Dél Keresztje, 1951 (1. évfolyam, 3-10. szám)

1951-04-15 / 3. szám

Dél Keresztje SOUTHERN CROSS 1. ÉVFOLYAM 3. SZÁM. Fekete Áprilisok a r „ . ■i. agiriie­sen bontakozik a tavasz. A dunántúli lankákon, az Alföl­dön, az északi meg erdélyi hegyekben most kezd zsen­­dü­lni a júliusban aratásra ke­rülő élet. Tavasz van. A ma­gyar nemzet azonban április elején szorongó szívvel csak három április elejére tud visz­­szagondolni, s úgy sejti, hogy a három között van valamiféle titokzatos összekötő vonal. Pedig az első április immár 700 év távlatába merül el. 1241-ben, a­ mohi csata napján történt az első esemény, mely megkezdi a fekete áprilisok sorozatát. A 200 éve keresz­tény magyar állam omlik össze Dzsingiz kán diadai nyomására. Nyugateurópa pe­dig, az akkoriban úgyszólván egész keresztény világ csak a nagy kán hirtelen halála kö­vetkeztében menekül meg az ázsiai néphullámtól. Magyar­­ország, ez az ék kelet és nyu­gat között — elpusztult. Új­jáépítették nemzedékek, mert az élet szé­p virága kihajt a ■ romok é feléit is, i­e­m Magyar­ország már nem tudott lépést tartani a nyugateurópai nem­zetekkel. Nem volt már elég erős és elég nagy ahoz, hogy feltartsa a 300 évvel később érkező másik nagy keleti ára­datot, a terjeskedő tör°k hódí­­tásokat. A török birodalom lassú el­porladása után számban meg­fogyatkozott és elvérzett ma­gyarság maradt az állam terü­letén, újból csak építve a romok felett s harcolva szabad életéért. Így érkezett el a második április, amikor a területében megcsonkított, nyugat — kelet közé ékelt magyar állam újabb tragédiák előestéjéhez került. Tíz évvel ezelőtt Teleki Pál miniszterelnök revolverének dörrenése hozta meg az újabb fekete áprilist. Talpig férfi, Középeurópa egyik legnagyobb államférfia, a magyar törté­nelem egyik legemlékezetesebb alakja életét adta mert az im­már nemcsak keletről, de nyu­gat felől is megindult áradat feltartóztatása ellen nem tu­dott mással tiltakozni. * A nyugati fegyverek azután a háború végén Magyarorszá­gon találkoztak a legújabb ázsiai emberhullámmal. Hat esztendővel ezelőtt. S ez az ázsiai támadó már nem hódí­tóként jött, hanem azt állí­totta, hogy ‘‘felszabadítja” az országot. Csodálatos “véletlen” következtében, ennek a felsza­badításnak hivatalos dátuma is április elejére esik. Három április. Egy is ele­gendő volna bármelyik, a ma­gyarnál nagyobb nemzet éle­tében. A legutolsó már egyik jelzőköve lett a nagy orosz pusztákról ömlő hadak európai bevonulásának is. SYDNEY, 1951, APRILIS 15. HARCOK Paristól - Koreáig A Párisi négyhatalmi tanácskozás, mely szintén egy valamilyen békeálla­pot fentartására ült össze, a 24. tárgyalási nap után sem tudta a külügyminiszterek tárgyalási anya­gát kidolgozni. Gromikó, szovjet delegátus engedményei s azonnali ellen követelése lehetetlené tették a leendő négyhatalmi külügymi­niszteri találkozó előkészítését. Pedig a most tárgyaló nagyköve­tek tényleg össze akarják hozni a nagyok találkozóját, mert egyik állam sem akarja magára venn az utolsó­­ megegyezési kísérlet kudarcát. Legújabban Gromikó azt kívánja, hogy minden olyan kérdést tűzzenek napirendre, ami a világbékét veszélyezteti, így elsősorban az atlanti államok vé­delmi szövetségének tervét, mert ez az oka elsősorban a mostani feszült helyzetnek. Morrison Anglia új külügyminisztere — mi­közben a színfalak mögött talál­gatások folynak és közülödések a tavaszi kritikus hónapokra­­ bemutatkozó beszédében békülé­­keny hangot ütött meg. A reális helyzetet figyelembe véve békü­­lésre és együttműködésre hívta fel az összes hatalmakat, hogy a fe­nyegető közelségű háborút elke­rüljék. A kommunista Kína elis­merése és a normális diplomáciai, valamint gazdasági kapcsolatok felvétele mellett foglalt állást. A szovjet felé hangsúlyozza, hogy Anglia nem táplál ellenséges érzü­letet az orosz néppel szemben, mely éppenúgy mint Anglia egyik vezéralakja és politikai ellenfele Churchilnek. Koreában ezalatt új szakaszába lépett a háború, miután McArthur tábor­nok vegyes érzelmekkel fogadott fegyvertüneti felhívását a kínai vezér visszautasította. A 38-as délkör mentén vonuló határt az UNO csapatai mindenütt átlépték és felvették az érintkezést az erős védőállásban lévő kommu­nista csapatokkal. A légifelderítés nagy észak-déli irányú csapatmoz­gást jelent Mandzsúria felöl. Több párhuzamos útvonalon 250-500.000-re becsült erősítés vonul s a kém jelentések szerint nem­csak kínai és mandzsu, hanem most már orosz és állítólag a volt japáni hadifoglyokból összeállított japáni hadosztályok is. India és az arab államok a feszült helyzet ellenére pekingi követeik útján újabb kísérlett tet­tek a távolkeleti béke helyre­állítására. Az eredmény egyelőre­­ nem mutatkozik. Az USA vesztesége Koreában — hivatalos jelentések szerint — március végéig 57.120 fő, ebből közel 10.000 hősi halott. Lapzártakor érkezett a hír, hogy MacArthurt felmentették és utódjául M. Ridgway vezérőrna­gyot nevezték ki. MacArthur tá­vozását mindenki, aki a kom­munizmust gyakorlatból ismeri, aggodalommal veszi tudomásul. Perzsiából pillanatnyilag vigasztaló hír, hogy az olajvidékeken a sztrájkokat letörték és az angol-amerikai együttes közbelépés eredmények­kel biztat. A zavargások megszűn­tek, de a helyzet változatlanul feszült az egész arab világban Perzsiától­ Egyiptomig. Most már az iraki parlamentben is elhang­zottak olyan felszólalások, hogy a rendkívüli értékű iraki petróleum­­forrásokat is nemzeti tulajdonba kell venni. Lehet azonban, hogy ezek csak ijesztgetések magasabb részesedési százalék elérésének céljából. Mindenesetre két angol hadihajó jelent meg az angol érde­kek védelmére­l a perzsa öböl­ben. Egyiptomban a szélső arab párt nem követel kevesebbet mint azt, hogy az angol csapatok hagyják el Egyiptomot és a szuezi csator­na védelmét adják át haladékta­lanul az egiptomi csapatoknak. Európa mindenek ellenére az érdeklődés és az akciók középpontjában áll ma is. Az USA-ban az ipari moz­gósítás vezetője C. H. Wilson tett bizakodó nyilatkozatot a felfegy­verzésről és az általános hadihely­­zetről. A kritikus tavaszi hóna­pok előt­t sikerült Európa védelmi készültségét a mozgósított három milliós amerikai haderővel együtt annyira megerősíteni, hogy a szov­jet lerohanás veszélye már neim fenye­get. Ezzel párhuzamosan a Marshall terv segítségével az eu­rópai hadianyagtermelés is 58%-al múlja felül az 1938-as produkciót! Angliának sikerült 1939 évi ke­reskedelmi hajóflottájának 75%­­ban való pótlása. Amerika pedig 1950-ben Európába 3500 tankot, 11.000 teherautót, 3000 nagyobb­­kaliberű ágyút, 75 repülőgépet és 100 kisebb hadihajót szállított. Truman a folyó évi amerikai hitelből kettő és negyedmilliárd dollárt folyósít Nyugateurópának, melyből 4/5 rész fegyverkezésre megy és csak 1/5-öt lehet “keny­érre” felhasználni. A nyugateuró­pai védelmi készültség fokozására Angliába megérkezett az első amerikai repülőhadosztály és ké­szenlétbe helyezték az amerikai repülők részére Angliától­­ Ma­rokkóig a kiszemelt repülőtereket. Négy amerikai gyaloghadosztály indult útnak és ezzel a védelmi tervek 1951 tavaszára megszabott kiméretét az atlanti államok tel­jesen elérték. Ehez fűződik Auriol francia elnök nyilatkozata, aki az USA-ban és Canadában tett hivatalos útján kijelentette, hogy abban az ideo­lógiai háborúban mely a szovjet agresszió miatt fejünk felett le­beg , nincs helye semlegességnek. Az atombomba az új választások és békés kísér­leti repülések között a harmadik érdekssége az elmúlt napoknak. Anglia ugyanis bejelentette, hogy függetlenül az USA-tól, ő is gyárt atombombát, melynek első pél­dányát repülőgép vitte­­ Ausz­tráliába. Délausztráliában, a “V” fegyverek kísérletezési helyén fog­ják kipróbálni a közeljövőben. Egyébbként az atombomba ismét állandó témája a világsajtónak Peron argentin elnök bejelentése és a szovjet atomraktárakról szóló hírek megjelenése óta. Peron szerint Argentina sokkal olcsóbb eljárással mint az USA, képes atomenergiát termelni. Az eljárást Richter osztrák atomfi­zikus dolgozta ki. Bár a nagytkin­­télyű küföldi szamberek utópiának tartják Richter kísérleteit, mert annál olyan hő fejlődik ki a kí­sérletek során, mely a Nap hőfo­kának százezerszerese, mégis Pe­ron újabb közlése szerint február 16.- án az első eredményes labo­ratóriumi reakció megtörtént. ----------f^T-— A kommunizmus mellett vagy ellen? Ausztrália mai problémája Ausztrália föderatív parlament­jének alsó és felsőházát április 28.-án választják. A liberális és gazdapárt lép fel a munkáspárt­tal szemben, mely a kommunista szavazatokból is részesedni fog. A választást megelőző programbe­­­szédek sorozatát Chisley munkás­párti vezér Sydney-ben, Menzies miniszterelnök pedig két nappal utána Melbourne-ban nyitotta meg. A választások eredménye igen fontos az új világpolitikai hely­zetben és ezért mindegyik párt teljes erővel vetette bele magát a küzdelembe. Menzies miniszte­relnök a liberális és gazdapárt együttes céljait — nagy teszés mellett — a következőkben fog­lalta össze: 1) Leszámolás az ausztráliai kommunista mozgalommal. A kommunista párt feloszlatása, a kommunista vezetők eltávolítása az általuk vezetett szakszerveze­tek vezető állásaiból. 2) Az Infláció megállítása a hitel és tőkegazdálkodás ellen­­őrz­ésével, továbbá a termelő­munka fokozásával. 3) Az ausztrál haditengerészet, hadsereg és légierő jelenlegi lét­számának 1953 végéig 24.100, 124.000, illetve 30.000 főre való fe­lemelése. A kommunist párt feloszlatásá­val a miniszterlnök meg akarja akadályozni a moszkvai vezetés alatt működő ötödik hadoszlop sorozatos szabotázsait. Az elmúlt év politikai sztájkjait mind a leg­fontosabb szakszervezetek kulcs­pozícióiban lévő kommunista veze­tői kezdeményezték. Ezért erősen visszaesett a vas, szén és acélter­melés, a kikötők forgalma és az elektromos, valamint gázenergia termelés káoszba jutott. A mi­niszterelnök nyíltan állást foglalt a kommunista világnézettel szem­ben is: “amelyik a legalacsonyabb­­ emberi ösztönökre épít és teljesen idegen a mi civilizációnktól”. A mai helyzetben az összes szabad ország a kommunizmus elleni vé­­dőharcra egyesül. A miniszterel­nök tulajdonképpen nem tett mást, mint nyíltan csatlakozik ehez az irányzathoz, mert most nem lehet semleges egyetlen olyan állam sem, amelyik a keresztény, nyugati civilizációhoz tartozik. Az ellenzék vezére — talán csak taktikából ? — kikerüli a kommunista kérdést és azt mondja, hogy a munkáspárt az egyetlen, mely eredményesen tud fellépni a kommunista akciókkal szemben. Ellenzi a hadsereg na­gyarányú fejlesztését és csupán a védelmi intézkedéseket akarja szükségszerűen folytatni. Kívánja, hogy az UNO mielőbb ürítse ki Koreát. Ezzel szemben az árrög­­zítést és az infláció megállítását ígéri. Ez utóbbi a Labour párt vá­lasztási jelmondata a liberálisok és gazdapártiak “Leszámolunk a kommunizmussal” jels­z­a­v­á­v­a­l szemben. Melyik fog győzni? Választási korifeusok szerint a női szavaza­tok fogják meghozni a döntést jobbra vagy balra. Mi kívül állunk szavazati jog hííján a küzdelem­ből, de mint a kommunizmus üldözöttjei érzelmileg amellett vagyunk, aki az ausztráliai kom­munistákkal le fog számolni. WoöEPORT^XIßNS AIN RED HUNGARY 7* Tho cattle-ears are ruling i again. That is the bad news from Hungary. The cattle cars are rolling again, packed with the ’ human cattle rejected by the Red regime. There were hints of this , two years ago, writes Bela Fa­­t bian, veteran Hungarian demo­cratic leader—veteran, therefore - of both Nazi and Communist con- 1 centration camps—in the January 1 15 New Leader. Now it is seen . that the evil omens were all too , true. Last July 14 the Hungarian Government admitted that it was deporting “kulaks, priests, rabbis, I ministers, industrialists”. During the summer and fall, about 20,000 middle-class people were packed into the cattle-cars and sent off to Siberia. It is heartening to know that, as the numbers of deported mounted, at least one voice in Hungary was raised in protest. On Christmas Eve, Most Rev. Sándor Kovács, Catholic Bishop of Szombathely, preaching to his people, said: “As we raised our voice against the deportation of Jews in Nazi times (in 1944) so do we raise our voice today against the deportation of people to a foreign country”. It takes no little courage, in the land of Cardinal Mindszenty, thus to speak out against the regime. Bishop Kovács we mav be ante hau wen weigned not only his words, but the price he might pay for uttering them. SOVIET CAMPS ON TRIAL ivor t second time in two years, Les Letrtes Francaises, French Communist weekly, fell foul of the libel laws when, on January 12, a Paris court found it guilty of libeling David Rousset, the vigorous sponsor of a move­ment to investigate concentration camps everywhere, especially in the Soviet Union. In April, 1949, it had been convicted of libeling Victor Kravchenko, author of I Chose Freedom. The Soviet Union, according to M. Rousset, contains 95 per cent, of all prisoners in the world’s concentration camps. Rousset, himself an alumnus of Buchenwald, has written two books to sustain his thesis. Pier­re Daix, writing in Les Lettres Francaises, asserted that Rous­­set’s books rested on falsified do­cumentation. Rousset sued for libel and after a bitter six-Weeks battle in court won his case. While the fines assessed against Pierre Daix and Claude Morgan, editor of Les Lettres Francaises, and the damages awarded M. Rousset were not particularly heavy, the defendants had to pay the costs of the case. What was much worse, from the Commun­­itst’s point of view, was the pic­ture of the Soviet slave camps drawn by the impressive array of witnesses produced by Rousset. To the stand there came Valen­tin Gonzales, a Communist gen­eral in the Spanish Civil War; Elinor Liper, author of Eleven Years in Soviet Camps and Pri­sons; Julius Margolin from Israel with his tale of six years in So­viet camps; Margarete Buber- Neumann, wife of a top leader of the German CP, who was handed over to Hitler by Stalin in 1940; and a long procession of others— Jews, Russians, Germans, Poles, Spaniards, Balts—many of them formerly loyal Communists. Their testimony spread much disillusion­ment among the younger, more idealistic members of the French CP, and has been a factor contri­bution to the present decline of the party’s fortunes in France. the

Next