Czuczor Gergely – Fogarasi János: A magyar nyelv szótára, 2. kötet
GY - GYORSKOCSIS - GYORSLÁBÚ - GYORSLÉPÉS - GYORSLÖVÉSZ - GYORSMARS - GYORSOGAT - GYORSPARANCS - GYORSPARASZT - GYORSSZEKÉR - GYORSUTAZÁS - GYORSUTAZÁSI - GYORTYA - GYOSZ - GYOSZÁR - GYOSZOM - GYÓTA, (1) - GYÓTA, (2) - GYOVÁN - GYÖ - GYŐ - GYŐJT - GYŐJTEVÉNY - GYÖK
1215 GYORSKOCSIS—GYÓTA GYOVÁN—GYÖK 1215 GYORSKOCSIS, (gyors-kocsis) ösz. mn. Személy, ki gyorskocsiba fogott lovakat hajt, vagy aki gyorskocsikat tart az utasok számára. GYORSLÁBÚ, GYORSLÁBÚ, (gyorslábú) ész. mn. Gyorsan, sebesen menő, rövid idő alatt aránylag hosszú utat tevő. Gyorslábú futár, gyalogposta. GYORSLÉPÉS, (gyors-lépés) ész. fn. Gyors járás , midőn valaki lábait sebesen szedve gyalogol. Gyorslépésekkel siető vándorok. Átv. ért, hamar, hamarság, sietés , sietve. Gyorslépéssel közelítő rész , halál. GYORSLÖVÉSZ, (gyors-lövész) ösz. m. Lövész , kivont, azaz sajátlagosan készített csövű puskából lődöz, mely egyéb közönséges puskáknál sebesebben hord. GYORSMARS, (gyors-mars) ösz.m. 1. GYORSINDULÓ. GYORSOGAT, (gyors-ogat) áth. m. gyorsogattam, —tál, —ott. Gyors menésre, haladásra késztet, sürget, siettet. GYORSPARANCS, (gyors-parancs) ősz. fn. Gyors futárral, postával stb. érkezett, s valaminek végrehajtását siettető parancs. Hadi gyorsparancs. GYORSPARASZT, (gyors-paraszt) ősz. fn. Általán , sebesen hajtó paraszt fuvaros. Különösen a Pest és Bécs között fuvarozó parasztok , kik sebes hajtásaikról hiresek. Nyergesújfalusi, szőnyi , ácsi, gönyői, öttevényi gyorsparasztok. A helybeli vagy vidéki nép nyelvén kullér (kurir). A vasutak mentében az ily fuvarosok már megszűntek. GYORSSZEKÉR, (gyors-szekér) ősz. fn. lásd : GYORSKOCSI. GYORSUTAZÁS, (gyors-utazás) ősz. fn. Gyors alkalmatossággal, és időzés nélküli utazás, pl. gyorskocsin, gőzkocsin, gyorsparasztokkal. GYORSUTAZÁSI, (gyors-utazási) ősz. mn. Gyorsutazást illető, arra vonatkozó. Gyorsutazási intézet. GYURTYA , GYURTYÁNFA , 1. GYERTYA, GYERTYÁNFA. GYOSZ, elvont gyöke gyoszár és gyoszom szóknak. Ezek értelme szerint am. gaz, gyom. GYOSZÁR, (gyoszár) m. tt. gyoszár-t, tb. sok. Növényfaj. A hol felnőtt vala egy édesz almafa, Szárig (sárga) gyoszárvirág alatta nőtt vala. (Csángó dal. Erdélyi János gyűjteményében). Talán gyopárból ferdült el. GYOSZOM , (gyoszom, vagy némelyek szerént az utóbbi tagban megfordított gyomosz) fn. tt. gyoszom-ot. Tóban tenyésző tapadó fa, (tavi gyom). Bodrogközi szó. GYÓTA, (1), (gyóta vagy jó-ta, azaz jó tanya, jó hely) fn. tt. gyótát. Baranyai tájszó, am. legelő hely. GYÓTA, (2), puszta Somogyban ; helyr. Gyótán, —ra, —ról. GYOVÁN, falu Körös megyében ; helyr. Gyován-ba, —ban, —ból. GYÓ, gyökelem, mely különböző értelmű szókban fordul ugyan elő, mindazáltal a , valamint a gy általános jelentéseit követve, a gogö gyökelemekkel igen közel rokon. V. ö. GYÖK, GYÖM, GYÖN, GYÖNY, GYÖNGY, GYÖP, GYÖR, GYÖZ, GYÖ, AL—, falu Csongrád megyében ; FEL —, puszta ugyanott; helyr. Gyön, —re, —röl. GYOJT, származékaival együtt régies és tájdivatos alak, gyűjt helyett; 1. ezt és származékait. GYŰJTEVÉNY, a Nádor-codexben am. gyűjtemény , 1. ezt. GYÖK, m. tt. gyököt. Vagy egy eredetű a köznépies gyön, gyim (jön v. jő) igével, vagy a göcseji, s némely más vidéki töke (tőke) tájszóval, valamint a közdivatú csög, csök, töke szókkal is , a midőn valamely csomót, göcsöt, göcsöst jelent. Török és csagataj nyelven : kök. 1) Általán jelent olyasmit, melyből valami kinő, kinő, ered, származik , keletkezik, mely töve, tökéje, törzsöke valaminek. 2) Különösen és szoros ért. jelenti a növény azon részét, mely a növénynek mintegy alapját teszi, mely a földben rejtezik, s belőle egy részről a törzsök, derék vagy szár nő fölfelé, más részről oldalt vagy aláfelé, vékony ereket, szálakat bocsát ki, melyek által a szükséges nedveket magába szívja, saját és a növény többi részeit táplálnia. A gyök tehát tulajdonkép a növény tömör, vastag részét, tövét jelenti. Vastag, vékony gyök. Mélyen menő, vagy a föld színéhez közel szétterjedő gyök. Kihúzni a fát gyököstül. 3) Átv. ért. valaminek eredete, miből más valami származik. Különösen a nyelvtudományban olyan szó , melyet közelebb értelmű elemekre feloszlatni nem lehet, melyhez semmi rag, és semmi szokottabb képző nincsen illesztve. Ettől különbözik a gyökelem, melyben több gyöknek mintegy csirája, magva rejlik, s melyből a gyökök rendszerént egy újabb betű, legfölebb egy önhangzó és mássalhangzó, de még nem rendes képzők hozzájárultával erednek, pl. e szókban : göb, göcs, gör, göm, a gyökelem gö, maguk pedig gyökök; ellenben az itt ide, ott oda szókban levő i és a májgyökök , mert a ti és de da szokott és rendes képzők, így ezen gyökökben : foly, fogy, fon, a gyökelem : fo. A csák, csáp, csáb gyökök eleme : csa. A ro szinte gyökelem a rom, rogy, rosz szókban. Önálló gyök, mely magában szokott és érthető szót alkot, pl. bor, fa, gar, kar, mar, nyes, rom, sok, tag stb. Ettől különbözik az elvont gyök, mely önállólag nincs divatban, pl. gab, ker, fecs, gör, szom, vid. Ettől ismét különbözik az elvont törzs v. törzsök, mely már a gyökből valamely képző által ered, jóllehet önállólag szinte nem használtatik , pl. roncs, (honnan rom-csol), romb (rom-b-ol), görzs (gör-zs-ed), igy : sikam, szikem , háram stb. A számtanban gyöknek nevezik az oly számot, mely önmagával egyszer vagy többször sokszorozva valamely magasabb (hatványozott)