Délkeleti Hírnök, 2006 (2. évfolyam, 1-21. szám)

2006-01-17 / 1. szám

Tóth Imre, a Fidesz Békés megyei 2-es számú választókörzetének országgyűlési képviselője a közelmúltban a magyar egészségügy sanyarú helyzetéről, a kórházak, háziorvosok gondjai­ról tartott sajtótájékoztatót. A politikus a gyu­lai Kiskézműves Cukrászdába invitálta az új­ságírókat, valamint két szakembert: dr. Becsei Lászlót, a megyei kórház igazgató-helyettesét és dr. Pintér Lajost, a sarkadi egészségügyi alapellátás vezető orvosát. Tóth Imre: "Az egészség­ügy nem üzlet!" A Fidesz sürgeti a reformot A tájékoztató címe "Egészsé­günk és a gyengélkedő­ egészség­ügy" volt, amit Tóth Imre a kö­vetkező­ frappáns felütéssel tol­dott meg: A napokban sokat hall­hattunk arról, hogy a magyaror­szági vezetékekben nincs elég gáz, ehhez képest az egészség­ügyben bizony gáz van. A bevezetőt követően dr. Be­csei László, a Békés Megyei Pándy Kálmán Kórház igazgató­­helyettese a honi kórházak hely­zetét elemezte. Mint mondta, a gyógyító-megelőző munkát egyre inkább nehezíti az intézmények szűkös költségvetése. A magyar­­országi kórházak többsége felélte tartalékait, több mint felük pedig (százhúszból hatvannégy) eladó­sodott. A doktor, aki a Fidesz egészségügyi szakértője felhívta a figyelmet a degresszív finanszí­rozás hátulütőire, s arra, hogy a pénzhiány előbb-utóbb a gyógyító munka színvonalának rovására mehet. A betegellátás terén nincs lehetőség fejlesztésekre, orvos, nővérhiány gátolja a minőségi munkát - fogalmazott. Fenyegető veszély, hogy a frissen diplomá­zott, jól képzett magyar orvosok az Európai Unió országaiban folytassanak praxist a jobb meg­élhetés, a kielégítőbb körülmé­nyek reményében. Dr. Becsei László elmondta, hogy ma 90 or­vosi szakterületből 72-ben 70 éven felüli orvosok is dolgoznak, a szakma elöregedőben van, ezért is kellene itthon tartani a fiatal pályakezdőket. A Délkeleti Hírnök kérdésére válaszolva Be­csei doktor elmondta: tudomása szerint a Békés megyében műkö­dő (orosházi, békéscsabai és gyu­lai) kórházak gazdálkodása je­lenleg kiegyensúlyozott, ám ez az állapot a további elvonások után nem biztos, hogy fenntartható. A sarkadi egészségügyi alap­ellátás vezetője, dr. Pintér Lajos elsősorban a háziorvosok nehéz helyzetére világított rá. Mint mondta, a szűkös keretből alig­­alig működtethetőek a rendelők, a házi­orvosok, főként a kistele­püléseken komoly gondokkal küzdenek. Egyes kistérségekben az orvosok 400-450 forintos óra­bérért látják el az ügyeleti szol­gálatot. A következőkben Pintér dok­tor a mentőszolgálat nehézségei­ről szólt. Véleménye szerint az országos mentőszolgálat jelenle­gi vezetője minden eddiginél szolgaibb módon hajtott végre le­építéseket, így a személyzeti lét­számhiány miatt egyre hos­­­szabb a várakozási lista a beteg­­szállítások esetében, s arra is akad példa, hogy személyzet hí­ján állnak a felszerelt mentőau­tók. A vezető háziorvos szerint a jelenlegi kormány azon választá­si ígérete se teljesült, miszerint szakrendeléseket telepítenek a kistérségekbe. Sarkadon idáig egy esetben valósult meg hat órás szakrendelést, bár nyolcra pályáztak. A magyar egészség­ügy helyzete egy mielőbbi be­avatkozás hiányában tragikussá válhat - fogalmazott dr. Pintér Lajos. A térség Fideszes országgyű­lési képviselője a sajtótájékozta­tó végén összegezte az elhangzot­takat. Mint mondta, elmaradt a kormány azon ígérete, hogy az egészségügyi ellátó rendszer re­formját elindítják. Egyetlen ér­demi lépés sem történt ez ügy­ben, pedig a szakemberek véle­ménye szerint is elodázhatatlan a rendszer teljes átalakítása. A költségvetésben tapasztalható feszültségek az egészségügyben is éreztetik hatásukat. Sajnála­tos módon a szocialista-szabad demokrata kormány most sem hagyott fel azon törekvésével, hogy a kórházakat is áruba bo­csássa. Ezt mutatja az a példa is, hogy a dunaújvárosi önkormány­zat a közelmúltban játszotta át a helyei kórházat egy 2,5 milliós Kft-nek- mondta el Tóth Imre, aki hozzá­tette: a Fidesz mindez­zel nem ért egyet, hiszen az egészségügy nem üzlet. A polgári oldal javaslata, hogy a kormány a Ferihegy AIRPORT kiárusításából befolyt összeget fordítsa a válságos helyzetben lé­vő egészségügy javítására. Tóth Imre a továbbiakban kitért még a gyógyszerárak rohamos emel­kedésére. Mint mondta, az utóbbi időben egyes sűrűn használt szívgyógyszer ára több mint a kétszeresére emelkedett ahhoz képest, hogy a kormányzat ebben a körben ingyenességet ígért. A Fidesz javaslata szerint a jövő­ben garanciatörvényben kell rög­zíteni, hogy a gyógyszerek ára csak az infláció mértékében emelkedhessen. Amennyiben a tavaszi választások után a polgá­ri kormány kap bizalmat a szava­zóktól, úgy az egészségügy prob­lémáira a szakemberek vélemé­nyét alapul véve mielőbb megol­dást keresnek- hallhattuk Tóth Imrétől. Gajdács Emese Suzuki CzJ A készleten lévő autóknak mi garantájuk az árát, sőt minden hazai gyártású új autóhoz téli gumi oarnitúrát adunk ajándékba, a készlet erejéig,valamint akciós hiteleink közül is választhat. ^Fele részletek egy évig, 108 havi futamidővel Alto Swift:9800 И Ш Ft-tól Ignis Ft-tól Ft-tól Liana Ft kezdőrészlet, max 100 hónap /ж segelyszak­álat , , „ , , Suzuki Egész Európában! ✓ 10% indulóval, max 120 hónap mester I____________________ A képen felszereltebb modell látható. THM: 3,8-8,6% CHF alapú. Átlagfogyasztás 6,2 - 6,91/100 km C02 Ankers Kft. ими 17 » |Л| kibocsátás 148-170 g/km Békéscsaba, Szarvasi út 13. Tel.(66) 446-752, 453-770 Orosháza, Arany J. u. 2/e Tel.(68) 411-233 Közéleti, kulturális magazin. Kiadja: a Kramon Bt. Megjelenik: Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Szolnok megyében. Felelős kiadó: a Bt. képviselője. Lapunk e heti számának szerzői: Bróda Ibolya, Molnár Lajos, Gajdács Emese, Sass Erv­in. Technikai szerkesztő: Romvári György. Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Erkel u. 2. II. em. Pf.: 291. Telefon/fax: 66/441-574. Hirdetési főmunkatárs: Szlancsik Irén, E-mail: het­­idelkelet @alfold.net Nyomtatja: Progresszív Nyomda Kft., Békéscsaba, Erkel u. 2. Ft-tól

Next