Déli Hirlap, 1930. január-március (6. évfolyam, 2-74. szám)
1930-01-02 / 2. szám
IJL bl *Lyuu%ni, *• fAgior-■ V <j> j . w 4 £ Bzorvoaztesdo és kiadóhivatal: Triri^para- rj<r>| ITI K' AI MAP!! Api Előfizetési árak Temesváron és vidéken teaiváros, Szentgyörgy-t6r 4. Telefon: este 9 rUU I ll\MI l>! AA?~ I 1—AAr”" | kézbesítéssel: havonként 80 Lel, negyedóráig 2-62, azontúl 'O vagy 2-42- Előfizetési ■ I évre 240 Lel, félévre 460 Lel, egész évre •rak. külföldön: havonkint 110 Lel, negyed- FELELŐS SZERKESZTŐ: § 900 Lel. Köztisztviselők és Állami nyugdijnévre 330 Lel, félévre 600 Lel és egész évre/i lOUCTl/^U CMHDC 1 *®** részére: havonkint 60 Lel, negyedévre La( vagy ezekkel egyenlő értékű valuta )r, VUOhc. I IL»n bINUKb tap Lei, félévre aco Lei, egész évre TCT' !,et Yl. ÉVFOLYAM. 2. SZÁM TIMISOARA, 1930 JANUÁR 2, CSÜTÖRTÖK ÁRA 4 Le, BUKARESTBEN 5 LEI Higgjünk magunkban és elhivatottságunkban Irta: VUCHETICH ENDRE ur. Temesvár, január 1. Évtized fordulója az ujesztendő nemcsak a kalendáriumban, hanem a magyarság életében is. Tiz esztendeje annak, hogy vörös és fehér fergeteg után elültek azok a viharok, melyek az ezer éves magyar nemzet testét megcsonkították, megtépázták, ágait letöredezték, sok gyökerét elvágták. Az elvágott gyökerekből az életerő új hajtásokat fakasztott, az ősi törzs vérző sebei hegyedőben. A hegyek megvannak, megmaradnak és emlékeztetnek arra, hogy ott valamikor egységes élet virult, melyet egy vérzivataros korszak villámcsapásai továbbfejlődésében megakasztottak. A törzset a vérveszteség gyengítette ugyan, az életadó nedvek forrásai megcsappantak, de megvan, él, új hajtásai új reményeket keltenek, a lombok között már félénk virágba szökkenés is mutatkozik és talán termést is érlel megújhodó évek újat alkotó munkája. Rácbová kényszerített is a Végzet, legyünk bár új hajtása régi törzsnek Romániában, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, Ausztriában vagy akármerre széles e nagy világon, a hálás gyermek szeretetével és ragaszkodásával nézünk Az úlőanyánkra. Annak a gyermeknek őszinte szeretetével, akit az Élet szeszélye új utakra sodort, új helyen uj családot alapított, amelyet elhalmoz szíve meleg énelméinek teljességével, de a távolba került emellett nem feledkezik meg gyermekével otthonáról, szüleiről sem. Magyarországot az elmúlt évtized alatt rokonérzésünk kísérte kínos vergődésében, élet-halálküzdelmében. Ezért senki nem illethet a hazaárulásnak könnyelmű szájakon könnyen kicsúszó vádjával. A mindenkori kormányok a mi kisebbségi sorsunkat nem egyszer hozták összefggésbe a magyarországi eseményekkel és az ottani történésekért nem egyszer nekünk kellett elviselni a szemrehányást. Túlmenően a közös faji érzelmi kapcsolatokon tőlünk távolálló függvényes viszonyt igyekeztek teremteni. De mindezeken túl önmagunkat, életünket, múltunkat és becsületünket kellett volna megtagadni, ha ezt a szívbe oltott, természetes érzésünket megtagadjuk. Ugyanúgy kellett volna tagadni testvéri érzésünket, ha nem kísértük volna szeretetteljes figyelemmel valamennyi utódállamban, a messzi Tengerentúlon és szerte a világon szétszórtan élő magyar véreink sorsát, a létért, a megmaradásért folytatott kemény küzdelmét És ha Jugoszláviában az elnemzetlenitő diktatúra még a neveket is igyekszik elszerbesiteni, az nekünk épugy fáj, mintha azt halljuk, hogy a prágai kormány börtönbe vet magyarokat, akik sorsukkal elégedetlenkedni mernek, vagy amint keserűen sós könnyeket sajtol szemünkből, ha hírül hozzák, hogy a távoli fazendákon új hazát kereső szerencsétlen magyar családok pusztulnak el. Valljuk a nemzeteknek határoktól független nyelvi és kulturális egységét és ez az érzésbeli hitünk az, amely az államhűség mellett nemcsak megengedi, hanem parancsolóan követeli az együvétartozásnak soha, semmi körülmények között való meg nem tagadását. Ezen hitünk és ezen érzésünk mellett is mi, kisebbségi sorsba sodort romániai magyarok, soha meg nem tagadtuk a nemzetek itélőszéke által nekünk juttatott új hazánkat becsületesen, hátsó gondolatok nélkül kivettük részünket az alkotó munkából és kötelességeinket teljesíteni fogjuk akkor is, ha mégannyi igaztalanság ostorcsapása zuhog is vállainkra. A csapások és szenvedések nem tesznek erőtlenekké, hanem uj küzdelmekre serkentenek, uj harcokra vérteznek fel, öntudatosabbá, magunkbizóbbá tesznek. Erre az öntudatra és magunkban való bizakodásra szükségünk is van az ujesztendő küszöbén és nem alaptalan, bizonyságul hogy szolgálhatnak a múltba veszett évek általunk életre hívott történései. Tíz esztendők nem múltanak el nyomtalanul fölöttünk, de nyomot hagytak rajtuk a mi munkánk, a mi akaratunk, a mi törekvéseink is. A tanulás és tapasztalatok nehéz esztendei voltak ezek és úgy érezzük, nem hiába, nem eredménytelenül suhantak el fölöttünk a Végtelenség mesgyéjén. Megtanultuk megismerni új polgártársainkat az ő nekünk uj mentalitásukkal, megismertük lelkületüket és végigjártuk politikai iskolájukat. Az elmúlt esztendők alatt alkalmunk volt valamennyi román párt taktikáját és céljait a kormányhatalom birtokában megismerni és ha ezek a tapasztalatok bármilyen fájdalmasak voltak is, szükség volt rájuk. Szükség volt rájuk, mert eloszlott körülöttünk a köd, mely akadályozta tisztánlátásunkat, megszűnt a bizonytalanság, mely kételyes tapogatózásra kényszerített. Végigsoroljuk-e összes jószándéku kísérletezéseinket, melyek becsületes megegyezést és együttműködést kerestek a nemzettöbbségi pártokkal ? Feltépjük-e újra a csalódások beheggedt sebeit? Szükséges-e hivatkozni Csúcsára? A liberálisok uralmára? Gyulafehérvárra? Van-e még guvernamentális pártja ennek az országnak, amely meg nem tagadta legelmibb jogaink teljesítését? Nem ígéretekben, nem méztől csöpögő nyilatkozatokban, mert ezekből bőven jutott és sokszor jutott, hanem a gyakorlatban ? Elvették parasztjaink földjét, elvették gyermekeink iskoláját, száműzték nyelvünket, megnyomorították gazdasági intézményeinket és lerombolták kultúránk várait Nagyok a letűnt esztendők veszteségei, de kétségbeesésre csak akkor van okuk, ha elhagyjuk önmagunkat Ha elvesztjük a bizalmat önmagunkban. Ha elvetjük magunktól a hitet Hitünket elhivatottságunkban. Mert a világ minden részében szerte élő magyarok között elhivatottságunk van nekünk is. Fentartani, megtartani nemzeti örökségünket. Az örökséget, mely nem egyedül a mienk, melyet sem veszni, sem pusztulni nem hagyhatunk, hanem meg kell őriznünk gyermekeink és unokáink részére, akik majdan lesznek eljövendők számon kérni tőlünk, hogy miként sáfárkodtunk a nemzeti közkinccsel Van okunk és van jogunk leszn jövendőnkben. Ha még oly nagyok is veszteségeink, a tíz esztendő mérlegében nyereséget is tudunk kimutatni. Kiküzdöttük, kiverekedtük magunknak a parlamenti elismerést és olyan erősen összekovácsolódott szerve? m.gjc. egysz öt mutathattunk fel, amely egymagában, a maga erejéből a legerősebb ellenzéki pártot juttatta az országgyűlések házába. Ez a két eredmény az, mely biztató reménysugárral világít jövőnkre Mert jöhetnek uj viharok, ránk szakadhatnak az elnyomatásnak még oly sötét napjai, meg foszthatnak bőr minden jogtól ezeket az eredményeket tőlünk el nem vitathatják, el nem vehetik És ha megmarad összetartásunk, ha ügyünknek becsületes és önzetlen szolgája lesz minden magyar, olyan erkölcsi fölényt tanúsíthatnunk amelyen a poklok minden kapui sem tudnak erőt venni. Hiszünk a nemzeteknek határokon túli nyelvi és kulturális egységében. Hiszünk a nemzetek békeszeretetében és megértésében. Hiszünk az igazság országának eljövetelében, amelyet bár bilincsekbe ver az önkény, de feltámad halottaiból és dicsőségesen uralkodn fog a lelkeken. Hiszünk a válaszfalak leomlásában és a szivek szeretetében. Hiszünk a szabadság egyenlőség és testvériség szent eszméiben, az igazi demokrácia megszületésében, mely megváltja az emberiséget az irigység és egyenetlenség mai kaotikus helyzetéből És hiszünk a nemzetek nagy társaságában a magyarság történelmi elhivatottságában, életképességében Hiszünk a kisebbségi magyarok egymást megértésében és megbecsülésében, együttérzésében és összetartásában, hogy kivívhassák kisebbségi nemzeti életük jogainak teljességét. Az uj esztendő küszöbén, hogy hitvallásunk valóra váljék, úgy kívánjuk.