Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 1. kötet
B - BORBÉLYKÉS - BORBÉLYLEGÉNY - BORBÉLYMEDENCZE - BORBÉLYMŰHELY - BORBÉLYSÁG - BORBÉLYSZĚR - BORBÉLYZACSKÓ - BORBEREK - BORBETEGSÉG - BORBOGÁR - BORBOLÓ - BORBOLYA - BORBOLYABOGYÓ - BORBOLYASZÖRP - BORBUZGÁS - BORCS - BORCSA, (1) - BORCSA, (2) - BORCSAP - BORCSAPLÁR - BORCSĚBĚR - BORCSIK - BORCSIPŐSSÉG - BORCSISZÁR - BORCSŐ - BORCSÖBÖR - BORCSUS - BORCZÉGÉR - BORCZFALVA - BORCZIBERE - BORD - BORDA, (1) - BORDA, (2) - BORDAL - BORDAEMELINTŐ - BORDAFÁK - BORDAFEJECS
735 BORBÉLYKÉS—BORCSÉBER BORCSIK—BORDAFEJECS 736 BORBÉLYKÉS, (borbély-kés) ösz. fn. Lásd BOROTVA. BORBÉLYLEGÉNY, (borbély-legény) ösz. fn. Növendék, ki legényképen gyakorolja a borbélyságot. BORBÉLYMEDENCZE,(borbély-medencze)ösz. fn. Sárgarézlemezből, néha ezüstből való hosszúkás medencze, melyben a borbélyok borotválkozáshoz szappanlevet vernek, gúnynéven : lencsés tál. BORBÉLYMÜHELY, (borbély-mü-hely) esz. fn. Terem, boltforma szoba, hol a borbélyok borotválnak, fogat húznak, hajat nyírnak, stb. BORBÉLYSÁG, (borbélyság) fn. tt. borbélyságot. Borbélymesterség. Borbélyságot tanulni, gyakorolni. BORBÉLYSZÉR, (borbély-szér) ösz. fn. 1) Bőrtok, melyben a borbélyok beretváikat tartják. 2) L. BORBÉLYESZKÖZ. BORBÉLYZACSKÓ, (borbély-zacskó) ősz. fn. Erszény, vagy táska, melyben mindenféle borbélyeszközök együtt vannak. BORBEREK, (bor-berek) osz. helynév. Erdélyi mezőváros, helyr. Borberek-be, —ben, —böl. BORBETEGSÉG, (bor-betegség) osz. m. Mértéktelen borivásból, iszákosságból eredő vagy eredeti betegség. Székely tájszólással: részegség. BORBOGÁR, (bor-bogár) ösz. fn. 1) Apró legyecske, mely a pinczékben, és boros hordókban szeret tanyázni, máskép muszlicza. 2) Átv. ért. a székelyeknél am. iszákos ember. BORBOLÓ, (bor-boló) ösz. fn. Úgynevezett lopótök, melylyel a hordóból bort szoktak húzni. Székely tájszó. V. ö. BOLY 1). BORBOLYA, m. tt. borbolyát. A hathímesek seregéhez tartozó cserjenem. Sóska vagy közönséges borbolya, máskép : fás sóska, leánysom, ikromborbolya. Hasonló a latin berberis-hez, de nyelvünkből is elemezhető, s am. borbolya, mert bolyai azaz bolyai borízű savanyúságnak. BORBOLYABOGYÓ, (borbolya-bogyó) ösz. fn. A sós borbolya nevü cserjének borízű veres bogyója. BORBOLYASZÖRP, (borbolya-szörp) ösz. fn. A borbolyabogyók levéből készített szörp. BORBUZGÁS, (bor-buzgás) ösz. fn. Az erjedésben, forrásban levő bornak, illetőleg mustnak pezsgése, kevergése. BORCS, fn. tt. borcsot. Kölesszemekhez hasonló kütegek az emberi bőrön. BORCSA, (1), női kn. tt. Borcsát, Borbála kicsinyezve. BORCSA, (2), falu a bánsági végvidéken, helyragokkal: Borcsán, —ra, —ról. BORCSAP, (bor-csap) ész. fn. 1) Csap, melyen a bort leeresztik a hordóból. 2) Átv. ért. iszákos ember, kinek torka olyan, mint a csap. V. ö. CSAP. BORCSAPLÁR, (bor-csaplár) ösz. fn. Bormérő, itczés kocsmáros, ki más borát méri, csapolja. BORCSÉBÉR, (bor-csébér) ösz. fn. Nyilt tetejű, füles faedény, melybe a borokat eregetik a borkezelők, kimérés, vagy általtöltögetés, keverés stb. végett. Máskép: boros cseber. V. ö. CSÉBÉR. BORCSIK, (bor-csik, azaz boríték) m. tt. borcsik-ot. Szala és Vas vármegyében am. szekérboríték, ernyő. BORCSIPŐSSÉG, (borcsipősség) esz. m. A kiforrott új bornak azon tulajdonsága, melynél fogva némi éles, csipős ízt éreztet kóstolásakor. BORCSISZÁR, (bor-csiszár) ösz. fn. 1) Borkereskedő, ki különféle borokat öszvekever, vegyít, ki a borokkal mesterkél. 2) Gúnyneve az iszákos embernek. V. ö. CSISZÁR. BORCSŐ, (bor-cső) ösz. fn. Belül üres facső, melyet borforráskor a hordó szájába dugnak, hogy a mustból kibontakozó gőz kijöhessen rajta. BORCSÖBÖR, 1. BORCSÉBÉR, BORCSUS, női kn. tt. Borcsus-t. A Borcsa név kicsinyezője, épen olyan, mint: Ila Ilus, Anna Annus, Kata Katus, Juda Judus stb. BORCZÉGÉR, (bor czégér) ész. m. Czímerül kiakasztott gyalogfenyőág, szőlőfej, vagy más jel, mely bormérésre mutat. Jó bornak nem kell czégér. Km. Minden borczégérnek köszönt. Km. Tréfás néven : Péter szakálla. BORCZFALVA, falu Thurócz megyében , helyragokkal: Borczfalván, —ra, —ról. BORCZIBERE, (borczibere) esz. f. L. BORLEVES. BORD, falu Erdélyen , helyragokkal: Bord-ma, —ra, —ról. BORDA, (1), (borda) fn. tt. bordát. 1) Azon ívforma oldalcsontok, melyek hátul a gerinczekkel, elül pedig a mellcsonttal vannak öszveköttetésben. Oldalborda. Bordába ütni. Bordát törni. 2) Átv. ért. a szövőszék rámája, mely füstformájú vékony fogakkal van ellátva, köznyelven: takácsborda. Egy bordában szőtték, azaz, egy húron pendülnek, egyik olyan rész, mint a másik. Gonosz bordában szőtték. Km. 3) A fölmagzott vöröshajmának gömbölyű üres szára, mintegy borítója. 4) A hajó oldalait képező gerendaszálak. 5) Van ily nevű hegy is. Gyöke a födést, takarást, borítást jelentő bor, tehát mintegy borító. Megvan a szláv nyelvekben is, lengyelül berda, illírül és oroszul bardo, csehül brdo stb. továbbá finnül prita, észtül pürd. BORDA, (2), falu Abaúj megyében, helyragokkal: Bordán, —ra, —ról. BORDAL, (bor-dal) ösz. fu. Mindenféle dal, melynek tárgyát bor teszi, s rendszerint borivók által énekeltetik. BORDAEMELINTŐ, (borda-emelintő) ész. fu. Bordacsontok végein a gerinczek közelében levő izmok, melyek közöl tizenkettő rövid, három pedig hosszú. BORDAFÁK, (borda-fa) ész. fn. Az ágyuszekerek két oldalán fekvő gerendák. BORDAFEJECS, (borda-fejecs) ész. fn. Az oldalbordának a gerinczek felé álló bunkós vége.