Delejtű, 1858 (1. évfolyam, 1-26. szám)
jelen 1858-as év második felének kezdetével,és pedig Julius 6-án Temesvárott szerkesztésem alatt című új magyar hetilap fog megindulni, mire ezennel az előfizetési fölhívás történik. Midőn magunkat ennek kiadására elhatároztuk, kétféle kérdés iránt igyekeztünk tisztába lőni. Az első arra vonatkozik, vájjon van-e most, midőn magyar folyóirat meglehetős számmal megjelenik, arra szükség hogy egy új hasonló vállalat támadjon, a kezdet nehézségeivel kezdendő; a másik kérdés, vájjon fog-e fenállhatni ezen folyóirat a jelen körülmények közt. Legyen szabad egy pár szóval a t. e. közönség előtt e vállalatot igazolni. Köztudomású dolog hogy hírlapirodalmunkban a politika, a szépirodalom, a gazdaság, a vallási és tanodai ügyek, némely szaktanok stb. képviselve vannak; mindegyike saját közönsége előtt viszonyainkhoz képest elég gyakran megjelenik, de a tudományt, miként ez nem a búvárkodó szakemberekhez, hanem minden mivelt emberhez szólni szeret, alig alig tűzte ki egykét folyóirat lobogójára, mintha nálunk a tudományos nyelvnek közönsége, barátjai épen nem volnának, mintha szépirodalmon és politikán kívül nálunk egyebet nem olvasnának, és mintha az ismeretek terjesztése csupán csak terhes foglalatosság, nem életfeltét, nem az élvezetek legfőbbje volna. Hitünk szerint szükségünk volt egy oly közlönyre, mely az ismeretek látkörét tágítja, a nemzeti műveltséget előbbre mozdítja, és egyúttal anyagi érdekeinket, közvagyonunk gyarapodását szemmel tartja, végre kedélyünk táplálékáról sem feledkezik meg. —Ami a Delejtű fenállhatását illeti, pillanatig sem kételkedtünk, hogy e tekintetben — kettőn áll a vásár. Hazánk a tudomány terén elismerést érdemlő haladást tett, és e haladás ezentúl annál biztosabb lesz, minél inkább megkedveltetjük az emberi szellem jobb termékeit a közönséggel. Szükségesnek éreztük, hogy azok közül, kik e téren legtöbb érdemmel, és legnagyobb sikerrel működtek, az új vállalathoz mennél többen közreműködésre megnyerhessenek. Ez irányban is mindent elkövettünk, ami tőlünk kitelt, és az eredmény oly örvendetes, hogy azt legtávolabbról sem érdemnélküli személyünk befolyásának, hanem egyedül azon minden magyar író szeme előtt lebegő cél felfogásának tulajdoníthatjuk, melynek elévetését a Delejtű is magának kitűzte. Íme közöljük tehát azon igen tisztelt írók neveit, akik már eddig közreműködésüket a Delejtűnél megígérni szíveskedtek ; oly diszes névsor, melyből magából a t. c. közönség meggyőződhetik, mily élvezetes tartalommal fog az új folyóirat kedveskedni, a munkatársak, minőknél jelesebbekkel egyetlen hazai folyóirat sem dicsekedik: Baló Benjámin, Berecz Imre, Boleman István, Csaplár Benedek, Csengery Antal, Dózsa Dániel, Fényes Elek, Galgóczy Károly, Gámán Zsigmond, Halmágyi Sándor, Horváth Fiús, Ipolyi Arnold, Jancsik Eduard, Kanya Emilia, Kazinczy Gábor, Knausz Nándor, Dr. Konek Sándor, Síöváry László, Lugossy József, Mészáros Károly, Eöttevényi Nagy Ferenc, Ormós Zsigmond, Dr. Ötvös Ágoston, Pados János, Palotai József, Ráth Károly, Remellay Gusztáv, Rosty Zsigmond, Sárváry Béla, Slokinger Mór, Dr. Szabó József, Szabó Károly, Szabó Richárd, Szabóky Adolf, Szalay László, Szegfi Mór, Székely József, Szilágyi Sándor, Szilágyi Virgil, Túri Samu. Ezzel tehát a fenállhatás egyik föltételének, t. i. a lap jó cikkekkel, érdekes, tanulságos, hasznos dolgozatokkal való ellátásának megfeleltünk volna. A másik föltétel egyedül a tisztelt közönségen áll, és ez a kellő pártolás. Ami a magyar név fényét ezentúl emelhetendő, az egyedül a rendes vagyonkezelés általi közjólét, közvagyonosodás előmozdítása, és a nemzeti művelődés terjesztése lehet. Ezen irányban akar hatni a Delejtit is, és bízunk a magyar nemzet életrevalóságában, hogy ezen új magyar vállalatot, úgy is mint legelsőt, mely az ország ezen részében keletkezik, úgy is mint jó hírnevünk, művelődésünk egyik emeltyűjét tartós pártfogásába venni kegyeskedendik.