Délkeleti Krónika, 1994. január-június (2. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-13 / 1. szám

Bérgyilkosok jártak Csütörtök délután, Dr. Garamvölgyi László, az ORFK sajtószóvivője szól, nem árta­na figyelni úgy egy óra tájban a telefaxot, mert az MTI felet­tébb érdekes hírt közöl. A rendőrségi közlemény rend­kívül szűkszavú. Telefon a gyilkosság színhelyére, Oros­házára, ám az ottani rendőr­­kapitányságon tartózkodó Dr. Gál László ezredesből, a Bé­kés Megyei Rendőr-főkapi­tányság és egyben a nyomo­zás vezetőjéből egy árva szót sem lehet kihúzni. Pedig ő iga­zán ismeri a várost, hiszen hosszú éveken át volt a rend­őrkapitánya. Mindössze annyit árul el: azért ajánlottak fel egy­millió forintot a nyomraveze­tőnek, mert rendkívül bonyo­lult üggyel állnak szemben. Péntek reggel. Az egyik or­szágos napilap arról ír, hogy január 5-ről 6-ára virradóra megfojtották Bajza utca 7. szám alatti házában Németh Andrásné Márton Editet, a má­sik pedig úgy tudja, hogy ked­den (?!) este hat, idegen ak­centussal beszélő férfi hat lö­véssel szabályosan kivégezte a két és fél évvel ezelőtt elra­bolt Farkas Helga nagynén­jét, mégpedig nagy valószínű­séggel nyereségvágyból. Péntek délelőtt. Utunk Né­meth Andrásék belvárosi há­zához vezet. Valóságos palota lett az előző tulajdonos, egy öreg fogorvos házából, három másodpercre állhatunk a ka­puja előtt, amikor két tagba­szakadt férfi lép ki rajta. - Kit keresnek? - kérdezi az egyik, a kopasz. - Németh Andrást. - Nincs itt, és nem is lesz. Nagyon megviselték az ese­mények. Kicsodák maguk? - Újságírók. - Tünés innen! - De hát...! A kopasz fenyegetően kö­zelít, mi távolodunk ökleitől. Megáll egy autó mellétünk. Azt mondja az ismerős asszony, hogy Némethéket az asszony sógora, Farkas Imre vonta be annak idején az üz­letbe. A helyi Petőfi Sándor Művelődési Központ Piros presszójának az üzemelteté­sétől nagy utat tettek meg, míg játékkaszinókat szereltettek fel Romániában (fával fizet a román partner), illetve Bécs­­ben, ahol állítólag lakást is vett a házaspár. Amíg társalgunk, újra kinyílik az emeletes ház kapuja, látjuk, hogy odabent nők toporognak izgatottan. A gyilkosság előtt gázsprayvel lefújt dobermannak se híre, se hamva. A szemközti, 8. szá­mú házban lakó házaspár semmit sem hallott azon az ominózus éjszakán, kizárják a lőfegyveres variációt, s mel­lesleg megjegyzik: habár csak fél éve laknak jelenlegi ottho­nukban, rendes embereknek ismerték meg Némethéket, akik mindig illedelmesen kö­szöntek nekik. Egyszerre csak két osztrák rendszámú nyugati autó, egy BMW és egy Opel áll meg a 7. számú ház előtt. A BMW rend­száma BL­EDIT 2, a brutális módon megölt asszonyé volt, aki egykoron a városi tanács műszaki osztályán dolgozott. Odalépnek kissé kopaszodó, 41 éves férjéhez (láthatóan igen jól fegyelmezi magát, no­ha 38 éves nejének kivégzését végig kellett néznie megbilin­cselt, nyolc- és tízéves gyer­mekeinek), de megint megin­dulnak felém a gorillái. - Csak egy kérdés, Németh úr: hogyan ölték meg a felesé­gét, és kire gyanakszik? - kiál­tom neki öt­ méterről. Gusztit emlegett Nyereségvágyból elkövetett emberölés alapos gyanúja miatt is­meretlen tettesek ellen január 5-én rendelt el nyomozást a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, melynek békéscsabai épületében hétfőn délután tartott az ügyben sajtótájékoztatót dr. Gál László ezredes, megyei főkapitány, dr. Hajdú Antal alezredes, főkapi­tány-helyettes, valamint Fekete Béla alezredes, a bűnügyi osz­tály vezetője. A főkapitány először is néhány napilap ostorozásá­val foglalkozott, melyekben a legkülönfélébb variációk röppentek fel Németh Andrásné Márton Edit, Orosháza, Bajza и. 7 szám alatti lakos meggyilkolásával kapcsolatban. Külön „üdvözölte” a Kurír informátorát, a­„magasrangú rendőrtisztet”, aki szerint hat lövéssel ölték meg a 38 éves, egyébként meglehetősen jó kinéze­tű asszonyt. A valóság ezzel szemben az, hogy múlt hét szerdán 22 és 24 óra között négy vagy annál több férfi lépett be a nyitott kapujú és ajtajú házba, a nagy valószínűséggel éppen tévét néző­­ asszonyt megfojtotta, és mintegy hárommillió forint értékben kész­pénzt, illetve aranyórát rabolt el. Az egyik Cartier típusú női karóra volt (arany fémcsattal, apró, kék köves felhúzóval, római számokkal, nap kijelzővel, 800 ezer forint értékű),a másik Zenith gyártmányú, aranyozott férfi karóra, automata, 81 köves, hónap és nap kijelzővel, 500 ezer forint értékű). A nyomozás eddigi adatai szerint a rablógyilkosok előzetesen harcképtelenné tették a házőrző dobermant, a két kiskorú lány az egyik hálószobában tartózkodott, aludtak, s anyjuk sikongatásá­­ra ébredtek fel. Amikor a másik hálószobában lévő tettesek felfe­dezték őket, a piacon kapható játékbilinccsel megbilincselték a nyolc- és tízéves gyermekekeket. A gyilkosság előtt az asszonyt bántalmazták (minden valószínűség szerint ismerte támadóit), a másik szobában akkor fedezték fel a lányok a földön fekvő anyju­kat, amikor az elkövetők már eltávoztak. Tehát nem igaz az a hír. Edit BMW-je a Snack bár mögött, melynek BL EDIT2 volt a rendszáma

Next