Dátum, 1989. szeptember (1. évfolyam, 103-128. szám)
1989-09-01 / 103. szám
f 1989 • IX • 1 • PÉNTEK 1/103. » S MOST A DOLOGRA « ÁRA:4,80 Ft Meddig leszünk „birkák"? (Választ kaphatnak a 4. oldalon) Négyévesen kitelepítették (Riport a 3. oldalon) Nem MSZMP-belügy, ha magyar közügy Az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozata A középszintű politikai egyeztető tárgyalások szerdai fordulóját követően ülést tartott az Ellenzéki Kerekasztal. Az EKA-ba tömörült szervezetek — a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája — képviselői egyeztették álláspontjukat a pártszervezetek működéséről, a munkahelyeken, a szolgálati helyeken, a fegyveres erőknél és testületeknél, és a megbeszélést követően nyilatkozatot fogadtak el. Ebben kifejtik: az MSZMP budapesti bizottságának klubjában a pártok munkahelyi szerveződéséről és működéséről kedden folytatott vitával kapcsolatban az EKA szervezetei nem kívánnak beavatkozni a Magyar Szocialista Munkáspárt belső ügyeibe. Szükségesnek tartják azonban kijelenteni, hogy az MSZMP alapszervezeteinek kivonása a munkahelyekről, illetve a szolgálati helyekről olyan közérdekű követelés, amelyet az EKA a magyar társadalom túlnyomó többsége egyértelmű kívánságának ismeretében támasztott. Az EKA annál is inkább fontosnak tartja a megegyezést a politikai egyeztető tárgyalásokon, mert ennek híján elkerülhetetlenné válna a többi párt munkahelyi szerveződésének lehetővé tétele, ami a pártok versengésének színterévé tenné a gazdasági, erkölcsi és politikai válságtól gyötört ország munkahelyeit, intézményeit. Mindezt figyelembe véve, az EKA nem maradhat közömbös a munkahelyek depolitizálásának kérdésében kialakulóban lévő megegyezést veszélyeztető kezdeményezésekkel szemben, annál kevésbé, mert bennük a demokratikus átmenet egészét veszélyeztető kísérleteket lát — hangsúlyozza az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozata. Zárolják az MSZMP somogyi vagyonát! Ezzel a kéréssel fordult Incze Domokos a kaposvári SZDSZ képviselője a megyei tanács tagjaihoz a keddi ülésen. Szeretnék, ha a nemzet pénzén megalapozott vállalkozások nem a pártnak hoznák további hasznukat. Tóth József — nyugdíjas fonyódi párttitkár — közbeszólásával próbálta megzavarni a javaslattevőt, de Gyenesei István tanácselnök rendre utasította a fegyelmezetlen tanácstagot. A tanácstestület kötelezte a tisztségviselőket, hogy a törvényességi és jogi főosztály — az MSZMP és az SZDSZ bevonásával — vizsgálja meg a jogi lehetőségeket, és a kérdést a következő tanácsülésen ismét tűzzék napirendre. Incze Domokos elfogadta a tanács határozatát. Az ülésen döntöttek a megye tanácsainak jutó állami támogatás mérsékléséről. Ezt már júniusban tárgyalták, de akkor a testület új javaslat kidolgozására utasította a szakapparátust A most elfogadott alternatíva szerint a tanácsok igazgatási kiadásaival arányosan csökkentik a támogatást, de mentességet élveznek a tíz fő alatti igazgatási létszámmal rendelkező települések, illetve a városok és nagyközségek kivételével a gazdaságilag elmaradott térségek tanácsai. Csurgó és Fonyód képviselője pontatlan adatokra hivatkozva kérte a csökkentés újbóli megállapítását A testület ezzel egyetértett de nem támogatta Szabó Józsefet, Boglárlelle tanácselnökét aki aránytalanul nagynak tartotta a városát sújtó csökkentést és a határozat ellen tiltakozását jelentette be. Gyenesei István az ülés végén elmondta, hogy a közeljövőben sorra kerülő siófoki tanácsülésen búcsút vesznek Gáti Istvántól a városi tanács elnökétől, és megválasztják utódját • Á. A bányászok kifütyülték a miniszterüket Elegünk volt az ígéretekből... '' Csaknem másfél hónapos előkészítő munka állt a Pécsett, augusztus 30-án lezajlott bányásztüntetés és nagygyűlés mögött Ebből talán érzékelhető, hogy az uránbányászok — és a követeléseik mellett kiálló minden bányászati alágazat dolgozói nem hirtelen haragokban cselekedtek, hanem régóta halmozódó elkeseredésüknek adtak hangot ezen a napon. Akciójukra felfigyelt az egész világ bányász-közvéleménye, mint ahogyan azt a Nemzetközi Bányász Szervezet (CIM) főtitkára, Alain Simon telexében a BDSZ vezetőinek tudomására hozta. A tüntetésnek a szó szoros értelmében a színfoltja volt az a csodálatos színekben pompázó, hatalmas (és nyilván harcokban edzett) bányászzászló is, amelyet Skóciából érkezett bányászok hoztak — a brit bányásztársadalom üzenetével együtt. Díszlet Skóciából A felvonulás kezdetére többezres tömeg verődött össze a Mecseki Ércbányászati Vállalat központját övező utcákban. Mindenfelé transzparensek, elszántságot tükröző arcok, és valami méltóságteljes fegyelmezettség. Az indulás előtti pillanatokban a körzeti tv-stúdió riporterének nyilatkozik a menet élén álló Nagy Sándor, a SZOT főtitkára. Mint bombázó körül a kis vadászgépek, a tömeg körül fényképezőgéppel, mikrofonnal, jegyzettömbbel felfegyverzett újságírók cikáznak. (Az persze csak később derül ki, melyikük védi a „bombázót”, és melyik támadja...) De már hömpölyög is vagy ötezer ember a városi sportcsarnok felé, a nagygyűlés színhelyére. Az ólmos ősz eleji szürkületből érkezve, a csarnokba lépve mindenkit mellbevág a televíziósok lámpaerdőjének fénye. Izgatott készülődés, a programot tartani kell, hiszen a televízió egyenesben közvetíti az eseményeket , amíg le nem jár műsorideje. A skót bányászok gondolnak egyet, s óriási zászlójukkal, amelyet két rúdon tartanak, az emelvény mögé lépnek, így szolgáltatva nemzetközi díszletet a nagy magyar színjátékhoz. A munkások nélkül nem megy! Fél ÖL Gyulai Sándor lép az alkalmi dobogóra és érzékletes szavakkal ecseteli a bányászok elkeseredettségét. A MÉV szakszervezeti bizottságának titkára sajátos nézőpontjából támadja a kormány gazdaságpolitikáját: — Egyetértünk azzal, hogy az ország valamennyi állampolgárának érdeke, hogy az államháztartás veszteségeit csökkentse, de nem érthetünk egyet azzal a politikával, amely a gazdasági problémák megoldására csak a restrikciót, az elvonást, a leépítést ismeri. Mondanivalóját képszerűen az egyszeri cigány lovának tanulságos történetével támasztja alá, „aki” köztudomásúlag éhen pusztult, mielőtt sikerült volna őt leszoktatni az evésről... Ezen a ponton dübörög fel először a taps a sportcsarnokban. Gyulai folytatja: — Ha a kormány nem vállalja a korábbi időszak hibáit, miért gondolja azt elfogadhatónak, hogy rámutatással kiválasztott, bűnbaknak kikiáltott kollektívák viseljék következményeit? A bányászok újfent helyeselnek, lassan kezd felforrósodni a hangulat. • A bányászok nem jól megfogalmazott ígéreteket akarnak, ilyeneket már bőven kaptak. Garanciákra van szükségük, tudni akarják azt is, hogy meddig dolgozhatnak, és azt is, hogy utána mi lesz a sorsuk! Szikár férfi lép a mikrofonhoz: Szabó László, uzános csapatvezető vájár. — Az a gazdaság sebezhető a legjobban, amelynek nincs hosszútávú energiapolitikája. Márpedig a magyar kormánynak ilyen nincs —jelenti ki határozottan, s láthatólag nem zavarja, hogy az emelvény mögött ott az ipari minisztérium egfelső vezetése, a miniszter és bányaügyi helyettese. Szabó az ózdi példát említi, mint intő jeleL . Ez a kormány még csak addig jutott el, hogy felszámolja a gazdaságtalan munkahelyeket és csak utána kezd új munkahelyeket teremteni... Bennünket, bányászokat ki kérdezett már meg ezekről a dolgokról?... Egyetlen program sem valósítható meg a munkások nélkül!... Nem ragaszkodom ahhoz, hogy a föld alatt keressem meg a kenyeremet — mondja nagy tetszéssel fogadott beszéde végén —, de ahhoz igen, hogy tisztességesen végzett munkával tarthassam el a családomat! A türelmünknek vége! Apró hiba csúszik be: a következő szónok a kamerák és az izzó tekintetek kereszttűzében elfelejt bemutatkozni. A többség talán ismeri, de néhány közvetlen „ki vagy te?” bekiabálás elrepül a pódium felé. Aztán a beszédet hallva mindenki megnyugszik: nem ellenünk szól ez az ember, az ugyancsak nagy slamasztikában lévő mecseki szénbányászok üzenetét hozza. Nem is akármilyen üzenet ez! Kemény szavakkal ostorozza a kormány halogató politikáját Azét a kormányét, amely a szénbányászok éppen egy évvel ezelőtti sztrájkja óta képtelen volt elérni, hogy a parlament megtárgyalja — és csökkentse — a bányászok vérrel-verítékkel szerzett jövedelempótlékait sújtó progresszív adókat — Bejelentem, hogy a türelmünknek vége! — dübörögnek végig a termen többszáz Wattal felerősített szavai. — A sztrájk eszköze a kezünkben van, és élünk is vele! Amennyiben az Országgyűlés szeptember 8-án kezdődő ülésszakán nem tűzné napirendre a személyi jövedelemadó módosítást ezúttal is felkérem az ország bányásztársadalmát, hogy támogassa harcunkat! Az utolsó szavak tapsba és helyeslő éljenzésbe fúlnak. A felhívás jó helyen hangzott el, hiszen nincs olyan bányavállalat — az olaj- és ásványbányászokat is beleértve —, amelyik ne képviseltetné magát ezen a demonstráción. Nem leszünk rabszolgák! A következő percek kínos meglepetést hoznak. Simon József az SZMT megyei titkára taktikai hibát követ el. Megpróbál „ide is, oda is” adni egy kicsit. Egyre erősebb kiabálás, végül ütemes vastaps nyomja el szavait. — Nem vonjuk kétségbe a kormány tisztességes szándékát. .. de mindazokra, amire készülünk, ha kell tudományos eszközökkel... A gazdasági szabályozók... szélesebb kontextus... Az események ezután gyorsvonati sebességgel robognak a végkifejlet felé. Schalkhammer Antal, a BDSZ főtitkára ismerteti a Bányaipari Dolgozók Szakszervezetének a kormányhoz intézett felhívását folytatás a 3. oldalon NO DE MINISZTER ÚR?! A helyszín a Pécsi Városi Sportcsarnok. Az időpont augusztus 30. Az esemény: a MÉV dolgozóinak demonstrációja. A hangulat parázs. Horváth Ferenc ipari minisztert csúfosan kifütyülik. (Politikai kultúránk hiányossága talán? Vagy a semmitmondó ígérgetésé? A tény attól tény marad, sokezren tanúsíthatják!) Zárómomentumként a bányászhimnusz következik. Idősebbek, fiatalok merednek vigyázzba. Amikor furcsa közjáték tanúi lehetünk. A miniszter feldúltan—senkire sem tekintettel — igyekszik a kijárat felé. A bányászok— sokak szemében könnyül — döbbenten konstatálják a himnusz alatt történőket. — De miniszter úr! — jegyzi meg egy középkorú bányász —, önnek nem szent a mi himnuszunk? — és folytatja: „aki a bányászhimnuszt nem tiszteli, nem tiszteli magát a bányászt sem! (A tapasztaltak szerint legalábbis!) -ra 4______________________________________________________.