lévő képviselői nevében köszöntötte a közgyűlést, majd méltatta a gazdaság utóbbi háromévi és múlt évi eredményeit. Ezt követően a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter által adományozott elismerő oklevelet átnyújtotta Vizi Istvánnak, a tsz elnökének. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetésben részesült dr. Szanka László jogtanácsos és Juhász Imre tehenész. PITVAROSI FELSZABADULÁS TSZ Ünnepi közgyűlést tartottak pénteken a Pitvarosi Felszabadulás Termelőszövetkezetben, abból az alkalomból, hogy az 1986. évi szocialista munkaversenyben elért eredményeik elismeréseként a gazdaságot miniszteri dicsérő oklevéllel tüntették ki. Az ünnepi eseményen jelen volt Varga Dezső, a makói városi pártbizottság első titkára is. Betkó János, a tsz elnöke tartott igen részletes beszámolót a tsz elmúlt évi gazdálkodásáról és az idei esztendő legfontosabb feladatairól, terveiről. Elmondotta többek között, hogy 6 ezer 481 hektár földterületen gazdálkodnak, 770 aktív dolgozójuk van Az esztendő során termelési és gazdálkodási terveiket teljesítették, sőt, több területen rekorderedmények születtek Búzából például 6 tonnát takarítottak be hektáronként; az egy dolgozóra jutó évi átlagjövedelem 73 ezer forintra növekedett. A Felszabadulás Tsz — elmúlt évi jó gazdálkodó- A jó munka elismerése jónak eredményeként — 33 millió 400 ezer forint nyereséget könyvelhetett el. Az idei év indítása — az ismert nehézségek ellenére — jónak mondható, bár az időjárás ebben a térségben is károkat okozott. Nem mondtak le azonban arról, hogy a magas szinten elismert gazdasághoz méltón dolgozzanak az idén is, hogy a múlt évihez hasonló, sőt annál jobb eredményekről adhassanak számot. A miniszteri dicsérő oklevelet Haskó Pál, a megyei Teszöv titkára nyújtotta át Betkó Jánosnak. Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott Csaba Attiláné főkönyvelő és Garai Ferenc gépkocsivezető. Szaniszló József, a megyei pártbizottság munkatársa a jelen lévő szervezetek, testületek képviselői nevében gratulált a szövetkezetben elért eredményekhez, a ki- tüntetéshez. FORRÁSKÚTI HALADÁS TSZ A Forráskúti Haladás Tsz a gyenge termőhelyi adottságúak közül évek óta az egyik legstabilabban működő szövetkezet. Az 1986-os esztendővel azonban itt is meg kellett küzdeni, a szélsőséges időjárás a növénytermesztésben hozamkieséseket okozott, s az ipari eredetűanyagköltségek emelkedése is rontotta a nyereséges gazdálkodás esélyeit Az így képződött 51 és fél milliós eredménnyel elégedettek lehetnek, még ha az el is maradt az előző évitől. Az üzemegységek nagyobb önállósága jól bevált, jelentős elmozdulást sikerült elérni a teljesítményarányos díjazásban. A több mint 400 hektáron termelt burgonya rekordtermést hozott, s az értékesítéssel sem volt gond A biztonságos kereskedést segítette, hogy az építés alatt álló burgonyatárolót is igénybe vették. A szőlőtermelés sok küszködéssel jár a fagyok miatt, de az ültetvények fokozatos helyreállításáról nem mondtak le. A kertészetben a szervezési intézkedések, a nagyobb érdekeltség hatására, a korábbi 6 forintos négyzetméterenkénti eredmény meghatszorozódott. A szarvasmarhatartás és a baromfitenyésztés is nyereséges ágazatnak bizonyult. Kereskedelmi tevékenységüket tovább bővítették, s több árut vásároltak fel a kistermelőktől. Beruházásaik jól segítették a termelésbővítést, emellett folyamatosan teremtik meg a magas színvonalú technikai hátteret. A péntek délelőtt megtartott ünnepélyes közgyűlésen jó munkájuk elismeréseként a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter és a TOT elnöksége által adományozott miniszteri dicsérő oklevelét a kollektíva nevében Szabó Imre elnök vette át. Dobai János szerelő és Tóth Szilveszter főállattenyésztő Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott. 2 Új szovjet honvédelmi miniszter Dmitrij Jazov hadseregtábornokot nevezte ki a Szovjetunió honvédelmi miniszterévé a Legfelsőbb Tanács Elnöksége. Elődjét, Szergej Szokolovot, a Szovjetunió marsallját nyugállományba vonulása miatt felmentették tisztségéből. Dmitrij Jazov 1923-ban született, orosz nemzetiségű, 1944 óta tagja az SZKP-nak, 1941-től szolgál a szovjet hadseregben. 1956-ban végezte el a Frunzéról elnevezett katonai akadémiát, majd 1967-ben a szovjet fegyveres erők vezérkari akadémiáját. Dmitrij Jazov az elmúlt időszakban a honvédelmi miniszter személyzeti ügyekben illetékes helyetteseként dolgozott. Az SZKP Központi Bizottságának póttagja, a Legfelsőbb Tanács küldötte. június 1., HÉTFŐ Tünde napja A Nap kel 4 óra 52 perckor, és nyugszik 20 óra 32 perckor. A Hold kel 8 óra 29 perckor, és nyugszik 0 óra 42 perckor. KILENCVEN ÉVE született Pavel Batov (1897—1985) hadseregtábornok, ismert szovjet katonai vezető. Már fiatalon katonai pályára készült, s hamar kitűnt kiváló tulajdonságaival. 1918 óta szolgált a szovjet hadseregben, elvégezte a Frunze Katonai Akadémiát is. önkéntesként sietett Spanyolországba, a köztársaság védelmére, majd hazatérése után különböző beosztásokban dolgozott. A második világháborúban először egy lövészhadtestnek volt a parancsnoka, majd hadseregparancsnokká nevezték ki. 1945-től különböző fontos katonai vezető posztokon teljesített szolgálatot. 1962-ben kinevezték a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek vezérkari főnökévé, s ebben a beosztásában 1965-ig tevékenykedett. Ezt követően 4 esztendőn át a szovjet hadsereg vezérkari főnökének első helyettese volt. 1969-től haláláig ő töltötte be a Szovjet Háborús Veteránok Bizottságának elnöki tisztét. 1963-ban jelent meg magyarul is a nagy honvédő háborúval foglalkozó könyve, Égő földek, lángoló folyók címmel. IDŐJÁRÁS Várhatóidőjárás ma estig az ország területére: gyakran lesz felhős az ég, csak kevés napsütés valószínű. Többfelé lehet záporeső. Napközben megélénkül az északi szél. A hőmérséklet kora reggel 7 és 12 fok, ma délután 17 és 22 fok között lesz. MOZI Csongrád, Szabadság, Pidedone Egyiptomban. Színes olasz filmvígjáték. III. helyárra!! Kezdés: fél 4 órakor. Kegyetlen románc. I—II. rész. Színes szovjet film. Kezdés: fél 6 órakor. Videomozi: A csendőr nősül. Színes francia film. Kezdés: 5 és 7 órakor. Vásárhely, Béke: Újra Donaldék. színes amerikai rajzfilmsorozat. II. helyárral! Kezdés: fél 4 órakor. Szépleányok. Színes magyar dók.film. III. helyárral! Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Videomozi: Fennakadva a fán. Színes francia filmvígjáték. Kezdés: fél 6 és háromnegyed 8 órakor. Terv: Frankenstein menyasszonya. Színes angol fantasztikus film. III. helyárral! Kezdés: 3, negyed 6 és fél 8 órakor. Kert: Montreali bankrablás. Színes francia krimi-vígjáték. III. helyárral! Kezdés: este 9 órakor Makó, Szabadság: Fél 4-kor filmklub. Éden akció. Színes szovjet film. Kezdés: negyed 6 órakor Lola. Színes NSZK film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 8 órakor. Park: A smaragd románca. Színes amerikai kalandfilm. IV. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: este 9 órakor. Vörös Csillag: Szerepcsere. Színes amerikai film: III. helyárral! Kezdés: háromnegyed 8 és 8 órakor. Videomozi: Kalandorok. Színes franciakalandfilm Kezdés: fél 6 és fél 8 órakor Szentes, Szabadság: Banánhéjkeringő. Színes magyar film Kezdés: 4, 6 és 8 órakor. Szeged, Vörös Csillag: Én a vízilovakkal vagyok. Színes olasz filmvígjáték. IV. helyárral! Kezdés: délelőtt 10, délután fél 4, háromnegyed 6 és ma... órakor. Szabadság: A Jedi viszszatér. Színes amerikai tudományos-fantasztikus film. III. helyárral! Kezdés: fél 4 órakor. Szerelem első vérig. Színes magyar film. II. helyárral! 14 éven felülieknek! Kezdés: háromnegyed 6 és 8 órakor. Kert: Trükkös halál. Színes amerikai krimi. III. helyárral! Kezdés: este 9 órakor. Fáklya: Utazás egy öreg autón. Színes szovjet film. Kezdés: háromnegyed 3 és negyed 6 órakor. Én a vízilovakkal vagyok. Szines olasz filmvígjáték. IV. helyárral! Kezdés: fél 8 órakor. Filmtéka: Vannak változások. Magyar dók film. 14 éven felülieknek! Kezdés: fél 6 és fél 8 órakor. Kiskőrössy halászcsárda, videomozi: Fiúk a „C” csapatból. Szines hongkongi kalandfilm. Kezdés: délután 4 órakor. Kiskőrössy halászcsárda. kert: A betörés nagymestere. Színes francia film. III. helyárral! Kezdés: este 10 órakor. MAGYAR TELEVÍZIÓ BUDAPEST ADÁSSZÜNET JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ BELGRÁD 1. 17.10: Híradó 17.30: Fontos mondanivalóm van 17.45: Az elrejtett kincs 18.00: Dók.-film 18.30: Rajzfilm 18.40: Vetélkedő 19.00: Rajzfilm 19.30: Híradó 20.00: Valami a kettő között — tv-film 21.00: Dók.-sorozat 21.55: Híradó 22.20: 1987 ritmusa 23.20: Hírek 23.25: Műsorráadás BELGRÁD 2. 18.00: Belgrádi műsor 19.00: Sportműsor 19.30: Híradó 20.00: Külpolitikai műsor 20.30: Minihangverseny 21.05: Nagy Sándor — amerikai játékfilm 23.15: Felismerések ÚJVIDÉK 13.10: Híradó magyarul 15.25: Sportkrónika 15.30: Szórakoztató műsor 17.10: Híradó szerbhorvátul 17.30: Gyerekműsor 17.45: Gyere velem óvodába 18.00: Gyermekműsor 18.30: Zenés műsor 19.00: Ma 19.15: Rajzfilm 19.30: Híradó magyarul 20.00: Napjaink 21.10: Dok.-film 21.40- Híradó szerbhorvátul RÁDIÓMŰSOR KOSSUTH 8.20: Hogy tetszik lenni? 9.00: A hét zeneműve 9.30- A hét költője: Saint John Perse 9.40: Ki kopog? 10.05: Nyitnikék 10.35: Andor Éva és Ilosfalvy Róbert operaáriákat énekel 11.20: Grabócz Miklós pirnkásdalfeldolgozásaiból 11.31: Szeplőtelen Kelemen — Csák Gyula kisregénye — 1. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Utak, ösvények ... 13.00: Kocsis Zoltán zongorázik 14.10: A magyar széppróza századai — Tamási Áron : Jégtörő Mátyás — (ism.) 14.25: Kóruspódium 14.55: Édes anyanyelvünk — (ism.) 15.00: Üdvözlet az olvasóknak! 16.05: A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat meselemeze: Süsü 17 no. Fornix 17.30: Találkozás Ferencsik Jánossal 17.45: Új nótafelvételeinkből 19.15: Családi szótár — a Rádió Kabarészínpad júniusi bemutatója 20.30: Hétfő este mindenkinek 21.35: Amiről a világ vitatkozik 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Archívumok mélyéről 0.10: Himnusz 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI 8.05: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 8.50: Délelőtti torna 9.05: Napközben 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul 12.10: Radnai György operettfelvételeiből 12.25: Kis magyar néprajz 12.30: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik 13.05: Slágermúzeum 14.00: Kettőtől ötig ... 17.08: Újdonságainkból — külföldi slágerek 17.30: ötödik sebesség 18.30: Tip-top parádé 19.05: Népdalfeldolgozások 19.30: Sportvilág 20.00: Apróhirdetések 20.05: Soltész Rezső énekel 20.20: Egy énekes — három műfaj 21.05: Rockújság 22.00: Marika — Zágon István színműve 22.45: Ugyanaz többször 23.20: Dalida élete néhány dalban 0.15: Éjfél után ... BARTÓK 8.10: Carlo Maria Giulini vezényli a Philharmonia Zenekart 9.35: Matúz István (fuvola) és Végvári Csaba (zongora) hangversenye 10.40: Franciaországi dzsesszfelvételekből 1 5. 11.20: Operarészletek 12.00: Händel- és Bach-művek 13.05: Hosszú szerelmi vallomás — (ism.) 13.21: Zengjen a muzsika — (ism.) 13.51: Fúvósnyitányok 14.11: Új Melódialemezeinkből — Prokofjev: A tékozló fiú — balett 14.50: A Cziffra-alapítvány hangversenye 16.35: Leoncavallo: Bajazzók — kétfelvonásos opera 17.49: Durkó Zsolt műveiből 18.30: A hét zeneműve — (ism.) 19.05: Zenei fogalom — zenei élmény — (ism.) 19.35: Mario Del Monaco openaáriákat énekel 20.05: A Rádiószínház bemutatója — Ki ölte meg Mészáros Kelement? — Balázs Attila hangjátéka 21.13: Új lemezeinkből 22.30: Gondolat-jel Ünnepi könyvhét — 1987 Magvetők válaszai Sz. Lukács Imre új interjúkötetéről Egy év leforgása alatt immár harmadik riportkötete jelenik meg Sz. Lukács Imrének, a Budapesten dolgozó, ám megyénkben élő és szűkebb pátriánkkal változatlanul szoros kapcsolatot tartó alkotónak. A kötetek egységes tipográfiája is sejteti, ami a tartalomból természetszerűleg még ennél is egyértelműbben kiviláglik tulajdonképpen egy sorozatról van szó — azoknak az embereknek (immár folyamatos) megszólaltatásáról, akik ott voltak a termelőszövetkezeti mozgalom bölcsőjénél, vagy szlár egészen a negyvenes évek végétől számított kezdetektől, vagy pedig az ötvenes évek végére, a hatvanasok elejére eső nagy átszervezés időszakától . A mostani, a „Magvetők” címet viselő — és az előző kettőhöz hasonlóan ezúttal is a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa által támogatott és a Népszava Lap- és Könyvkiadó által gondozott kötetben jobbára olyan emberek szólalnak meg, akik a maguk munkaterületén kívül országos funkciókat is viselnek, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsában, vagy annak elnökségében, vagy a párt Központi Bizottságában is tevékenykednek, így aztán nem csoda, ha ezúttal nem mindvégig a helyi dolgokról esik szó az interjúk során, hanem országos kérdésekről is. Pontosabban: jó néhány példa utal rá, hogy ezek az emberek a maguk közösségének dolgait többnyire az országos összefüggések tükrében vizsgálják, illetőleg a helyi eseményekből gyakran olyan következtetéseket vonnak le, amelyek érvényességi köre túlterjed a maguk behatárolt világán .. Itt van például mindjárt Bertus Pál, aki megyénk gazdasági és közéletének egyaránt ismert szereplője. Harmadikként szerepel — az egyébként összesen kilenc interjúalanyt felvonultató — kötetben Jómagam már korábban is több nyilatkozatot olvastam, tudtam róla, hogy oda kell figyelni arra, amit mond, még akkor is, ha netán az embernek vitatkozni támad(na) vele kedve. A kötetben közölt beszélgetés annak idején — ha memóriám nem téved — folytatásokban is megjelent a Csongrád Megyei Hírlap hasábjain. Ennek már jó néhány esztendeje. Az apropó mindenesetre arra is alkalmat adott, hogy mérlegre tehessem, vajon az időközben elröpült évek nem tépázták-e meg a mondandót? Hiszen annyi, de annyi minden történt azóta. Nos, a szöveg emberi hitele, érvénye többé-kevésbé csorbítatlan maradt Tanulságai pedig napjainkig hatolóak. Íme, egy — röpke — példa erre. Az írónak arra a kérésére, hogy vajon „kultúrember lesz a paraszt?", Bertus Pál így válaszolt: „Sajnos, ma még a helyzet nem túl biztató. Az emberek zöme idegenkedik a kultúrától, kicsi az igény, sokukat inkább a kocsma csábítja. Egyre jelentősebb hátrányba kerülnek, s az anyagi alap nem minden. Felöltöztettük, jóllakattuk az embereket, könynyebb lett az életük, biztos munkája van mindenkinek, s a végén kiderül, hogy nem tud az egyes ember mit kezdeni magával. Felemás kultúrával táplálkozik. Boldog így? Nem lehet teljes értékű. Féllábú góliát.” Majd a következő bekezdésben az agrárértelmiség is terítékre kerül. A nyilatkozó szerint azis csak a termeléssel törődik, a falu kultúrpolitikájában nincs jelen. Jóformán semmi közösségi élet nincs, ha a térresz nem éltetné a focit, még az se lenne. Az elegáns művelődési házban évente egy pár műsort rendeznek, néha van egy kis mozi, maroknyi gyerekseregnek. Hát ez nem elég! Senki sem akar mondani, tenni sem- PÉTSŐ, 1987 JÚNIUS 1