Heti Délkelet, 1998. január-június (5. évfolyam, 1-25. szám)
1998-03-22 / 11. szám
HETI DÉLKELET ! Érthetetlen szerénységgel ünnepeltük az 1848-as magyar forradalom és szabadságharc 150. évfordulóját. Petőfi és Kossuth - ha élnének - alighanem pironkodva szemlélnék kései utódaikat. Testben kevesen, lélekben s pedig alig azonosultunk történelmünk talán I legdicsőbb napjával, 1848. március 15-ével. Pusztaföldváron a helyi kultúrházban március 14-én emlékeztek meg az 1848-as forradalmi eseményekről. Az általános iskola tanulói irodalmi műsorral lepték meg a mintegy negyven főnyi közönséget. A diákok szándéka dicséretes, bár játékuk lélek nélkülinek tűnt. (Bizonyára kevés idő jutott a próbákra - a szerző.) De maradjunk az ünnepi megemlékezésnél. Dr. Varga István országgyűlési képviselő — e jeles nap szónoka - kiemelte, hogy 1848-ban az első felelős magyar kormányban olyan államférfiak kaptak szerepet, akiket a reformkorban az ország már jól ismert. Olyan politikusok vállaltak komoly beosztást, akiknek a tudása, műveltsége, vezetői képessége világos és egyértelmű volt az ország valamennyi polgára előtt. - Ki volt az első felelős kormány igazságügy-minisztere? - tette fel a kérdést hallgatóinak dr. Varga István. - Deák Ferenc, a haza bölcse. Ki volt az első miniszterelnök? Gróf Batthyány, aki mártírhalált halt. Ki volt a pénzügyminiszter? Kossuth Lajos - és folytathatnám a sort. Gondolják végig: mikor lesz még egyszer ilyen kormánya Magyarországnak? A magyarság tudta, kiket kell vezetőnek megválasztania! Felvetődhet, hogyan jött létre annak idején az a bizonyos nemzeti egység. Ehhez szükség volt a nép bizalmára, mert a vezetők maguk is egyet akartak: polgári Magyarországot! A nemzeti egységhez vezető úton - a költőkén, írókén, hadvezérekén túl - megvolt a nép támogatása is. Önök megkérdezhetik: hogyan telt el ez a 150 esztendő? Hogyan ünnepeltük a magyar forradalmat és szabadságharcot? Felemás módon! Az első ötven évet úgy, hogy szép emlékkönyvek jelentek meg Jókai Mór előszavával. Az 1867-es kiegyezés megosztotta a nemzetet, de azért akkor is méltó módon ünnepeltek. A magyarság - még ha Ferencz József kényelmetlenül érezte is magát a trónján — országépítéssel emlékezett az első ötven évre. A századfordulóra olyan gazdasági, politikai, kulturális helyzetbe került hazánk, amilyenre korábban soha nem volt példa. Jött a kerek évforduló, a századik, 1948, amikor a proletárdiktatúra kopogtatott ajtóinkon. Államosították egyebek mellett az egyházi óvodákat, iskolákat, internálták a papokat, apácákat. Révai Józsefék a saját arculatukra formálták a századik évfordulót. Olyan időszak következett, amikor ünnepelnünk kellett március 15-ét, április 4-ét országunk orosz megszállásának napját és november 7-ét, a nagy októberi szocialista forradalom évfordulóját is. Ez utóbbi kettő pirosbetűs, de egyben kényelmetlen ünnepnap volt. Sohasem tudtunk szépen emlékezni 1848-ra. Vajon most milyen hangulatban ünnepli az ország az egykori dicső eseményeket? Az biztos, hogy szabadon és függetlenül. Kormánypárti szónokoktól hallani, hogy az európai integráció ünnepe is a mai. Én úgy gondolom - mondta dr. Varga István -, számvetésre jó ez a 150. évforduló. Vajon az egész Kárpát-medence magyarságának ünnepe-e március 15-e? Kolozsvárott ünnepelnek-e a magyarok? Pozsonyban a Petőfi-szobornak már csak darabjai állnak egy téren. Déli szomszédságunkban sem örülnek a mi ünnepünknek. A szétszóródott magyarságnak békében kellene ünnepelnie forradalmának évfordulóját. De felvetődik bennem, hogy ma itt mindannyian meg tudunk emlékezni méltóan negyvennyolcas forradalmunkról - jókedvvel, bőséggel? Lehet-e Európába haladni a elszegényedett, polgári eszmék nélküli országlakók tömegének, olyan embereknek, mint akik ma itt élünk? Nem! Ma sem lehet más a jelszó, mit egykoron: polgári Magyaroszágot kell teremteni. Ahhoz viszont hozzátartozik a teljes sajtószabadság, az esélyegyenlőség, a felelős, de nem a felelőtlen kormányzás is...* Dr. Vastagh Pál országgyűlési képviselő, igazságügy-miniszter március 15-én Orosházán mondott ünnepi beszédet. Úgy fogalmazott, hogy Szent István óta nem volt olyan sorsforduló a magyar történelemben, mint az 1848—49-es forradalom és szabadságharc. Mindannyiunkban tovább élnek az 150 évvel ezelőtti események — mondta dr. Vastagh Pál. — A forradalom és szabadságharc az újkori magyar történelem legfontosabb politikai mítoszává emelkedett, a szó legnemesebb értelmében. A közgondolkodást áthatja 1848 szelleme, s ez elszakíthatatlan a magyarságtól. Itt, Orosházán lett országgyűlési képviselő 1869-ben Táncsics Mihály, s 1899-ben a város közönsége Kossuthot díszpolgárává választotta. A helyi gimnázium az előbbi nevét viseli, a mezőgazdasági középiskola pedig az utóbbi nevét vette fel. Mindez azt bizonyítja, hogy velünk élt s velünk marad negyvennyolc öröksége. Ez a forradalom céljaiban sokrétű volt: vállalta a társadalmi rendszerváltást, vállalta a feudalizmus megdöntését és eltörlését Magyarországon. Forradalmunk politikai alkotmányosságot követelt, állami függetlenséget kívánt hazánk számára biztosítani. A forradalomnak kellett rendeznie az akkori nemzetiségekkel, a mai szomszéd országokkal Magyarország kapcsolatát és viszonyát. Ennek a forradalomnak kellett azt a nemzeti feladatot is magára vállalnia, hogy Magyarország csatlakozzék Európa fejlettebb országaihoz. Természetesen nem minden feladatát tudta forradalmunk — röpke másfél éve alatt - tejesíteni. De eltörölte a jobbágyságot, s ezzel megroppantotta a feudalizmus alapjait, s új alkotó energiákat szabadított fel az országban. 20 Feledékenység? . Az orosházi ünnepség befejezéseképp a hagyományos koszorúzásra is sor került a Kossuth-szobor előtti téren. Minden a legnagyobb rendben zajlott: valamennyi párt, társadalmi és civil szervezet elhelyezhette a megemlékezés virágait - kivéve az MDF orosházi szervezetét. A műsor szervezői ugyanis egyszerűen kifelejtették a párt nevét a koszorúzók népes listájáról. Úgy hírlik, semmi politikai háttere nem volt a malőrnek, csupán szervezési okok - no és némi emberi mulasztás - miatt felejtették ki a tulipános koszorúzókat a névsorból.