Dél-Kelet, 1990. július-december (2. évfolyam, 26-51. szám)

1990-07-06 / 26. szám

rpHPVVlVH|­н шМвИ Magyar Vasárnap A szünetek azért is izgalmasak a Parlamentben, mert ilyenkor benépesül a büfé, és néhányan az étteremben is helyet foglalnak. Nyers Rezső például az úgynevezett bécsi zsemlét részesíti előnyben. A különösen ízletes orosz hús­­salátát nem kóstolta meg a nem is olyan rég még első számú vezetőnek számí­tó képviselő. Mennyire más lett az étterem hangulata is. Fél évvel ezelőtt a felszolgálók abból tudták meg, hogy hamarosan szünet következik, ha megje­lent dr. Pesta László. Hajszál pontosan öt perccel előbb érkezett. Fél adag ebédjét, három deci vörös borát Srautmann Rezső, Barcs Sándor, Bognár Jó­zsef és Kállai F­erenc társaságában fogyasztotta el. Akkor általában baráti tár­saságok szerint volt az ülésrend. Csak Puja Frigyes mellé nem ült soha senki. Aréna Mivel a szakszervezeti mozgalomban nem láttam kellő erőt mondja Ste­er Ferenc, az Ikarus munkása az 1956-os munkástanácsok formáját pró­báltuk meg. Mivel álláspontunk szerint, ami évtizedek alatt létrejött ebben az országban, mind a munkások, a bérből és fizetésből élők tulajdona, az ő bé­rükből lett lecsípve, nem engedhetjük meg, hogy ezt a vezetők elherdálják. Természetesen nem vagyunk privatizáció-ellenesek, hiszen ez a jövő útja. De ebből nem szabad kihagyni azokat, akik az értékeket megteremtették. A mun­kát tavaly tavasszal kezdtük el, amikor a szakszervezet egy csomó probléma felvetésére azt válaszolta, hogy nincs jogosítványa a megoldáshoz. A vállalati újságban megjelentettem egy toborzó felhívást. Óriási balhé lett belőle. Elret­tentő példaként ugyanabban az újságban megjelent egy cikk, hogyan végez­ték ki, hogyan börtönözték be Ъ8-ban a munkástanácsok tagjait. Szinte azt sugallta, így jár, aki belép. Képes . Az 1960-as évek közepétől az arabok elsősorban úgynevezett műszaki-tu­dományos együttműködési megállapodások keretében a különböző hazai in­tézmények, a SZEF, a pártbizottságok, az ifjúsági szervezetek meghívására, ösztöndíjas diákokként érkeztek hazánkba. Ők azok a Magyarországon élő diá­kok, akikről a közvélemény jószerivel annyit tud, hogy költik az állam pénzét és elfoglalják a magyar tanulók elől a helyet. A valóság természetesen nem ilyen egyszerű. Az arabok másik - mondjuk óvatosan, feltűnőbb - csoportjai az elmúlt években turistaként érkeztek hozzánk. Őket többnyire a főváros utcáin, pályaudvarain, szállodák és belvárosi szórakozóhelyek teraszán lehet látni. A Keleti pályaudvar peronján mozgó valutaváltók beleolvadnak a tömegbe. Há­rom-négy ember dolgozik közösen, egy figyel és jelent, egy közvetít, egyik­nél van a forint, másiknál pedig a valuta. Heti Hírnök Molnár Béla bácsi (76) elmondása szerint 12 esztendővel ezelőtt jelentke­­zett nála a gégetumor. "­Elmentem a körzeti orvoshoz, aki megmondta, hogy körülbelül hat hónapig élhetek még. Ezután már semmi más nem foglalkozta­tott, csak az, hogyan legyek öngyilkos. Nagyon sokat töprengtem azon, hogy gyermekkoromban édesanyám és nagyanyám gyógyfüvekkel gyógyított min­den ban s legtöbbször eredményesen. Elkezdtem gyógyfüveket, növényeket keresni, s nemsokára a kísérleteimmel kedvező fordulatot értem el az állapo­tomban. December végére nyoma sem volt a betegségnek. Először csak ma­gamon próbáltam ki, de aztán adtam belőle az ismerősömnek. " ­ Dél-Kelet Vargabetűk Carlos Kedvelem a bűnözőket, kivált a terroristákat. Mielőtt megbotránkoz­­nának e kijelentésen, kérem, hallgassanak végig. Nyugodtan tárcsázzák Horváth Balázs belügyminiszter urat és mondják meg neki, hogy én va­gyok az egyedüli szemtanú, aki látta Carlost, amint a budapesti Thermál I Szállóban áztatta a lábát a csodás fürdőmedencében. Ott ült mellette Ká­dár János és Benkei András, egymásra kacsintottak és a prole­tárinternacionalizmus szellemében — gondolatban — megfogták egymás kezét. Névtelen informátorom odasúgta, hogy most figyeljek, mert néhány másodperc múlva fürdőgatyában megjelenik a hírhedt Ulri­ke Meinhof, a Bader -Meinhof csoport Vörös Hadsereg Frakciójának vezetője, aki nem tévesztendő össze Sztálin generalisszimusszal, bár mindkettőjük lábán egyforma a bütyök. Bevallom, hogy katartikus élményt jelentett a nem mindennapi felfe­dezés. Az már végképp feldobott, amikor ezzel egy időben a másik Ba­lázs is (László) a színre lépett, és bejelentette a drasztikus áremelést. A vörös fogyókúra után kékülünk, zöldülünk és fogalmunk sincs, hogy a szegfűt vagy a tulipánt szagolgassuk. Mindenesetre bűzlik a pálinkás bütykös, a benzines kanna, a dohányos doboz. Augusztustól viszont a nyakunkba zúdul a szén, a brikett, a tűzifa. Fuldokolhatunk a gáz, a víz, rángatózhatunk a villanyáram árától. De sebaj, polgártársak! A szóvivő megnyugtatásul azt is közölte, hogy késő őszig hasonló lépéseket nem tervez a kormány. Csak az a kérdés, melyik kormányra gondolt. Valóban, nem is tudom, hogy miért kell nekünk az inflációval, a gabo­naexporttal, a költségvetési hiánnyal foglalkozni. A címervita, a Carlos­­ügy, az amnesztia sokkal izgalmasabb. Itt van mindjárt a női bugyik tolvaja. A megrögzött bűnöző évekig garázdálkodott a kiterített intim fe­hérneműk között, a végén mindet a birtokába vette és eltűnt. A dörzsölt rendőrök gondoltak egy nagyot és akcióba léptek, összehívták a falu hölgyeit és közölték: egy ideig nincs bugyiszárítás. A kiéhezett bűnöző néhány hét múlva rácsapott az újból kiterített fehérneműkre, de a rend őrei elkapták. A szegény asztalos azóta is a bolondok házában várja sor­sa jobbra fordulását. Mondom, a bűnözők intelligensek és műveltek. Sas József művész urat is meglátogatták a minap. A betörő nem tört, nem zúzott, csupán egy lllár Erzsébet-szobrocskát dobott a földre. A mikroszkópos direktor levelet írt a hívatlan látogatónak és felhívta a figyelmét arra, hogy az ello­pott utazó borotvájában cserélje ki a pengét és a Schéner Mihály-képet ne adja el, mert gyönyörű. Az infrasütője pedig ráz, nehogy hozzá nyúl­jon. Egyetértek a mostani börtönlakókkal, akik elítélik Tonhauser László rendőrtiszt könnyelmű nyilatkozatait, hiszen az elítélteknek nincs érdek­védelmi szervezetük. Bizony, gondolkozzon csak el tisztelt rendőr úr, mi lenne, ha egy utópista társadalomban élnénk, ahol ugye nincsenek bű­nözők. Vajon, hol tenné magát hasznosá, és mi lenne az igazságügyi ap­parátussal, a BM-alkalmazottak népes csoportjával, aki így vagy úgy, de kétségtelenül a bűnből élnek. Csak hátra az agarakkal kedves bűnözők! Izgatottan várom a jövőt, amikor a büntetés-végrehajtásban megvaló­sítjuk a svéd modellt, ahol az elítéltek egyszemélyes cellájukban nyelve­ket, számítástechnikát tanulnak. Mert nálunk is nagy szükség van : tolmácsokra, idegenívezőkre. Hátha jobban szót értünk az újabb Carlo­­sokkal. Seres Sándor Dél-Kelet. Független közéleti hetilap. Felelős szerkesztő: Kepenyes János, szerkesztő: Goldman György, főmunkatárs: Seres Sándor. Rovatszerkesztők: Flornok Ernő, B. Sajti Emese, Krausz Tamás, Her­­pai Attila. Norvégiai tudósítónk: Bíró Károly. Szerkesztőség és kiadó: 5600 Békéscsaba, Tanácsköztársaság útja 12. Telefon: 21-692,24- 155. Terjesztési előadó: Leszkó Pál. Kiadja a Dél—Kelet Lap- és Könyvkiadó Kft., felelős kiadó a kft. ügyvezetője. Szövegszedés, szerkesztés: Dél—Kelet Kft. Nyomtatás: Kner Nyomda lapüzeme, Békéscsaba, Lenin út 9—12. Vezérigazgató: Balog Miklós. ISSN 0865-1264.

Next