Heti Délkelet, 1999. július-december (6. évfolyam, 26-51. szám)
1999-07-02 / 26. szám
A szegény embert még az ág is húzza - tartja a mondás. Nem elég, hogy a magyar sertéstartó ma csupán 193 forintot kap kilónként a disznójáért (úgynevezett garantált árként), még a sertéskereskedőkkel is külön csatát kell vívnia. Békés megyében több településről is jelezték lapunknak, hogy a sertésszállítók úgynevezett fuvardíjat számítanak fel, amely hízónként eléri a 4000 forintot, így az a fura helyzet áll elő, hogy míg a sertéstartóknak további veszteségeket kell elszenvedniük, a kereskedők haszna - kockázat nélkül - nő. A hírt először Tótkomlós térségéből kaptuk, de mint később megtudtuk, Békés megye más településeiről is csak külön pénzért hajlandók a kereskedők elszállítani a sertéseket. A vágóhidak megközelítése ma nem olcsó mulatság, hiszen drága a benzin, a gázolaj. No de az mégis arcátlanság — vélik a gazdák -, hogy így kihasználják szorult helyzetüket a sertésszállítók, a kereskedők! VESZTESÉGES TERMELÉS Nem kívánok az olvasók türelmével visszaélni, de talán érdemes lenne egy hevenyészett számítást elvégezni, amelyből kiderül, hogy mennyibe is kerül ma a gazdának egy 150 kilós sertés felnevelése. Egy malac ára hozzávetőlegesen 5000 forint. Mire eléri a másfél mázsás súlyt, szűken számolva is körülbelül 4 mázsa tápot fogyaszt el, ami 18 250 forintba kerül. Állatorvosra, gyógyszerekre ezen idő alatt sertésenként 2000 forintot költ(het) a magyar gazda. Akárhogy is számoljuk, ez pontosan 25 250 forint. Na már most, ha szerencsés és talál felvásárlót, akkor kilónként 193 forintért értékesítheti a jószágot, ami 28 950 forint. Látható, hogy nyeresége sertésenként csupán 3700 forint, ezek után könnyű kiszámolni, mennyi marad a bugyellárisban, ha a szállítási díjat is kifizeti, pontosan mínusz 300 forint! Felvetődik a kérdés: egyáltalán érdemes-e manapság sertést tartani Magyarországon? Korábban az volt a gyakorlat, hogy a vágóhidak szállítójárművei vitték el a gazdától a jószágokat, ez a „kényelmes“ világ azonban mára megszűnt. Hudák Pál tótkomlósi állattartó évek óta foglalkozik sertésneveléssel. Mivel kifejezetten a disznótartásra rendezkedett be, kénytelen szembenézni a kedvezőtlen viszonyokkal. Ő még a szerencsésebbek közé tartozik, hiszen van egy kis földje is, ahol megtermeli a takarmányt a disznóinak. De mit mondjon az a gazda, aki naponta készpénzért vásárolja meg az üzletből a sertéstápot? - Én is hallottam erről a szállítási díjról - újságolja Hudák Pál. - Állítólag másképp nem szállítják el a hízókat a gazdáktól, csak akkor, ha fizetnek sertésenként 4000 forintot. Ez a múltban nem így működött. Ma a 193 forintos „védett“ árra még rászámolnak 6 forint úgynevezett kompenzációs felárat, így alakul ki a kilónkénti 203 forintos vételár. Az ügy szépséghibája, hogy ebből kell kifizetnie a szállítási díjat a gazdának, és sokan közülük szorult helyzetben vannak, kénytelenek megszabadulni az állataiktól, mert már képtelenek megvenni a tápot. Hallottam én olyan esetről is, hogy 135 forintért adtak túl a hízókon... Ez már rablás! A SERTÉSFELESLEG KIFUT AZT FVM szakembere egy televíziós műsorban elmondta: „Itt az emberek érdekeinek megsértője az a felvásárló, aki ebben a formában a legszigorúbb árkötöttséget, a hatósági árat nem tartotta be“. Tűhegyi Józsefné nem tartozik azok közé a felvásárlók közé, akik csak „külön juttatás“ fejében hajlandók elszállítani az állatokat a sertéstartó gazdáktól. A hölgy, aki a legnagyobb szállítók egyike Békés megyében, Kaszaperen él. Elmondta: ebben a hónapban még nem vásárolt fel sertéseket, éppen azért, mert hiányzott a Hústerméktanács állásfoglalása ebben a kérdésben. Dr. Zádory László, a tanács titkára időközben a következőképpen foglalt állást a kérdésben: ,a fenti árak (193 forint/kilogramm N. G.) nem foglalják magukban a vágóhidaknak vagy értékesítési szövetkezeteknek, integrátornak, kereskedőnek a szállítással és egyéb adminisztációs tevékenységével kapcsolatos költségeit. Ezen költségeket a sertéstartó gazda vagy a gazdaság és a felvásárlást végzők külön megállapodásban rögzíthetik. - Mit is jelent ez pontosan? - kérdeztük Tűhegyinél. - A jövő héten fogok szállítani a kaposvári vágóhídnak. A cég 193 forintot fizet kilónként a háztáji sertésekért, plusz 12 százalék áfát. Ezt az összeget nekem fillérre pontosan át kell adnom a sertéstartó gazdának, és ebben az esetben a vágóhíd vállalja magára a szállítási költségeket. - Akkor jönnek mi ebből a haszna? - Egy külön megállapodást kötök a fogadó céggel, amit egyelőre nem kívánok nyilvánosságra hozni. Nézze, nekem senki sem fizet árrést, de még állatorvosi költséget sem. Tudja, mennyiért nyitják ki a vágóhidat? Megmondom: 5000 forintért. Egy rakomány sertés körülbelüli ára 1 millió 300 ezer forint, ezt én a termelőknek általában két-három hét után hiánytalanul kifizetem. A vágóhíd azonban nekem csak 10 (!) hét múlva utalja az összeget. - Eddig ön, és a többi szállító is, az úgynevezett árrésért dolgozott. Ez most megszűnt, ön pedig mégis vállalja a feladatot. Miért? - Már említettem: egy külön megállapodást fogok kötni a vágóhíddal. Tudja, sok esetben még a haszonról is lemond az ember, csak azért, hogy a pénzénél maradjon. - De ha a vágóhidak helyett ön fizeti ki a termelőket, legalább a saját pénze után járó kamatokra igényt tarthatna... - Éppen ez itt a lényeg, a már említett különmegállapodás pontosan ezeket a tételeket fogja tartalmazni. Ebben benne lesz az én bérem, az állatorvosi költség, az árrés és a kamat együttesen. Vannak olyan felvásárlók a környéken, akik 4000 forintot is elkérnek sertésenként a szállításért. Ön ezt szabályszerűnek tartja? Úgy fogalmaznék, hogy nem A DISZN DE MI MARA! Hudák Pál: „A sertéstartásra rendeztem be a gazdaságomat“ HETI DÉLKELET