Délkeleti Hírnök, 2008 (4. évfolyam, 1-12. szám)
2008-02-06 / 1. szám
Tudósítás Megítélésem szerint a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács, illetve a régi elmúlt éve a kihívások kezdetének éve volt. Mindenképpen eredményesnek mondható, hiszen a magyar operatív programok közül a Dél-alföldi régió operatív programját fogadták el először Brüsszelben - mondta el egyebek mellett dr. Balogh László, a Tanács elnöke január 24-én a békéscsabai Jókai Színházban megtartott ülést követően. Eredményes évet tudhat maga mögött a DARFT Elsőként fogadták el a Dél-alföld programját Brüsszelben A szakmai előkészítő munka rendben lezajlott. E mellett kiemelném, hogy egy kritikai vitákban bővelkedő egy éves időszak után, ma már megvan a kerete annak, hogy konszolidált módon próbáljuk rendezni a vitáinkat, és tényleg a szakmai kérdésekről szóljon az eszmecsere - emelte ki dr. Balog László. - Az elnökségben négy ellenzéki és négy koalíció politikus foglal helyet, s ha nem jön létre megegyezés, akkor az elnök szavazata dönt. Igen hasznos, hogy a megyei közgyűlések elnökei elfogadták javaslatomat, beültek az elnökségbe, így számukra is átláthatóbb az itt zajló munka. - Milyennek ítéli meg a DARFT 2007-es tevékenységét? - Időben sikerült kiírni a pályázatainkat, s ezek most mintegy 50-60 milliárd forintot jelentenek, jelképeznek. Ezek közül az első pályázatok elbírálása megtörtént, s ez a kerékpárutas pályázat volt. Emellett vannak kiemelt programok, melyekről a tanács döntött. Békés megyében ide tartozik a már megszavazott belvíz program, a továbbfejlesztésre javasolt gyulai fürdő program, és függőben van a vállalkozói program. Az ágazati programok közül Békés megyét érintően a Budapest-Lökösháza vasútvonal felújítását említeném, ami önmagában is százmilliárdos tétel. Több olyan pályázat van, mely a következőkben kerül majd kiírásra. Úgy gondolom, hogy az a célkitűzés, amit a kezdeteknél mondtunk, vagyis, hogy az első két éves akciótervben (aminek most lesz vége 2008-ban) 106 milliárd forintot el tudjunk költeni összességében, az sikerülni fog. Reményeink szerint pedig az is igaz, hogy a legfontosabb célokra fordítottuk ezt az összeget. Melyek a legnagyobb eredmények? A régiók életében sikerként jellemezhető az a tény, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv I. időszakához képest (2004-2006) a következő programozási időszakban, az Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként (2007- 2013) önálló regionális program segítségével komplex fejlesztések valósulhatnak meg a régió gazdaságfejlesztését elősegítve. Mint már említettem, 2007. július 27-én a magyarországi operatív programok közül elsőként a Dél-alföldi Operatív Program került elfogadásra Brüsszelben. Ez a siker a dokumentum jó kidolgozottságának köszönhető, melyhez nagyban hozzájárult a régió szakembereinek (MTA RKK) és a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség (DARFÜ) Kht. tervező kollégáinak szakmai munkája. A Délalföldi Operatív program 5 fejlesztési irány mentén kívánja támogatni közel 230 milliárd forint fejlesztési forrással a régió gazdasági, turisztikai, közlekedés-, humán-infrastrukturális és térségfejlesztési akcióit. Ez a kihívás nagyfokú szakmai felelősséget igényel a Tanács részéről. A jól átgondolt szakmai döntések folyamatát partnerségen alapuló társadalmi egyeztetésekkel kívánják megalapozni a régió szereplőivel, mint ezt már a múltban is tették. A Tanács véleményező szerepe is fontos a döntés-előkészítésben. Ilyen véleményező szerepet a Tanács először az "Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi, valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése" c. pályázati kiírásnál láthat el. 2007-2008 Akcióterv pályázati meghirdetéseinek eddigi eredményei számokban - 106 milliárd forint fejlesztési forrás 5 prioritás mentén -16 meghirdetett pályázat, 60 milliárd fejlesztési forrás Ebből: - 3 lezárult pályázat: - Kerékpárút hálózat fejlesztése 3,106 milliárd forint fejlesztési forrás, 22 nyertes pályázat Önkormányzati és állami tulajdonú belterületi, valamint önkormányzati külterületi közutak fejlesztése 4,73 milliárd forint fejlesztési forrás 210 beérkezett pályázat 23 milliárd forint fejlesztési igénnyel. Döntés 2008. március elején. - Akadálymentesítés 1 milliárd forint fejlesztési forrás 108 beérkezett forrás, 800 millió fejlesztési igénnyel -13 pályázható kiírás - 7 további pályázati meghirdetés, 31 milliárd fejlesztési forrás -15 kiemelt projekt, 15 milliárd fejlesztési forrás - Milyen pályázatok kiírás várható az idei év elején? Mint már említettem 2008. elején további kiírások várhatóak a "Vállalkozások fejlesztése tanácsadással", a "Megyei Jogú Városok integrált fejlesztése", a "Turisztikai Desztináció Menedzsment szervezetek és rendszerek létrehozásának támogatása", a "Közösségi közlekedés fejlesztését segítő szervezési, strukturális beruházások", a "Klaszter menedzsment szervezetek létrehozása, megerősítése", ill. a "Szociális ellátás fejlesztése" című témakörökben. A pályázatokkal kapcsolatosan további információt a DARFÜ Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. www.darfu.hu és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség www.nfu.hu honlapján kaphatnak az érdeklődők. Az interjú az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg. A DÉL-ALFÖLDI “ RÉGIÓ Közéleti, kulturális magazin. Kiadja: a Kramon Bt. Megjelenik: Békés, Csongrád, Bács-Kiskun és Szolnok megyében. Felelős kiadó: a Ht. képviselője. Lapunk e heti számának szerzői: lróda Ibolya, Gajdács Emese, Sass Ervin. Technikai szerkesztő: Vass és Tsa. Bt Szerkesztőség: 5600 Békéscsaba, Erkel u. 2. II. em. Pf.: 291. Telefon/fax: 66/441-574. Hirdetési főmunkatárs: Szlancsik Irén, E-mail: hetidelkeletenalfold.net Nyomtatja: Progresszív Nyomda Kft., Békéscsaba, Erkel u. 2. HU ISSN 1787-6478