Cukoripar, 1988 (41. évfolyam, 1-4. szám)
1988-01-01 / 1. szám
Bevezetés A hazai cukorrépatermesztés az elmúlt három évtizedben alapvetően megváltozott. Már az 1960-as évek folyamán átformálódott az emberek szemlélete: a hagyományos sűrű vetés, a „kefeszerű” növényállomány, az egyelés az emberek tudatában nem jelentette többé az egyedüli és legkedvezőbb lehetőséget a cukorrépa termesztésére. Az egyéni, kisparcellás termesztési módot a nagyüzemi gazdálkodás, a kézi munkát és az igaerőt a gépek váltották fel. A korszerű termesztési módszerek elterjedése magával hozta a kemikáliák széles körű alkalmazását. A szemenként vetés bevezetésével előtérbe került a vetőmag minősége. A termesztéstechnológia fejlődésével lépést kellett tartania a vetőmaggal kapcsolatos kutatásnak is. Eredménye nyomán fokozatos haladás alakult ki. Először a természetes vetőmagot koptatással tették alkalmassá a szemenként vetésre, majd a többcsírás vetőmagot mechanikai úton monogermizálták. Időközben nemesítéssel előállították az örökletesen egymagvú cukorrépafajtákat. Jelentősen megnövelték az előírt csírázóképesség alsó határát. A vetőmag méretét kalibrálással egyöntetűsítették, pontos vethetőségét drazsírozással javították. Ma a vetőmag-tulajdonságok megfelelő kihasználásával, a magágy-előkészítés javításával igyekeznek a szántóföldi kelést tovább javítani. A különböző vetőmagformák elterjedése A répaegyeléssel kapcsolatos munkaerőgondok késztették a kutatókat arra, hogy olyan technológiai megoldásokat keressenek, melyek megkönnyítik vagy szükségtelenné teszik ezt a nehéz, időigényes munkát. Előrelépést a különböző rendszerű egyelőgépek alkalmazása ígért, de megoldást a genetikailag monogerm fajták általános elterjedése hozott [10,3]. Magyarországon a cukorrépa-termesztés fejlesztését a répamagkoptatás, illetve a koptatott répamag ritka, úgynevezett lazaállományú vetése indította el az 1950-es évek végén. A módszer kidolgozásához a lehetőséget az adta, hogy az akkor termesztett, tetraploid alapon előállított többmagvú poliploid-fajták mintegy 50%-ban egycsírás vetőmagja koptatás után, sorvetőgéppel viszonylag egyenletesen vethetővé vált és könnyen, hosszúnyelű kapával is egyelhető növényállományt adott [1, 16, 6]. A cukorrépamag-koptatás Sopronhorpácson, a Növénynemesítési és Növénytermesztési Kutató Intézetben kidolgozott módszernek — a depellíciónak — lényege, hogy a megfelelően kialakított koptatógépben a gomolyok egymáshoz dörzsölődve a perikarpiumot borító, sok csírázásgátló anyagot tartalmazó külső, puha, párás részt lekoptatják. Ez az önkoptatás elvére alapozott eljárás — az akkor alkalmazott más mechanikai módszerekkel ellentétben — a magot nem károsította. Az így kezelt sima felületű gördülékeny, jól vethető koptatott mag mintegy három nappal hamarabb kikelt, mint a nem koptatott természetes vetőmag. Használhatóságát gyors térhódítása is jelzi. Az 1960-as évek végéig 90%-ot meghaladó arányban használták fel (1. ábra). Jelentősége az örökletesen egymagvú fajták elterjedésével sem csökkent és a cukorrépa feldolgozásának alapvető műveletévé vált. A répamagkoptatás sopronhorpácsi módszerét az NDK-ban is bevezették. A kutató-fejlesztő munka a területegységre szükséges vetőmagmennyiség jelentős csökkenéséhez vezetett. Az ennek következtében felhalmozódott többmagvú vetőmagkészlet további felhasználását már csak mesterséges monogermizálásuk tette lehetővé. A mechanikai úton egymagvasított, úgynevezett „technikai monogerm” vetőmag előállítására két eljárás alakult ki: a szegmentálás és a polírozás. A szegmentáló gépek a többmagvú gomolyokat feldarabolták, nagyrészt egycsírás szegmentekre hasították. Az eljárás jelentős magveszteséggel, valamint a csírázó- és kelőképességet rontó magsérülésekkel járt. A polírozás kíméletesebb módon, felületi csiszolással gömbölyítette és eközben a magvak egy részének törésével monogermizálta a többcsírás gomolyokat. A CUKORIPAR ÉS A MAGYAR ÉLELMEZÉSIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET CUKORIPARI SZAKOSZTÁLYÁNAK NEGYEDÉVI FOLYÓIRATA 1988. JANUÁR—MÁRCIUS A cukorrépa szemenkénti vetésének kialakulása Magyarországon CSAPODY GYULA