Dátum, 1989. szeptember (1. évfolyam, 103-128. szám)

1989-09-01 / 103. szám

f 1­9­8­9 • I­X • 1 • PÉNTEK 1/103. » S MOST A DOLOGRA « ÁRA:4,80 Ft Meddig leszünk „birkák"? (Választ kaphatnak a 4. oldalon) Négyévesen kitelepítették (Riport a 3. oldalon) Nem MSZMP-belügy, ha magyar közügy Az Ellenzéki Kerekasztal nyilatkozata A középszintű politikai egyeztető tárgyalások szerdai forduló­ját követően ülést tartott az Ellenzéki Kerekasztal. Az EKA-ba tö­mörült szervezetek — a Bajcsy-Zsilinszky Endre Baráti Társaság, a Fidesz, a Független Kisgazdapárt, a Kereszténydemokrata Nép­párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Magyar Néppárt, a Magyar­­országi Szociáldemokrata Párt, a Szabad Demokraták Szövetsége és a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája — képvise­lői egyeztették álláspontjukat a pártszervezetek működéséről, a munkahelyeken, a szolgálati helyeken, a fegyveres erőknél és tes­tületeknél, és a megbeszélést követően nyilatkozatot fogadtak el. Ebben kifejtik: az MSZMP budapesti bizottságának klubjában a pártok munkahelyi szerveződéséről és működéséről kedden folytatott vitával kapcsolatban az EKA szervezetei nem kívánnak beavatkozni a Magyar Szocialista Munkáspárt belső ügyeibe. Szükségesnek tartják azonban kijelenteni, hogy az MSZMP alap­­szervezeteinek kivonása a munkahelyekről, illetve a szolgálati he­lyekről olyan közérdekű követelés, amelyet az EKA a magyar tár­sadalom túlnyomó többsége egyértelmű kívánságának ismereté­ben támasztott. Az EKA annál is inkább fontosnak tartja a meg­egyezést a politikai egyeztető tárgyalásokon, mert ennek híján elkerülhetetlenné válna a többi párt munkahelyi szerveződésének lehetővé tétele, ami a pártok versengésének színterévé tenné a gazdasági, erkölcsi és politikai válságtól gyötört ország munkahe­lyeit, intézményeit. Mindezt figyelembe véve, az EKA nem ma­radhat közömbös a munkahelyek depoli­ti­zálásának kérdésében ki­alakulóban lévő megegyezést veszélyeztető kezdeményezésekkel szemben, annál kevésbé, mert bennük a demokratikus átmenet egészét veszélyeztető kísérleteket lát — hangsúlyozza az Ellenzé­ki Kerekasztal nyilatkozata. Zárolják az MSZMP somogyi vagyonát! Ezzel a kéréssel fordult Incze Domokos a kaposvári SZDSZ képviselője a megyei tanács tagjaihoz a keddi ülésen. Szeretnék, ha a nemzet pénzén megalapozott vállalkozások nem a pártnak hoznák további hasznukat. Tóth József — nyugdíjas fonyódi párt­­titkár — közbeszólásával próbálta megzavarni a javaslattevőt, de Gyenesei István tanácselnök rendre utasította a fegyelmezetlen ta­nácstagot. A tanácstestület kötelezte a tisztségviselőket, hogy a törvényességi és jogi főosztály — az MSZMP és az SZDSZ bevo­násával — vizsgálja meg a jogi lehetőségeket, és a kérdést a kö­vetkező tanácsülésen ismét tűzzék napirendre. Incze Domokos el­fogadta a tanács határozatát. Az ülésen döntöttek a megye tanácsainak jutó állami támogatás mérsékléséről. Ezt már júniusban tárgyalták, de akkor a testület új javaslat kidolgozására utasította a szakapparátust A most elfoga­dott alternatíva szerint a tanácsok igazgatási kiadásaival arányo­san csökkentik a támogatást, de mentességet élveznek a tíz fő alat­ti igazgatási létszámmal rendelkező települések, illetve a városok és nagyközségek kivételével a gazdaságilag elmaradott térségek tanácsai. Csurgó és Fonyód képviselője pontatlan adatokra hivat­kozva kérte a csökkentés újbóli megállapítását A testület ezzel egyetértett de nem támogatta Szabó Józsefet, Boglárlelle tanács­elnökét aki aránytalanul nagynak tartotta a városát sújtó csökken­tést és a határozat ellen tiltakozását jelentette be. Gyenesei István az ülés végén elmondta, hogy a közeljövőben sorra kerülő siófoki tanácsülésen búcsút vesznek Gáti Istvántól a városi tanács elnökétől, és megválasztják utódját­ ­­• Á. A bányászok kifütyülték a miniszterüket Elegünk volt az ígéretekből... '' Csaknem másfél hónapos előkészítő munka állt a Pécsett, augusztus 30-án lezajlott bá­nyásztüntetés és nagygyűlés mögött Ebből talán érzékelhe­tő, hogy az uránbányászok — és a követeléseik mellett kiálló minden bányászati alágazat dolgozói­­ nem hirtelen hara­gokban cselekedtek, hanem régóta halmozódó elkeseredé­süknek adtak hangot ezen a na­pon. Akciójukra felfigyelt az egész világ bányász-közvéle­ménye, mint ahogyan azt a Nemzetközi Bányász Szerve­zet (CIM) főtitkára, Alain Si­mon telexében a BDSZ vezető­inek tudomására hozta. A tün­tetésnek a szó szoros értelmében a színfoltja volt az a csodálatos színekben pompázó, hatalmas (és nyilván harcokban edzett) bányászzászló is, ame­lyet Skóciából érkezett bányá­szok hoztak — a brit bányász­társadalom üzenetével együtt. Díszlet Skóciából A felvonulás kezdetére többezres tömeg verődött össze a Mecseki Ércbányászati Vál­lalat központját övező utcák­ban. Mindenfelé transzparen­sek, elszántságot tükröző ar­cok, és valami méltóságteljes fegyelmezettség. Az indulás előtti pillanatok­ban a körzeti tv-stúdió riporte­rének nyilatkozik a menet élén álló Nagy Sándor, a SZOT fő­titkára. Mint bombázó körül a kis vadászgépek, a tömeg körül fényképezőgéppel, mikrofon­nal, jegyzettömbbel felfegyver­zett újságírók cikáznak. (Az persze csak később derül ki, melyikük védi a „bombázót”, és melyik támadja...) De már hömpölyög is vagy ötezer ember a városi sport­csarnok felé, a nagygyűlés színhelyére. Az ólmos ősz eleji szürkületből érkezve, a csar­nokba lépve mindenkit mellbe­vág a televíziósok lámpaerdő­jének fénye. Izgatott készülő­dés, a programot tartani kell, hiszen a televízió egyenesben közvetíti az eseményeket , amíg le nem jár műsorideje. A skót bányászok gondolnak egyet, s óriási zászlójukkal, amelyet két rúdon tartanak, az emelvény mögé lépnek, így szolgáltatva nemzetközi díszle­tet a nagy magyar színjátékhoz. A munkások nélkül nem megy! Fél ÖL Gyulai Sándor lép az alkalmi dobogóra és érzékletes szavakkal ecseteli a bányászok elkeseredettségét. A MÉV szakszervezeti bizottságának titkára sajátos nézőpontjából támadja a kormány gazdaság­­politikáját: — Egyetértünk azzal, hogy az ország valamennyi állam­polgárának érdeke, hogy az ál­lamháztartás veszteségeit csök­kentse, de nem érthetünk egyet azzal a politikával, amely a gazdasági problémák megoldá­sára csak a restrikciót, az elvo­nást, a leépítést ismeri. Mondanivalóját képszerűen az egyszeri cigány lovának ta­nulságos történetével támasztja alá, „aki” köztudomásúlag éhen pusztult, mielőtt sikerült volna őt leszoktatni az evés­ről... Ezen a ponton dübörög fel először a taps a sportcsar­nokban. Gyulai folytatja: — Ha a kormány nem vál­lalja a korábbi időszak hibáit, miért gondolja azt elfogadható­nak, hogy rámutatással kivá­lasztott, bűnbaknak kikiáltott kollektívák viseljék következ­ményeit? A bányászok újfent helye­selnek, lassan kezd felforrósod­ni a hangulat. • A bányászok nem jól megfogalmazott ígéreteket akarnak, ilyeneket már bőven kaptak. Garanciákra van szük­ségük, tudni akarják azt is, hogy meddig dolgozhatnak, és azt is, hogy utána mi lesz a sor­suk! Szikár férfi lép a mikrofon­hoz: Szabó László, uzános csa­patvezető vájár. — Az a gazdaság sebezhe­tő a legjobban, amelynek nincs hosszútávú energiapolitikája. Márpedig a magyar kormány­nak ilyen nincs —jelenti ki ha­tározottan, s láthatólag nem za­varja, hogy az emelvény mö­g­ött ott az ipari minisztérium egfelső vezetése, a miniszter és bányaügyi helyettese. Szabó az ózdi példát említi, mint intő jeleL . Ez a kormány még csak addig jutott el, hogy felszámol­ja a gazdaságtalan munkahe­lyeket és csak utána kezd új munkahelyeket teremteni... Bennünket, bányászokat ki kérdezett már meg ezekről a dolgokról?... Egyetlen prog­ram sem valósítható meg a munkások nélkül!... Nem ra­gaszkodom ahhoz, hogy a föld alatt keressem meg a kenyere­met — mondja nagy tetszéssel fogadott beszéde végén —, de ahhoz igen, hogy tisztessége­sen végzett munkával tarthas­sam el a családomat! A türelmünknek vége! Apró hiba csúszik be: a kö­vetkező szónok a kamerák és az izzó tekintetek kereszttűzé­ben elfelejt bemutatkozni. A többség talán ismeri, de né­hány közvetlen „ki vagy te?” bekiabálás elrepül a pódium felé. Aztán a beszédet hallva mindenki megnyugszik: nem ellenünk szól ez az ember, az ugyancsak nagy slamasztiká­­ban lévő mecseki szénbányá­szok üzenetét hozza. Nem is akármilyen üzenet ez! Kemény szavakkal ostorozza a kormány halogató politikáját Azét a kor­mányét, amely a szénbányá­szok éppen egy évvel ezelőtti sztrájkja óta képtelen volt elér­ni, hogy a parlament megtár­gyalja — és csökkentse — a bányászok vérrel-verítékkel szerzett jövedelempótlékait sújtó progresszív adókat — Bejelentem, hogy a tü­relmünknek vége! — dübörög­nek végig a termen többszáz Wattal felerősített szavai. — A sztrájk eszköze a kezünkben van, és élünk is vele! Amennyi­ben az Országgyűlés szeptem­ber 8-án kezdődő ülésszakán nem tűzné napirendre a szemé­lyi jövedelemadó módosítást ezúttal is felkérem az ország bányásztársadalmát, hogy tá­mogassa harcunkat! Az utolsó szavak tapsba és helyeslő éljenzésbe fúlnak. A felhívás jó helyen hangzott el, hiszen nincs olyan bánya­­vállalat — az olaj- és ásvány­bányászokat is beleértve —, amelyik ne képviseltetné magát ezen a demonstráción. Nem leszünk rabszolgák! A következő percek kínos meglepetést hoznak. Simon Jó­zsef az SZMT megyei titkára taktikai hibát követ el. Megpró­bál „ide is, oda is” adni egy ki­csit. Egyre erősebb kiabálás, végül ütemes vastaps nyomja el szavait. — Nem vonjuk kétségbe a kormány tisztességes szándé­kát. .. de mindazokra, amire ké­szülünk, ha kell tudományos eszközökkel... A gazdasági szabályozók... szélesebb kon­textus... Az események ezután gyorsvonati sebességgel robog­nak a végkifejlet felé. Schalk­hammer Antal, a BDSZ főtitká­ra ismerteti a Bányaipari Dol­gozók Szakszervezetének a kormányhoz intézett felhívását folytatás a 3. oldalon NO DE MINISZTER ÚR?! A helyszín a Pécsi Városi Sportcsarnok. Az időpont augusz­tus 30. Az esemény: a MÉV dolgozóinak demonstrációja. A hangulat parázs. Horváth Ferenc ipari minisztert csúfosan kifütyülik. (Politikai kultúránk hiányossága talán? Vagy a sem­mit­mondó ígérgetésé? A tény attól tény marad, sokezren tanú­síthatják!) Zárómomentumként a bányászhimnusz következik. Idősebbek, fiatalok merednek vigyázzba. Amikor furcsa közjá­ték tanúi lehetünk. A miniszter feldúltan—senkire sem tekintet­tel — igyekszik a kijárat felé. A bányászok— sokak szemében könny­ül — döbbenten konstatálják a himnusz alatt történőket. — De miniszter úr! — jegyzi meg egy középkorú bányász —, önnek nem szent a mi himnuszunk? — és folytatja: „aki a bá­nyászhimnuszt nem tiszteli, nem tiszteli magát a bányászt sem! (A tapasztaltak szerint legalábbis!) -r­­a 4______________________________________________________.

Next