Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 1. kötet

B - BORBÉLYKÉS - BORBÉLYLEGÉNY - BORBÉLYMEDENCZE - BORBÉLYMŰHELY - BORBÉLYSÁG - BORBÉLYSZĚR - BORBÉLYZACSKÓ - BORBEREK - BORBETEGSÉG - BORBOGÁR - BORBOLÓ - BORBOLYA - BORBOLYABOGYÓ - BORBOLYASZÖRP - BORBUZGÁS - BORCS - BORCSA, (1) - BORCSA, (2) - BORCSAP - BORCSAPLÁR - BORCSĚBĚR - BORCSIK - BORCSIPŐSSÉG - BORCSISZÁR - BORCSŐ - BORCSÖBÖR - BORCSUS - BORCZÉGÉR - BORCZFALVA - BORCZIBERE - BORD - BORDA, (1) - BORDA, (2) - BORDAL - BORDAEMELINTŐ - BORDAFÁK - BORDAFEJECS

735 BORBÉLYKÉS—BORCSÉBER BORCSIK—BORDAFEJECS 736 BORBÉLYKÉS, (borbély-kés) ösz. fn. Lásd BOROTVA. BORBÉLYLEGÉNY, (borbély-legény) ösz. fn. Növendék, ki legényképen gyakorolja a borbélyságot. BORBÉLYMEDENCZE,(borbély-medencze)ösz. fn. Sárgarézlemezből, néha ezüstből való hosszúkás medencze, melyben a borbélyok borotválkozáshoz szap­panlevet vernek, gúnynéven : lencsés tál. BORBÉLYMÜHELY, (borbély-mü-hely) esz. fn. Terem, boltforma szoba, hol a borbélyok borotválnak, fogat húznak, hajat nyírnak, stb. BORBÉLYSÁG, (borbély­ság) fn. tt. borbély­ság­ot. Borbélymesterség. Borbélyságot tanulni, gya­korolni. BORBÉLYSZÉR, (borbély-szér) ösz. fn. 1) Bőr­tok, melyben a borbélyok beretváikat tartják. 2) L. BORBÉLYESZKÖZ. BORBÉLYZACSKÓ, (borbély-zacskó) ősz. fn. Erszény, vagy táska, melyben mindenféle borbély­eszközök együtt vannak. BORBEREK, (bor-berek) osz. helynév. Erdélyi mezőváros, helyr. Borberek-be, —ben, —böl. BORBETEGSÉG, (bor-betegség) osz. m­. Mér­téktelen borivásból, iszákosságból eredő vagy eredeti betegség. Székely tájszólással: részegség. BORBOGÁR, (bor-bogár) ösz. fn. 1) Apró le­gyecske, mely a pinczékben, és boros hordókban sze­ret tanyázni, máskép muszlicza. 2) Átv. ért. a széke­lyeknél am. iszákos ember. BORBOLÓ, (bor-boló) ösz. fn. Úgynevezett lopó­tök, melylyel a hordóból bort szoktak húzni. Székely tájszó. V. ö. BOLY 1). BORBOLYA, m­. tt. borbolyát. A hathímesek seregéhez tartozó cserjenem. Sóska vagy közönséges borbolya, máskép : fás sóska, leánysom, ikromborbolya. Hasonló a latin berberis-hez, de nyelvünkből is ele­mezhető, s am. bor­bolya, mert bolyai azaz bolyai bor­ízű savanyúságnak. BORBOLYABOGYÓ, (borbolya-bogyó) ösz. fn. A sós borbolya nevü cserjének borízű veres bogyója. BORBOLYASZÖRP, (borbolya-szörp) ösz. fn. A borbolyabogyók levéből készített szörp. BORBUZGÁS, (bor-buzgás) ösz. fn. Az erje­désben, forrásban levő bornak, illetőleg mustnak pezs­gése, kevergése. BORCS, fn. tt. borcs­ot. Kölesszemekhez hasonló kütegek az emberi bőrön. BORCSA, (1), női kn. tt. Borcsát, Borbála ki­csinyezve. BORCSA, (2), falu a bánsági végvidéken, hely­ragokkal: Borcsá­n, —ra, —ról. BORCSAP, (bor-csap) ész. fn. 1) Csap, melyen a bort leeresztik a hordóból. 2) Átv. ért. iszákos em­ber, kinek torka olyan, mint a csap. V. ö. CSAP. BORCSAPLÁR, (bor-csaplár) ösz. fn. Bormérő, itczés kocsmáros, ki más borát méri, csapolja. BORCSÉBÉR, (bor-csébér) ösz. fn. Nyilt tetejű, füles faedény, melybe a borokat eregetik a borke­zelők, kimérés, vagy általtöltögetés, keverés stb. vé­gett. Máskép: boros cseber. V. ö. CSÉBÉR. BORCSIK, (bor-cs­ik, azaz boríték) m­. tt. bor­csik-ot. Szala és Vas vármegyében am. szekérboríték, ernyő. BORCSIPŐSSÉG, (bor­csipősség) esz. m­. A ki­forrott új bornak azon tulajdonsága, melynél fogva né­mi éles, csipős ízt éreztet kóstolásakor. BORCSISZÁR, (bor-csiszár) ösz. fn. 1) Borke­reskedő, ki különféle borokat öszvekever, vegyít, ki a borokkal mesterkél. 2) Gúnyneve az iszákos ember­nek. V. ö. CSISZÁR. BORCSŐ, (bor-cső) ösz. fn. Belül ü­res facső, melyet borforráskor a hordó szájába dugnak, hogy a mustból kibontakozó gőz kijöhessen rajta. BORCSÖBÖR, 1. BORCSÉBÉR, BORCSUS, női kn. tt. Borcsus-t. A Borcsa név kicsinyezője, épen olyan, mint: Ila Ilus, Anna Annus, Kata Katus, Juda Judus stb. BORCZÉGÉR, (bor­ czégér) ész. m­. Czímerül ki­akasztott gyalogfenyőág, szőlőfej, vagy más jel, mely bormérésre mutat. Jó bornak nem kell czégér. Km. Minden borczégérnek köszönt. Km. Tréfás néven : Pé­ter szakálla. BORCZFALVA, falu Thurócz megyében , hely­ragokkal: Borczfalvá­n, —ra, —ról. BORCZIBERE, (bor­czibere) esz. f­. L. BOR­LEVES. BORD, falu Erdélyen , helyragokkal: Bord-ma, —ra, —ról. BORDA, (1), (bor­da) fn. tt. bordát. 1) Azon ívforma oldalcsontok, melyek hátul a gerinczekkel, elül pedig a mellcsonttal vannak öszveköttetésben. Oldalborda. Bordába ütni. Bordát törni. 2) Átv. ért. a szövőszék rámája, mely füstformájú vékony fo­gakkal van ellátva, köznyelven: takácsborda. Egy bor­dában szőtték, azaz, egy húron pendülnek, egyik olyan rész, mint a másik. Gonosz bordában szőtték. Km. 3) A fölmagzott vöröshajmának gömbölyű üres szára, mintegy borítója. 4) A hajó oldalait képező gerenda­szálak. 5) Van ily nevű hegy is. Gyöke a födést, takarást, borítást jelentő bor, tehát mintegy borító. Megvan a szláv nyelvekben is, lengyelül berda, illírül és oroszul bardo, csehül brdo stb. továbbá finnül prita, észtül pürd. BORDA, (2), falu Abaúj megyében, helyragok­kal: Bordá­n, —ra, —ról. BORDAL, (bor-dal) ösz. fu. Mindenféle dal, melynek tárgyát bor teszi, s rendszerint borivók által énekeltetik. BORDAEMELINTŐ, (borda-emelintő) ész. fu. Bordacsontok végein a gerinczek közelében levő izmok, melyek közöl tizenkettő rövid, három pedig hosszú. BORDAFÁK, (borda-fa) ész. fn. Az ágyusze­kerek két oldalán fekvő gerendák. BORDAFEJECS, (borda-fejecs) ész. fn. Az ol­dalbordának a gerinczek felé álló bunkós vége.

Next