Heti Délkelet - Délkeleti Hírnök, 2005. július-december (12. évfolyam, 13-22. szám - 1. évfolyam, 1. szám)

2005-07-07 / 13. szám

Interjú az ország valamennyi gondjának közös a gyö­kere, mégpedig az, hogy nincsenek közös cél­­jaink. Magyarország elvesztette az iránytűjét, чет tudja, hogy merre haladjon. Most az a legfontosabb, hogy olyan közös célokat alkos­sunk, amelyek jók az országnak, a települé­sünknek, a családunknak, és mindnyájan megtalálhatjuk benne a számításunkat - hangsúlyozta július 1-én Mezőberényben Or­bán Viktor, a Fidesz-MPSZ elnöke, aki a Nem­zeti Konzultáció keretében megyénkbe látoga­tott. A magyar háztartásokba eddig négymil­lió kérdőívet küldtek ki, ezekből eddig százez­ret postán, ötezret pedig interneten jutattak vissza a konzultációs központba. Egyetlen felemelkedési Orbán Viktor B­ ­ Arra kérjük az embereket, hogy ezeket töltsék ki, feldolgoz­zuk, és ezekből kiolvassuk, hogy mi az a közös cél, ami felé mind­annyian törekszünk. Aztán a szakemberek ezekből majd prog­ramokat készítenek - hangoztat­ta bevezetőjében Orbán Viktor. A kérdésekre válaszolva elmond­ta, a rendszerváltástól elsősor­ban szabadságot vártunk, ez el is jött. Reménykedtünk abban is, hogy tizenöt év alatt közelebb ju­tunk a nyugat-európai életszín­vonalhoz. Ma azt tapasztaljuk, egy lépéssel sem kerültünk köze­lebb az osztrák jövedelmekhez. A privatizációnak az lett volna az értelme, hogy a rendszerváltás előtt fölgyülemlett adósságokat visszafizessük. Most ugyanott tartunk, mint tizenöt évvel ez­előtt. A befizetett személyi jöve­delemadó kilencven százaléka III. Lovas Világtalálkozó 2005. július 21—24. Szarvas, Erzsébet-ligeti sportpálya Magyarország talán egyik legnívósabb lovas eseményének, a III. Lovas Világtalálkozónak az 1996-os kecskeméti és a 2000-es szilvásváradi világtalálkozókat követően Szarvas városa ad otthont. A 2005. július 21-24. között tartandó rendezvény színes kínálatában minden lovat szerető sportember, hobbilovas, vagy a lóért csupán messziről, látványként rajongó lókedvelő megtalálja a számára vonzó produkciót. A magyar csikósok, lovas íjászok, huszárok, honfoglalás kori hagyományőrzők, lovas tornászok, fogathajtók és díjugratók bemutatói mellett a rendezvény legpompásabb színfoltja a világ más tájairól érkező lovas küldöttségek parádés bemutatója és felvonulása lesz. Hazánk illetve a világ valamennyi tájáról érkező szebbnél szebb lovas bandériumok korhű jelmezekben mutatják be az országukra jellemző lovas hagyományokat. A négynapos rendezvényen mintegy 600 ló, 1000 lovas közel 50 programja lesz látható, melyre szeretettel várjuk Önt is! Programajánlatunkból*: A magyar puszta üzenete Nemzeti és megyei küldöttségek bemutatója Lovas íjász bemutató Népzenei műsorok Nóniusz fogatparádé Díjugrató bemutató Csikós bemutatók Fogathajtó bemutatók, világbajnok hajtók a bakon Western show Lovas felvonulás Szarvas belvárosában Lovas bál A Világtalálkozó legszebb lova választás Megasztár Produkció 2005. július 22. péntek 21.30. Erzsébet-liget, Sportpálya ÁLLANDÓ PROGRAMOK A VILÁGTALÁLKOZÓ MINDENNAPJÁN Hagyományőrző huszártábor, honfoglaláskori tábor, cigánytá­bor, kuructábor, szekér és íjásztábor. A Tessedik Sámuel Múzeumban Szamosszegi Bodó Sándor festőművész kiállítását tekinthetik meg. TÁRSRENDEZVÉNYEK: NEMZETKÖZI PÁSZTORTALÁLKOZÓ ÉS DUDÁSFESZTIVÁL SZARVAS, ERZSÉBET-LIGET, SPORTPÁLYA Kísérőrendezvény az évről évre népszerűbb: „Együtt a Kárpát­medencében” Suttyomba Népzenei Fesztivál, SZARVAS VÁROS NAPJA 2005. JÚLIUS 22. (PÉNTEK 18.00) ÓTEMPLOM KÖRÖS NAPOK SZARVAS, VÍZI SZÍNPAD *A III. Lovas Világtalálkozó Szervező Bizottsága a műsorvál­toztatás jogát fenntartja! Jegyek válthatók a Tourinform és IBUSZ irodákban, a rendezvény helyszínén, valamint Szarvason a Kossuth téren felállított jegyárusító pavilonban. Rendezvényiroda: Körös-szögi Kht. 5540 Szarvas, Árpád köz 4. TeL/Fax: 66/216-607 E-mail: korosszegikht@szarvasnet.hu www.lovasvilagtalalkozo.hu Turisztikai információ: Tourinform-Szarvas 5540 Szarvas, Kossuth tér 3. Tel/Fax: 66/311-140, 66/210-062 E-mail: tourinfo@szarvas.hu Weboldal: www.szarvas.hu R­ l ^ 2005. július 21 -2A.

Next