Dátum, 1989. április (1. évfolyam, 0. szám)
1989-04-25 / 0. szám
r DUNÁNTÚLI NAPILAP ТА AT ТЛ /Г 1989 ÍV* 25 KEDD ÁRA:4.80 Ft »S MOST A DOLOGRA« I/O. Beköszöntő Adomány ez a nap mindannyiunk számára, furcsa adomány. Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondja, hogy engedéllyel bíró, bejegyzett független politikai napilapot fogunk indítani, valószínűleg bolond képzelgőnek hittük volna. Adomány hát ez a nap, az Isten, a sors, a történelem adománya. Lapunk elindulhat a maga társadalomalakító útjára. A Dátum — politikai napilap kíván lenni. Bele akar avatkozni a magyarságot és Magyarországot érintő ügyekbe, hatni akar a helyi és központi politikai döntéshozatali mechanizmusokra, bírálni akar és támogatni, leleplezni és segíteni. A Dátum mögött nem áll politikai szervezet, párt vagy egyesület. A Dátum kiadója a Dátum Lap- és Könyvkiadó Rt. Ilyen értelemben Dátum az első valóban független napilap. A lap igyekszik semmes maradni a különböző politikai alakulatok közötti vitában, rét biztosítva valamennyi számára. Semlegessége azonban em jelenti azt, hogy ne lenne a szó nemes értelmében elköelezett. Mi, akik a lapot útjára bocsájtjuk, elkötelezettjei vagyunk a politikai, társadalmi és gazdasági reformnak, elkötelezettjei vagyunk a nemzeti önbecsülés eszméjének, elkötelezettjei vagyunk az európai jogrendnek, a liberális piacgazdaságnak, az egyetemes emberi jogoknak. Semlegességünk tehát „aktív semlegesség.” A Dátum teret biztosít mindazoknak a ondolatoknak, véleményeknek, eszméknek, melyek a fentkérkek szellemében keresik a jobbat, a szebbet. A Dátum — regionális napilap. Szekszárdon szerkesztjük és négy megyében — Tolnában, Baranyában, Somogyban és Fejér megyében —, valamint Budapesten terjesztjük. Regionális, de nem provinciális! A régió sorsa elválaszthatatlan az ország, a nemzet, sőt Európa sorsától. Mélyebben, részletesebben a régió problémáival kívánunk foglalkozni, de úgy, hogy e kérdéseket beillesszük az országban zajló folyamatokba. Az országos és helyi események ugyanis nem ellentétei, hanem meghatározói egymásnak, még akkor is, ha ennek gyakran éppen az ellenkezőjét véljük látni. A budapesti „reformszóáradat” és a „nem mozduló vidék” — egyazon érem két oldala. Eszményünk az alulról építkező társadalom, egy olyan berendezkedés, amelyben a kisközösségek demokratikus feltételek között maguk választják meg elöljáróikat, amelyben a falvak, községek akarata ugyanannyira érvényes és erős, mint a megyei vagy központi akarat, ahol a döntések ott születnek az emberek közelében — mert hiszen róluk döntenek. Olyan társadalomért akarunk dolgozni, amelyben a köz, a politikai élet tere maga a lakóhely közössége, amelyben mindenki beleszólhat a készülő döntésekbe. Meggyőződésünk, hogy Magyarország akkor lehet korszerű európai országgá, ha fel tudja építeni ezt az alulról felfelé növekvő, demokratikusan összerendezett társadalmi és politikai struktúrát. Egy induló lapnál — napilapnál is — óhatatlanul elhangzik a kérdés: kinek írjuk a lapot? Az ilyen — és hasonló kérdésekre mindig nehéz válaszolni, s a válasz többnyire lapos közhely. Kikerülni mégsem lehet. A Dátum egyrészt tájékoztatni kívánja olvasóit mindarról, ami a régióban, az országban s a világban történik, másrészt — a saját eszközeivel — cselekvésre bírni. Azoknak írjuk a lapot, akik többet s jobban szeretnének tudni mindarról, ami körülöttünk zajlik. Mi sem szólhatunk majd másról, mint a többi napilap, mert az események adottak. De talán értékelhetjük másképpen azokat, kiemelhetjük más oldalaikat, vonhatunk le más következtetéseket. S meg is fogjuk tenni. Lapunk tehát mindenkihez szól, aki nem elszenvedője, hanem alakítója akar lenni életének, aki változtatni akar saját sorsán, aki „bele akar szólni saját belügyeibe”. Ehhez a magatartáshoz, ehhez a hajlandósághoz, ehhez a készséghez nyújtunk segítséget — a magunk eszközeivel — amennyire erőnkből telik. A lapgazdák és a lap szerkesztői nevében köszöntöm a Kedves Olvasót, s hívom, tartson velünk, gondolkodjunk és cselekedjünk együtt. Mert a sok szó, a nagy szóáradat közepette ideje a problémák mélyére nézni. Kossuth Lajossal szólva mondjuk hát együtt: „S most a dologra.” Bába Iván főszerkesztő * Ez (lett volna) a dolguk! A legjobb védekezés a támadás. Ezt az ősrégi alapelvet igen jól ismerik a ma és a tegnap politikusai, az ország volt neves és névleges vezetői, visszahívott képviselői. Több ízben hallottam már tőlük azt a védekezést (támadást?), hogy érzésük szerint nagyon igazságtalanul bánt el velünk a népharag, és nem érzik felelősnek magukat az ország jelenlegi helyzetéért. Különben sem értik, milyen jogon kér számon rajtuk bárki bármit is, hiszen hivatali idejük alatt nemcsak rosszat tettek, hanem sok jót is, s az utóbbi néhány évtized eseményiben voltak pozitív elemek is, sokat fejlődtünk, hasonlítsuk össze mostani önmagunkat — módjuk — a háború utánival, stb. . Véleményünk szerint ennek az érvelésnek — a kétségkívül meglevő igazságmag ellenére legalább két támadható pontja van. Az egyik az, hogy kíváncsi lennék rá, az előbb említett érvekkel operálok vajon melyik eredményre a legbüszkébbek? Arra, hogy a „hőskorban” megpróbáltunk a vas és acél országa lenni? A személyi kultuszra, Sztálin legjobb tanítványaira, a padlássöprésekre, vagy az ötvenhatban és a „konszolidáció” korában elpusztult magyarokra? A válás, az öngyilkosság és az alkoholfogyasztás statisztikájára, lakáshelyzetünkre, tíz éve romló életszínvonalunkra? Az „ingyenes” oktatásra és egészségügyi ellátásra, a munkanélküliségre? Esetleg az utóbbi idők „vívmányaira”: az adó- és árreformra, a vámrendelkezésre, netán a nemlétező autópályáinkra bevezetendő útvámokra? — A bevezetőben említett érvrendszer másik támadható pontja — mely az immoralitás kategóriájába tartozik az, hogy akik most elhárítják maguktól a számadás gondolatát is, nem fogják föl: ez számukra nem lehet hivatkozási alap! Egészen egyszerűen azért nem, mert ez volt (lett volna) a dolguk! Azért helyezték oda őket, azért kaptak igen magas fizetést, azért élveztek kiváltságokat (nem is akármilyeneket!), hogy eredményeket érjenek el! Hogy a nép, a társadalom érdekeinek megfelelően kormányozzák az országot! Még szép, hogy legalább némi eredményt is fel tudnak mutatni országlásuk nem csekély idejéből. „Jobb helyeken” a vezető politikusok elszámoltatásuk idején (mondjuk, egy választáson) éppen az ellenkezőjével szoktak előállni, azzal tehát, hogy az utóbbi időben ezt és ezt értük el, ebben és ebben gyarapodtunk, ennyit és ennyit fejlődtünk. Legfeljebb a végén teszik hozzá, hogy miben nem sikerült az előrelépés, s ennek törvényszerűen, sokkal kisebb súlyúnak kell lennie, mert ha nem, akkor már rég nem az adott szónok mondaná a beszédet. .. " Igaz, a magyar állampolgároknak elég régóta nem volt valódi beleszólásunk abba, hogy legfőbb vezetőik kik legyenek. Reméljük, hamarosan lesz igazi szavazati jogunk, s akkor talán sikerül olyan vezetőréteget hatalomra juttatni, amelynek a lakosság megélhetési gondjai hallatán nem az lesz a fő érve, hogy „a mi helyzetünk még mindig sokkal jobb, mint...” Állítólag Európához tartozunk! Bízunk abban, hogy hamarosan elérkezik az idő, amikor választott vezető politikusaink lesznek, akik nem a népből hanem a népért élnek. Wágner Dezső „Hol vagytok ti régi játszótársak?” PISZTOLYOK A SUBLÓTBAN Vannak, akik fegyverrel is megvédenék a rendszert... Melyiket? Kitől? Egy dunántúli városunk egyik lakója felajánlást tett: megvédi a rendszert az ellenségtől. Egy szál magában, egy szál pisztollyal akarta felvenni a harcot az alternatívokkal a március 15-i koszorúzáson. Szerencsére már nincs, aki elfogadjon egy ilyen felajánlást, s reméljük, nem is lesz. Hogy honnan az ötlet, ne firtassuk. A lelkiismereti szabadság eltűr ilyen gondolatokat, ha van hozzá lelkiismeret. Hogy honnan a pisztoly? Az úr régi, jó, kipróbált elvtárs, többször más, fontos beosztásba helyezték, közben kapott egy pisztolyt — hivatalosan, engedéllyel —, hogy meg tudja védeni magát, ha az ellenség támad. Már régen nyugdíjba ment, a pisztolyt őrizgeti, hisz nem kérte tőle senki. Néha előveszi, megtisztogatja — talán ki is próbálja —, hátha még egyszer használni kell... De az ellenség nem támad. Reméljük, ő sem! — gyökér - Selyem és rongy Több, mint száz esztendeje nem jelentett különösebb szenzációt, ha egy újság útjára indult. Jól mutatja ezt a Tolnamegyei Közlöny híre, amely 1882. február 5-én látott napvilágot az Ötödik lap megyénkben beszédes címével. „Daróczy Zsigmond Paksi Közlöny czímű társadalmi lapot indított, mely hetenkint egy kis ívnyi tartalommal jelenik meg. A január 29-én megjelent 1. számnak (mit collegánk be nem küldött, csak mások szívességéből bírunk) fő czikke a vasúti kérdést tárgyalja, természetesen a paksi iránynak adva előnyt. A czikk végén Szegzárdról így nyilatkozik: "Szegzárd fél attól, a központ, a székváros, a metropolisz fél attól, hogy lesz idővel egy harmadrendű provinciális városka. Ha ezt eléri, mi nem leszünk okai s ezért nem lehet tőlünk kívánni, hogy mi magunkat neki feláldozzuk. Igaz ugyan, hogy mi még csak falu vagyunk, ők meg város, ők selymet gyártanak, mi meg rongyot, de a rongyból lehet papír, sőt bankjegy is, a selyemből meg lehet rongy. Legokosabb volna, ha a selyembe öltözött keblekből az irigység kiköltöznék s ők kezet fogva velünk, szegény rongyosokkal, egyetértésben dolgoznánk. ..» Daróczy, aki nem tartozott a magyar, de még a megyei újságírás nagyjai közé sem, úgy látszik, jövőbe látó jósnak bizonyult: az atomerőművére büszke Paks napjainkra várossá fejlődött, s fő nevezetessége a legszigorúbb vizsgálatok szerint is világszínvonalú. Számomra mégsem ez teszi érdekessé a százhét esztendős hírt, hanem a szemlélet, amelynek szívességéből a Tolnamegyei Közlöny olvasói s a kései korok érdeklődői egyaránt tájékozódhatnak. A régi lap nem haragszik puszta léte miatt az újra, eltűri figyelmetlenségét, bár szó nélkül nem hagyja, de ugyanakkor vezércikkének legfontosabb gondolatait megismerteti olvasóival, holott egyértelmű, hogy vetélytársa lesz egymásnak a két hetüap. Azóta, persze, nagyot változott a világ: a papírt és a pénzt nem rongyból készítik, s a selyem helyett is legföljebb a műselyem járja. Annak azonban a Tisztelt Olvasó örülne a legjobban, ha a régi hasonlat igazi értelme napjainkban öröklődne. Selyemtől és rongytól függetlenül. dr. Töttős Gábor