Cukoripar, 1993 (46. évfolyam, 1-4. szám)
1993-01-01 / 1. szám
A CUKORIPAR ÉS A MAGYAR ÉLELMEZÉSIPARI TUDOMÁNYOS EGYESÜLET CUKORIPARI SZAKOSZTÁLYÁNAK NEGYEDÉVI FOLYÓIRATA 1993. JANUÁR-MÁRCIUS 1992. december 15-én elhunyt a cukoripar nagy öregje, Wertán Pál. 1902-ben Marosvásárhelyt született. Apja főgimnáziumi tanár volt. Az elemi iskola négy, a gimnázium nyolc osztályát szülővárosában járta, ugyanott tett érettségi vizsgát 1920-ban. Műszaki tanulmányait a budapesti Magyar Királyi József Műegyetemen végezte, ahol 1925-ben gépészmérnöki oklevelet nyert. Ehhez időrendben megkapta az arany, gyémánt, és vas okleveleket is. Pályája kezdetén több, a cukorgyártástól eltérő szakágazatban dolgozott: építészetben, gépgyárban, erdészetben. Említést leginkább az utóbbi érdemel, mert egyik erdélyi közbirtokosság erdejének felmérésébe bekapcsolódva a geodéziai mérésekben jártasságot szerzett, amelyet három cukorgyárban hasznosított. Cukorgyári tevékenységét a Magyar Cukoripar Rt. gyáraiban fejtette ki. A részvénytársaságnak mind a négy cukorgyárában dolgozott. Ezt 1928-ban a marosvásárhelyi cukorgyárban kezdte, itt a kazánház műszerezésével foglalkozott. 1938-ban a botfalusi cukorgyár vette át és a gépészeti berendezés karbantartásával-felújításával bízta meg. Az ekkor megosztott Erdélyből hazatérési engedéllyel 1942-ben Magyarországra jött és Selypen műszakvezetőként, majd műszaki intézőként kapott beosztást. Selypről a budapesti központ nemsokára kiküldte őt Nyírbátorba, a sokprofilú Báni gyártelepre, hogy annak műszaki vezetését átvegye. Mintegy fél évi, ottani működése után azonban — a zsidóságra nehezedő nyomás átmeneti enyhülésével — visszaadhatta ezt a szerepét a gyártelep korábbi főmérnökének, aki azt sok éven át sikerrel gyakorolhatta és visszatérhetett a cukoriparba. 1944 őszén katonai szolgálatra hívták be és zárt alakulatban kivitték Németországba. Itt a háború végeztével hadifogságba esett, 8 hónap múlva a fogságból elbocsátották, hazahozták és leszerelték. A részvénytársaság gépészeti és műszakvezetői feladatkörrel a szerencsi cukorgyárba osztotta be. 1950-ben a Könnyűipari Minisztériumba helyezték át gépészeti és főként energiagazdálkodási feladatkörrel. A Cukoripari Igazgatósággal végigjárta mindazokat a minisztériumokat, amelyekbe az igazgatóság tartozott. 1964-ben a minisztériumi kötelékből kivált Országos Vállalat, majd Tröszt-szervezetekben működött tovább. 1976. január 1-jén nyugállományba vonult, de részmunkaidővel a Cukoripari Szolgáltató Közös Vállalatnál, később a Cukoripari Közös Vállalatnál folytatta munkáját. Munkássága rendkívül sokrétű volt. Az egyik cukorgyárban nagyobb távolságra kiosztott rácsszerkezetű magas oszlopokon drótkötélpárra függesztett csővezetékkel mésziszapkiszállító berendezést épített, amelyet ma ötven év elteltével is üzemben tartanak. Egy másikban az úsztatórendszert és a répabeadó állomást építette át. Ezt mindaddig használták, amíg a répa kézzel való felszedését a gépesített megoldás át nem vette. Itt és lektorált jegyzetet, szakkönyvet. Szerkesztette a Cukoripari Zsebkönyvet (1964). Előadott szakmunkásoknak, technikusoknak és két ízben részt vett a Budapesti Műszaki Egyetem szakmérnök képzésében. Fordított angolszász nyelvekből főként energetikai tárgyú cikkeket a szakfolyóirat és a szakirodalmi tájékoztató számára. 1957 óta szerkesztette a CUKORIPAR folyóiratot. Szorgalma és munkabírása páratlan volt. Megkapta a Szocialista Kultúráért miniszteri kitüntetést és két ízben a Munkaérdemrend ezüst fokozatát. 1992 nyarán történt balesete után fizikai állapota egyre romlott, szellemi erejét azonban mindvégig megőrizte. Szaktudása egészen rendkívüli volt és igen széles skálát ölelt át. Nyelvismerete az idegen nyelvű szakirodalom legjobb és leginkább naprakész ismerőjévé tette. Ha az ismeretek iránt befogadóképességgel találkozott, tudását segítőkészen adta át fiatalabb kollégáinak. Nagyra becsülte az emberséget, mert ő maga is nagyon emberséges volt. Távozása súlyos veszteség, de a szakma- és munkaszeretete, önmaga és mások iránti következetes szigorúsága a rendért és pontosságért örök példa marad. Emlékét kegyelettel őrzik munkatársai, ismerői és az általa szerkesztett lap olvasói. WERTÁN PÁL 1902—1992